2023. december 1., péntek

TÖBB NAGY ORSZÁGOS ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYT OLVASZTHATNAK BE AZ ALAPÍTVÁNYI SEMMELWEIS EGYETEMBE - EZ AZ IRÁNY PONT ELLENTÉTES LENNE AZ ELŐZŐ ORBÁN-KORMÁNY SZAKPOLITIKÁJÁVAL

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2023.12.01.


Úgy tudjuk: már van politikai döntés arról, hogy az alapítványi formában működő egyetemhez kerül az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet, valamint az Országos Mozgásszervi Intézet, melynek része az egykori Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet és az Országos Reumatológia és Fizikoterápiás Intézet, valamint az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház Rehabilitációs és Krónikus Utókezelő Intézete. Ez utóbbi a budakeszin egy erdővel körülölelt ingatlanon működik, ahol jelenleg is körülbelül több mint száz ágyon zajlik rehabilitáció, illetve krónikus betegek gondozása.

Volt olyan kormányközeli hírforrásunk is, aki úgy tudta:

szó van arról is, hogy a későbbiekben az országos kardiológiai intézeten kívül valamennyi országos intézet működtetését megkapná a Semmelweis Egyetem (SE).

A most tervezett integrációval is értékes ingatlanok kerülhetnek át az állami vagyonból alapítványiba. (Gazdálkodási szempontból szélesebb körű rendelkezési joga van a saját tulajdonú vagyon felett az alapítványi egyetemeknek. Így például az állami kórházakénál nagyobb a gazdálkodási szabadságuk, rugalmasabb eljárási és beszerzési szabályokat alkalmazhatnak.)

Mint emlékezetes, júniusban állapodott meg a Semmelweis Egyetem az Országos Kórházi Főigazgatósággal arról, hogy a Dél-pesti Centrumkórház Merényi telephelye és az ott ellátott feladatok is az egyetemhez kerülnek. A Merényiben működött sok más mellett a főváros egyik nagy forgalmat bonyolító baleseti sebészete. Ez az ellátás és a Merényi Gyáli úti ingatlana azóta a Semmelweis Egyetemhez került...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.