2023. december 16., szombat

ORBÁN VIKTOR ENNÉL NAGYOBB SZÍVESSÉGET NEM TETT MÉG A KREMLNEK

VÁLASZ ONLINE
Szerző: MAGYARI PÉTER
2023.12.15.


Elképesztő fordulatokat hozott a csütörtök esti EU-csúcs Brüsszelben. A magyar miniszterelnök megtette, amit még sohasem a háború kitörése óta: egyedül akadályozott meg egy világpolitikai jelentőségű döntést, rontva az ukrán ellenállás esélyeit.

Pénteken hajnali 4 körül eldőlt, hogy az EU egyelőre nem tudja tovább támogatni Ukrajna kormányát. A 27 tagállamból 26-nak a vezetője ugyan elkötelezte magát, hogy 2027 végéig összesen 50 milliárd eurót kapjon a kijevi kormány, de egyetlen ország vezetője nem támogatta a döntést. Orbán Viktor magyar miniszterelnök vétót emelt. Formálisan az EU költségvetésének módosítását akadályozta meg, de ez elsősorban Ukrajnát érinti, mert az új költségvetésből a legnagyobb tétel a háborúban álló ország segítésére ment volna.

Ez teljesen új módszer a magyar kormány részéről. Eddig is sokszor jelezte ugyan a budapesti vezetés, hogy Oroszország győzelmére számít ebben a háborúban, ezért pazarlásnak érez minden Ukrajna támogatásába fektetett eurót és minden Oroszország ellen kivetett szankcióból eredő veszteséget, de

sohasem fordult még elő, hogy egyedül akadályozzon meg egy nagy horderejű döntést.

Az olajembargó esetében állt még ehhez a legközelebb tavaly nyár elején, de akkoriban legalább Szlovákia és Bulgária is érdekelt volt a szankció fellazításában.

Bóka János EU-ügyi miniszter ugyan többször is elmondta az elmúlt hetekben: az Ukrajnának nyújtandó támogatás ügyét nem használja zsarolásra a magyar kormány, hogy megszerezze a jogállamisági eljárások miatt befagyasztott támogatásokat, péntek reggeli interjújában Orbán Viktor mégis arra utalt, hogy pontosan ez történik: „Most egy rendkívüli helyzet van, mert a többi ország módosítani akarja a hétéves futó költségvetést, amit én megvétóztam tegnap, illetve megakadályoztam, hogy a döntés megszülessen. Most lesz két hónap, talán több is, és akkor megint össze fogunk jönni, és megnézzük, hogy mi történt. Magyarország tényleg megkapta-e a forrásokat, mi van a többivel, ezeket majd meg fogjuk beszélni. Én mindig is azt mondtam, ha valaki módosítani akarja a költségvetési törvényt, és ők akarják, számos okból, akkor ez Magyarországnak egy remek alkalom arra, hogy világossá tegye, hogy meg kell kapnia azt, ami neki jár. Nem a felét, meg a negyedét, hanem meg kell kapnia az egészet. Tehát mi egy tisztességes elbánásra tartunk igényt, és most jó esély van arra, hogy ezt érvényesítsük is.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.