Szerző: TARR BÉLA I KRASZNAHORKAI
2025.10.
Tarr Béla örök esője és a remény lassú halála Képzeld el, hogy egy világban élsz, ahol az idő nem halad, csak vánszorog. Az eső soha nem szűnik meg, a sár mindent elborít, és a remény is csak egy lassú, nehéz mozdulat a semmibe. Ez Tarr Béla Sátántangó-ja. Ez a valamivel több mint hétórás, fekete-fehér eposz nemcsak egy film — egy tapasztalat. Egy olyan utazás, ahol a kamera nem siet sehová, ahol minden pillanat kitart, hogy szembesítsen az emberi létezés ürességével, a közösség széthullásával, és a megváltás illúziójával.
A történet egy omladozó alföldi faluban játszódik, ahol a lakók már mindent elvesztettek — pénzt, jövőt, hitet —, amikor híre megy, hogy Irimiás, a halottnak hitt próféta, visszatért. A remény fellángol, de csak azért, hogy még mélyebb sötétségbe vezessen.
Tarr filmje nem magyaráz, nem könnyít meg semmit. Hosszú snittjei, lassú mozgásai és Krasznahorkai László szövegének súlya olyan, mintha magunk is beleragadnánk ebbe a mocskos, időtlen világba. Ez nem egy film, amit „nézni” kell — hanem egy film, amit át kell élni. Minden lépés, minden esőcsepp, minden tekintet az emberi lét végső kérdéseit suttogja: van-e értelme bárminek? És ha nincs, hogyan tovább?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.