2024. január 9., kedd

SOKAKNAK KÉTSZER ANNYIBA KERÜLNE A BÉRLET, DE A KÖZLEKEDÉSI ÁLLAMTITKÁR SZERINT „NINCS TRAGÉDIA”

TELEX
Szerző: NAGY BÁLINT
2024.01.09.


„Tragédia pedig nincs, hiszen ha valaki március 1-e után MÁV, Volán vagy HÉV járművön szeretne utazni, akkor egyszerűen megveheti a vármegye- vagy országbérletet” – szállt be a Budapest-bérlet körül kialakult politikai vitába Nagy Bálint közlekedési államtitkár. Az amúgy is nehezen érthető összecsapásnak ez az eleme a legjobb példa arra, hogy a nagy adok-kapokban mennyire nem veszi figyelembe a politika sok budapesti és Budapest környéki polgár érdekét.

Az államtitkár ugyanis azt nem tette hozzá az ötletéhez, hogy azzal naponta több ezer, külső kerületből ingázónak dupláznák meg a havi bérletkiadását. A legrosszabbul egyértelműen Csepel járhat, de a soroksáriak és az XVI. kerületiek sem örülhetnek. A csepeli polgármester, valamint Csepel és Soroksár országgyűlési képviselője már felszólalt az ügyben, de a Telex kereste a Fidesz csepeli elnökét, Németh Szilárdot is. Kíváncsiak voltunk arra, ő mit gondol, mennyire sérti ez a helyzet a csepeliek érdekeit. Sorra vesszük, kik lehetnek a legnagyobb vesztesek és miért.

A Budapest-bérlet megszüntetése december vége óta központi téma: a jelenleg a MÁV által kijelölt március elsejei megszüntetés a legutóbbi hivatalos információ. A vitába a főpolgármester mellett kerületi polgármesterek, országgyűlési képviselők és a főpolgármester-jelöltségéről egyelőre nem döntő Vitézy Dávid is beleállt. A bérlet ügyén már érződik a közelgő önkormányzati választási kampány hangulata: minden fél igyekszik a másikat alkalmatlansággal és rosszindulattal megvádolni. Miközben azonban a vita zajlik, arról kevés szó esik, hogy kik lennének a Budapest-bérlet megszüntetésének legnagyobb vesztesei.

Ezzel kapcsolatban az Építési és Közlekedési Minisztérium részéről először megszólaló közlekedési államtitkár hosszú, politikai érveket felvonultató Facebook-bejegyzésének végére írt egy mondatot: „ha valaki március 1-e után MÁV, Volán vagy HÉV járművön szeretne utazni, akkor egyszerűen megveheti a vármegye vagy országbérletet, ami tökéletesen működik, bátran mondom, hiszen immár 4 milliót vásároltak meg az utasok”. Nagy Bálint ezen mondatáért közlekedési szakértőtől, országgyűlési képviselőtől, polgármestertől és sok más kommentelőtől is megkapta a magáét. Két példa?

- „Ön Lázár János közlekedésért felelős államtitkáraként teljes tájékozatlanságáról és példátlan Budapest-ellenességéről adott tanúbizonyságot ezzel a poszttal. (…) Államtitkár úr!  Kérem, legalább a saját maga által felügyelt területen tájékozódjon.” (Vitézy Dávid közlekedési szakértő, volt államtitkár kommentje Nagy Bálint Facebook-posztjához)

- És ezek után mondja azt valaki, hogy „de legalább kormányozni tudnak”. (Szabó Szabolcs, Csepel-Soroksár országgyűlési képviselője)

De miért vannak ezek a heves reakciók? Nagy állítása önmagában jól hangzik, az államtitkár azonban elfelejtette megemlíteni azt a részletet, hogy az ország- és vármegyebérletek (jelen állás szerint) nem érvényesek a BKK járatain. Az már csak egy mellékes dolog – de ezt viszonylag gyorsan meg lehet változtatni –, hogy a MÁV honlapja szerint jelenleg a pesti vármegyebérlet Budapest közigazgatási határán belül nem is érvényes.

De ha érvényessé is teszik a fővárosban a vármegyebérletet, a külső kerületekből HÉV-vel ingázó, eddig csak Budapest-bérletet vásárló utas nem lélegezhet fel. Amennyiben ugyanis nem csak a HÉV budapesti végállomásáig jár be Budapestre, az államtitkár által reklámozott, 9450 forintba kerülő megyebérlet mellé március 1-től ugyanúgy meg kell majd vennie a 9500 forintos Budapest-bérletet is.

Így a külső kerületekből a belváros felé HÉV-vel ingázó utasoknak 9500 forintról 18 950 forintra emelkedhet a havi bérletkiadásuk.

Kivétel persze, ha az ingázáshoz kizárólag HÉV-et vagy bizonyos Volán-járatokat használ valaki, és például a Boráros térre HÉV-ezés után már nem akar átszállni egy villamosra. Ők azon budapestiek között vannak, akiknek tényleg nem lesz majd „tragédia” a változtatás.

Csepelnek nincs alternatívája a belváros felé...


Lásd még:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.