2024. május 3., péntek

UDVAROS DOROTTYA 22 ÉV UTÁN TÁVOZIK A NEMZETI SZÍNHÁZBÓL - VIDNYÁNSZKY ATTILA NEM HOSSZABBÍTOTTA MEG A SZERZŐDÉSÉT

24.HU
Szerző: GRÓSZ PETRA
2024.05.03.


Április elején a 24.hu-n is beszámoltunk arról, hogy a színházi világban szárnyra kapott a hír, miszerint rövidesen elválhatnak Udvaros Dorottya és a Nemzeti Színház társulatának útjai, a döntést azonban nem ő, hanem az igazgató, Vidnyánszky Attila hozta meg, aki nem hosszabbított szerződést a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznővel. Ma reggel a Telex szúrta ki, hogy Udvaros a Magyar Hangnak adott friss interjújában megerősítette a korábbi feltételezést.

"Már nem vagyok tagja a Nemzeti Színháznak. Vidnyánszky Attila valóban nem hosszabbította meg a szerződésem"

– mondta a portálnak a színésznő, aki még 2002-ben szerződött a színházhoz, ahol így Schwajda György, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila igazgatói irányítása alatt is dolgozott.

"Huszonkét éve dolgozom a Nemzetiben, és mindvégig társulati tagként gondoltam magamra, holott valójában csak öt éve vagyok a színház munkavállalója, addig, a kollégáimhoz hasonlóan, vállalkozóként szerződtem az intézménnyel. Az elmúlt öt évben évente újítottuk meg a megállapodást, egészen mostanáig."

Az interjúból kiderült, hogy Vidnyánszky legfőbb érve az volt, hogy a színház nehéz anyagi helyzetbe került, de kifogásolta azt is, hogy állítása szerint Udvaros „nem teljesítette a kötelező előadásszámát”. A színésznő szerint ilyen kötelezettségről nem nagyon esett szó az intézményen belül, ráadásul mint mondta, a Nemzeti Színház sajátos műsorpolitikája miatt nehéz is lenne kellő számú előadást játszani, ugyanis előfordul, hogy két előadás közben négy hónap is eltelik.

"Nem a nyári szünet miatt, hanem mert a színházban folyamatosan mennek a különféle fesztiválok, vendégjátékok, koncertek és minden egyéb, ami miatt a Nemzeti saját előadásainak nincs hely. Többször jeleztük, hogy ez nagyon rossz a színészeknek, de a panaszaink sosem hallgattattak meg."

Udvaros a beszélgetés során megosztotta a lappal, hogy mivel nyugdíjas korú, Vidnyánszky minden különösebb indoklás nélkül megszüntethette a szerződését. Döntésén azt mondja, nem lepődött meg, számított ugyanis arra, hogy korábbi kijelentéseinek következménye lesz.

"Nem vagyok érinthetetlen, nem vagyok a magyar színjátszás szent tehene, sem a Nemzeti örökös tagja. Ha egy igazgató úgy érzi, hogy nem tud velem dolgozni, lehetősége van rá, hogy elküldjön. Papíron a kirúgásom nem kifogásolható. Más kérdés, hogy érzelmi szempontból hogyan néz ki az ügy. De nem is magam miatt vagyok feldúlt, a színház helyzete kavar fel."

A Nemzeti anyagi helyzetével kapcsolatban Udvaros azt mondta, a kormány 380 millió forintot vont el a színháztól, idén pedig már nem sikerült befoltozni a költségvetésen ütött lyukakat.

"Elfogadom, hogy anyagi problémák vannak, de ha valóban ilyen rossz a helyzet, akkor miért kell újabb és újabb külföldi rendezőt leszerződtetni hatalmas összegekért? A Nemzetiben már alig rendeznek magyar művészek. Azt szoktuk mondani, hogy ami 25-nél kevesebbszer kerül műsorra, mert nincsenek rá nézők, az bukásnak számít. Az elmúlt években a Nemzetiben 11 olyan előadás volt, amely nem érte el ezt a minimumot. Ezeket 8–10 alkalommal játszotta a színház, de volt olyan, amit csak 5-ször. A Nagyszínpadon. Miközben ezeknek az előadásoknak a rendezői több ezer eurós gázsit kaptak. Ez pazarlás, de ami még fájóbb számomra, az a mérhetetlen sok energia és tehetség, ami kárba vész mindössze néhány előadás után"...

ITT OLVASHATÓ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.