2026. augusztus 12., szerda

30 FOK ÉS 90 SZÁZALÉKOS PÁRATARTALOM A MŰTŐBEN, ELHALASZTOTT VIZSGÁLATOK, SZENVEDŐ BETEGEK – MEGSZEREZTÜK AZ OKFŐ FELMÉRÉSEIT A KÓRHÁZI KLÍMAHELYZETRŐL

LAKMUSZ
Szerző: FÜLÖP ZSÓFIA
2026.08.12.


Tavaly nyáron Takács Péter az
OKFŐ vizsgálatát emlegetve büszkélkedett a kórházak klimatizáltságával, de a főigazgatóság azt állította, nincs meg náluk a felmérés, amire az államtitkár utalt. Most újra az OKFŐ-höz fordultunk, és kaptunk kilenc dokumentumot.

A tavalyi nyárhoz hasonlóan az idei forró napokon is előkerült a kórházak klimatizáltságának témája. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter június 11-én bejelentette a Facebook-oldalán: már májusban arról határozott a kormány, hogy fel kell mérni a kórházak hűtési és légtechnikai rendszereit. Erre egy május 14-én kiadott kormányhatározattal a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságot (KEF) kérte fel a Magyar-kormány.

Júniusi bejegyzésében Hegedűs közölte:

„A felmérés elkészült. Az eredmény lesújtó volt.”

A miniszter néhány adatot is megosztott a „betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területek” állapotáról, például azt, hogy az ilyen kritikus helyiségek mindössze 48 százaléka rendelkezik megfelelő hűtéssel.

A százalékot azért hangsúlyozta, mert Takács Péter korábbi egészségügyi államtitkár többször is azt állította, például a Kulja Andrással folytatott emlékezetes tévévitájában, hogy a Fidesz-kormányzás kezdetén a műtők, intenzív osztályok és kiemelt kezelő helyiségek 56 százaléka volt klimatizált, 2025-re azonban már 96 százalékuk.

Takács ezen állítását tavaly nyáron mi is megpróbáltuk ellenőrizni: mivel a Belügyminisztériumtól azt az információt kaptuk, hogy Takács számai az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) által készített felmérésből származnak, közérdekű adatigényléssel fordultunk az intézményhez.

Ekkor kezdődött a kálváriánk: az OKFŐ azt állította, hogy náluk nincs meg a Takács által hivatkozott felmérés, majd amikor erre hivatkozva ismét írtunk a Belügyminisztériumnak, hogy mutassák meg ők a dokumentumot, azt a választ kaptuk, hogy ők nem készítettek a kórházak klimatizáltságáról felmérést. Vagyis senki nem adta ki a felmérést, amire Takács Péter elvileg hivatkozott.

Miután Hegedűs Zsolt közölte, hogy újabb vizsgálat készült a témában, tettünk egy újabb próbát, és közérdekű adatigényléssel azt kértük az Egészségügyi Minisztériumtól és az OKFŐ-től, hogy az általuk készített és a birtokukban lévő összes, a kórházak klimatizáltságát felmérő dokumentumot adják ki a 2020 és 2026 közötti időszakból. (Az Egészségügyi Minisztérium időt kért a dokumentumok összegyűjtésére, az ő válaszukat még várjuk.)

Az OKFŐ 15 napon belül elküldött kilenc dokumentumot – ebből három 2026-ra vonatkozik, hat a korábbi időszakokra. Azt pontosan nem tudtuk megállapítani a dokumentumokból, hogy Takács Péter melyik felmérésre hivatkozhatott, mert konkrétan 96 százalékos arányszámot egyikben sem találtunk. Tény ugyanakkor, hogy az OKFŐ-nél már tavalyi adatigénylésünkkor számos dokumentum volt a klímahelyzetről, mégsem adtak ki semmit.

A dokumentumokból az látszik, hogy az OKFŐ az elmúlt években folyamatosan monitorozta a kórházi klímahelyzetet. A felmérések (különösen a 2024-es) a számok mellett értékes információkat tartalmaznak arra vonatkozóan is, milyen problémákkal szembesülnek a kórházban dolgozók: hiába van klíma egy műtőben vagy egy intenzív osztályon, a berendezések régiek, sokszor elromlanak, a műtőkben ezért előfordul 30 fokos meleg és 90 százalékos páratartalom is. Volt, ahol betegek lettek rosszul vagy beavatkozások maradtak el a klímák meghibásodása miatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.