2024. április 16., kedd

„AZ ORBÁN-KORMÁNY AZT HISZI, HOGY KILÓRA MEGVETTE A TANÁROKAT, SZÓVAL MOST MÁR AZ EGÉSZ TÁRSADALMAT ÁTALAKÍTHATJA”

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2024.04.15.


A kabinet kvázi álhírekből gyárt oktatáspolitikát, jelentős változásokat tervez az iskolarendszerben – véli Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.


A tavaszi szünetben sem pihent az oktatásirányítás, sorra jelentek meg a különböző törvényjavaslatok, például a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) induló pedagógusképzésekről, vagy a pedagógusok számára miniszteri rendeletben előírt továbbképzésekről. Lát összefüggést az újabban várható változások között?

Egyértelműen van összefüggés. Beszédes, hogy a közszolgálati egyetemmel kapcsolatos törvényjavaslatban több pontban említik a pedagógusok továbbképzését, amelybe szintén bekapcsolódik az NKE. Pintér Sándor belügyminiszter pedig majd kötelezően előírhat egyelőre ismeretlen tartalmú továbbképzéseket a pedagógusoknak. Véletlen lenne? Egyáltalán nem. Ez is jól beleillik abba a folyamatba, amit az utóbbi időben konzervatív oktatáspolitikai fordulatként szoktak emlegetni kormányzati körökben.

Hogyan illik bele?

Ez az újfajta oktatáspolitikai szemlélet újfajta módszertanokat is igényel, a kötelezően előírt továbbképzéseken ezeket sajátíthatják majd el a pedagógusok. Nem lennék meglepve, ha javarészt az NKE képzéseire irányítanák őket. Szerintem a folyamat abba az irányba halad, hogy az NKE egyfajta „elit” pedagógusképző hely lesz, várhatóan ide helyezik majd át az iskolaigazgatók számára kötelező közoktatásvezetői szakvizsgáztatást is a Budapesti Műszaki Egyetemről, ami, mint tudjuk, egy „bűnös egyetem”, hiszen ellenállt a kormány által erőltetett alapítványi kiszervezésnek. Ezeken a képzéseken legtöbbször gyakorló pedagógusok oktatnak, illetve olyan egykori pedagógusok, akik tankerületi intézményben, szakképzési centrumban dolgoztak. Nem véletlen, hogy az egyetemi oktatáshoz szükséges követelmények közül a törvényjavaslatban megszüntetnék, hogy csak doktori képzés megkezdésével lehessen oktatni, vagy hogy külön engedélyt kelljen kérni gyakorló pedagógusok oktatói alkalmazásához...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.