Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2026.01.03.
Ez a tavalyi összeg azonban kifejezetten sok ahhoz képest, hogy 2024-ben, 2022-ben és 2021-ben egyáltalán nem volt ilyen állami pályázat, 2023-ban pedig mindössze 142,5 millió forint volt a teljes keretösszeg, amit kiosztottak.
A 2022-es népszámlálás szerint közel 113 ezer mozgáskorlátozott ember van Magyarországon, viszont a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) sem rendelkezik adatokkal arról, hogy közülük hányan használnak kerekesszéket, és hány főnek lenne szüksége autóra.
Mozgáskorlátozott az a személy, aki valamilyen veleszületett betegség eredményeképpen vagy krónikus baleset következtében részben, vagy egészében elvesztette helyváltoztató képességét. Olyan állapot, mely az egyén társadalmi részvételét jelentősen és tartósan akadályozza. A fogyatékosság súlyosságának mértéke és a munkavégző-képesség meghatározása az egyén állapotától függően, az alkalmazott testközeli segédeszközök szerint kategorizálva történik: járássegítő segédeszközöket használó (bottal, mankóval, járógéppel rendelkező mozgássérültek), valamint önhajtós és elektromos kerekesszékes mozgáskorlátozottak. – ertekvagy.hu
Kerekesszékkel (akár a kézi, akár az elektromos meghajtásúval) nem egyszerű – sőt, sok esetben kimondottan lehetetlen vonatra, buszra, villamosra, metróra szállni. Elég csak a vasúti és metróaluljárók hosszú lépcsősoraira gondolni, hiszen lift vagy rámpa nagyon kevés helyen áll rendelkezésre. Plusz valahova tenni kell a táskákat és csomagokat, és el kell jutni az orvosi időpontokra is, amik általában nem illeszkednek a buszmenetrendhez – még ha esetleg épp alacsonypadlós is a jármű. Szóval a kerekesszékeseknek alapszükséglet egy autó a szabad közlekedésükhöz.
Ezt nyilvánvalóan az állam is tudja, mert 2025. október közepén a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet pályázatot hirdetett „Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére 2025” (AUTÓPLUSZ2025) címmel.
A kiírás szerint a pályázati program célja az aktív kerekesszéket, elektromos kerekesszéket és elektromos mopedet használó súlyosan mozgáskorlátozott személyek önálló életvitelének támogatása és közlekedési lehetőségeik javítása volt. A támogatásra kizárólag magánszemélyek pályázhattak, összesen három kategóriában:
- „A” kategória: azok a súlyos mozgáskorlátozott személyek, akik önállóan vezetik az autót,
- „B” kategória: azok a súlyos mozgáskorlátozott személyek, akik szállítást vállaló személlyel veszik igénybe a gépjármű-támogatást (tehát valaki fuvarozza őket majd a megvásárolt autóval),
- „C” kategória: azok a súlyos mozgáskorlátozott személyek, akinek a tulajdonában, vagy a velük egy háztartásban élő személy tulajdonában van olyan személyautó, aminek az átalakításával a mozgáskorlátozott gépjármű-használata biztosítható...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.