2024. május 6., hétfő

LETÖLTENDŐT KAPOTT 3 VÁDLOTT A MINI HUNGARY-ÜGYBEN; ELFOGYTAK A BÉKÁK SIKONDÁN - VIDÉKI LAPSZEMLE

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KATUS ESZTER
2024.05.05.


SzabadPécs.hu: Döbbenetes korrupciós ügy lehetett valójában a hollandiai Volvo-buszok beszerzése a Pécsi Ítélőtábla indokolását hallgatva


Száztizenöt darab használt Volvo-buszt vásárolt Hollandiából a pécsi önkormányzat közösségi közlekedési cége, a Tüke Busz Zrt. 2015-ben gyanús körülmények között. Tavaly az elsőfokú, kaposvári bírósági döntés értelmében a vádlottakat felmentették, azonban a Pécsi Ítélőtáblán az ítéletet most hatályon kívül helyezték, mivel szerintük a tényállás teljes egészében felderítetlen maradt. Az ügyben új eljárást kell lefolytatni, amire Szekszárdon kerül majd sor – írja a Szabad Pécs.

Nyugat.hu: Az osztrákok ezerrel kaparják ki az iszapot a Fertő-tóból

Az ORF-re hivatkozva számolt be arról a Nyugat.hu, hogy az elmúlt hónapokban mintegy 60 ezer köbméter iszapot távolítottak el a tóból az osztrákok. A tó 14 települése közül 11-ben a kikötők medrét és az oda vezető útvonalakat kotorták ki, és a munkát folytatják, a terv 100 ezer köbméter eltávolítása. Azt tervezik, hogy minden településen ülepítő medencét hoznak létre, az iszapot ezekben tárolhatnák addig, amíg a mezőgazdaságban fel nem használják.

7300.hu: Elfogytak a sikondai békák, jövőre már mentésre sem készülnek


Szinte teljesen felmorzsolódott a sikondai békapopuláció, jövőre valószínűleg már mentésre sem lesz szükség. A 7300.hu a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület adataira hivatkozva írta meg, hogy tónál a kétéltűek száma évről-évre csökkent, 2021 óta már terelőhálót sem alkalmaztak a mentések során. Míg tavaly 553 békát sikerült megmenteniük a szakembereknek, addig idén mindössze 34 darab került elő.

Szegeder.hu: Letöltendőt kapott a mórahalmi Mini Hungary-ügy három vádlottja Szegeden

Letöltendő szabadságvesztésre ítélték a Mini Hungary Park-ügy három vádlottját, közölte a Szegeder.hu-val a Szegedi Ítélőtábla. A mórahalmi makettpark ügyében hozott ítélet jogerős, fellebbezésnek nincs helye. Így a Szeviép egykori vezérigazgatójának, Baranyi Sándornak és a Délmagyarország volt főszerkesztőjének, a Hír TV, valamint a Borfesztivál egyik alapítójának, Dlusztus Imrének is börtönbe kell vonulnia.

Debreciner.hu: Környezetszennyezés történt Hajdúnánás–Tedejen egy önkormányzat által megrendelt állapotfelmérés szerint

Környezetszennyezést állapított meg Hajdúnánás Tedej városrészében egy szakértői állapotfelmérés, amelyet az önkormányzat rendelt meg. Szólláth Tibor (Fidesz), a város polgármestere közölte, olyan mértékű kibocsátást mértek a vizsgálat során, amely miatt az emberi szervezetre, legfőképpen a gyerekek és a várandós nők számára káros lehet, ha ott termelt friss zöldséget fogyasztanak. A katasztrófavédelem azt a tájékoztatást adta a Debrecinernek, hogy jelenleg vizsgálják a Tedejen „feltételezett” talaj- és talajvízszennyezést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.