Szerző: NÉMETH PÉTER
2024.02.03.
Belátom: önkényes ennek a gondolatnak a kiemelése, hisz' annyi mindent hallhattunk ebben a szűk fél órában, annyi elképesztő állítást, de ez azért tűnik számomra kiemelendőnek, mert pontosan rávilágít Orbán gondolkodására. Mert: tagjai vagyunk ugyan egy szervezetnek, ráadásul önkéntes alapon, amely szervezetnek huszonhat tagja van rajtunk kívül, de – a fogalmazásból kiderül – saját pályán keringő bolygó vagyunk. A többiek – eszerint – nem együttműködő partnerek, ellenkezőleg, olyanok, mint akik alapvetően ártani akarnak – nekünk. Mintha csak az EU 26 tagállamának egyetlen célja lenne: adott esetben ártson Magyarországnak. Na de itt van ez az Orbán által vezetett ország, amely nem gyenge, nem kell alávetnie magát a huszonhatok akaratának, hisz mi is tudunk ártani nekik. Néha Princz Gábor jut az eszembe, ő mondta egyszer nekem, cinkos mosollyal az arcán – az élete fontos tanulságaként –: lehet, hogy segíteni nem tudok, de ártani igen.
Nos, valahogy így gondolkodik Orbán is, sőt: ő eleve abból indul ki, hogy tud ártani. Hogy segíteni tud-e, akar-e, az erősen kétséges. Minden lépését úgy állítja be, mintha a magyar társadalom érdekeit képviselné, védené, hogy ő nem pusztán l’art pour l’art szegül szembe a többséggel, hanem mert a magyar embereket óvja. Hogy mitől, miktől, arra még visszatérek. De Orbán nem óvja a magyar embereket. Egyáltalán nem. Sőt.
Nem vitatható, hogy a tudatosan felépített médiarendszerével, a mellé telepített mély-állami rendszerrel sikerült neki átpofozni maga mellé a magyar társadalom nagy részét. Az 1993 óta tudatosan épített koncepció – meg kell szerezni a médiát, le kell cserélni a telefonkönyveket, egyszer kell győzni, de akkor nagyon – olyan tábort alakított ki, amelynek tagjai mindent elhisznek, elfogadnak neki, gondolkodás nélkül. És ebbe a táborba beletartoznak a legegyszerűbb, tanulatlan emberek, a nacionalista érzelmű értelmiségiek, a szélsőséges gondolkodásúak, valamint a megfizetettek, pozícióba helyezettek. És ők így, együttesen nincsenek kevesen. Mondjuk, talán kétmillióan (mondanám, hogy a nemzeti konzultációt visszaküldők, kb. másfél millióan, de azért nem mondom, mert a visszaküldött – vagy nem küldött – íveket senki nem láthatja, senki nem ellenőrizheti…). Ők azok, akik mindenben azonosulnak Orbánnal, és persze ott van néhány millió a másik oldalon, akik nem azonosulnak vele – akiket most a miniszterelnök háborúpártinak nevez –, de akik nincsenek megszervezve, nincs egységes akaratuk, mi több, lassan másfél évtizede cselekvőképtelenek. Akik meg cselekednének, nos, azoknak árt a miniszterelnök; bosszúból törvényekkel, de már azzal sem bíbelődve, rendeletekkel, jog- és vagyonfosztással, vagy egyszerűen a figyelmen kívül helyezéssel. Orbán 2010 óta a maga kétharmados többségével – korábban pedig a propaganda eszközeivel – gyalogol át az ellenfelein, azokon, akik szembemernek vele menni. (Ennek fényében fogadják el azt az állítást, hogy a svédek NATO-tagsága ügyében reális-e a parlamenti képviselők önálló akarata…)
Nem, az orbáni rezsimben nincs semmiféle önálló akarat. A vezérgondolat, a szemlélet, igen, az a bevezetőben kiemelt állítás: mi (inkább ő) is tud(unk) ártani. Itthon ez úgy néz ki: aki nincs velem, annak ártok, aki velem van, annak segítek. Pénzzel, vagyonnal, befolyással – így épül fel a rezsim, a Magyar Bálint által felrajzolt maffiaállam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.