2024. február 27., kedd

A GYERMEKVÉDELEMBEN A TILTÁS KEVÉS, A FOLYAMATOKAT KELLENE LÁTNI – 1. RÉSZ

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2024.02.27.


A gyermekvédelemben a jelek szerint megint csak látszatintézkedésekkel igyekeznek rendet tenni – véli Herczog Mária szociológus, aki szerint a lényegről megint nem beszélnek. Itt ugyanis folyamatokról van szó, de a kormánynak mindig csak a tiltás, a szűkítés jut eszébe. Ez pedig kevés.


„Meg kell nézni egy pillanatképen a gyermekvédelem mai állapotát. Sokan vagyunk az országban, akik sejtjük, hogy nincs minden rendben” – mondta vasárnap reggel a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté a Kossuth Rádióban a kormány által elrendelt vizsgálatokról. Egyúttal bejelentette, hogy körülbelül húsz törvény módosítására tesznek javaslatot a gyermekvédelmi törvénycsomagban. Például tovább szigorodnak a pedofil bűncselekményekre vonatkozó büntetési tételek és áttekintik az eltusolásban segédkezők büntetésének súlyosbítási lehetőségeit. Emellett kezdeményezik, hogy a 18 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények soha ne évüljenek el, „mert maguk a pedofil bűnelkövetők is életre szóló sebet okoztak a tettükkel”, illetve azt is kezdeményezik, hogy a pedofil bűnelkövetők soha ne kaphassanak erkölcsi bizonyítványt. Kocsis Máté szerint új gyermekvédelmi rendszert akarnak kialakítani, tiszta, világos szabályokkal és felügyelettel. Jobban kell látnia az államnak, hogy kik vezetik ezeket az intézményeket, ezek az emberek milyen életmódot folytatnak, milyen szabályokat nem tartanak be, milyen pszichológiai állapotban vannak, és életük minden egyes részére kiterjedő vizsgálat alá kell, hogy essenek.

Ahogy azt Herczog Mária szociológus a Hírklikknek elmondta: nem szigorításra van szükség, csak a jelenlegi hatályos egyezményeket és a ’97-es gyermekvédelmi törvényt kellene betartani, és akkor tökéletesen működhetne minden. Az igazgatók kiválasztása, az ő ellenőrzésük a szociológus szerint felesleges. Egyfelől azért, mert felmerül a kérdés, hogy akkor eddig ilyen nem volt? Másodsorban azért, mert aki két percet is eltöltött segítő szakmában, az pontosan tudja, hogy az alkalmassági vizsga nagyon gyenge esélyű. Ha most megvizsgálják az igazgatót, mit vizsgálnak, hogy az illető szadista-e, vagy pedofíl? Ez aligha derülhet ki. A döntéshozóknak legalább pszichológusokkal kellene konzultálniuk, hogy elmondják nekik, azért ez nem ilyen egyszerű dolog...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.