2023. december 1., péntek

A BOLGÁR LÉGTÉR REJTELMEI

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.12.01.


Észak-Macedóniában EBESZ csúcsot tartanak, amelyre uszkve ötven ország jelentkezett be. Akkor azonban, amikor kiderült, a Szijjártót kitüntető Lavrov is érkezik, számos ország hirdette meg a bojkottot. Olyanok, mint Ukrajna, Észtország, Lettország, Lengyelország, illetve akadtak olyanok, akik beugrottak egy pofavizitre (USA, Nagy Britannia és EU-s vezetők), de villámgyorsan távoztak is, nehogy összefussanak az orosszal. Barbár agresszorral nem tárgyalnak. Ez az alapattitűd, amit magára valamit is adó külügyes képvisel.

A mi Szijjártónk azonban izgatottan utazott a találkára, mit is várhattunk volna tőle mást. Szokásos Facebook-bejegyzésében, amelyen kivételesen nem tornacipőben fotózkodott, osztotta az észt is a maga módján és tőle telhetően: „A mi érdekünk az, hogy kelet és nyugat között civilizált együttműködés legyen, azzal ugyanis Magyarország jól jár. A civilizált együttműködés alapja a párbeszéd, a párbeszédhez pedig kommunikációs csatornák kellenek. Ha ezeket bezárjuk, akkor a békés együttélés lehetőségét semmisítjük meg.”

Így a futsalos. Csak, amikor ezeket vagy ő vagy a csapata papírra vetette, illetve képernyőre írta, hirtelen a civilizáció fogalmát csúfolta meg. Lévén, akivel ő olyannyira párbeszédet óhajt, jelesül az oroszok és az őt kitüntető Lavrov, meglehetősen barbár háborút folytatnak Ukrajna ellen, és a történelem minket arra tanít, hogy az ilyenekkel egyezkedni nem kell, és nem is lehet. A párbeszéd egyik eleme az volna, hogy takarodjanak ki Ukrajnából, mire egy válasz érkezne csakis, azt ugyan nem. És itt vége is lenne a diskurzusnak.

Ezek a kilátások és lehetséges kimenetelek indokolják azt, hogy ezt a párbeszédet ebben a formában fölösleges elkezdeni, az csak Szijjártó álmaiban él, de Szijjártó itt már nagyon régóta érdektelen. Arra való, hogy direkt az ellenkezőjét csinálja, mint a civilizált országok, s amikor arra utal, mert erről is értekezett – vagy ő vagy a csapata -, hogy a világ két részre szakadt, ebben igazat kell adnunk neki, mert nem csípőből küldjük el a francba. És ennek az igazságnak az is a része, hogy mi, illetve ő és ők a rossz oldalra álltak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.