Szeptember végén jelent meg a WEF (World Economic Forum) éves versenyképességi jelentése, a Versenyképességi riport (The Global Competitiveness Report). Magyarország helyezése, akár csak tavaly, tavalyelőtt és általában az Orbán-kormány alatt mindig, ismét romlott. Sikerült a 63. helyről a 69. helyre kapaszkodnunk. Ez önmagában szomorú. Viszont a Nemzetgazdasági Minisztérium reagált is erre a „hírre”, az pedig szégyenletes. Ugyanis kevés szégyenteljesebb dolog van annál, mint amikor az embert komplett idiótának nézik azok, akiket ő tart el.
A minisztérium közleményében gyakorlatilag lesöpri a WEF versenyképességi értékelését azzal, hogy a versenyképesség nem is azt jelenti, amit és ahogy a tanulmány mér. A minisztérium szerint a versenyképesség, idézem: az, hogy a magyar gazdaság milyen ütemben bővül, növekszik-e a foglalkoztatottság, egyensúlyban van-e az államháztartás, csökken-e az államadósság. Akkor most egyértelmű, és talán kioktató is leszek: nem, nem azt jelenti. Tesék leülni, egyes!
A versenyképesség egy roppant komplex fogalom, amelynek része a makrogazdaság jellemzők alakulása is (a tanulmányban ez a rész a macroeconomic enviroment cím alatt futó összetevő), de bizony a versenyképesség része az állam működése, az infrastruktúra állapota, az egészségügy és az oktatás teljesítménye is, sőt, még a korrupciós állapot is.
Hogy miért? Mert (nagyon-nagyon leegyszerűsítve) a versenyképesség arról szól, hogy hol mennyire jó - érdemes, kifizetődő - befektetni, üzletet kötni, gazdasági tevékenységet végezni.
És sajnos az a helyzet, hogy ha rossz az egészségügyi ellátás és a munkások emiatt lassabban gyógyulnak, akkor nem lesz az olyan jó. Meg akkor sem, ha a béka feneke alá küldjük az oktatási rendszerünket, és mindent (hússzor) el kell magyarázni a munkásoknak, mert az alkalmazott nem tud önálló döntéseket hozni (hiszen nem erre neveli a rendszer) – a hiányzó szaktudásról nem is beszélve. Meg akkor sem olyan jó üzletet „csinálni”, ha lépten-nyomon vesztegetni kell, állandóan változó jogszabályok dzsungelében előre törni és alkalmazkodni, hogy például akkor most zárva kell lennünk vasárnap, és most meg megint lehet nyitva lenni, bocsika…
Lássuk be: Orbán nem nyerhet a Nyugattal és a liberális demokráciákkal szemben, nemhogy Orbán nem, de Putyin sem. Ennek semmi realitása, mégis az érvénytelen népszavazás bajnoka úgy elgaloppírozta magát -- egyszerre Nyugat-ellenességben és kormányzóképtelenségben --, hogy nem tud visszafordulni már a zsákutcában. A Nyugat-ellenesség és a kormányzóképtelenség kettős terhe egyre rombolja az ország versenyképességét, amit az érvénytelen népszavazás bajnoka csak azzal tudhat átmenetileg feledtetni, hogy tovább és tovább fokozza az irracionális agressziót a saját népe ellen. Behunyt szemmel reméli, hogy közben megnyílik egy kiút, amelyen keresztül konszolidálhatja az uralmát. Ilyen kiút azonban nem fog nyílni, mert a világ nem fog visszalépni arra a globalizációs és civilizációs szintre, amit Orbán remél, ezért nem lehetséges kompromisszum sem vele...
Aki hosszútávon szeretne sikeres lenni, annak érdemes tisztában lennie a „nyer-nyer” és a „zéróösszegű játszma” fogalmával.
A „nyer/nyer játszma” esetén mindegyik fél nyer, a mindenki számára előnyös új megoldásokat az teszi lehetővé, hogy elérésük érdekében, első lépésként mindegyik fél áldozatot hoz.
A „zéróösszegű játszma” lényege: az egyik nyer, a másik veszít, vagyis egymás elől kell elhappolni a zsákmányt.
Az, hogy egy megoldás zéróösszegű vagy nyer/nyer lesz-e, azt nem annyira az adott szituáció, hanem inkább a résztvevők helyzetészlelése határozza meg. Ez az észlelés viszont a korábbi tapasztalatoktól és az így kialakult belső indíttatástól, valamint az aktuális lelki állapottól függ.
Azok számára, akik szocializációjuk során megszokták, hogy az erősebb pozícióban lévők mások érdekeit figyelmen kívül hagyva, a saját érdekeik szerint határozzák meg helyzeteket, ez a megoldás a természetes. Megtanulták, hogy nincs kegyelem, a két követendő viselkedésforma, a taposs vagy a húzzad meg magad. (Ilyen közeg például az a fajta oktatás is, amelyik a gyerekek sajátosságait figyelmen kívül hagyja.)
Az ilyen közegben sok a vesztes, tehát a többség nagy valószínűséggel vesztesként kezdi meg a pályafutását, és nyerni csak akkor fog, ha nála gyengébbel találkozik. Vesztesnek lenni pedig nagyon rossz, ezért az ilyen indíttatás eleve a gyengébbek lenyomására irányul.
A versengésben győztesként kikerülők érdeke, hogy minden helyzetet zéróösszegűvé tegyenek, és folyamatos legyen a küzdelem. A veszteseknek pedig nem lesz bátorságuk ahhoz, hogy felvállalják a nyitottság és megosztás kockázatát, ami a nyer/nyer helyzet esetén elkerülhetetlen.
Az érdekegyeztetés kockázat és nyereség
A megosztás, az együttműködés, a partneri helyzetek jelentős kockázattal járnak, viszont, ilyenkor garantáltan új megoldások születnek. Az együttműködés során mérlegelni kell, hogy miképpen lehet a résztvevők érdekeit, illetve megoldási útjait összeegyeztetni. Jellegzetesen kreatív sémáról van szó: összeegyeztetni az összeegyeztethetetlennek látszókat.
A helyzet bizonytalanságát fokozza, hogy a sikerhez szükség van a felek nyitottságára, az információk megosztására, hiszen csak az igények és lehetőségek ismeretében lehet egyeztetni, együttműködni. A nyitottsággal viszont védtelenebbé, kihasználhatóbbá válhatunk.
Nagy kockázatot jelent továbbá lemondani a megszokottról, és bármi újat elfogadni, befogadni, vagyis képessé válni a megszokottak megkérdőjelezésére, és közben megőrizni belőle a lényeges, nem feladandó elemeket. Ezért bármilyen ígéretes és vonzó, hosszútávon a partneri kapcsolat nem igazán népszerű.
Sokkal biztosabbnak tűnik megoldatlanul hagyni a problémát, illetve ráerőltetni másokra a saját, megszokott megoldást. Saját térfélen, ismert terepen könnyen maradhat az ember nyerőpozícióban. Ez esetben mindenképpen lesznek vesztesek: a balekok, akik ezt az utat lehetővé teszik.
Akadnak természetesen olyanok is, akik nem vállalják sem a problémamegoldás kockázatát, sem a nyílt tarolást, és sunyi módon becsapnak mindenkit, járják a pávatáncot: egyet ide, egyet oda.
Aki mást mond itt és mást ott, sőt, mást tesz, mint amit mond, rövidtávon nagyon könnyen nyertes lehet, mert mindenki más úgy lesz vesztes, hogy nem is érti, mi történik körülötte. Az alamusziság igen népszerű viselkedési forma, különösen a zavaros, homályos, sötét közegben sikeres...
Manó két éve indult el külföldre munkát keresni, és itt, a blogon az első időszaktól kezdve követhettétek az életét az első hetektől kezdve a tervezgetéseken át egészen az ügyintézésig. A mai posztban kiderül, hol is tart két év után...
„Azt gondolom, hogy megint fordulóponthoz ért az életem. Eltelt kb. fél év vagy talán még több, mióta írtam ide, a blogra.
Az előzmények: két éve, 53 évesen vágtam neki Németországnak, Magyarországon hagyva a férjemet, a már felnőtt gyerekeimet, és az unokákat.
A legkisebb gyerekem ugyan még csak most lett 18 (én 4 gyereket hoztam a házasságba, a párom kettőt, szóval nagy a család), de a párom, aki nem az édesapja ugyan a fiamnak, de akár az is lehetne, mert úgy gondoskodik róla, még otthon van a sráccal Magyarországon. Hamarosan csatlakozik hozzám ő is, de a „gyerek” Magyarországon szeretné befejezni a tanulmányait.
Kicsit fáj az anyai szív, de úgy látom, hogy meg fog tudni állni a saját lábán (nyáron dolgozott, most tanév alatt is visszament dolgozni két hétvégére, szóval nem utálja a munkát és a pénzt is szereti természetesen). Remekül tanul, szerencsére jól fog az agya, de a szorgalomért csak egyszer állt sorba - annyi baj legyen.
Én az utóbbi időben Magyarországon fejlesztőpedagógus voltam, de több szakmám is van emellett. Végső „elkeseredésemben” elvégeztem az OKJ 54-et (ápolónő), aztán egy felelevenítős nyelvtanfolyam után egy közvetítőcég által elindultam Németországba.
Ez a végső elkeseredés
Igaz, nem voltam fiatal, túlképzett voltam. Mindenütt idősgondozásra kerestek embereket, arra nem voltam túl öreg, az egészségem pedig rendben volt.
Az első idők nehezek voltak, de nem a honvágy miatt. Idősotthonba mentem dolgozni, oda is akartam. Bizony alaposan kihasználták az embert a főnökök, ha engedted.
A kezdeti 8 órás munkát 6 órára, illetve heti 30 órára csökkentették, azzal az indokkal, hogy legyen idő németül tanulni. Aha. A heti 30 óra 6 nap munkát jelentett, napi 5 órában, van eszük, nem? Minden napra van munkás, de 5 perc szüneted nem volt.
Mondjuk én sem vagyok agyilag nagyon sötét, ahogy mondani szokás a diplomámat nem libáért vettem, de ehhez nem kell se főiskola, se egyetem. Leváltam a közvetítő cégről, bár nem az volt a hibás, és kerestem másik állást, szintén egy idősotthonban. (Közben elismertettem a szakmát.)..."
A véleményrovatban megjelent cikket az Editorial Board jegyzi. Ezt a testületet a New York Times 16 újságírója alkotja, és ő feladatuk, hogy megalkossák a szerkesztőség véleményét tükröző véleménycikkeket. Hétfőn megjelent írásukban Orbán Viktor politikájával foglalkoztak.
A cikk előbb felidézi a múltheti magyar népszavazást, ami ugyan érvénytelen lett, de mégis aggasztó jelenség, hogy a résztvevők 98 százaléka, 3,3 millió ember szavazott Orbán Viktor javaslatára, majd megemlítik, hogy a kormány 36 millió dollárt (!) költött el és jelentős politikai tőkét tett kockára a népszavazással.
A NY Times szerkesztőségi cikke sem vitatkozna azzal, hogy az Európai Unió és Európa jelenleg egy válsággal néz szembe: a kontinensen terrortámadások voltak, folyamatosan érkeznek a menekültek, miközben az EU-ban magas a munkanélküliség. Ennek eredményeként sok európai vesztette el hitét a kormányzati intézményekben és fordult populista mozgalmakhoz vagy az Orbánhoz hasonló nacionalista vezetőkhöz, akik azt ígérik, hogy megvédik a munkahelyeket, az életmódot és a biztonságot. Azzal, hogy lezárják a nemzeti határokat és elutasítják az összeurópai megoldásokat.
Az európai vezetők pedig valóban tehetnének többet azért, hogy megoldják a problémákat és visszaadják az emberek hitét az EU-ban. De a cikk szerint Orbán megközelítése csak még messzebb tolja a közös megoldás lehetőségét...
GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG Szerző: Andor Mihály 2016.10.10.
Mi a magyarázata annak, hogy a Népszabadság bezárása óta már eltelt három nap, és még mindig nem adták vissza az újságíróknak személyes dolgaikat?
1998-ban, Orbán kormányra lépésekor csak egy éjszaka adatott az APEH frissen kinevezett elnökének. Ezért is nevezték el a halottak napján levezényelt műveletet „hosszú bájtok éjszakájának”. Most – úgy tűnik – több nap áll a rendelkezésükre, hogy szép nyugodtan letöltsék a Népszabadság összes újságírójának a laptopjáról az összes magáninformációt, valamint a fideszes potentátok disznóságait leleplező források nevét, címét, munkahelyét, lábméretét és nyakbőségét. Amit a ma még érvényes törvények szerint is megvédhet az újságíró. Kiadnia nem kell, legfeljebb ellophatják tőle.
Na, és ki fogja mindezt letölteni, raktározni és „feldolgozni”? Talán Pecina úr, a „pénzügyi befektető”? Vagy a Mediaworks menedzsmentje? Aligha. Vannak erre szakosodott szervezetek. És ki fogja fölhasználni ezeket az információkat? Talán Pecina úr, a „pénzügyi befektető”? Vagy a Mediaworks menedzsmentje? Aligha, mert nem valószínű, hogy ezek az informátorok náluk dolgoznának. Nem a Mediworks üzleti titkait szivárogtatták ki, miért érdekelné hát mindez Pecina urat vagy a menedzsmentet? Biztosak lehetünk benne, hogy a népszabis újságírók számítógépein talált információkat azok fogják fölhasználni, akiknek kellemetlenséget okoztak. Vagyis a fideszes potentátok. És mire fogják felhasználni? Bosszúra. Azok ellen, akik – bár korábban feltehetően a Fidesz hívei voltak, hiszen másképp nem is kerülhettek volna pozícióba – megelégelték a csalást, a lopást, a hazudozást. Azok ellen, akik látják, hogy nem az történik, amiért a Fidesz hívei lettek. Azok ellen, akikben megvolt a bátorság, hogy lebuktassák a reményeiket és elveiket megcsúfoló fideszes potentátokat.
Aki az előző bekezdésben írtakat összeesküvés-elméletnek minősítené, egy kérdésre adjon választ: mi a magyarázata annak, hogy a Népszabadság bezárása óta már eltelt három nap, és még mindig nem adták vissza az újságíróknak személyes dolgaikat? Hiszen miután jól átverték őket a költözködéssel és a csomagolással, és miután elintézték, hogy az épületbe se mehessenek be, már a felfüggesztést közlő levélben megírhatták volna nekik, hogy másnap reggel a kapuban mindenki átveheti a becsomagolt cuccát. (Ha már annyira nem voltak gálánsak, hogy hazaszállítsák nekik.)
A lebuktatott fideszes potentátok bosszúja sokféle formát ölthet. Alapesetben az informátort egzisztenciálisan ellehetetlenítik. Nem csak kirúgják, hanem utánanyúlnak, és azt is megakadályozzák, hogy máshol munkát kapjon. Van rá példa dögivel. Gondoljunk csak az APEH-et lebuktató Horváth Andrásra, a fekete ruhás Sándor Mária nővérre, a nyíregyházi Orosz Zoltánra, a kaposvári iskola megmaradásáért tiltakozást szervező tanárnőre, a kockás inges tanárokra vagy a szentendrei Csató Kata bábrendezőre. (Az utolsó kettőre nyugodtan rákattinthat az olvasó, és meglátja, mit jelent, hogy a Népszabadság archívumát is kiirtották. Talán sóval is behintették.)
Még a versenyszférába is elér a kezük, jól kidolgozott módszereik vannak arra, hogyan kell tönkretenni egy magáncéget, ha nem tetszik a pofája, vagy ha tetszik nekik a cég, és olcsón meg akarják szerezni. Egészen nagy nemzetközi cégek is igyekeznek Magyarországon úgy lavírozni, hogy magukra ne haragítsák Orbán Viktort, mert akkor aztán hoz egy olyan törvényt, hogy a nyereségük rögtön veszteségbe fordul. (Alig vannak olyan kivételek, mint az RTL Klub.) Közmunkára se számítson az áldozat, mert azt eleve a Fidesz helyi döbrögijei osztják...
Kétszer annyit, 5 milliárd forintot kíván most elkölteni a Magyar Nemzeti Kereskedőház, mint amennyit 2012-es indulása óta hozott. Az MNKH idáig 6 milliárd veszteséget termelt, miközben csak 2,8 milliárd értékben tudtak külföldi üzleteket tető alá hozni. Eközben csak anyagi ráfordításokra elvertek 9 milliárdot, holott ahová a cég betette a lábát, nem hogy nőtt, de csökkent az export.
Az MNKH egy báránybőrbe bújtatott farkas, amelynek hivatalos célja a kis- és középvállalatok külföldi piacokra jutásának segítése lenne, ám ehelyett inkább mint pénznyelő működik, amelyből a legnagyobb hasznot a haverok-rokonok húzzák. Jó példa erre az a kereskedelmi ügylet, amely során elköltöttek 3,2 milliárdot almavásárlásra annál a cégnél, amely Orbán Viktor feleségéhez köthető.
Magyarország kereskedelem- és exportorientált ország. A GDP-arányos árukereskedelmi forgalom itt a hetedik legmagasabb a világon. A kereskedelmi kapcsolatok tehát nem csoda, ha fontosak a kormánynak. Ez önmagában indokolná, hogy miért akar a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. kilenc új irodát nyitni Ázsiában, Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Boszniában. Magyarázná, hogy miért szeretne az MNKH 5 milliárd forintért létrehozni egy kereskedőházi partneriroda-hálózatot. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy most kétszer annyit készülnek elkölteni, mint amennyi hasznot a kereskedőház 2012-es indulása óta, három év alatt összesen hozott. Az MNKH ugyanis nem több, mindössze nagyjából 2,8 milliárd forint értékű exportbizniszhez segítette hozzá a magyar vállalkozásokat.
Ráadásul azokban az országokban, ahol a kereskedőház megjelenik, nemhogy nőne, hanem csökken az export. Az összes érintett országba irányuló kivitel értéke euróban kifejezve nagyjából stagnál az utóbbi öt évben, és a teljes magyar exportból való részesedése pedig csökkent. De abszolút értéken is hasonló a helyzet: 2011-ben 5,1 milliárd euró értékű árut vittünk ezekre a helyekre, tavaly már csak 3,8-at.
Emellett a szakirodalom szerint az exportpromóciós költés esetében nagyon erősen érvényesül a csökkenő hozadék elve, azaz nagyobb költés nem vezet arányosan nagyobb exportnövekedéshez. Tehát minél kisebb az ügynökség, annál jobb...
ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG Szerző: jotunder 2016.10.11.
...A FIDESZ levezényelt egy szégyenletes népszavazási kampányt, a közmédiát használja a menekültek elleni támadásra, fasiszta gazembereket pénzel, hogy azok szerencsétlen emberek ellen uszuljanak, már a fehér faj védelméről delirálnak egyes pribékeik, ettől nem lehet elvonatkoztatni, ezek olyan cselekedetek, amelyek kapcsolatosak a menekültüggyel és tagadhatatlanul Orbán Viktorhoz kötődnek. Ezek valóban veszélyesek Európára nézve és bátran nevezhetjük őket gyalázatosnak.
Ez azonban nem a teljes igazság. Orbán Viktor a mélyen elítélendő cselekedeteitől, primitív hazugságaitól részben függetlenül egy olyan álláspontot képvisel, amelyeket nemcsak szélsőjobboldali politikusok osztanak, hanem felelősen gondolkodó nyugati értelmiségiek is. Nem ugyanolyan formában, mint Orbán Viktor, gyakran tartalmilag is különböző módon, de vannak bizonyos lényegi elemek, amelyek igenis hasonlóak. Intellektuálisan és morálisan is vállalható nézetekről van szó (szemben az orbáni szörnyűségekkel), amelyek jelentősen különböznek bizonyos intellektuálisan és morálisan szintén vállalható, tipikusan liberális és baloldali értelmiségiekhez köthető nézetektől.
Több mint egy éve írtam egy posztot a menekültkérdés reménytelenségéről, amelyben egy Paul Collier nevű oxfordi professzort idéztem, aki vélhetően nem teljes mértékben ellenzi az Orbán által építtetett határkerítést. Collier Exodus címmel írt könyvet a migrációról, a könyv nagy visszhangot váltott ki; voltak akik dicsérték, voltak akik támadták. Collier erősen kritikus az "open border" szemlélettel kapcsolatban és az erős kontroll alatt tartott bevándorlást tudja csak támogatni. David Goodhart brit újságíró a Brit álmok: a háború utáni bevándorlás sikerei és kudarcai című könyvét is sokan idézik, és Goodhart is igen kritikus a kontrollálatlan migrációval kapcsolatban. Collier és Goodhart tisztességes emberek, távol állnak a rasszizmustól, idegengyűlölettől. Mindketten az integráció fontosságát hangoztatják, azaz lehetőleg olyan emberek bevándorlását támogatják, akik aránylag könnyen integrálhatóak, és főleg csak annyi migráns befogadását, amennyit képesek a nyugati államok integrálni. A liberálisok egy része számára az integráció egyáltalán nem olyan fontos, ők egy olyan multikulturális együttélést látnának szívesen, ahol a bevándorlók megtarthatják a saját kulturális identitásukat esetleg a befogadó közegtől idegen szokásrendszereket is. Collier világossá teszi, a legszegényebb országok esetében maga a szegénység volt a kivándorlás korlátja, a relatív gazdagodás paradox módon a társadalmuk legképzettebb rétegeinek kivándorlásához, masszív brain-drainhez fog vezetni...
...Vegyük észre: a magyar miniszterelnök 180 fokos fordulatot hajtott végre az unió meghatározó tényezőivel szembeni taktikájában. 2010-től mostanáig óvakodott attól, hogy az erős kormányokkal konfliktusba keveredjen; nem avatkozott a belügyeikbe, és nem keresztezte akaratukat európai szintű ügyekben. Csak akkor rántott kardot, amikor a saját terrénumán, épülő illiberális rezsimjéért támadták; ilyenkor is mindig az önálló hatalom nélküli Brüsszelt vette célba, soha nem az igazi erőt képviselő Berlint. Nem győzte hangoztatni, hogy külpolitikai kérdésekben a mindenkori német állásponthoz igazodik. Most azonban egyenest Berlinnel akaszt tengelyt, szavakban és tettekben egyaránt.
Miközben a túlterhelt Németország mindenáron szeretné elérni, hogy az unió fogadjon el normatív szabályok alapján működtethető kvótarendszert, Orbán koalíciót szervez a kvóták ellen. Nem hajlandó Magyarországon átmeneti menekülttábort létesíteni. A menekültválságért a német kancellárt okolja.
Miért provokálja Merkelt és szövetségeseit? Mert vérszagot szimatol. Arra számít, hogy a menekültválság végzetes sebet üt Európa vezetőin. Nem személy szerint Merkelen és Hollande-on. A világháború utáni egész politikai eliten, amely őt a liberális demokrácia leépítése miatt párialétre kárhoztatja. Prognózisa szerint egy „szellemi-ideológiai korszak” végére értünk; annak a korszaknak a végére, amikor az európai politikát a liberalizmus eszméi uralták. Nem azok az eszmék, melyek a liberális közvéleményt megkülönböztetik a konzervatívtól, hanem azok, amelyek a közös alapot jelentik liberálisok és konzervatívok között, mindenekelőtt az univerzális emberi jogok. Amíg ez a konszenzus uralkodott, szalonképtelen volt a „nemzeti-keresztény gondolat”.
Mely gondolat magában foglalja, hogy egy ország akkor sáfárkodik jól a hagyományaival, ha kultúráját, etnikai összetételét megvédi a változástól. Ez minden nép szuverén joga, ami fölötte áll az emberi jogoknak. A bevándorlás Európa iszlamizációjával fenyeget.
Magyarország keresztény ország, Európa keresztény kontinens. Márpedig az iszlám és a kereszténység között demográfiai versenyfutás zajlik, és ezt a versenyt a kereszténység – ha tömegével engedjük be a muszlim bevándorlókat – csak elveszítheti. Ez az aggodalom találkozni fog a változó közvéleménnyel. Az európai választópolgárok nem kérnek a bevándorlókból. A menekültválság nyomása alatt a jelenlegi politikai elitet egy-két éven belül leválthatják a radikálisok.
Orbán az európai szélsőjobboldal programjával és retorikájával lépett ki az uniós politika színpadára. Az első európai politikusként, aki kormányfői pozícióból támadja az EU-n belül uralkodó „szellemi-ideológiai” konszenzust. Nem csoda, hogy a Pegida tüntetői őt éltetik Drezdában, és az ő segítségét kérik Münchenben; mellette rendeznek szimpátiatüntetést xenofób csoportok Prágában és másutt. Rá figyel mindenki, aki a bezárkózást és a jövevényekkel szembeni intoleranciát választaná.
Biztos vereség
Ez a választás Európa biztos vereségéhez vezetne. A határok nyitva tartása kétségkívül próbatétel elé állítja az uniót; talán eddigi legsúlyosabb próbatétele elé. A határok lezárása azonban megroppantaná.
A kerítésépítés és a karhatalom bevetése, az illegális határátlépés drákói büntetése, a menedékkérelmek futószalagon való elutasítása nem csupán erkölcsileg viszolyogtató.
Amíg az európai államok közti viszonyok azon a szilárd feltételezésen alapulnak, hogy vannak kötelező erejű emberi jogok, amíg Európa abból indul ki, hogy mindenkinek emberi joga más államokban menedéket keresni, ha saját államában üldözik, addig az európai államok kötelesek együttműködni a menekültek beléptetésében és elosztásában. Mihelyt sutba vágják az emberi jogokat, az együttműködési kötelezettségnek vége.
Ahogy Orbán mondja: minden országnak szuverén joga, hogy maga döntse el, befogad-e más kultúrájú embereket. Magyarország úgymond tiszteletben tartja a németek, franciák és mások döntését, hogy muszlim közösségekkel éljenek együtt. Nekik is tiszteletben kell tartaniuk a magyarok kívánságát, hogy ne kényszerüljenek a kereszténységtől idegen kultúrájú emberek között élni. Ezen az alapon mindenki kivonhatja magát az együttműködés parancsa alól. Ha az orbáni vízió megvalósulna, már nem másképpen berendezett unióban élnénk, hanem szétesőben lévő unióban.
Ha elhisszük, hogy kerítésekkel távol lehet tartani a menedékkeresőket, ez nem okvetlenül fog aggasztani minket. Csakhogy nincs az a kerítés, amely fel tudná tartóztatni emberek tíz- és tízezreit, akik a pokolból menekülnek. Innentől kezdve pedig létkérdés, hogy Európa országai együtt mozognak-e, vagy senki sem számíthat a többiek együttműködésére. Vessük csak szemünket a Szerbia, Horvátország és Magyarország háromszögében kialakult káoszra, a tranzitországok közti marakodásra, és látni fogjuk, mi lenne egész Európa sorsa, ha a tagállamok külön-külön próbálnának megbirkózni a menekültek áradatával. A menekültügy az európai országok közös problémája. Rendezett megoldást csak európai szintű, összehangolt cselekvés hozhat. A nemzeti szuverenitás bástyái mögé húzódó államok csak arra volnának képesek, hogy egyik a másikához lökdösse tovább a roppant embersokaságot, ami a múlt század eleji balkáni háborúk szintjére vetné vissza egymás közti viszonyaikat.
Amit Orbán kínál Európának, nemcsak az embertelensége miatt riasztó. Belé van kódolva a biztos kudarc. Európa vagy az emberi jogok talaján, közösen birkózik meg a menekültválsággal, vagy sehogy. Vagy megegyeznek az EU tagországai abban, hogy a menekültek regisztrálását közös uniós hatóságra bízzák, és a menekültstátusra jogosultakat méltányos és egységes kvótarendszer alapján osztják szét egymás között, vagy a világot, amelyben élünk, előbb-utóbb maga alá temeti a zűrzavar.
A rendezettebb és méltányosabb befogadás természetesen nem csillapítja a menekültek áradását. Ahhoz köztudomásúlag a menekülés okait kellene kiküszöbölni: békét és rendezett életviszonyokat teremteni a polgárháború sújtotta országokban – most mindenekelőtt Szíriában –, hosszabb távon pedig a klímaváltozást lefékezni, a legkitettebb országok által elszenvedett káros hatásokat ellensúlyozni. Ez világméretű koordinációt kíván, ami – tudjuk – végtelenül nehéz dolog. Ahhoz pedig, hogy Európa a világpolitika aktív és befolyásos szereplője lehessen, megint csak arra van szükség, hogy erős és egységes tényezővé váljék. Még egy ok, ami miatt csak úgy lehet úrrá a rá leselkedő válsághelyzeteken, ha Európa tovább tud lépni – hogy az amerikai alkotmányozó atyákat idézzem – a „tökéletesebb unió” felé...
KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG Szerző: Molnár Bálint 2016.10.10.
...Nos, az Orbán Viktor nevű ember mára szabadságot vett ki, és elrohant a parlamenti nyilvánosság elől ahelyett, hogy a jelenlévők szájába nyomta volna alaptákolmány-módosító akaratát, ha már emiatt ette az egészségünket reggeltől estig, ha emiatt égetett el 17 milliárd forintot úgy, hogy abból csak a holdudvar profitált. Hogy azt írjon az általa akármikor önkényesen foltozott és ilyen értelemben megbecstelenített dokumentumba, amit akar.
De nem, az Orbán nevű embernek meg kellett neki tekintenie tegnap este a magyar fociválogatott edzését Rigában, amire nélküle nem kerülhetett volna sor. És hasonlóképpen meg kell néznie ma a válogatott világbajnoki selejtező mérkőzését a lettek ellen. Mondjuk azon csodálkozom egy kicsit, hogy nem ő vezényelte le az edzést, mert ezek után már azon sem lepődnék meg, hanem sőt.
Szóval a parlamentben azt hazudták bele a mikrofonba a jelen lévő fegyverhordozói, névtelen-ismeretlen ülésvezető elnökök, hogy halaszthatatlan közfeladatot lát el éppen ott, ahol. Most akkor melyik, baszki? A Havasi nevű titkárnővel illene egyeztetni a hazugságokat, bár ha az MTI fotót készített arról, hogy éppen megtekint egy nyüves futball-edzést, akkor gyanítom, hogy az ügyeletes parlamenti idióta nem volt képben arra vonatkozóan, hogy mit is kéne lódítani.
Kivételesen az utolsó dolog, ami jelen esetben foglalkoztat (mondom: kivételesen!), hogy az Orbán nevű egyén saját zsebből fizetett, avagy sem. Tényleg, ahhoz képest, hogy tegnap még a Kossuth rádió mikrofonállványának azt hazudta, hogy hétfőn, azaz ma dicsőségesen benyújtja és beterjeszti a tákolmány megszámlálhatatlanadik fércelését a parlamentben, ami a magyar emberek, és Brüsszel, és megmutatjuk és senki nem mondhatja meg, ez így derék. Igaz, hogy a szombaton készített, vasárnap sugárzott interjúban egy szó nem esett arról, hogy mi a faszt műveltek a Népszabadsággal és kinek az akaratából, de az mindegy is.
Nem tegnap óta van az az érzésünk, hogy az Orbán nevű embert lassan már kétoldalról kell megtámasztani, hogy megálljon a lábán, és sanszos, hogy bármelyik percben összezuhan. Ez nem orvosi diagnózis, ez látszik a fején, a nyelvcsapkodásain, a kényszeres, zavart, idióta mozdulatain hétről hétre, ez hallatszik a rekedt hörgéséből és abból a bűzös, monoton dumából, amit előad. Szóval az Orbán nevű egyén legalja gyáva féregként futamodott meg ma a parlamenti munka elől (ennek örömére Semjén sem jelent meg, mert nem volt kit imádni).
Azon a napon, amikor neki – a két enyves kezével – be kellett volna terjesztenie azt az alkotmánymódosítást (nevezzük így), amiért egy éve szekálja a magyarokat és uszítja a társadalom egyik felét a másik ellen. Azon a napon, amikor a Mediaworks hozzá hasonlóan gyáva, aljas vezetői – az elmúlt két nap hasonlóképpen gerinces kiállása után – beteget jelentettek, és elsunnyogták a Népszabadság újságíróival való szembenézést.
Lefordítom: kicsináltak a szokásos fideszeses trágyaleves eleganciával egy lapot, ami az önfeledten vigyorgó Rogánok és egyéb állatfajták disznóságait feszegeti, a világsajtó tele van a kicsattanó demokráciáról és sajtószabadságról szóló hírekkel, ennek az Orbán nevű egyénnek meg éppen pont most kell pihennie, ezért elmegy szabadságra. És mekkora gáz, hogy már egy MTI közleményben is külön, önszántukból hangsúlyozzák, hogy saját zsebből szabadságol az illetékes elvtárs. Mert a sánta kutya nem hiszi el.
Nehogy véletlenül kínosan kellemetlen kérdésekre kelljen válaszolni az országgyűlésben, nehogy téma legyen ez a példátlan gennyes húzás, és nehogy szó essék arról, hogy éppen pont ma volt az a nap, amikor Varga Misi közönséges végrehajtó sürgősséggel terjesztette be az adótörvények módosítását, amely szerint adótitok lesz, hogy ki mire kapott adókedvezményt, illetve adótitok lesz az összes olyan felajánlás is, amelyek leírhatóak az adóból. Vagyis az a cél, hogy többé soha nem tudjuk meg, hogy a Felcsút világklasszis csapata mennyi TAO-támogatást kap.
Natehát. Az Orbán nevű egyén telibeszar mindent, sunnyog, bujkál, menekül. Szürreális, majdhogynem hihetetlen: Magyarország, Európa és az egész világ jövője szempontjából legfontosabb alkotmánymódosítás napján ez az ijesztő fejű egyén egy rohadt, tét nélküli mérkőzés megtekintése miatt vonul szabadságra. Amit a lakájok halaszthatatlan közügynek hazudnak.
Elképesztő, milyen mélyre süllyedt ez a személyiségzavaros toprongy (Spöttlének üzenem, hogy ne forgassa a szemét, minden csúnya szót vállalok, helyénvalónak érzek, sőt, erre a görénységre már nem is találtam elég ocsmány szavakat) és valójában az is teljesen valószínűnek tűnne, ha mondjuk a Mediaworks hirtelen lebetegedett vezetőségét látogatná meg valamelyik lepukkant kórházban. Mint a pórul járt rendőröket. (Apropó, Orbán nevű ember, megvan már a robbantó? A SIM-kártyás blamáért hulltak már fejek? Ja, nem, mi ott sem voltunk, nem is velünk történt, nem a mi felelősségünk.)
Nem tudom, ha nem egy ocsmány politikai leszámolás kellős közepén lennénk, akkor is pihenésre lenne szüksége hirtelen az agresszív fejűnek, akkor is lenne egy megtekintenivaló edzés saját zsebből, mások lábán? Mindenesetre Magyarország egykori miniszterelnöke számára, ma nevezzük egyszerűen Orbán nevű egyénnek ezek a prioritások. Nyakig a Rogán- és Matolcsy- és Népszabadság-botrányban, az alkotmánymódosítás parlamenti beterjesztésének ünnepnapján, szabadnapot vesz ki, hogy az aranycsapat edzését megnézze. Helyes. Bujkálj, sunnyogj, rettegj! Ennél már csak rosszabb lesz a helyzeted.
MANDINER BLOG Szerző: rajcsányi.gellért (ergé) 2016.10.10.
Már nem a bányászbéka segge alá, inkább a Föld középpontja felé tart az amerikai elnökválasztási kampány színvonala − mondhatjuk az elmúlt napok és hetek mindenoldali botrányai után. Donald Trump és Hillary Clinton az elnökválasztások történetének legnépszerűtlenebb jelöltjei közé tartoznak: az idei verseny szinte már nem is a népszerűség megszerzéséről, hanem a másik népszerűtlenségének minden eszközzel való tovább rombolásáról szól.
Donald Trumpot a vele ellenséges amerikai mainstream liberális média egy zavaros fejű, kiszámíthatatlan, nagyotmondó, szexista, ízlés nélküli, újgazdag tahónak mondja − és ki tudja azt állítani, hogy nagy vonalakban nincs igazuk a kritikusoknak?
Hillary Clintont a vele ellenséges amerikai konzervatív-jobboldali sajtó egy törtető, gátlástalan, fogalmatlan, hányaveti, állami és magánérdekeket össze-vissza keverő, korrupt gépezetet működtető, csak marketingeszközökkel idollá feltuningolt, üres figurának tartja − és ki tudja azt állítani, hogy nagy vonalakban nincs igazuk a kritikusoknak?
Csak míg Hillary Clinton beilleszthető a Demokrata Párt jelenlegi kereteibe, világába, míg ő a vele igencsak kivételező médiabirodalmak segítségével képes összerakni a demokrata győzelemhez vezető társadalmi koalíciót; addig Donald Trump kívülről tört be a Republikánus Pártba, karikatúraszerűen felnagyítva adta elő az amerikai jobboldal elmúlt években hangoztatott üzeneteit; s ugyan rátapintott az amerikai alsó középosztály jogos félelmeire és indulataira, az amerikai társadalom fonákjaira, mindezt Torgyán Józsefet alulról súroló öblös böszmeségekkel és minden gondolkodó és tisztességes ember számára vállalhatatlan kiszólásokkal fűszerezte meg. És példátlan módon egyre több republikánus politikus és nagyágyú hátrál ki már most is Trump mögül, ami akár a kampánya összeomlásához is elvezethet.
Rossz abba belegondolni, hogy a két figura közül az egyik hamarosan a világ vezető hatalmának az elnöke lehet (ha addig valami totális botrány miatt egyikük vagy másikuk − esetleg mindkettejük − ki nem esik a versenyből). Hiszen ennek az országnak egykor egy Washington, egy Jefferson, egy Madison volt az elnöke...
...Tudtuk, hogy ez lesz. De hogy ilyen hamar bekövetkezik, arra senki sem számított. A szent jobb hurcolászása, a korona úsztatása, stadionok avatása meg az alaptörvény asztala, amely előtt talpaink egymásra lépnek, mind-mind egy lépcsőfok volt a mélységbe tartó úton.
És most a saját tehetetlenségénél fogva gyorsuló iramban, secundumnégyzet iramodással hull minden a totális nihilbe bele. Olyan spirál ez, amiből visszaút nincsen. Nem létezik. A fenti, alapmicsodába emelendő idézet mutatja, hol tart most a rajtunk ücsörgő hatalom. Itt: „Valljuk, hogy a történeti alkotmányban gyökerező alkotmányos önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége.”
Vallják, önazonosak, védelmeznek. Végünk van. Addig-addig védtek meg mindent szart, amíg aztán minden elveszett. Gazdaságilag, amíg az Unió önti beléjük a pénzt, még ellavíroznak. Amikor az megszűnik, két perc alatt esik darabjaira a tákolmány. Akkor lehet majd védelmezni az alkotmányos önazonosságukat. Az eszem megáll. Már megállt.
KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE Szerző: Rátesi Margit 2016.10.11.
Úgy tűnik, a jelenlegi magyar kormány tényleg emlékezetessé akarja tenni az 1956-os magyar forradalom hatvanadik évfordulóját. Ezúttal azzal, hogy az akkor történtek egy, akár szimbolikusnak is mondható, mindenesetre a következő évtizedek kommunikációját erőteljesen meghatározó fórumát hagyja elsüllyedni...
...a sajtószabadság nem a sajtó munkatársai számára fontos elsősorban. Sőt, nem is csak a különböző vélemények szabad megnyilvánulását jelenti. Hanem a különböző eseményekről szóló híradást, fontos információk nyilvánosságát. Ez pedig annak a polgárnak fontos, aki a döntéseit meghozza, amikor szavaz. Mondok példát: a Duna TV – ami nemzeti főadóvá lépett elő, jelentsen ez bármit is – egyik déli híradójában a külpolitikai hírrészben szerepelt egy árvíz, egy baleset, egy lövöldözés – mindhárom az amerikai földrészen esett meg. Egyetlen szó nem hangzott el az előző napi magyar népszavazás nemzetközi, vagy legalább európai visszhangjáról. De mind a nyolc(!) állami kezelésben lévő tévéprogram, plusz a három rádióadás hírei között feltűnően kevés szó esik az Európai Unióról – hacsak épp nem szidni kell valakit, aki nem a kellő áhítattal beszél a jelenlegi magyar kormányfő teljesítményéről. Nem mellékesen ezekre az orgánumokra 70 milliárd forintot költünk évente – mi mindannyian.
A helyzet az, hogy amíg a magyar társadalom nem fogja föl, hogy a sajtó szabadságát – ami inkább sokszínűséget jelentene – semmiféle kormány, párt nem fogja garantálni, csakis a közönség.
A „függetlenségét” se. Valamikor ’89 táján mondtam, a nagy fellelkesülés idején: Független sajtó egyfajta létezik: a tényektől független. Akkor nagyon cinikusnak ítéltek sokan. Pedig… Már akkor függök sokmindentől, amikor a híráradatból kiválasztom, hogy mit említek meg. A Duna híre is bizonnyal valós volt: annak az amerikainak, akinek elvitte a házát az ár, meg fontos is. De biztos, hogy efféle hírekre kell pazarolni a perceket, a figyelmet Magyarországon? Nem lenne jobb, ha mindenki felvállalná, hogyan, milyen szempontok szerint válogat hír és hír között? De más sajtóműfajokra is igaz. Szakmabeli meg tud írni úgy egy interjút ugyanarról a témáról, ugyanazzal az emberrel, hogy az interjúalany zseniális jótevőnek tűnjön föl, meg úgy is, hogy egy szánalmas kretént lásson az olvasó. Jó, ha a közönség tisztában van ezzel – és akkor képes a tisztánlátásra, ha sokféle szempontból láthatja ugyanazt az eseményt, embert. A sokféle nézőpont támogatása pedig egyetlen hatalmon lévőnek sem érdeke.
Lehet hát petíciót írni, háborogni – de a leghatásosabb eszköz mégiscsak az lenne, ha elég sokan előfizetnének a még létező lapokra. Jönnek az év végi ünnepek. Ajándékozzunk előfizetést!
És még egy dolog. Akik abban reménykednek, hogy az internet majd pótolja a kiesett információforrásokat, ne tegye. Néhány blogot leszámítva többnyire véleményeket írunk itt. Az információ megszerzése, ellenőrzése ugyanis drága dolog. Nem lehet ingyen művelni. A legügyesebb magyar gázszerelőről sem készülhetett volna véletlenül fotó, amint az Adrián milliárdos jachton tölti az idejét. Annak idején a Népszabadság is azért válhatott mértékadó hírforrássá, mert például országos és nemzetközi tudósítói hálózata volt, akik naponta szállították a híreket. Ez bizony pénzbe kerül. Londonban, Moszkvában, Párizsban vagy Belgrádban nem lehet megélni 500 dollárból.
Adjunk lehetőséget az erre hajlandó sajtótermékeknek a sokszínű tájékoztatásra! Ja, és ne várjuk, hogy cserébe kizárólag a mi szempontjainkat mantrázza. Önálló polgár maga alakítja a véleményét – de ehhez elengedhetetlenül szüksége van a sokféle információra. Tőlem akár mondhatjuk sajtószabadságnak is.
KETTŐS MÉRCE BLOG Szerző: Böcskei Balázs 2016.10.10.
2007 tavaszán – talán márciusban – még „politológus-hallgatói” aláírással közölte első, oda szánt publicisztikámat a Népszabadság Fórum rovata. Akkor már évek óta e rovatnál kezdtem olvasni a lapot, és a mai napig megmaradt ez a szokásom: már pénztárban állás közben megnézem, kik és mit írtak ma oda. S mert a Népszabadság Fórumába írni egyet jelent egy intézmény kiemelt rovatába írni, megtiszteltetéssel vártam a közlést. Az ember ugyanis tudta, hogy amit a Népszabadságban közöl, azt olvassák, az eljut oda, akiknek szánják, és ez még a blog- és digitális fordulat utáni, algoritmus-újságírás korában sincs másképp.
...Ma a Népszabadságnak nem azért kell megszűnnie, mert voltak évek, amikor veszteséges volt, vagy – mint általában a printlapok világszerte – nehezebben tud alkalmazkodni az online újságírás kötöttségeiket és intézményjellegüket tekintve jóval lazább világa által katalizált üzleti környezethez, hanem azért kell „pusztulnia” (ne legyen illúziónk, ahol Németh Szilárd olyanokat mond egy mesterterv élesítésekor, amit mondott, ott a háttérben így fogalmaznak), mert évek óta kutatják fel azokat az eseteket, ügyeket, botrányokat, amelyek éppúgy tartoznak baloldaliakra, liberálisokra, mint jobboldaliakra. Ez utóbbiak azokat a hírek szerint 3000-6000 eladott/megrendelt példányszámú Magyar Időkben, és a példányszámát illetően nem auditált Magyar Hírlapban nem kapják meg, e lapokat még a habonyizált jobboldal hívei sem olvassák. De ezen lapok léte éppúgy politikai érdek, mint a Népszabadság megszüntetése, legfőbb funkciójuk a Fidesz- és minisztériumi közlemények összegyűjtése „belföld” és „gazdaság” rovat címén. Amíg adófizetők állják a számlát, addig Magyar Idők és Magyar Hírlap(ok) is vannak.
Ami a Népszabadsággal történt, nem az első a sorban, mégis talán az átlagos politikai ügyeknél is szorosabb személyes érintettsége okán érzékenyen érint – egy jó barátom és munkatársai hivatása forog kockán, továbbá a Népszabadság mindig és mindenkor befogadta írásaimat, helyet adott ötleteimnek vagy munkatársai munkájuk révén impulzust adtak mindennapjaimnak –, ezért nekem ez a hétfő nem megy olyan könnyen. És persze a Népszabi munkatársainak hozzám képest még rosszabbul megy, nem rólam van itt szó. S nem is arról, hogy milyen címlappal jelennek meg a külföldi lapok, a Freedom House jelentésekbe mi kerül majd, hanem hogy mi – beleértve a politikai osztályt is – minderre hogyan reagálunk. Mert a sok „elég volt” akkor nem lesz csak felesleges, ha egyszer meghúzzuk a(z el)tűrés szintjét. Hogy eddig, és tovább értelemmel már nem lehet menni. Új típusú politikai cselekvés kell.
Őszintének kell lenni magunkhoz: ha a kivételes állapotokra nem kivételesen reagálunk, akkor azok „normálissá” válnak. Eddig ez történt. A Népszabadság kvázi betiltása természetesen volt olyan fontos, mint az Alkotmánybíróság „reformja”, de egyrészt az utóbbira való reagálás módján való meditálás már történelmietlen dolog, másrészt minden egyes ilyen „kivételesre” úgy reagáltunk, ahogyan – beleértve a pártok is –, holott az ilyen helyzetek merőben mások, mint az általában vett rezsimmindennapok. Alternatív, más politikai cselekvés csak olyan helyzetelemzésekből születhet, amelyet a politikai cselekvés szándéka motivál.
Ha valaki rezsimet akar döntetni/váltani, akkor a szokásos sajtótájékoztató és Facebook lájk-vadászat egy ponton túl már csak rezsimkonzerváló politizálás. Radikálisan ragaszkodni kellene a kivételes helyzetek kivételes módon történő kezeléséhez – merthogy egy független lap betiltása nem egy tárgysorozatba sem vett törvényjavaslat szintje.
A határvonalat meg kell húzni, hogy legyen a politikai cselekvésnek mércéje és értelme.
Az ellenzéki politika (a politikusokon túlmutatóan is) ezt a szintet eddig nem húzta meg – többek között ezért eshet ma el a Népszabadság is. Ezt a szintet már nem csak egy már elmúlt és a politikai realitásban fiktívvé vált Harmadik Köztársasághoz kell beállítani, hanem a 2010 utáni rezsim cselekvéseihez kell igazítani – e sorok írásával egy időben került fel az Indexre a hír, hogy a DK befejezte a parlamenti munkát, és ezzel húzott egy vonalat, kérdés, ki van alatta és ki felette.
A hatalom csak annyit tehet meg, amennyit hagynak azok, akiknek van lehetőségük a cselekvésre, és annak új és más módjainak kidolgozására. A hatalmat akkor lehet meghátrálásra kényszeríteni, ha nem a számára is kiszámítható, megszokott sémák szerint cselekszünk.
Korunk magyar politikusai sokat kommentelgetnek a Facebookon, hogy milyenek is ezek az orbánihoz hasonló rezsimek, de mégis érdemben keveset tudnak annak rokonairól, azok természetéről, az azokban való politikai cselekvés alternatív módjairól.
Pedig, s nem akarok vészjósló lenni, ha a Népszabadság-történet úgy megy át, mint minden, ami kapcsán azt írtuk, hogy „elég volt”, ha egy idő múlva a mai vihar elül, ha a lap munkatársai nem kapnak állást, mert „ott” dolgoztak, akkor teljesen mindegy, hogy lesz-e előválasztás, és kik között lesz, hány sajttáj van még a Rogán-ügyben (aminek egy jelentős részét a Népszabadság tette lehetővé), maradt-e még elrabolható föld (Ferenczi Krisztina tudna erről mesélni, ha még élne…), Matolcsy „szerelemre születettem” György mennyit áldozott adófizetői pénzből kapcsolata komfortosságára. Ez esetben ugyanis még csak ügyintézők se lesznek a politikusok, mert nem lesznek ügyek, és nem lesz 2018-as rezsimváltás...
ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG Szerző: mutyimondo 2016.10.11.
Ezekről ne maradj le!
Kurzuslovagok, életmód-tanácsadók taroltak a tanodapályázaton (Átlátszó)
Belehazudták a liftet az egyszintes épületbe, hogy nyerjenek (Direkt36)
A Nemzeti Bank nem képes ellenőrizni az alapítványai jogszerű működését (MNO)
Ha van 3 perced:
Ismét havercégekkel dolgoztat a jegybank Pallas Athénéje A Magyar Nemzeti Bank alapítványa, a Pallas Athéné Domus Animae közbeszerzésén már bevált cégekkel szerződik a Lónyay-Hatvany villa konferenciaközponttá alakításának előkészítő munkáira: a Matolcsy-rokonság által alapított (de már nem a tulajdonukban álló) RAW Developmenté a projektmenedzsment, az Eiffel Palace-bizniszhez kötődő DVM Design pedig a műszaki ellenőrzést végzi. (Átlátszó)
Belehazudták a liftet az egyszintes épületbe, hogy nyerjenek A VIII. kerületi Auróra utcában kevesebb, mint egy év alatt, botrányok nélkül újították fel a rendelőintézetet. A közbeszerzésen pályázó és nyertes cég, az EU-Line konzorcium, azonban hazudott a referenciájáról, ugyanis a távoli Uruguayban lévő épületek felújítása, amire hivatkozott, nem felelt meg a követelményeknek. Az már majdnem mellékes, hogy nem is volt köze hozzá. (Direkt36)
A Nemzeti Bank nem képes ellenőrizni az alapítványai jogszerű működésétAz MNB felügyelőbizottságának szeptember végén megjelent vizsgálata nem talált hibát az alapítványok működésében, egy ügyvédi iroda azonban igen. A jogi szakvéleményt a bizottság kérésére végezték, és nem csupán elmaradt jelentéseket találtak, de még a jogszerű működést is megkérdőjelezték. Komoly kockázatként említette a jelentés, hogy a felügyelőbizottság nem vizsgálhatja az alapítványok gazdálkodását. (MNO)
Kurzuslovagok, életmód-tanácsadók taroltak a tanodapályázatonAz EMMI tanodafinanszírozási programjának botrányát még a migránskampány se tudta elfedni, így a minisztérium megígérte, hogy mindenkinek jut majd az uniós pénzből. Az akár 20 éve működő, de most a megszűnés szélére került alapítványoknak azonban az ígéretek nem sokat érnek. Eközben a semmiből feltűnő pályázók sorra nyerik a támogatásokat, a sikeres pályázatok harmadát összesen 9 pályázó nyerte. (Átlátszó)
Már le is mondott a Népszabadság-kiadó megbízott vezetőjeŐ az az ember, aki szombaton átvette a cég vezetését, és aláírta a levelet, amelyben a Népszabadság munkatársait értesítették a lap kiadásának felfüggesztéséről. Közben a lap utolsó hetében feltárt helikopter-botrány is tovább dagad: Rogánt a Parlamentben kérdezték. A propagandaminiszter előbb Kóka Jánost hozta szóba, majd arról beszélt, hogy politikus magáncélból nem használhat helikoptert, akkor sem, ha felesége ügyes üzletasszony. (Index, 444)
Ha van még két perced:
Titkolják majd, de átlátható marad. A Nemzetgazdasági Minisztérium törvényjavaslata adótitokká tenné azt, hogy ki, mennyi pénzt ad és kinek, az adókedvezmények kapcsán. (Index)
Jöhetnek a plakát-koncessziók? A döntés elsősorban Simicska Lajos ellehetetlenítésére szolgálhat. (Index)
Mengyi Rolandot gyanúsítottként hallgatták ki. Többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják. (24.hu)
A Debreceni Egyetem kötelezően elő akarta írni a 4500 forintos sportköri tagságot, azonban a tiltakozásokra felfüggesztette a döntése végrehajtását. (Átlátszó Oktatás)
Buszpályaudvar-nagyhatalom: Hévizen a harmadik buszpályaudvart tervezi az önkormányzat, azonban a két éve épült második még meg sem nyitott. (Blikk)
Humor+ lesz a neve, október 30-án indul és saját gyártású produkciók is lesznek Andy Vajna TV2-csoportjának kilencedik csatornáján. (Napi)
Lehet tippelni: válaszolt a Communitas, az EMNP és az MPP az adatigénylésekre? Erdélyben sem egyszerű az adatnyilvánosság. (Átlátszó Erdély)
Tegnap betörtek a Népszabadság dolgozói a szerkesztőség épületébe, leverték a portás ellenállását, mondván, az a forradalmi cél, hogy ki kell vinni a cuccaikat. Mit mondjak, el tudnék képzelni harcosabb kiállást is, mondjuk elfoglalni a szerkesztőséget, de még jobb lenne a régi szerkesztőséget, ahonnan kitelepítették az újságírókat, az jobban fájna a tulajdonosnak. Ha rájuk küldik a TEK-et, legalább tiszta képet lát az ország a sajtószabadság pillanatnyi állásáról. Így a hatalom kenegetheti a szart, mondván, hogy ez egy tisztán gazdasági ügy, semmi köze hozzá. A médiamunkások meg megérhetik, hogy a dobozaikat a személyi holmijaikkal Jászkarajenőn, a volt libatelep barakkjában vehetik majd át, biztonsági őrök kíséretében. Miért van az, hogy ebben az országban csak a fidesz és a futball-huligánok képesek az erőszakoskodásra?
A tüntetések is felettébb speciálisak errefelé. Tüntetnek a pedagógusok - megjelenik tízezer ember. Tüntetnek a rezidensek - ötezren. Tüntetnek az egészségügyi szakdolgozók - háromezren. Tüntetnek a betegek - ja, azok nem is tüntetnek, azok nyögnek. Tüntetnek a rendvédelmi dolgozók. Tüntetnek a szocialisták - párszázan, párezren. Tüntet a DK, dettó. Tüntet az Együtt - százan, az LMP, a PM - tüntetnek a liberálisok, mind a hatan, de ebből Fodor kettőt számít a magassága miatt. És tüntetésről tüntetésre csökken a létszám.
A vasutasok már nem is tüntetnek, nem is sztrájkolnak, pedig Gyurcsány idején hej, de tudtak szolidarítani a pedagógusokkal, akik szintúgy tudtak tüntetni meg harcolni, de mára valahogy elfelejtették, hogy hogy is kell ezt csinálni - a pedagógusmozgalom kipuklizódott. Volt errefelé pedig még egy harcos szakszervezet is, Szolidaritás volt a neve, a lengyel társadalom összefogását tekintette mintának, de már nincs. Vagy van még, csak totemállatot váltott, jelenleg a vakond látja el ezt a feladatot, ennek is egy olyan alfaja, mely nem túr dombocskákat a NER pázsitjába, - igaz, úgy tűnik, legalább vaknak vak. A többi szakszervezet is lapít, mint májusi libapotty a fűben, csakúgy, mint a szakmai szervezetek. Sem a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, sem a Protestáns Újságírók Szövetsége, - (együtt Gojságírószövetségek), de a Magyar Újságírók Országos Szövetsége sem szakad meg a nagy szervezőmunkában, hogy az Elektronikus Újságírók Szövetségéről ne is beszéljünk. Ilyenkor, amikor "helyzet van" látható igazán, hogy mit érnek ezek a gittegyletek, ezeknek se tekintélyük, se ütőképes szervezetük nincs, semmirekellők, mondanám, ha népies lennék, de most inkább dühös vagyok...
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE Szerző: Bartus László 2016.10.10.
Vajúdtak a hegyek és egeret szültek. Igazi gyurcsányos megoldás született a parlament bojkottjával. Gyurcsány úgy jön ki, hogy közben bent marad, bojkottál is, meg nem is. A lehető leghülyébb megoldás született. Ami a lépés morális értékét illeti, azt leginkább Simicska Lajos szókészletével lehetne leírni, kíméletből ennek kimondását az olvasóra bízzuk.
Ez nem bojkott és nem kivonulás. Valójában nem jött ki, hanem bent maradt, a mandátuma megmarad. Nem hagyja el a parlamentet, csak nem jár be. Ez vicc, nem bojkott. Csalás az egész. Fél szemük megint a pénzen van.
Először valami barátságosabb címet akartam adni. Aztán rájöttem: néven kell nevezni akkor is a dolgokat, ha az pillanatnyilag sértő lehet. Kezdetnek tisztázzunk egy fogalmat. A BOJKOTT azt jelenti: valamivel szemben lehúzom a rolót, azzal minden kapcsolatot megszakítok, ha úgy tetszik: elhatárolom magam tőle. Ez a Parlament esetében annyit jelent: visszaadom a mandátumot, visszavonom Orbán Alaptörvényére letett eskümet, nem veszek föl sem képviselői fizetést, sem pártfinanszírozást, lemondok a mentelmi jogomról, nem hitelesítem tovább demokráciának képviselőségemmel a Diktatúrát. EZ A BOJKOTT. Amit Gyurcsányék bejelentettek, az meg NEM BOJKOTT. Hogy micsoda akkor? Nemtudom. Lehet mondjuk kisbicikli, vagy csüngőhasú malacka, mert ezekhez épp annyi köze van, mint a bojkotthoz. Leginkább mégis a szimpla hazugság, megtévesztés, parasztvakítás a megfelelő fogalom a SEMMIRE, amit görcsösen próbálnak valamiként eladni.
Áldozatot hozni a Rezsim elleni harcban, az annyit jelent: lemondok valamiről, ami értékes. Nos, tényszerűen miről is mondanak le Gyurcsányék? Semmiről. Részei továbbbra is Rendszernek, onnan kapják a fizut, a pártfinanszírozást, a mentelmi jog biztonságát, az összes Alaptörvényes jutalmat azért, hogy képviselőségükkel továbbra is demokráciának hazudják a Diktatúrát. Tudatosan összemaszatolt, elbonyolított ügyekben mindig hatásos, ha a legegyszerűbb kérdést tesszük föl, és arra várjuk a választ. Ez a kérdés esetünkben ennyi: képviselők-e a Diktatúra Parlamentjében a DK-sok?IGEN. És itt a pont, a többi a rizsa, meg a bojkott szó jelentésének kiüresítésére, megváltoztatására tett kísérlet...
SZEGEDI KATTINTÓS BLOG Szerző: Trombitás Alfréd 2016.10.10.
A magyar miniszterelnök jól tudja, hogy a tűréshatárok tologathatók, ám léteznek vörös vonalak, melyet nem léphet át következmények nélkül. Vérbeli pávatáncosként azonban megtalálta a megoldást, hiszen másokkal végezteti el a piszkos munkát, ő pedig mossa kezeit. Aki tisztában van ezzel a törvényszerűséggel, nem is kételkedhet abban, hogy a Népszabadság bedarálása is a kormánypárt megbízásából és hatékony közreműködésével történt. Voltak azonban a közelmúltban is olyan események, melyek közvetve Orbán Viktorhoz és köréhez köthetők, és a demokratikus alapelvek kijátszásáról tanúskodnak.
1. A rendőrséget nem vetik be ellenzéki és civil megmozdulások esetében. Orbán jól tudja, hogy amíg a Gyurcsány-kormányhoz tudja kötni a rendőri erőszak képzetét, addig nyert ügye van. Ha mindenképpen közvetlenül be kellett avatkozni demonstrációkon, tüntetéseken, akkor - vélhetően Kubatov Gábor pártigazgató és FTC főnök közreműködésével - kopaszokat rendelt a rendcsinálásra, nehogy a rendőrség elkövessen valamilyen atrocitást. Erre jó példa volt az, ami két éve a Fidesz Lendvay utcai székházánál történt. A tüntetők behatoltak az épületbe, ám nem a rendőrök avatkoztak közbe, hanem az odavezényelt kopaszok szorították ki a demonstrálókat. Legutoljára a Liget projekt ellen tiltakozó civilek ellen vetették be a tarfejűeket, akik egy kis dulakodás és rugdosás után alaposan megfélemlítették az építkezések ellen tiltakozó civileket. A rendőrök néma szemlélői voltak az eseményeknek. Orbán tehát ügyesen kikerüli azt a csapdát, hogy Gyurcsány Ferenccel kerüljön egy platformra, ugyanis a Fidesz legendája szerint 2006 őszén békés tüntetőkre támadtak az agresszív rendőri erők. A történések hátteréről azonban sok érdekesség kiderült azóta, hiszen az MTV székházának ostroma ma már nem tűnik olyan spontánnak, mint azt korábban sokan gondolták...
