GYŐRFI TAMÁS: ELSZÁMOLTATÁS - A JOGÁLLAM DISZKURZÍV EREJE ÉS A ZEBRÁK TITKOS ÉLETE

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: GYŐRFI TAMÁS
2026.10.09.

A NER talán elsősorban a minden képzeletet felülmúló korrupció miatt bukott meg. A korrupció nemcsak töméntelen pénzt vitt el, amit kórházakra, iskolákra vagy éppenséggel a klímaváltozás elleni védekezésre lehetett volna fordítani, hanem mélyen sértette az emberek elemi igazságérzetét is. A teljesítmény nélküli meggazdagodás és a mesés vagyonokkal kérkedő életmód indokolt erkölcsi felháborodást váltott ki a választókból. Ez a megsérült igazságérzet értelmezhető a jogállamiság nyelvén is. A jogállamiság egyik alapvető eleme ugyanis a törvény előtti egyenlőség. A NER elitjének törvények felett álló státusa ezt az elvet sértette meg eklatáns módon. A rendszer biztosította a politikai elit büntethetetlenségét. Éppen ezért a lakosság nagy többségének az elszámoltatás iránti igénye jogos és érthető.

Az elszámoltatásnak három világosan beazonosítható célja van. Az első a múlt felé tekintő jogállami és erkölcsi cél: érvényesíteni a jogszabályokat azokkal szemben, akik megsértették ezeket, és ezzel reparálni a társadalom megsértett igazságérzetét. A második egy jövőorientált politikai cél: az elszámoltatás azt üzeni a jövő politikusainak, hogy bármennyire sebezhetetlennek érzik is magukat az adott pillanatban, nem lehetnek biztosak abban, hogy ez a sebezhetetlenség örökké tart. A harmadik pedig egy pragmatikus gazdasági cél: az elszámoltatás szorosan kapcsolódik az állampolgárok közösségét megillető vagyon visszaszerzéséhez. Cikkem fő állítása az, hogy az elszámoltatás fontos egy további, negyedik szempontból is. Az eljárás eredményétől függetlenül fontos, hogy a NER elitje olyan diszkurzív pozícióba kerüljön, amely teljességgel idegen volt eddig számukra. Amellett fogok érvelni, hogy egy jogállamban a jogi eljárásoknak van egy sajátos diszkurzív ereje, és a számonkérés aktusa ebben a diszkurzív keretben önmagában is erkölcsi jelentőséggel bír. Ahhoz, hogy megindokoljam állításomat, jelentős kitérőt kell tennem, és fel kell idéznem, milyen is volt a politikai nyilvánosság szerkezete a NER-ben.

A NER-elit hatalmát nemcsak a családjaik által összeharácsolt vagyon nagysága mutatja, hanem az a diszkurzív pozíció is, amit a közéleti diskurzusban betöltöttek. Ennek a diszkurzív pozíciónak a vizsgálatát négy kérdés köré szervezem: 1) Ki diszponál a közéleti vitákhoz szükséges információk fölött? 2) Ki határozza meg azokat a szabályokat, amelyek eldöntik, hogy ki és mikor kap szót, vagy éppen köteles beszélni? 3) A politológusok unalomig ismételt kifejezését használva ki „keretezi” a politikai közbeszéd kérdéseit? 4) Milyen igazságkritériumokat alkalmaznak és bizonyítási elveket követnek a politikai diskurzus egyes szereplői? Vizsgáljuk meg röviden egyenként valamennyi kérdést...

ITT OLVASHATÓ