2023. október 20., péntek

HÁROMMILLIÁRD FORINTNÁL IS TÖBBET FIZETTEK KI A VAGYONKEZELŐ ALAPÍTVÁNYOK VEZETŐINEK

24.HU
Szerző: KOZÁK DÁNIEL
2023.10.20.


Utánajártunk, igazak-e azok a vádak, amelyek szerint a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumai és felügyelőbizottságai kifizető helyként funkcionálnak. Mindössze négy olyat találtunk, amelyekben a vezető tisztségviselők – vagy legalábbis közülük többen – nem vesznek fel fizetést, ám előfordul az is, hogy havi 2,5 millió forint az átlagos tiszteletdíj.

Összesen több mint 3,1 milliárd forint tiszteletdíjat vettek fel tavaly a közérdekű vagyonkezelő alapítványok élére kinevezett vezető tisztségviselők, vagyis a kurátorok és felügyelőbizottsági tagok – ezt számolta ki lapunk az alapítványok által beadott éves beszámolókból. A kormány az elmúlt években összesen 35 vagyonkezelő alapítványt hozott létre – köztük 21 egyetemit –, és 2022 volt az első teljes év, amikor már valamennyi alapítvány működött, így csak most nyerhettünk valódi képet arról, hogy mennyi pénzt is visznek el valójában.

Mivel minden alapítványban öt kurátor és három fb-tag van, átlagosan közel egymillió forintos havi juttatásban részesülhetett az összesen 280 – többségében a kormánypártokhoz kötődő – vezető, akiknek csupán annyi a kötelezettségük, hogy kéthavonta megjelenjenek a testületi üléseken.

Ők azok, akik miatt – nagyon leegyszerűsítve – Brüsszel bekeményített, és végül az Európai Tanács tavaly decemberi határozatában megtiltotta az uniós intézményeknek, hogy bármilyen kötelezettségvállalásra szerződjenek ezekkel az alapítványokkal, vagyis elzárták előlük az uniós forrásokat. Mindezt az összeférhetetlenségi aggályokkal és a támogatások felhasználásának átláthatlanságával indokolták. A döntés legfőbb kárvallottjai az alapítványú fenntartású egyetemek lettek, amelyek így a jelen állás szerint elesnek a Horizont- és az Erasmus-programokból származó pénzektől és ösztöndíjaktól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.