2026. október 12., hétfő

DARÁZS LÉNÁRD, AZ ELTE REKTORA: NEM LEHET MINDIG BECSICSKULNI

SZINTEN TÚL
Műsorvezető: KRUG EMÍLIA
2026.10.07.



Nem engedheti meg a kormány, hogy nem fizeti meg a top értelmiséget – mondja Darázs Lénárd, az ELTE rektora a Szinten túl Krug Emíliával podcastban, melyben beszél arról, hogy a NER hogyan próbálta ellehetetleníteni az egyetemet, milyen méltatlan körülmények között, és alacsony bérért kell dolgozniuk a Kekvák által fenntartott felsőoktatási intézményekhez képest. Név szerint említi azokat a kormányzati szereplőket, akik próbáltak nyomást gyakorolni rájuk, egyebek mellett azért, mert mindenfajta modellváltásnak ellenálltak és az oktatóik rendszerkritikus megszólalásokat tettek. Szerinte az ELTE tüske volt a kormány szemében, de ő most is úgy fogalmaz: „nem lehet mindig becsicskulni”. Kitér arra is, ő mit tekintene igazi rendszerváltásnak, miért puskaporos a hangulat még mindig az ELTE-n, és mit várnak, mint a hazai felsőoktatás legnagyobb szereplője, a Tisza kormánytól. Elmondja azt is, hogy a Nobel-díjas Krausz Ferenc-féle modellt – a külföldön dolgozó egyetemi oktatók Magyarországra hívását - miért tartja parasztvakításnak.

Szinten túl Krug Emíliával hetente a YouTube-on. Ha megteheti, támogassa a műsor készítőit a szintentul.hu oldalon. Iratkozzon fel a hírlevélre: https://szintentul.hu/hirlevel

00:00 Intro 
03:33 A felsőoktatás, mint NER-termék 
06:08 Kinek érte meg a kekvásítás? 
07:49 Ellehetetlenítés 
08:35 Csák János megmondta 
12:13 Kekvák kontra állami egyetemek 
13:43 Felhívott a Hankó 
16:13 Kormányellenesnek titulált tanulmányok 
22:15 Miért nem darálták be az egyetemet? 
30:05 Ez a korrupció, ez a NER! 
32:50 Különbségek egyetemek között 
39:33 A Krausz-modell parasztvakítás 
41:55 A kutatóintézeti hálózat problémája 
47:40 Türelmetlen az ELTE? 
49:26 Mi az igazi rendszerváltás? 
54:39 Magyar Péter kontra szakszervezet 
55:43 A minisztérium mással van elfoglalva 
58:48 Mit vár el az ELTE a kormánytól? 
1:00:24 Puskaporos hangulat 
1:04:08 Több pénz kellene 
1:07:27 Van-e szakmai szolidaritás?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.