2024. február 22., csütörtök

ORBÁN IVÁNYI GÁBORBÓL AKAR NAVALNIJT CSINÁLNI

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.02.21.


Mint megírtuk, a NAV demonstratív akció keretében, hajnali házkutatást tartva, bilincsbe verve, őrizetbe vette Ónodi Istvánt, Iványi Gábor egyházának lelkészét és intézményeinek gazdasági igazgatóját. Az akció megfélemlítő és figyelemelterelő jellege nyilvánvaló, ahogy az is, hogy erre az őrizetbe vételre semmi szükség nem volt.

Cikkünkben megírtuk azt is, hogy kizárólag az Orbán által jogtalanul visszatartott pénzek miatt be nem fizetett köztartozás áll az ügy hátterében, amely évek óta ismert és tudott dolog. Iványi Gábor évek óta tárgyalásban van a hivatalos szervekkel, a kormány szóba sem áll vele, holott a megoldás kulcsa náluk van. Ebből is látszik az ügy politikai jellege.

A 72 órás őrizet után bíróságnak kell döntenie Ónodi István letartóztatásáról és szabadon engedéséről. A letartóztatás feltételei nem állnak fenn, mert semmiféle veszély nincs arra nézve, hogy a lelkész megszökne, tanúkat befolyásolna vagy összebeszélne, hiszen az ügy mindenki által ismert, semmiféle feltárandó eleme nincs. Az őrizetbe vételre sem volt ok.

Még abból a szempontból sem, hogy Ónodi István esetleg Iványi Gáborra valljon, hiszen erre semmi szükség, mivel minden papíron Iványi Gábor szerepel aláíróként. Ónodi István semmiről nem döntött, ezért a felelősség egyértelműen Iványi Gáboré, aki azt vállalja is. Iványi Gábor döntött arról, hogy nem zárja be az intézményeit, senkit nem hagy meghalni.

A visszatartott pénzek miatt a költségvetésük nem tette lehetővé, hogy a köztartozásokat befizessék, de ennek fedezete ott van az Orbán-kormánynál, amit törvénytelenül nem fizet ki. Ezért Iványi Gábor döntött úgy, hogy a szűkös forrásokat a hajléktalanok, a hátrányos helyzetű gyerekek, betegek ellátására fordítja, és nem Orbán Viktornak fizeti, ahol úgyis csak ellopnák a családjával, a lányával, a vejével és a strómanjaival.

Iványi Gábor a visszatartott pénzek terhére adósodott el. Az ügyben semmiféle nyomozni való vagy bármilyen új elem nincs. Orbán akar bűnözőt csinálni a politikai ellenfeléből, s belpolitikai célokból, valamint megfélemlítésből rendez időnként razziákat. Ezúttal már a megbilincseléstől és őrizetbe vételtől sem riadva vissza. A célpont azonban Iványi Gábor.

Ónodi István megbilincselése és őrizetbe vétele Iványi Gábor megbilincselésének előjátéka, a MET kriminalizálásának ocsmány színjátéka és a közvélemény felkészítése arra, hogy a szegények és hajléktalanok jótevőjét bilincsbe verhesse, őrizetbe vethesse és börtönbe is csukhassa. Nyilván egy újabb látványos razzia és nevetséges házkutatás kíséretében.

Tréningelik és tesztelik a közvéleményt, szoktatják a gondolathoz, hogy Iványi Gábor is letartóztatásba és börtönbe kerülhet. Eljátszhatják azt a mocskos játékot, mintha Ónodi István őrizetbe vételének és a nála tartott házkutatásnak bármi szerepe lenne ebben. Az ügyben nincsenek rejtett iratok és titkok. Egyértelmű a helyzet: nem fizettek köztartozást.

Iványi Gábor a rendszerét kereszténynek nevező Orbán antitézise és hazugságainak élő cáfolata. Szerepét tekintve pontosan abban a helyzetben van, mint Jézus, aki a hatalmat kiszolgáló vallásos főpapok és a politikai hatalom célpontja lett a létezésével. Képviselte azt, amiről a képmutatók csak beszéltek. Ez elég, elkerülhetetlen volt, hogy eltüntessék...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.