Szerző: PÁL TAMÁS
2026.07.18.
A Political Capital szerint a Tisza-kormány nyerte a Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdításáról szóló politikai csatát, miután az államfő aláírta az Alaptörvény 17. módosítását.
Szombat esti Facebook-bejegyzésében az elemzőintézet azt írta, hogy a választói legitimáció világosan megvan Sulyok Tamás leváltása mögött, de az, hogy a köztársasági elnök leléptetésének milyen lesz a politikai emlékezete, azt ma még nem lehet megmondani. A Political Capital szerint ez leginkább két, ma még ismeretlen tényezőn múlik:
- Ha az új államfő tekintélyes, autonóm karakter lesz, akkor Sulyok leváltása utólag is indokoltnak tűnik majd.
- Ha viszont a kormányhoz lojális figura kerül a Sándor-palotába, akkor a tiszás magszavazókon kívül sokan kiábrándulhatnak.
„A kormány későbbi politikai teljesítményén, pontosabban a teljes rendszerváltási folyamat megítélésén is múlik, hogy emlékszünk majd a köztársasági elnök leváltására. Ma még egyértelműen az a domináns álláspont, hogy végleg le kell számolni az Orbán-rezsimmel és bábjaival, ez indokolja a rendkívüli lépést. Valószínű, hogy ez a megítélés marad uralkodó. Ha viszont a későbbiekben megcsappan a bizalom a Magyar-kormányban, jó eséllyel ettől a naptól számolják majd a törést” – írta elemzésében a Political Capital...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.