2023. november 15., szerda

VARGA JUDIT NÁCI ALAPVETÉST ADOTT ELŐ

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2023.11.14.


Ez náci elmélet, amelyben a szuverenitást egy vezér állama testesíti meg. Ezért volt az egész konferencia náci gyűlés. Fontos, hogy a független sajtó nevén nevezze mindazt, ami történik, és ne a Fidesz kódolt hazug nyelvezetét használja. A gyűlés is, a vezér is, Varga is náci. Amiket beszélnek, azok Adolf Hitler gondolatai és az NSDAP náci pártja ideológiája. Az ő szuverenitás fogalmuk, amely a liberalizmust és pluralizmust tagadja, nácizmus. Mi most jöttünk rá, mire emlékeztet Varga Judit minden megjelenése és megszólalása: egy náci tisztre. Csak a náci egyenruha hiányzik róla. Aztán rájöttünk, hogy voltaképpen ez áll a Fidesz-bandára. Mindegyiküket csak el kell képzelni egy náci egyenruhában, s úgy olvasni vagy hallgatni a beszédeiket. Például a "szuverenitásról". Mindjárt a helyére kerül minden.

Varga Judit volt igazságügyi (!) miniszter a Lengyelországban megtartott demokratikus választásokat, s annak nyomán a demokratikus kormányváltást katonai beavatkozáshoz, a jogállamiság védelmét és képviseletét, s a politikai pluralizmust a lengyel „szuverenitás” elleni külső katonai támadáshoz, brüsszeli tankok behatolásához hasonlította.

Tankok egyelőre csak Ukrajna területén támadták meg egy független állam szuverenitását, az idegen ország területén harcoló orosz tankokat pedig a magyar kormány támogatja az EU-ban, a NATO-ban, s az oroszok által elfoglalt terület átadását jelentő „béke” misszióval az egész világon. Lengyelországban a lengyelek új kormányt választottak, nem tankokkal vette át az új kormány a hatalmat. Lengyeleket lengyelek váltottak, lengyelek akaratából.

Varga ezt a Szuverenitás Konferencia nevű náci rendezvényen mondta el, ahol a nemzeti egység náci értelmezését fogalmazta meg. Ez pedig a liberalizmus és a pluralizmus teljes elutasítása, idegen érdekekkel való azonosítása, a nemzetnek és a népnek egyetlen párt hatalmával való azonosítása: „egy nép, egy birodalom, egy vezér” (Adolf Hitler). Azért is nevezhetjük a konferenciát náci rendezvénynek, mert ezt a szemléletet képviselte.

Varga a lengyelországi demokratikus választást „Brüsszel” beavatkozásának és a lengyel nemzeti egység szétverésének nevezte: „Lengyelországban a ‘brüsszeli alapértelmezett demokráciát’ kezdik beállítani, amely nem más, minthogy a politikai többséget sok kicsi politikai kisebbség győzze le”. Ám a demokrácia és a pluralizmus lényege, hogy pártokra lehet szavazni, s a pártok kormányzó többséget alkothatnak.

Varga szerint nemzetellenes és a nemzeti egység elleni támadás a sok párt létezése és megválaszthatósága. Varga szövege arra utal, hogy egy nemzetnek egy pártja, egy vezére van, amely megtestesíti a nemzetet és a nemzeti szuverenitást. Erre utal a magyar fasiszta rendszer bemutatása: „nálunk egy nagy flotta minden hajója egy irányba tart”. Nem tudjuk azt, hogy az ellenzéket is a Fidesz-flottához számolta, vagy az már nem is magyar és nem is magyar érdekeket képvisel, aki nem tartozik hozzájuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.