2024. január 17., szerda

A SZAKÉRTŐ NEM SZÁMÍT SEM ÚJ VÁLASZTÁSRA, SEM POLGÁRHÁBORÚRA LENGYELORSZÁGBAN

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2024.01.17.


„A szenzációhajhász, de felelőtlen újságírók természetesen megemlítik, hogy akár polgárháborúhoz is vezethet a helyzet, ugyanakkor bár a lengyel belpolitikai hangulat rendkívül feszült, egy polgárháború kirobbanásához egyelőre nem adottak sem a feltelek, sem valós hangulat” – szögezte le a Hírklikknek Gordon István. A Lengyelország-szakértőt annak kapcsán kerestük meg, hogy múlt csütörtökön komoly tüntetés volt Varsóban az új kormány ellen, s a jelek szerint – a magyarországihoz hasonlóan – nagyon éles a szakadék a két fő erő között, a leváltott Kaczynski-féle Jog és Igazság Párt, illetve a jelenlegi miniszterelnök, Donald Tusk kormánykoalícióját adó pártok és híveik között. Gordon nem számít arra, hogy új választásokat írna ki a PiS-párti államfő.


„Az erőviszonyokról sokat elárul majd, hányan vesznek részt csütörtökön a közmédia elé összehívott, hetek óta szervezett PiS-tüntetésen” – mondta még a csütörtöki varsói demonstráció előtt a Hírklikknek Gordon István, emlékeztetve arra, hogy a fővárosban a választások előtt tartott, az akkor még ellenzéki Donald Tusk által fémjelezett tüntetésen mintegy egymillió ember vonult az utcákra. Kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon bejött-e a prognózisa, azaz, valóban sokat elárult a 11-i Kaczynski-párti megmozdulás. „Szerencsére a megfelelő csatornákon tudtam nézni a felvonulást, és végig tudtam hallgatni az azzal kapcsolatos kommentárokat, becsléseket, így végig tudtam követni ezek változását” – kezdte a választ a Lengyelország-szakértő, megosztva velünk ezt az „evolúciót”, ami 35-40 ezres becsléstől kezdve, egészen a félmillióig jutott.

A szervezők az első bejelentkezésnél azt mondták, hogy több ezren vannak jelen a tüntetésen – ezt követte a (jobb-liberális) Városháza 35-40 ezres becslése – majd az egymás után a pódiumra lépő szónokok, Morawiecki volt miniszterelnök, Kaczynski, a PiS első embere, s a leváltott kormány miniszterei előbb százezer, majd kétszázezer, és végül már háromszázezer emberre srófolták fel a demonstrálók állítólagos számát, sőt, utólag már félmilliós szám is elhangzott. Mindeközben a kormányoldal nem volt hajlandó további saccolásokra. Azt Gordon szerint nem tudni, hogy mi az igazság, ő maga sem tartja reálisnak azt, hogy Kaczynskiék mellett csak 35-40 ezer ember tüntetett volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.