2024. április 16., kedd

TARLÓS ISTVÁN, VITÉZY DÁVID, HÁRMAS METRÓ

ATV / TELEX / FACEBOOK
Szerző:
2024.04.15.


- TELEX:

Magánjellegű dolog, hogy beperli-e Vitézy Dávidot, nem tudja, ez az infó hogy került ki a nyilvánosságba, egyelőre még fontolgatja, de Vitézy „csak várjon a sorsára, addig sétáljon az erdőben éjszaka, és fütyörésszen” – mondta Tarlós István az ATV-nek hétfő este arról, hogy azt fontolgatja, beperli Vitézy Dávidot a kirúgásáról tett kijelentései miatt.

Az LMP főpolgármester-jelölje több interjúban is azt állította, hogy Tarlós 2014-ben külső nyomásra rúgta ki őt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) éléről. Tarlós szerint ezt teljesen valótlan.

„Amikor hallottam, Dávid miket mond, arra gondoltam, hogy akinek fiatalkora ellenére ilyen emlékezetkiesése van, az törődjön magával, különben nem éri meg ezt az életkort”, amiben Tarlós is van most, mondta a 75 éves volt főpolgármester.

Majd azzal folytatta, fel akarja frissíteni Vitézy memóriáját. „Amióta csak mondja, az égvilágon semmi bizonyíték nincs erre. Valóban beszélgettem az ő felmentéséről, és valóban kaptam Budapestről ilyen javaslatot, hogy nem biztos, hogy Dávidnak abban a székben kell ülnie.” Azt nem akarja részletezni, neki mi volt a baja Vitézy Dáviddal, mert „nem azért jött” a műsorba, de feszültségek voltak Vitézy körül.

Vitézy korábban arról is beszélt, hogy ő a 3-as metró ügyében a kezdetektől fogva azon az állásponton volt, hogy új metrókocsik beszerzésére van szükség, nem pedig arra, hogy az oroszok újítsák fel a régi szerelvényeket. Állítása szerint ez is szerepet játszott az elmozdításában. Tarlós erről is azt mondta, hogy ez sem igaz.

Arról beszélt, hogy ők megörökölték ezt a 30+ éves metrókat, és 2012-ben már voltak felháborodások metrólángolások miatt. Ki is ment a munkatársa Moszkvába arról érdeklődni, hogy a már eleve évekkel túlhasznált metrókat még meddig lehet használni. Nála orosz delegáció nem járt, mondta Tarlós. Ellentétben Vitézyvel, aki szerinte troliügyben találkozott az oroszokkal. Aztán pár hétre rá Vitézy kiírt egy tendert metróbeszerzése. „Elnézést kérek, ez nem egy védhető dolog”, hogy egy potenciális vásárlóval hetekkel a tender kiírása előtt egyeztet, mondta erről a volt főpolgármester.

Szerinte a 3-as metró esetében kényszerhelyzetben voltak: vagy felújítják a metrót, vagy leállítják. Azért csak ez a két opció volt, mert a kormányhatározat csak a felújítást tette lehetővé. Ezt pedig szerinte Vitézy is támogatta, de közben tudta azt is, hogy Tarlós István is új szerelvényeket akart volna – ellentétben azzal, amit most állít, mondta Tarlós...


- ATV / EGYENES BESZÉD:


- Vitézy Facebook válasza:

Maximális empátiával és türelemmel néztem ma végig Tarlós István esti ATV interjúját, ahol 19 percen keresztül védte az orosz metrókocsik felújítását és a BKV máig hivatalban lévő vezetőinek döntéseit, az én korábbi állításaimmal vitába szállva.

Négy állításom volt eddig ebben az ügyben, ezek mindegyikét némi személyeskedés után megerősítette a mai interjújában a volt főpolgármester:

1. A hármas metró kocsijait rég klimatizálni kellett volna, Tarlós István elmulasztotta eleve klímával megrendelni a felújítást (ha már nem új vonatokat vett), míg Karácsony Gergely ígérete ellenére 5 éven át nem tett semmit ezügyben - miközben minden lehetősége megvolt rá. Ez ténykérdés, Tarlós István ma is elismerte, hogy a tűzforró kocsik érkezése utáni balhék nyomán 2019-ben már minden készen állt a klimatizáláshoz, miután elmulasztották eleve így rendelni a felújítást. Hogy azóta mi történt, rejtély.

2. Minden belső fórumon amellett érveltem, hogy új metrókra van szükség a 3-as metróra - ezt ma Tarlós István is elismerte, ahogy azt sem cáfoltam soha, hogy ezt ő is megpróbálta elérni a kormánynál, sikertelenül.

3. Tarlós István az Indexnek 2017-ben maga mondta az orosz metrófelújítás körüli titkosszolgálati akciókról szóló cikkben, hogy: “Tarlós elismerte, nem az ő saját kezdeményezésére szabadultak meg a BKK vezetőjétől.” Ezt az állítását ma, 7 évvel később megcáfolta, hogy aztán zavaros indoklásban mégis arról beszéljen, “Budapestről” szóltak le neki, hogy szabaduljon meg tőlem. Jó lenne tudni, pontosan kinél lobbiztak ezügyben az oroszok és ki tudott ezügyben leszólni Budapest főpolgármesterének akkoriban.

4. A hármas metró kocsifelújítási tenderén furcsa körülmények között, a többi pályázót kizárva nyertek az oroszok, miután előtte évekig kavartak különböző diplomáciai és titkosszolgálati eszközökkel az ügyben - többek közt ellenem is. A közbeszerzés végül csak 2015-ben zajlott le, miután már nem voltam a BKK vezetője. Így tehát ennek a közbeszerzésnek részleteit én sem ismerem jobban, mint a közvélemény - ellentétben Tarlós Istvánnal, aki láthatóan máig hozzáfér a BKV belső közbeszerzési dokumentumaihoz is, amiket az ATV studiójában lobogtatott. A kritikám viszont annak szólt, hogy az elmúlt öt évben ez a közbeszerzés még csak tisztességesen kivizsgálva sem lett, a dokumentumai máig nem nyilvánosak. Bár 2019-ben Karácsony Gergely mindenkinek börtönt ígért, akinek az orosz tenderhez köze volt, a BKV vezetője (a képen volt és jelenlegi főnöke mellett látható) mégis mindmáig pontosan ugyanaz, mint aki a szerződést anno aláírta, sőt, fizetésemelést is kapott nemrég Karácsony Gergelytől. Szorulna ez némi magyarázatra.

Szívesen elmegyek fütyörészve sétálni az erdőben, ahogy Tarlós úr tanácsolja, de a fenti állításaim mellett ezt követően is ki fogok tartani, fenyegessen meg akárhányszor is akár a volt, akár a jelenlegi főpolgármester.

Klíma helyett szauna, börtön helyett eltussolás lett az orosz metróügy vége ebben a ciklusban. Mindkettőn változtatni fogok főpolgármesterként.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.