2024. május 17., péntek

SZIRÉNÁZÓ REPÜLŐ

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.05.17.


Az iváncsai akkugyárból elküldtek párszáz kirgiz vendégmunkást (kirúgtak két lábbal és hirtelen), akik az ettől kerekedett virágos jókedvükben szarral kenték össze a gyár mosdóit. Sajátos kifejezési módja ez a csalódottságnak, de hajlamosak vagyunk kissé elnéző szemüvegen keresztül szemlélni az eseményeket, mert ezekkel a kirgizekkel erősen ki lett cseszve. Eljönnek pár ezer kilométerre, hogy rabszolgaként életben maradjanak, és akkor így bánnak velük.

Ezt a párszáz kirgizt egyébként hazatoloncolják, dögöljenek otthon éhen elgondolással, a helyükre pedig lesz másik (valamilyen egzotikus országból), vagy pediglen nem. Mert ugyan ez az iváncsai gyár még – állítólag – próbaüzem módban van, de még az is lehet, hogy úgy marad, netán esetleg leáll. Az a baj ugyanis, hogy már most döglődik a villanyos autó ágazat, nem vesznek annyit, mint korábban gondolták, így akkumulátor sem kell dögivel.

Pedig nálunk még csak most épülnek a gyárak, most kezdünk aksigyártó nagyhatalom lenni, de még az is lehet, mielőtt azzá válnánk, kiderül, hogy rossz lóra tettünk. Hozzáértők szerint a villanyautózás jelenlegi módja nem járható út, az alapoktól kellene újragondolni az egészet, tehát fennáll a lehetősége annak, újabb kirgizeket, tatárokat, malájokat és egyéb nációt kell utcára tenni, akik szintén elégedetlenek lesznek, és kenekedhetnek szarral ők is.

Ezzel az egésszel az a gond, hogy mindez az aksigyár nagyhatalmasdi még el sem kezdődött, de már majdnem véget is ért, pedig kies hazánk fényes jövőjét ettől remélte pártunk, kormányunk és annak potentátjai. Mert el ne feledjük, például Szijjártónak mennyi útjába került, hogy ezt így összehozza, volt olyan, hogy naponta a világ különböző tájairól jelentkezett be, hogy megint egy aksigyár, aztán újra, pedig már akkor is látszott, nem lesz ennek jó vége.

De nem is ez, hanem külügy – és ebben a kontextusban külgazdasági – miniszterünk micsoda útjai. Mert az kezd látszani, hogy teljesen értelmetlenül röpködött, viszont, mint kiderült, legalább jó drágán, mert már a nem is kormánygépek sem voltak elegek számára, és mindenféle luxusröpcsiket kellett bérelni, hogy száguldozhasson a semmiért a levegőégen. Olybá tűnik, ahogyan ezzel dicsekszik, hogy ebben méri a fontosságát, mi pedig fizetjük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.