2024. február 6., kedd

ÚJABB UTAZÁS BIZONYÍTJA MÉSZÁROS LŐRINC ÉS A KÉT OSZTRÁK LÉGIJÁRMŰ KAPCSOLATÁT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: BRASSAI KORNÉL
2024.02.06.


A Puskás Akadémia elnöki szerepét is betöltő Mészáros Lőrinc nemrég a dél-spanyolországi Marbellán járt, ahol az NB 1-es Puskás Akadémia FC edzőtáborát, illetve egyik felkészülési meccsét látogatta meg. A repülőgép-figyelő oldalak tanúsága szerint a felcsúti vállalkozó mindkét – vele korábban összefüggésbe hozott – légi járművet, azaz az OE-XWY lajstromjelzésű helikoptert és az OE-HUG jelű privát jetet is használta az utazásához.


Az ország leggazdagabb emberéről múlt héten ódákat zengett a felesége a Story-magazinnak adott nagyinterjúban. Várkonyi Andrea ebben a közös daluk, a lánykérés részletei és egyéb magánéleti dolgok mellett azt is elárulta, hogy Mészáros Lőrinc azért adakozik sokat, mert „gyermekként kifejezetten nélkülözött. Emlékszik arra, hogy milyen az, amikor nincs lehetőség nyaralni vagy megvenni egy váltás ruhát.” Manapság persze már nincsenek ilyen gondjai a közbeszerzéseken meggazdagodott vállalkozónak.

A sportal.hu január 8-án számolt be arról, hogy az NB 1-ben szereplő Puskás Akadémia FC 2024. január 14-én kéthetes edzőtáborba vonul a dél-spanyolországi Marbellára. A január 26-áig tartó edzőtáborban a csapat napi két gyakorló edzést tartott és három felkészülési meccset játszott – az utolsót január 25-én a cseh Sparta Praha ellen.

A Puskás Akadémia hivatalos közösségi oldalán megjelent képes beszámolóból azt is megtudhattuk, hogy az utolsó edzőmeccsre a klub elnöke, Mészáros Lőrinc is ellátogatott.

Budaörs – Budapest – Malaga


Az Átlátszó kíváncsi volt rá, hogy Mészáros miként jutott el Budapestről Marbellára, ezért leellenőriztük az ebben az időben közlekedő légi járműveket az ADS-B Exchange repülőgép-figyelő oldalon.

A rögzített adatok alapján az edzőmérkőzés előtti napon, január 24-én reggel 6 óra 30 perckor (UTC szerint) indult útnak a Mészárosék által korábban már használt OE-XWY lajstromjelű helikopter a Budaörsi Repülőtérről. A helikopter alig tíz perc alatt tette meg az utat Ferihegyre, és 6 óra 40 perckor már a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren landolt.

Nem sokkal később, 6 óra 46 perckor a felcsúti vállalkozóval korábban szintén kapcsolatba hozott OE-HUG lajstromjelű privát jet jeladója is működésbe lépett, és láthatóvá vált az oldalon. A repülőgép 6 óra 49 perckor indult útnak Malagába, ahová 10 óra után nem sokkal érkezett meg. (A malagai repülőtér a Marbellához legközelebbi, amely privát jetek fogadására képes, azaz ha valaki Budapestről Marbellára megy repülővel, az mindenképp itt landol.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.