2024. március 26., kedd

AMERIKAI NÉPSZAVA: A HANGFELVÉTEL EGYETLEN ÉRDEKES RÉSZE, HOGY „POLT NEM URA A HELYZETNEK”

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.03.26.


Magyar Péter nyilvánosságra hozta a feleségével zajlott beszélgetésén készített titkos felvételét, amelyet nem lehet csupán egyetlen irányból értékelni. Ami elhangzik rajta, az Orbán fasiszta rendszerének jogállamellenes működése, amivel szembe kell néznie annak is, aki ezt önmagának is hazudva tagadta. De normális embernek ebben semmi új nincs.

Az elhangzottak csak abból a szempontból, s kizárólag amiatt jelentenek botrányt, hogy ez a közönséges bűnszervezet, az Orbán által vezetett szervezett bűnözői csoport, eljátssza a demokráciát, a jogállamot. Mert ha nem játszanák el, akkor ebben semmi botrányos nem lenne. Ez a rendszer így működik, a felvétel csupán a működési zavarokra mutat rá.

Azok is nyilván abból a hazug kettősségből fakadnak, hogy egyik oldalon demokráciáznak, miközben a demokráciának írmagja sincs, viszont az ostoba képmutatás miatt helyenként ereszt a rendszer. Vannak rendőrök és ügyészek, akik ki tudják játszani, de csak bizonyos mértékig, mert ugyan van ügy, ami nem lehetne, de azért Rogánt kihúzzák belőle.

Fejtörést az okoz, hogy nem tudnak mindent kihúzni belőle, és fájdalommal állapítja meg az igazságügyi miniszter, hogy nem tudják az ügyet eltüntetni, mert az ebből a célból ott tartott pártkatona, Polt Péter legfőbb ügyész nem ura a helyzetnek. Nem is értjük, hogy miért engedték, miért lett belőle ügy, feltételezhetően azért, mert Völner nem hagyta abba.

Ennek a felvételnek a legfőbb tanulsága Orbánnak az, hogy nem lehet lezser diktatúrát csinálni, amíg ő a fasiszta világforradalommal van elfoglalva, a háta mögött ég a ház. A bűnpártolás céljára tartott legfőbb ügyész nem ura a helyzetnek. Vagy nem jól igazították el, mert az Orbán-család bűncselekményeit jól fedezi, azt senki nem piszkálhatja.

Szakszerűtlenséget leplezett le Magyar felvétele, hogy amikor szabad utat kap egy NER-es nyomozás, mert valaki nagyon elpofátlanodik és saját zsebre lop, Orbán pedig nem tűri a konkurrenciát, akkor kihúzzák belőle a fontos neveket, de Polt nem eléggé alapos, ezért a később bekerülő terhelő információk és nevek benne maradhatnak.

Ez az, ami megengedhetetlen egy jól szervezett fasiszta diktatúrában. Az Európai Unió testületei előtt minősíthetetlen hangnemben jogállamiságról handabandázó Varga Judit a felvételen erre mutat rá: a legfőbb ügyész nem ura a helyzetnek, nem manipulálja eléggé jól a nyomozati anyagokat, rosszul végzi a munkáját, mert nem csal elég megbízhatóan.

Tetszettek volna rendes nyílt diktatúrát csinálni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.