2024. január 25., csütörtök

MENTŐÖVET DOBOTT AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG, HATALMAS BUKÁST ÚSZOTT MEG VELE AZ ORBÁN-KORMÁNY

NÉPSZAVA
Szerző: PAPP ZSOLT
2024.01.23.


A decemberi utalások, a kohéziós alapok részleges felszabadítása nélkül nem ment volna. Így is tátong egy nagy lyuk Magyarország költségvetésén.


Az államháztartás hiánya tavaly 4593,4 milliárd forint volt – közölte kedden a Pénzügyminisztérium a részletes számokat, ez jelentősen meghaladja a kormány költségvetési céljait. A 2023-as büdzsét még 2022 májusában – három hónappal az ukrajnai háború kitörése után - nyújtotta be a parlamentnek a Pénzügyminisztérium. A fideszes többség nem is vacakolt sokat a már akkor látható otromba tervezési hibákkal és kockázatokkal, és minden különösebb hezitálás nélkül elfogadta. A fideszes parlament végül 2022 júliusában 2352 milliárd forintos hiányt engedélyezett, amit 2023 elején a kormány kérésére 3400 milliárd forintra emelt. A hiány végül 4593,4 milliárd forint lett, ami az eredeti terv 195 százaléka, vagyis annak majdnem duplája lett, de még a módosított hiánycélt is 35 százalékkal elvétette a kormány.

A tervezettnél lényegesen magasabb hiány oka, hogy a kormány egyáltalán nem számolt a gazdasági recesszióval, és mellette az unió legmagasabb inflációja miatt az összeomló lakossági fogyasztással. Ez utóbbi következtében a tervezett fogyasztási adókból 1133 milliárd forint nem folyt be tavaly a költségvetésbe. Ez a pénz idén is hiányozni fog. A cégek befizetései 300 milliárddal lettek kisebbek, ami tervezetthez képest közel 10 százalékos bevételkiesés. Egyedül a lakossági befizetések hozták a tervezett szintet. Vagyis csak adóbevételi oldalon 1450 milliárd forint hiányzott, a kiadási oldalon viszont nem számoltak a magas infláció miatt elszálló kamatokkal. Az államadósság kamatkiadásaira 2023 egészében 2764 milliárd forint ment el, ami 660 milliárddal haladja meg az előző évi költést, és mintegy 260 milliárddal a PM által számított összeget. Csak tavaly 1373 milliárd forint ment a rezsicsökkentés támogatásra, ám az MVM mintegy 300 milliárd forint rendkívüli osztalékot fizetett be a költségvetésbe. Így a rezsitámogatások tavaly nettó 1000-1100 milliárd forintba kerültek, amit gyakorlatilag az utolsó fillérig fedeztek a különadók, így végül ez a tétel nem jelentősen növelte a hiányt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.