2024. január 27., szombat

MI LESZ EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL, HA TI IS EGYMÁS ELLEN HARCOLTOK? – KÉRDEZIK A SZAVAZÓK

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2024.01.27.


„Az elmúlt másfél-két hónapban többször beszéltem az ellenzéki összefogás, valamint az ellenzéki kerekasztal szükségességéről, majd az MSZP meghirdette az aláírásgyűjtést az ellenzéki összefogás érdekében – ekkor azt gondoltam, hogy oda kell állni a kezdeményezés mellé” – mondta a Hírklikknek Mellár Tamás. A Párbeszéd országgyűlési képviselője azon gondolkodik, hogy levélben megkérdezi az ellenzéki pártok vezetőit, hajlandók-e erre a fajta ellenzéki együttműködésre, s arra is megkéri őket, ha a válaszuk nemleges, indokolják meg, hogy miért. „A válasz nagyon árulkodó lenne, hiszen, ha egy párt nem hajlandó választási szövetségre sem lépni a többi ellenzéki párttal, akkor az sem biztos, hogy valódi ellenzéki az illető párt vagy inkább csak a Fidesz szekértolója”.


Ahogy a Hírklikk is beszámolt róla, felkerült egy rövid beszélgetés a Facebookra, amelyen Mellár Tamás és Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az ellenzéki összefogás fontoságáról beszél az előttünk álló választásokra. Mellár nem az a fajta politikus, aki olyan gyakran szónokként kiállna a nyilvánosság elé, és felhívásokat intézne a néphez – inkább szakmai munkát végez. Ennek fényében kifejezetten feltűnő, hogy a beszélgetés végén kiszól az emberekhez: „Minden állampolgárt arra bíztatok, hogy írja alá és gyakoroljon nyomást a saját pártjára, hogy itt az idő, fogjanak már össze, mert csak úgy tudunk sikert elérni”. Mi ennek az oka? Ennyire magánénak érzi ezt az ügyet? – kérdeztük meg a képviselőt, aki korábban a Központi Statisztikai Hivatal elnöke is volt.

„Ahogy a múlt heti Magyar Hang címlapinterjújában már szót ejtettem róla – s nem is először – mérhetetlenül fontos lenne itt és most, hogy az ellenzéki pártok működjenek együtt” – kezdte válaszát Mellár, aki egyetért azzal, hogy tőle meglehetősen szokatlan az ilyen felhívás. Ahogy korábban, most is arról beszélt, hogy mennyire nincs megelégedve az ellenzéki pártokkal, sok képviselőjüket megélhetési politikusnak tart, olyannak, aki nem is igazán akarja leváltani Orbánékat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.