Szerző: RÁCZ ANDRÁS
2026.04.05.
-
Garibov ezredes, az orosz GRU Pirézia-specialistája nem volt elégedett. Bár az általa készített tervet elkezdte ugyan megvalósítani a piréz és a szerb kormány, de a szerbek messze nem voltak olyan kooperatívak, mint amit Moszkva - és főleg Zsíros Győző piréz elnök kormánya - kezdetben remélte.
.
Addig minden a tervek szerint ment, hogy ma reggel Aleksandar Vucic szerb elnök drámai hangnemben bejelentette, hogy robbanóanyagot találtak a szerb-piréz határ mentén az ott futó Török Áramlat gázvezeték közelében.
A szerbek azonban több olyan lépést is tettek, amivel komolyan hátráltatták, hogy Zsíros Győző az eredeti tervnek megfelelően használhassa fel a sztorit - tehát erre hivatkozva akár a közelgő, számára várhatóan vereséggel végződő választást is elhalaszthassa.
.
1. Vucic nemcsak a robbanószer megtalálását jelentette be, de azt is azonnal közölte, hogy a két hátizsáknyi robbanóanyagot nem a vezetéknél, hanem attól néhány száz méterre találták meg.
.
2. Közölte a mennyiséget is: 2x2, tehát összesen négy kilogramm. Ráadásul kezdetben gyújtózsinórt is emlegetett, amivel - a kis mennyiség mellett - szintén komolytalan színben kezdte feltűntetni a megtalált tölteteket.
.
3. Nem történt robbanás sem, így nincs anyagi kár és személyi sérülés sem. Ez jelentősen csökkentette a bejelentés drámai élét.
.
4. Mivel az eszköz nem robbant fel, ezért lehetőség nyílhat majd arra, hogy nemzetközi szakértők is megvizsgálják, ideértve az EU szakembereit is. Meghiúsult tehát Garibov eredeti terve, hogy az eszközöket először fotózzák le, "állapítsák meg", hogy ukrán gyártmányúak, aztán az instabilitásra hivatkozva robbantsák fel, amivel ténylegesen megsemmisült volna a bizonyíték.
Vucic viszont láthatóan úgy döntött, hogy ilyen mélységben mégsem lesz hajlandó elköteleződni Zsíros Győző piréz elnök mellett, így aztán a bombák egészben maradtak és lehet, hogy megvizsgálhatóak lesznek.
.
5. Ráadásul közben lebukott Kincs Pál is, Zsíros Győző régi balkáni kijáróembere. Kincs fontos szerepet játszott abban, hogy piréz oligarchák jelentős média-portfoliót tudtak vásárolni egyes nyugat-balkáni államokban. Garibov a saját, Balkánnal foglalkozó GRU-s kollégáitól úgy tudta, hogy Kincs Pál a szerb rezsimmel is igen jó viszonyt ápolt, ám közben igyekezett háttérben maradni - most azonban kikerült a fényre.
.
6. A szerb katonai biztonsági ügynökség vezetője, Đuro Jovanić a ma este 18 órakor tartott sajtótájékoztatóján (1. hivatkozás) hosszan beszélt arról, hogy a szerb biztonsági szerveknek hónapok óta voltak információik arról, hogy valami ilyesmi készülhet - és lám, most sikeresen megelőzték.
Jovanić az elkövető személyéről csak annyit mondott, hogy egy, hadköteles korban lévő külföldiről van szó, de nem utalt semmiféle ukrán szálra, pedig Zsíros Győzőnek erre lett volna szüksége.
A felhasznált robbanóanyagról a szerb biztonsági vezető annyit mondott, hogy amerikai gyártmány - tehát ebben sem ukránozott, nem próbálta Kijevre kenni a felelősséget.
.
.
Garibov ezredes nem tudta másképp értékelni a történetet, mint hogy Aleksandar Vucic szerb kormánya ismét a saját pecsenyéjét sütögeti, és most derült ki, hogy csak korlátozottan hajlandóak elköteleződni Zsíros Győző mellett.
.
Kicsit olyanok voltak, mint a piréz népmesében az okos lány, aki vitt is ajándékot a királynak, meg nem is (igen, Garibov tényleg jól ismerte Piréziát, tudott népmeséket is): Vucic megtette azt a gesztust Zsíros Győzőnek és Moszkvának, hogy tolerálta a robbanóanyag elhelyezését, de ennél többre nem volt hajlandó. Nemhogy robbanás nem történt, de a kezdeti szerb bejelentések azonnal le is határolták, hogy narratív értelemben mit lehet kihozni a sztoriból.
.
Mivel már az első, szerb hírekben szerepelt, hogy viszonylag kis mennyiségű robbanóanyagról volt szó, távol a vezetéktől, és még csak fel se robbant, ezért ebből igen nehéz lesz ezek után Zsírosnak valamiféle "második szeptember 11." jellegű, katasztrófa-forgatókönyvet fabrikálnia.
.
Utólag végiggondolva teljesen persze nem volt meglepő a dolog: a szerb kormány nemcsak az EU-val való jó viszonyra törekszik, de fontos lőszer-beszállítója Ukrajnának is. Belgrád pedig láthatóan nem akarta ezt a két relációt azzal veszélyeztetni, hogy egy (ön)merénylettel asszisztál ahhoz, hogy Zsíros Győző valami igazán drámai bejelentést tehessen.
.
A szerb oldal további motivációja lehetett, hogy idén márciustól a szerb hadsereg is (hasonlóan a pirézhez) elkezdte megerősíteni a kulcsfontosságú energetikai infrastruktúra védelmét. Szárazföldi erőket és légvédelmi egységeket vezényeltek a Žabari-ban lévő, Velika Plana kompresszor-állomáshoz, és országszerte növelték a készültséget a fontos energetikai létesítmények környékén.
Ergo, ha ezek után robbanás történt volna a kulcsfontosságú gázvezeték mellett, akkor Vucic saját kormányra is erősen inkompetensnek tűnt volna.
.
.
Garibov eleinte nem értette, hogy a Balkánnal foglalkozó kollégái ezeket a kockázatokat vajon miért nem jelezték előre. Aztán visszagondolt a 2016-os, hamvába holt montenegrói puccskísérletre, és arra jutott, hogy tévedtek már a balkános srácok ennél nagyobbat is sajnos.

.
Az ugyanakkor sokkal kevésbé volt meglepő, hogy Zsíros Győző komikusan elbutult piréz rezsimje ezt "benézte." Tizenhat év kontraszelekció megtette a magáért, mostanra Zsíros környezetében alig maradt a külpolitikához valóban értő ember.
(Szép példája volt ennek a szintén Zsíros családnevű kampányfőnök: Garibov emlékezett rá, hogy miután elolvasta az illető könyvét, az jutott eszébe, hogy konkrétan kihallgatásokhoz lehetne használni a művet. El kell felejteni a verést és az eletrosokkot. Sokkal egyszerűbb lekötözni az illetőt egy székhez, és felolvasni neki a mini-Zsíros könyvét: olyan szenvedést okoz, hogy a gyanúsított azt is bevallaná, amire nem is gondolt.
).
.
Összességében tehát Garibov szerint az történt, hogy a szerb vezetés átverte a pirézeket: lett ugyan bomba, de nem pont ott, nem pont úgy és nem olyan.
.
Az ezredest ezek után már nem lepte meg, hogy Zsíros Győző a ma délutáni sajtótájékoztatóján lényegében semmi érdemit nem tudott bejelenteni - hiszen a szerb kihátrálás után egyszerűen nem maradt semmi, amire hivatkozva bármi drámait lehetett volna lépni úgy, hogy azt bárki hitelesnek tartsa.
.
Úgyhogy Garibov lefőzte a mai hetedik kávéját, és elkezdett egy, a korábbiaknál is radikálisabb forgatókönyvet felvázolni - amiben az is szerepel, hogy kudarc esetén el kell engedni Zsíros Győző kezét.
.
Hivatkozás az első kommentben.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.