2024. január 17., szerda

NINCS VASUTAS. HOVÁ LETT?

TELEX
Szerzők: MÓRA FERENCSÁNDOR, SUDÁR ÁGNES
2024.01.17.


Zoltán majdnem két évtizede dolgozik a MÁV-nál, illetve a MÁV-Startnál. Nem ez az igazi neve, de saját névvel nem nyilatkozhat, mert a vasútnál megtorlásra számíthat, aki beszél a belső ügyekről – mondta. Így van ez már évek óta. Szerinte a cégen belüli munkaerőhiánynak több oka is van, a mozdonyvezetőknél például az, hogy a régiek közül sokan nyugdíjba mentek, és a teherfuvarozó magánvasutak is elcsábítják a dolgozókat.


A mozdonyvezetőknek, a kocsivizsgálóknak és a tolatásvezetőknek gyakran nem is csak a magasabb fizetés a vonzó, hanem a jobb munkakörülmények: az észszerű munkabeosztás, az emberséges vezetői magatartás és a túlórák pontos elszámolásának és kifizetésének ígérete is meggyőző érv a MÁV elhagyása mellett.

A jegyvizsgálók, azaz a kalauzok azonban nem tudnak magánvasutakhoz szerződni, hiszen magáncégek csak a teherfuvarozásban dolgozhatnak, személyszállításban a GYSEV-et leszámítva nincs a MÁV-nak versenytársa. Zoltán szerint a kalauzok azért is vannak kevesen, mert részben a létszámhiány miatt sok a túlóra, és minél kevesebben vannak, annál több munka jut egy emberre. Emiatt ráadásul esetenként a munkabeosztás is előnytelen lehet, így aki teheti, előbb-utóbb távozik.

A MÁV sajtóosztálya nem látja ennyire borúsan a helyzetet. Kérdéseinkre azt írták, „a MÁV-Volán csoportnál a betöltetlen pozíciók aránya az összlétszámhoz képest mindössze mintegy 3 százalék. A MÁV-START-nál nagyságrendileg 280 a betöltetlen pozíciók száma. A jegyvizsgáló munkakör esetében a 2023. évi éves átlagos túlóra 212 óra/fő volt.”

Zoltán úgy látja, sok idősebb, régi dolgozó már nagyon várja, hogy elérje a nyugdíjkorhatárt, a fiatalabbak egy része pedig folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy hol találna előnyösebb állást, magasabb fizetéssel és kevesebb túlórával. Akadnak, akik 15-20 év vasúti munkaviszony után is elmennek inkább targoncásnak vagy egy üzletlánchoz pénztárosnak, és később örömmel mesélik a régi vasutas ismerősöknek, hogy megérte váltani, mert az új munkahelyen kevesebbet kell túlórázni, és ha jól dolgoznak, még meg is dicsérik őket.

Az új munkatársak körében Zoltán két végletet figyelt meg. Az egyik azok a huszonéves fiatalok, akiket otthon a szüleik nógatnak, hogy végre menjenek már el dolgozni. Köztük vannak, akik a munkát nem veszik túl komolyan, és amint lehet, otthagyják a vasutat. A másik végletet az ötvenes korosztály tagjainak egy része jelenti, akik korábban is dolgoztak máshol, de sokan nem voltak bejelentve, feketén alkalmazva vagy minimálbéres vállalkozóként ügyeskedtek. Nekik azért kell a MÁV-nál a hivatalosan bejelentett munkahely és a teljes fizetés, hogy legyen majd elég beszámítható évük és befizetett járulékuk, illetve magasabb bérszínvonaluk a későbbi nyugdíjhoz. Zoltán tapasztalatai szerint velük szinte mindent meg lehet csinálni, mert őket már csak az érdekli, hogy gyűjtsék az éveket a nyugdíjhoz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.