2024. február 22., csütörtök

MEDIA1: MÁSODJÁRA IS LEVETTÉK AZ IFJ. ORBÁN GYŐZŐ ÉS A BICSKEI GYERMEKOTTHON KÖZÖTTI KAPCSOLATRÓL SZÓLÓ INTERJÚT A GYERMEKVÉDELEM OLDALÁRÓL

MEDIA1
Szerző: SZALAY DÁNIEL
2024.02.21.


Miután mintegy egynapos teljes leállás után újra elérhetővé vált a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) honlapja, arról másodjára is eltávolították azt a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban 2016-ban készített, múlt héten egyszer már letörölt majd ezen a héten hétfőn néhány órára újra elérhetővé vált interjút, amelyben Vásárhelyi János bicskei iskolaigazgató arról beszélt, hogy ifj. Orbán Győző és működésével birkózómeccseket szerveztek a gyermekotthonba, ahová Böjte Csaba a határon túlról szállított gyerekeket és Kónya Endrének is jelentős szerepe volt.


Mint arról a Media1 beszámolt, egy héttel ezelőtt, február 12-én hétfőn letörölte a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) a honlapjáról azt a 2016-ban, Vásárhelyi Jánossal, a bicskei gyermekotthon igazgatójával készített, Ha földhöz vágnak újra fel kell állni címmel megjelent interjút, amelyben V. János arról beszélt, hogy ifj. Orbán Győző és Böjte Csaba, valamint Kónya Endre (K. Endre) közreműködésével birkózómeccseket szerveztek a gyermekotthonba. Lapunk épp arról tett fel kérdést Havasi Bertalannak, Orbán Viktor miniszerelnök sajtófőnökének, hogy a bicskei gyermekotthonhoz kapcsolódó valamilyen dokumentumban előkerül-e ifj. Orbán Győző, a miniszterelnök testvérének neve. Az interjú eltűnését utóbb az SZGYF és a Belügyminisztérium azzal próbálta magyarázni, hogy úgymond arculatváltást hajtanak végre és emiatt törölték le az anyagot, de ennek ellentmondott, hogy egy arculatváltásnál nem törvényszerű, hogy cikkeket kellene törölni, pláne nem pont egy olyan cikket, amely épp azzal a bicskei gyermekotthonnal foglalkozott, amellyel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a miniszterelnöki sajtósnak.

Az ügy következő fordulata az volt, amikor másfél nappal ezelőtt, február 19-én hétfőn észrevettük, hogy az SZGYF honlapjára egy héttel az interjú eltűnése után váratlanul visszakerült az interjú, miközben új arculatnak nem találtuk nyomát. Kérdéseket küldtünk a BM-nek és az SZGYF-nek ezzel kapcsolatban. Ezt követően nem sokra rá az SZGYF teljes honlapja mintegy 24 órára elérhetetlenné vált, beleértve így természetesen magát az interjút is.

A Belügyminisztérium sajtóosztálya ezt tegnap, kedden azzal magyarázta a Media1 érdeklődésére, hogy előre tervezett áramszünet miatt szünetelt a weblap hétfőn este nem sokkal 21 órától. Tehát épp akkortól volt a tervezett áramszünet, amikor megkérdeztük a BM-et és az SZGYF-et, hogyhogy újra elérhető az ifj. Orbán Győző nevét a bicskei otthonba szervezett birkózómeccsekkel kapcsolatban megemlítő, V. Jánossal készült 2016-os interjú, amit egy hete arculatváltással magyarázva tettek elérhetetlenné.

Arra nem válaszoltak, hogy melyik internetszolgáltató az, amelyik ilyen hosszú, közel egy napos leállást okoz egy állami webszolgáltatás számára, és miért nem védett az ilyen helyzetektől az állami intézmény weboldala, hiszen a gyermekvédelem honlapja fontos funkciókat lát el. Ugyanakkor közölték, hogy az SZGYF főigazgatója belső vizsgálatot rendelt el, miért volt elérhető hétfőn este (az áramszünettel magyarázott leállás előtt) újra egy ideig az említett interjú.

Mára, amikor újra elérhető az SZGYF honlapja, kíváncsiak voltunk, hogy a szóban forgató bicskei gyermekotthonos 2016-os interjú elérhető-e a Gyermekvédelem honlapján. Nos, a válasz az, hogy nem, az interjú eredeti URL-jét megnyitva a Gyermekvédelem weblapján „404 A cikk nem található” hibaüzenet látható...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.