2024. február 3., szombat

MOHAMED MEGY A HEGYHEZ – EGY APRÓ ZSÁKFALU KISDIÁKJAIT BUSSZAL UTAZTATJÁK FIZIKA ÓRÁRA

VÁLASZ ONLINE
Szerző: SASHEGYI ZSÓFIA
2024.02.02.


A kis falvak iskoláiban már csak elvétve akad szakos tanár, a természettudományos tárgyakat pedig végképp nincs, akitől megtanulhatnák a gyerekek. Míg az állam a kis iskolák bezárásában, a központosításban és a tantárgyak összevonásában látja a megoldást, addig az idén 35. születésnapját ünneplő Magyar Máltai Szeretetszolgálat épp ellenkezőleg: a szervezet elviszi őket a képzésre. Bemutatjuk az iskolamodellt, amelyben a tanároknak az államival megegyező bérek ellenére sem jutott eszükbe sztrájkolni.


Egy Kádár-szürke januári reggelen kelünk útra Dombóvár felé. Már az autópályán vagyunk, amikor csörög a telefon: a gyulaji általános iskola igazgatója hív, hogy ha még nem indultunk el, halasszuk el a találkozást, mert az egykori TSZ út, amely kivezet a faluból, éjszaka jégpályává változott, így amíg nem olvad fel, nem meri útjára bocsátani a kisbusszal a diákokat, akiknek aznap nyolctól fizika és kémia órát tartottak volna a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dombóvári Esterházy Miklós Technikumában. A kisbusz végül késve, de elindul Gyulajról, ám mi előbb érünk Dombóvárra, így van időnk akklimatizálódni az egykori Népköztársaság útján álló technikum hetvenes éveket idéző falai között. Az iskola és a hozzá tartozó kollégium három éve lett „máltai”. Akkor döntött úgy az igazgatónő, Bükösdi Olga, hogy feladja a küzdelmet az állami rendszerben hányódó szakképző intézmény élén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.