2024. január 11., csütörtök

A PINTÉR-FÉLE BELÜGY SZERINT NEM OKOZ ELLÁTÁSI GONDOKAT A BÉRNŐVÉRI RENDSZER MEGSZÜNTETÉSE, MÉGIS VANNAK OSZTÁLYOK, AHOVA EDDIG NEM TALÁLTAK MÁST

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2024.01.11.


A fővárosi kórházakban a szakdolgozók 10-30 százalékát kölcsönözték eddig munkaerő-közvetítőktől.


Néhány órán belül két közleményben is igyekezett a Belügyminisztérium azt sugallni, hogy csak a rosszindulatú források szerint okoz súlyos ellátási gondot a szakdolgozókat szolgáltató munka erőkölcsönzők kiűzése a kórházakból.

Mint arról írtunk, januártól több olyan jogszabály lépett életbe az egészségügyben, amely szűkítette a foglalkoztatást, köztük volt az is, amely megtiltja, hogy a kórházak munkaerő-közvetítéssel, kölcsönzéssel alkalmazzanak szakdolgozókat. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség alelnöke már tavaly december közepén arra figyelmeztetett az Economxnak adott nyilatkozatában, hogy amennyiben január elsejétől valóban kivezetik a bérnővéri rendszert, országszerte gondban lesznek a kórházak.

Azóta a hírek igazolni is látszanak az aggodalmait. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Intézet január 6-án egyszerre 20 egészségügyi intézmény részleges leállást jelentette be, egyidejűleg jelezve, hogy az érintett betegeket mely intézmények fogadhatják...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.