2024. március 19., kedd

A BICSKEI GYERMEKOTTHON VOLT LAKÓJA: „AZÉRT LETTEM POFÁN VÁGVA, HOGY MEGTANULJAM, NEM TUDOK VÉDEKEZNI”

24.HU
Szerző: BALAVÁNY GYÖRGY
2024.03.19.


A bicskei gyermekotthonban nemcsak a fiúk, hanem a lányok megalázása, verése, adott esetben szexuális zaklatása is mindennapos volt – állítja egy fiatal nő, aki tíz évig volt a lakója a pedofíliáért elítélt V. János által vezetett intézménynek. Az egykori növendék nemcsak azt mesélte el lapunknak, milyen traumák érték gyermekként, hanem azt is, hogyan próbálja feldolgozni a történteket. Mentora szerint a gyermekvédelemben dolgozók meg vannak félemlítve.

Schmidt Erika élménypedagógiai tréner több gyermekotthonban is dolgozott külsősként. Bicskén gyakran megfordult akkoriban is, mikor a pedofil igazgató, V. János vezette az intézményt. Erika volt az, aki elsőként fordult a sajtóhoz a visszaélések miatt, miután a gyermekotthon két dolgozója évekkel azelőtt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben eredménytelenül jelezte a problémát. Egyike volt azoknak, akik személyesen ismertek közvetlen tanúkat is az ügyben, így készülhetett el 2016-ban Moskovics Judit tényfeltáró riportja az RTL-en.

Zsófi tíz éven át, hatéves korától tizenhat éves koráig lakott a V. János által irányított bicskei gyermekotthonban. Ma már önállóan éli az életét, de – mint mondja – a múltja miatt rengeteg külső és belső problémával kell szembenéznie. Mikor hírét vette a kegyelmi botránynak, annyira felkavarodott benne minden, hogy nem tudott rendesen koncentrálni a munkahelyén. Most másik munkát keres, és nem szeretné, ha felismerhető lenne; kérésére a keresztnevét is megváltoztattuk.

Erika eredetileg egyedül jött volna az interjúra, fél órával előtte kérdezett rá, hogy elkísérheti-e Zsófi. Azt mondta, nem biztos, hogy a lány meg fog szólalni. A barátság mellett láthatólag mentor-mentorált viszony van kettejük közt; amikor Zsófi elakad, Erika bátorítja, néha segít felidézni eseményeket. Zsófinak biztonságérzetet ad Erika jelenléte. Akadozva indul a beszélgetés, de közben egyre gyakrabban kerül a szó Zsófihoz. A következőkben minimális szerkesztéssel, a legtöbb helyen szó szerint igyekszünk visszaadni a volt bicskei növendék, illetve a szakember által elmondottakat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.