2023. december 11., hétfő

KÉTOLDALÚ TÁRGYALÁSOK A PAMPÁKON

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2023.12.11.


Nézi az ember a kosárlabda meccset a tévében, hogy megfeledkezzen legalább szűk két órára erről a mocskos világról, és akkor persze, hogy a képibe tolják a szünetben a szokásos egy perc gyűlöletet. Mert hülye volt meg nem eléggé gyors, és nem kapcsolt el villámkézzel más csatornára, ahová nem ér el a Fidesz keze. Igaza van Hadházy képviselőnek, aki szinte már monomániásan hajtogatja, a propagandagépezetet kellene porrá zúzni Orbán legyőzésének első feltételeként, és sajnálatosan állapítjuk meg, álmodozni lehet.


Messzire repült Orbán Viktor a hét végén, el egészen az argentin pampákig, mert úgy van az, hogy tán még a Marsra is utazna, ha a marslakók ura fasiszta briganti lenne, úgyannyira vágyja ő ezeknek a szagát. Szóval így jött el az egy perc gyűlölet, amely „diplomáciai nagyüzemről” meg „kétoldalú tárgyalásokról” tudósított a földgolyó másik feléről, amelyeket Orbán Viktor folytatott a tévéből jövő hang szerint a „nemzetközi baloldal” elleni összefogást építve. Mint annak világméretű és központi alakja, meghatározó figurája.

Advent van, annak az ideje, amikor Orbán az „ember, most jövök a templomból” szavakkal utasítja el a kérdéseket. De mindezt csak azért érdemes megemlíteni az ájtatos keresztény trutymóban, mert a friss és ropogós argentin elnök, ez az amúgy láncfűrésszel hadonászó Javier Milei azt mondta Ferenc pápáról nem is olyan rég, hogy „szemét kommunista”, amivel kellene valamit kezdeni a mi első emberünknek, de apróságok őt nem érdeklik, amikor a jobboldali világuralom gőzös álma a tét, természetesen a csúcsán ő maga.

Az egy perc gyűlölet szerint kétoldalú tárgyalások folytak még a diplomáciai nagyüzem alatt Bolsonaro volt brazil elnökkel, akinek az ég egy világon semmilyen politikai funkciója nincs, és egyhamar nem is lesz. A két alak támogatásáról biztosította egymást. Ott járt még Santiago Abascal, a spanyol Vox párt elnöke, akivel szintén Európa meghódításáról egyeztetett a mi kis virtigli fasisztánk, s aminek az egy perc gyűlölet oly nagy figyelmet szentelt. Nem egyébért, mint, hogy a bávatagokban kialakuljon az Orbán, mint világpolitikai tényező kép.

És ne feledjük persze Zelenszkijt sem, akit ez a láncfűrészes nagy valószínűséggel szintén meghívott a beiktatására, de vele nem kétoldalú megbeszéléseket folytatott, hanem úgy ölelte a keblére, mint valami rég nem látott kedves cimborát vagy szívbéli barátot. Ebből látjuk, hogy a sztori nem olyan egyenes folyású, mint ahogyan itt nekünk tálalva van, amit Orbán médiája azzal a huszárvágással oldott meg, s itt az Origo nevű tudományos szaklapot idézzük: „Zelenszkij Argentínáig repült Orbán után”. És ismét itt van a hazudott világ közepe imázs...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.