Műsorvezető: SIPOS BETTI
2025.04.09.
Tényanyagokkal teletömött fejű és fizikailag is fáradt tanulók, kiégett és túlterhelt tanárok, valamint általános eszközhiány jellemzi már jó pár éve a magyar közoktatást. A NEKÜNK FONTOS című műsorunk vendége, Radó Péter oktatáskutató szerint az Orbán-kormány az elmúlt 15 évben porig rombolta az oktatási rendszert, amely szinte már rosszabb állapotban van az egészségügynél is.
A beszélgetés során elhangzik az is, hogy az állami iskolák ma Magyarországon gyerekellenesek, és nem nyújtanak versenyképes tudást. A magyar diákok negyede a PISA-teszteken rendre alulteljesít, ők gyakorlatilag funkcionális analfabéták. Legrosszabb helyzetben a leszakadó peremvidékek fiataljai vannak, hiszen a mélyszegénységben élő szülőknek nincs arra pénzük, hogy magánórákra vagy fejlesztésekre hordják a gyermekeiket. Ugyanakkor országszerte rendkívül magas az iskolaelhagyók száma is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.