2023. október 25., szerda

AZ ORBÁN-KORMÁNY EGYÉRTELMŰVÉ TETTE, HOGY NE SZÁMÍTSANAK RÁ, SZÜLŐI ÖSSZEFOGÁSSAL LESZ A SÉRÜLTEKNEK TÁMOGATOTT LAKHATÁS

NÉPSZAVA
Szerző: MUHARI JUDIT
2023.10.25.


Körülbelül 300 millió forintból, Zuglóban épülhet fel az az első kis létszámú otthon, ahol a szülők elhelyezhetik súlyosan, halmozottan sérült felnőtt gyerekeiket.


Összefogtak a súlyosan, halmozottan sérült, felnőtt gyerekeiket nevelő anyák. Azokról a szülőkről van szó, akik először másodfokon pert nyertek a bíróságon a támogatott lakhatás ügyében, de miután az ítéletbe a Belügyminisztérium és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nem nyugodott bele, a Kúriára került az ügy. Ott pedig kimondták: az államnak törvényi szintű szabályozási kötelezettsége van, de csak a gazdasági teljesítőképesség határain belül.

A támogatott lakhatás esetében arról van szó, hogy kis létszámú, családias hangulatú, egyéni igényekhez igazodó otthonokat kellene létrehoznia az államnak nem csak az enyhén-, hanem a súlyosan, halmozottan fogyatékkal élő emberek számára ahelyett, hogy őket tömegintézményekben helyeznék el vagy az egyre idősebb szüleik, családtagjaik gondozására bíznák őket. Ilyenek azonban nem épülnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.