2023. november 27., hétfő

ÁLMOS PÉTER MOK-ELNÖK: VANNAK OLYAN TERÜLETEK, SÉRELMEK, AMELYEK TOVÁBBRA IS RENDEZÉST IGÉNYELNEK

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
21023.11.27.


A Magyar Orvosi Kamara frissen megválasztott vezetője gy véli, a konfrontáció kerülésével nehezen elképzelhető a hatékony érdekképviselet, de ez nem asztalborítást jelent. Szerinte publikus jövőkép nélkül nem mehet súrlódás nélkül az átalakítás. Interjú.


Szűk többséggel nyert, erre számított?

Erre, de számoltam azzal is, hogy nem választanak meg. A választás előtt két héttel lett végleges, hogy Kincses Gyula nem indul újra, és két napon belül derült ki az is, hogy én leszek az, aki a szűkebb körből tovább tudja vinni ezt a vonalat. Több hónapos hátrányban voltam a küldöttek megkeresésével, a programom ismertetésével.

A választási eredmény ismeretében mit tenne másként?

Nagyobb hangsúlyt kell helyezni a kamarán belüli polarizáció megelőzésére. Az, hogy többen visszalépnek egy választástól, ha nem az általuk preferált jelölt kapja a legtöbb szavazatot az elnöki pozícióra, megosztottságra utal, és ez nem szerencsés. Azokkal a jelöltekkel, akikkel együtt dolgoztunk, beszéltünk erről, és arra az esetre, ha nem én kaptam volna a megbízást, csak egyikük mondta azt, hogy akkor ő nem vállalná a megmérettetést, de mindenki más ment volna tovább. Fontos, hogy a nézetkülönbségek ellenére is tudjunk együtt dolgozni a szakmai kérdésekben. Ezekben pedig nem nagyon van/volt különbség a kamara vezetéséért induló két csapat között...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.