2024. március 26., kedd

„ELKERGETIK A KIVITELEZŐT, BEJÖN HELYETTE VALAKI, Ő LESZÁMLÁZZA AZT A MUNKÁT, AMIT TE MÁR ELVÉGEZTÉL” – ELSZÁMOLÁSI VITA NAGYBAN

SZABAD EURÓPA
Szerző: BÁTHORY RÓBERT
2024.03.26.



Befuccsolt a kisvárdai vár felújítása, amire az unió 2,2 milliárdot adott. A megrendelő januárban bontotta fel a szerződést a kivitelezővel, többek között arra hivatkozva, hogy folyamatosan tologatta a határidőket, egészen addig, amíg ki nem futottak az időből. A várat felújító Korintosz Kft. ügyvezetője viszont azt mondta a Szabad Európának: a megrendelő Kisvárdai Várfürdő Fejlesztő Nonprofit Kft. időhúzása miatt esett kútba a befejezés. Vozák László, a kivitelező cég ügyvezetője szerint ráadásul Kisvárda meghatározó alakjai már évekkel ezelőtt azt mondták neki: jobb lenne, ha levonulna a területről, és átadná más vállalkozónak a vár felújítását. Nem tette. Most úgy számolja: legalább félmilliárddal tartozik neki Kisvárda önkormányzati cége. A hányattatott sorsú vár felújítására 2,2 milliárdot adott az unió, de az ingyenpénz ellenére sem sikerült befejezni, pedig már tavaly át kellett volna adni. Elszámolási vita nagyban a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramon belül.


„Puszira megcsináltuk nekik a színpadot. Arra egy fillért nem kaptunk. A tetőtérben a vendégszobákat.”

Vozák László fut a pénze után. Úgy számolja: legalább 581 millió forinttal tartozik neki Kisvárda egyik önkormányzati cége, az, amelyik uniós pénzből megrendelte a vár felújítását, de utoljára másfél éve fizetett. A hányattatott sorsú vár felújítására 2,2 milliárdot adott az unió, de az ingyenpénz ellenére sem sikerült befejezni, pedig már tavaly át kellett volna adni.
Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramban 18 kastélyt és 12 várat újítanak fel. A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinálja a programot. Céljuk a műemléki védelem alatt álló épületek fenntartható hasznosítása, valamint közreműködés a fejlesztésükben, felújításukban. A program honlapja szerint a kastélyok felújítása sokkal jobban halad, mint a váraké. A program január 1-jétől a Miniszterelnökségtől átkerült a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumhoz (ÉKM).

Vozák László annak a Korintosz Kft.-nek az ügyvezetője, amelyik 2019-ben közbeszerzésen megnyerte az 550 éves vár felújítására kiírt pályázatot. A cég több mint harminc éve műemlékeket újít fel. Jó hírük van a szakmában, Kisvárdán sem ismeretlenek. Nagy elánnal vágtak bele ebbe a melóba is.

„Igazából azért állt meg az építkezés folyamata, mert idestova több mint másfél éve nem fizet a megrendelő egy vasat sem”

– magyarázta a kivitelező, aki csak a Szabad Európa stábját engedte be a várba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.