2023. október 13., péntek

MEGFENYEGETTE A SZENÁTUS – ÁLLÍTJA AZ ESÉLYES JELÖLT, AKI VISSZAVONTA A ZENEAKADÉMIAI REKTORI PÁLYÁZATÁT

MAGYAR NARANCS
Szerző: CSABAI MÁTÉ
2023.10.13.


Keller András azt írta a miniszternek, aljas és alaptalan támadások érték. A többi négy pályázatot Csák János érvénytelennek tartja, így eredménytelenül zárult a Zeneakadémia rektorválasztása.

Nem nevezi ki Csák János a Zeneakadémia rektorát, pedig az egyetem előző vezetőjének megbízatása október 31-én lejár. A miniszter szerint „szűklátókörű emberek” állnak az útban,

"az öt pályázó közül négyé érvénytelen, az egyetlen esélyes jelölt, Keller András pedig az utolsó pillanatban visszalépett."


Mindez Csák János Mandinernek adott „exkluzív” interjújából derült ki, amelyben a kultúráért is felelős miniszter úgy fogalmazott: „Óriási lehetőség van az akadémiában, az a célunk, hogy az intézmény a világ élvonalába tartozzon (...) Mindez azonban komoly munkát és fejlesztést igényel, és mindenekelőtt erős vezetőt. Ezt be kell látnia azoknak is, akik olyan méltatlan helyzetbe hozták a rektorjelöltet, hogy visszalépett.”

A miniszter keményen nekiment az intézménynek az interjúban: „a Zeneakadémia nem tudott kiizzadni egyetlen hasonló színvonalú jelöltet sem. A tagadásban élnek, kicsinyes személyes érdekeknek rendelik alá az egyetem jövőjét.”

Keller András csütörtökön este lapunknak is eljuttatta azt a levelet, amit Csáknak küldött. Ebben azt írta: „Az elmúlt hónapokban Rektor asszony támogatása ellenére a Zeneakadémia vezetése hónapokon keresztül lejárató rágalomkampányt indított ellenem a hazai és nemzetközi sajtóban, valamint a közösségi médiában. Minden ok nélkül sorozatosan értek aljas és alaptalan támadások, amelyek négy évtizedes pályám eredményeit és a személyemet kívánták besározni.

"A pályázatom nyilvánosságra hozatala után azt az üzenetet kaptam a szenátus felől, »ha egy kőműves indul el ellenem, akkor azt fogják megválasztani« velem szemben".

Néhány nappal ezelőtt a Zeneakadémia egyik vezetője újabb fenyegetést juttatott el hozzám: abban az esetben, ha rektorrá választanának, világméretű lejárató kampányt indítanak és tüntetést szerveznek ellenem.” (A teljes levél itt olvasható.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.