2020. február 24., hétfő

TÜNTETÉSI BESZÉD

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2020.02.23.


A mai demonstráción elhangzott beszédem közzéteszem itt is.

A szegregált oktatásról

Tanítok szegregált iskolában. Olyan roma családok gyerekeivel is dolgozok, akik generációs szegénységben élnek. És dolgozok a szüleikkel is. Többnyire sikeres vagyok, de állok én is néha tehetetlenül az osztályban, mert képtelen vagyok kezelni egy-egy helyzetet. És állok néha tehetetlenül a roma közösségekben is, mikor nem tudok továbblépni az iskolázatlan, a világot nem értő, épp ezért manipulálható felnőttekkel sem. Mégis csinálom, mert pontosan értem, miért történnek ezek, és épp ezért nem hagyhatom abba. Nem tehetem meg. Muszáj segítenem.

Közvetlen megtapasztalásokat szereztem a munkám során arról, milyen az, amikor az állami iskola tönkremegy, mert a településeken az egyházi iskola csak a jobb társadalmi státuszúak oktatását vállalja fel.

Évek óta kiabálok nyilvánosan is, hogy ne engedjük az oktatási szegregációt, mert baj lesz.

Az út szélén hagyott honfitársaink reménytelen helyzete nem újkeletű. A rendszerváltás óta sem volt reális szembenézés a roma integráció kérdésével, kormányokon átívelő, az előrelépés lehetőségét magában hordozó stratégiáról pedig ezen a területen sem beszélhetünk. A hangzatos mondatok a valóságban nem takartak és ma sem takarnak megoldásra mutató tetteket.

A szőnyeg alá söpört problémahalmaz fokozatosan nőtt. Most, amikor már kibuggyan, egyre több helyen, sokan úgy csodálkoznak, mintha nem lett volna pontosan megjósolható korábban is. És azt mondják, azt sulykolják, ezért senki más nem felelős, csak, és kizárólag a cigány családok. Mert ez a legkönnyebb. Nem felvállani a hibás döntéseket. Hárítani, bűnbakot keresni, és gyűlöletet kelteni irántuk, és azok iránt is, akik kiállnak mellettük.

Pedig világosan látszott, hogy baj lesz. Az, hogy a most regnáló kormány továbbengedte a már kialakult elkülönítéseket, sőt, az egyházi iskolahálózat felépítésével erre új lehetőségek sorát teremtette meg a településeken, elszabadította az oktatási szegregációt. Főleg azokban a térségekben, ahol egyébként is halmozódnak a leszakadást fokozó tényezők.

És még mindig ott tartunk, hogy a megoldáson való gondolkodást is lezárják ezzel: ezt nem lehet befolyásolni, a szülő döntése, hogy hova íratja a gyerekét. Csakugyan, a szülő dönthet. A demokrácia nagy vívmányaként tekintettünk erre, a rendszerváltás idején. Pedig már akkor is sejthettük volna, hogy egy magára hagyott problémahalmazzal ez milyen folyamatokat indít meg. Most, mikor ekkora a baj, akkor sem a rendszerszintű felelősségvállalás és a megoldáskeresés felé megy a gondolkodás, hanem az egyéni hibáztatás és a gyűlöletkeltés irányába.

Mert ma már ott tartunk, hogy ennek a gondolkodásnak a mentén mindenki kihátrál, és egyetért. A szülő, aki, ha teheti, olyan helyre viszi a gyerekét, ahol nincs plusz pedagógiai munkát igénylő gyerek. A pedagógusok, akik eszköztelenül, kiégetten nem akarnak szegregált osztályokban tanítani. A települési vezetők, akik azért támogatják, hogy elkülönített oktatás legyen, mert úgy vélik, így tarthatják meg a településen a jobb társadalmi státuszú családokat. Mindenki megtalálja az indokot a viszonyulásához. És a saját szempontjából nézve mindenkinek igaza van.

Csak közben ezekre a kérdésekre nincs válasza senkinek: Mi lesz a szegregált iskolákba járó gyerekekkel? Ki fog tanítani ezekben az iskolákban? Milyen lesz a jövő ezeken a településeken, ahol alapkészséghiányosan, tudás és szakma nélkül kerülnek ki a gyerekek az iskolából?

Régóta mondom azt is, akkora a baj, hogy az oktatás önmagában már nem tudja megoldani a problémákat. Mert már a második generáció nőtt fel úgy, hogy sem a családjától, sem az iskolarendszertől nem kapott elég muníciót ahhoz, hogy másképp élhessen. Azokat a túlélési stratégiákat viszik tovább, amiket a szüleiktől láttak. Mást nem tudnak. És tényleg ők a bűnösök? Kizárólag ők a felelősek ezért?

A problémák megoldásához komplex, minden területet megérintő munka kellene. Minimum egy generáción át a felnőttekkel, és a gyerekekkel is. Mert valakinek be kellene pótolni azt is, amit a szülők sem kaptak meg akkor, mikor nekik kellett volna. Amiben a lakhatási szegénység, a pénzügyi tudatosság, az önfenntartási képességek, a munkavállalói kompetenciák vagy a részvételi demokrácia fejlesztése mind egyaránt fontos.

De a legfontosabb az oktatás. A minőségi oktatás, amiben megalapozható minden.

Az egyik kollégám mondata jutott az eszembe. Azt mondta, tíz éves korban a szegregátumokban már nincs tehetséges gyerek. Értitek? Addig még ott a sok nyilvánvaló tehetségcsíra, de ekkorra már eltemeti az a problémahalmaz, amivel egyedül sem a gyerekek, sem a szüleik nem tudnak megküzdeni.

Most gyakran hangoztatják: ott van a tanoda, az állam finanszírozza azt is. Azt is, meg azt az iskolát is, ami miatt a tanodára szükség van. De ki gondolhatja azt, hogy egy szakemberhiányos, és nyilvánvalóan hatás nélküli szegregált iskolát bepótol egy iskola melletti bármilyen munkaforma? Nem az iskolákat kellene inkább esélykiegyenlítővé tenni?

De ma ez a fogalom is törlődött a köznevelés szótárából. Az esélykiegyenlítés. Helyette ott van a keresztény. Az ellentmondás, hogy a keresztény szellemiség szerint miért nem segítik a legelesettebbeket, nem feszít senkit.

A képzetlen, tudatlanságban tartott ember különösen manipulálható. A manipulálható embert pedig kénye-kedve szerint használja az érdekvezérelt politika. Ma a gyűlöletkeltés célpontjai, holnap más politikai érdekek szerint használják ki őket. A veszélyt viszont ebben még mindig csak azok látják, akik közel vannak hozzájuk. Azt hinni, hogy így, ezeket az embereket manipulatív módszerekkel kontroll alatt lehet tartani, nagy tévedés. A tanulatlan ember nem érti a világot. És ezt bárki, bármikor kihasználhatja. Óriási kockázat ezzel nem számolni.

A tudást pedig a világ megértéséhez az oktatás adja.

De mindehhez politikai szándék kell. Pénz, sok pénz, amivel pl. visszaszerezhető a pedagógustársadalom, a segítő szakemberek, akik ma, ha tehetik, elmenekülnek a szegregált iskolákból. Mert nélkülük nem fog menni. És kell az iskola hatását támogató egyéb területek kezelése is.

Úgy érzem, a gödör fenekén vagyunk. Megtaláljuk-e még egymást, cigányok és nem cigányok, hogy a kiutat együtt kereshessük meg? Megértjük-e, hogy felettük ítélkezve, őket kihagyva sosem tudunk ebben előre lépni? Lesz-e mindkét oldalban valaha elég alázat ahhoz, hogy megértse a másik problémáját? Vagy hagyjuk a hatalomtól vezérelt árokásást addig, amíg az így létrehozott szakadékba bele nem zuhanunk mindannyian?

Tudunk-e még hinni és bízni egymásban? Mi, akiknek együtt kellene élnünk ebben az országban, békésen, esélyt adva egymásnak, és nem kirekesztve, gyűlölködve. Cigányoknak és nem cigányoknak. Magyaroknak. Vagy inkább mondjuk csak így: embereknek.

NYUGDÍJPÉNZ: KÖZELEDIK AZ IGAZSÁG PILLANATA - AKAD NÉHÁNY ELKÉPESZTŐEN DRÁGA BIZTOSÍTÁS

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az É Pénzem
2020.02.24. 


Ezen a héten kell a jegybank számára benyújtaniuk az önkéntes nyugdíjpénztáraknak a teljes költségmutató (TKM) számított értékét. Tavasztól már összehasonlíthatók lesznek az élet- és nyugdíjbiztosítók, illetve a pénztárak költségei. Kiderül, hogy hány százaléknál kell többet hozniuk a befektetéseknek ahhoz, hogy hasznot ne csak a pénzügyi intézmény tehessen zsebre.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak díjterhelési mutatói alapján az Azénpénzem.hu korábban összeszedte, mely kasszák a legdrágábbak és melyek a legolcsóbbak. Rövidesen azonban egy olyan új költségmutatót is megismerhetünk, ami komplex lesz, és nem a múltat, hanem jövőt mutatja meg. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvárása szerint február 28-ig kell az önkéntes nyugdíjpénztáraknak benyújtaniuk az aktuális költségparaméterek alapján kiszámított pénztári TKM értékeket.

Az önkéntes nyugdíjpénztári TKM egy feltételezett pénztártag hosszú távú megtakarításait modellezi, s az ő befizetéseiből és megtakarításaiból levont költségeket fejezi ki egyetlen értékben. Kiszámításakor figyelembe veszik a pénztár által felszámított valamennyi költséget...

HARC A NAT-TAL

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: HUSZÁR ÁGNES
2020.02.21.


...Csakugyan jelentéktelen volt Nyírő politikai szereplése? Újságíróként mindig is politizált, 1941-ben, a második bécsi döntést követően pedig behívott erdélyi képviselőként tagja lett a magyar országgyűlésnek. 1944–45-ben részt vett a nyilas csonkaparlament munkájában (Törvényhozók Nemzeti Szövetsége). A nyilas szellemiségű Eleven Újság szerkesztőjeként és cikkírójaként is szolgálta a nyilas rezsimet. Szálasihoz való hűségét jelzi, hogy Németországba is követte a „nemzetvezetőt”.

Nyírő nyíltan lelkesedett a fasiszta eszmékért, Goebbelsért és Hitlerért személyesen is. Radnóti Miklós 1941. november 3-i naplóbejegyzésében idézi Nyírőnek egy nyilatkozatát, amelyet ő a weimari költőnap magyar delegáltjaként mondott az UFA-nak: „A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békéért, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak. Teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk ezt a munkaközösséget vállalni. Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország! Éljen a német írótársadalom!” (Radnóti Miklós: Napló. Magvető, Budapest, 1989, 179.)

Csakugyan tiszteletre méltó Nyírő életműve, és alkalmas az ifjúság olvasóvá nevelésére?

Nyírő tehetséges ember volt, rövid novellái atmoszférateremtő erőről, nyelvi kreativitásról tanúskodnak. Novelláinak egyedüli tárgya a székelység élete, a havasi embereknek a természettel és elnyomóikkal – az osztrákokkal, az urakkal, a furfangos és aljas ügyvédekkel, adószedőkkel – folytatott heroikus harca. Legnagyobb írói hibája a szerkesztetlenség.

A Nyírő-művek tele vannak expresszív vagy annak szánt nyelvi képekkel, tájszavakkal, alkalmi szóalkotásokkal. Ezek néha nyelvteremtő lendülettel adnak sodrást mondatainak, többnyire azonban komikusak: „Még nem egészen felébredve az éj, de már a csillagok széjjelbolyongottak, s a madarak szavokkal az eget verték. A rókák kebelén aludtak a fiak, de az égi tűz már megtisztította az állatok méhét s a felettük virrasztó Isten is leült ágyára, hogy egy cseppet szundítson.” (Havasi tragédia,: Aqua, Budapest, 1995, 153.) Egy másik, szinte parodisztikus példa: „Szemei előtt ott örvénylett a bűnös csók piros kútja, amelybe belefullasztotta egész életét. Elsőnek asszonyát dobta bele, ki hitét, szüleit, mindenét feláldozta érte, s boldogan tette meg a keserves vesszőfutást, csak hogy övé lehessen. És most a házasság angyala ott fekszik kiterítve, meghalva, saját lelkiismerete a Szent Mihály lova. Utána áldott fiacskáját tette árvává...” (A sibói bölény, Szukits, Szeged, 1995,. 57.)

Ez a stílus aligha alkalmas arra, hogy középiskolásokkal megszerettesse az irodalmat.

Igaz az, hogy Nyírő írásaiban nyoma sincs antiszemitizmusnak? Vizsgáljuk meg ebből a szempontból 1944-ben megjelent utolsó történelmi regényét. Címe, a Néma küzdelem a mezőségi falvak magyarságának megmaradásáért folytatott harcára utal.

A magyarok és a románok a regény által alkotott szemantikai mezőben egymás kizáró ellentéteiként értelmeződnek. A magyar szereplők még gyengeségükben, bukásukban is hordoznak magukban felmutatható értékeket, a románok viszont a regényben kizárólag negatív összefüggésben jelennek meg.

A regénynek van az ostobának, piszkosnak és aljasnak ábrázolt románoknál egy ellenszenvesebb szereplője is. Ő a zsidó boltos és uzsorás Zweig, aki boltjában italkimérést is üzemeltet. Az ő drágán mért pálinkájától vesztik el erkölcsi és szellemi erejüket a férfiak, az ő kocsmája előtt töri ki a nyakát egy erőszakoskodó részeg az urát hazavinni készülő Máténénak. Zweig ezenkívül munkaközvetítéssel is foglalkozik: fiatal férfiakat közvetít ki busás haszonnal román városok gyáraiba munkásnak, ahonnan fizikailag és lelkileg végsőkig megnyomorodva térnek vissza.

A zsidó Zweig a falu gonosz szelleme, a mások szegénységéből gazdagodó aljas manipulátor. Céltudatosan teszi tönkre a falu népét. Mivel ravasz, csavaros eszű, kíméletlen machinációi nem leleplezhetők. A regény egyik szereplője azt mondja róla, még a pajesze is paragrafusjelet formáz.

Vincze Kiss Jóska a regény legpozitívabb szereplője így gúnyolja: „Tisztességes ember ez a Zweig úr. Megérti az okos szót. Nem nézheti, hogy ezek a szerencsétlen fehérnépek olyan laposak, szárazak, mint a decka, s az ő feleségének akkora hasa van, hogy a másik részét ne is említsem, mint a fődgömb. Ha a haját megcsavarja, abból is zsír csepeg ki... Az is igaz, hogy minden asszony nem lehet szappannak való, de mi a sújt csináljon az ember, ha nekik is lyukas a hurkájuk. Valami csak kell abba is!” (Nyírő, 2004, 361.)

Az, hogy rokonszenvesnek ábrázolt szereplőjével „szappannak való”-ként említteti a zsidó boltos feleségét, cinikus antiszemitizmus. A regény 1944‑ben jelent meg. Megírásának idején, 1943-ban, 1944-ben a Goebbels- és Hitler-rajongó Nyírő nyilván tudott a haláltáborokról. Ne hallotta volna az elpusztítottak testének „újrahasznosításáról” keringő pletykákat? Alig hihető.

Elie Wiesel nem értett egyet Nyírő megítélésében a politikai szerepet ártatlannak és az írói életművet „tiszteletre méltónak” feltüntető Kövér Lászlóval. Azt írta: „Az én forrásaim mást mondanak.” A leghitelesebb források, Nyírő művei Wieselt igazolják.


IVÁNYI GÁBOR A GYÖNGYÖSPATA MELLETTI TÜNTETÉSEN: „ISTEN SZABADÍTSON MEG MINKET AZ ALKALMATLAN ÉS GONOSZ MINISZTERELNÖKTŐL”

168 ÓRA
Szerző: 168 Óra
2020.02.24.


...A Parlamentnél egyperces csenddel emlékeztek a tatárszentgyörgyi áldozatokra. 

Beszédet mondott Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője:

azért imádkozott, hogy „Isten szabadítson meg minket az alkalmatlan és gonosz miniszterelnöktől”.

Illetve azt kérte, a nemzeti konzultációra szánt milliárdokat az oktatásra költse inkább a kormány. Hozzátette, szeretné látni, hogy egyszer a miniszterelnök vagy a köztársasági elnök roma ember legyen.

Mint a Mérce tudósításából kiderül, a gyöngyöspatai Roma Nemzetiségi Önkormányzat (RNÖ) buszokat is próbált szervezni, hogy a gyöngyöspataiak is ott tudjanak lenni a tüntetésen,

de 15 busztársaság is visszamondta félórával-órával a telefonos egyeztetések után a megrendeléseket.

Pár órával a tüntetés előtt azonban megoldódott a helyzet, Setét Jenő azt írta Facebookon, hogy már két busz tartott Gyöngyöspata felé. Setét posztjai szerint egyébként Ózdról, Nyíregyházáról, Putnokról és Szerencsről is érkeztek roma közösségek a fővárosba.

Az esemény egyik szimbolikus pontja az volt, amikor egy Nógrád megyéből érkező kislány, Apró eleresztett három békegalambot. Négy óra előtt nem sokkal lett vége a tüntetésnek.

A Roma Sajtóközpont helyszínen készített videója alapján is látható, mekkora a tömeg:..

TOMBOL AZ ELMEBETEGSÉG, NEM MEGSZÜNTETIK, HANEM BEVEZETIK A SZEGREGÁCIÓT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.02.21. 


Miután rasszista megkülönböztetés és az egyenlő oktatástól való elzárás miatt csaknem 90 millió forintra büntette a bíróság Gyöngyöspata önkormányzatát és a magyar államot (amely ítéletet a rasszista magyar állam nem hajlandó végrehajtani), a náci ideológiát hirdető miniszterelnök, Orbán Viktor, miniszterelnöki megbizottá nevezte ki Horváth László fideszes képviselőt, a gyöngyöspatai rasszista uszítás és hangulatkeltés fő felelősét, akit inkább bíróság elé kellett volna állítani, hogy országosan kezelje a hasonló “konfliktusokat”. A “konfliktus” nem más, mint a fajgyűlöleten alapuló kirekesztés, megkülönböztetés.

Speciális helyzet az, amikor a rasszista konfliktusok kezelésével egy fajgyűlölőt bíznak meg, mintha a hatvanas évek rasszista incidenseinek megoldására a Ku Klux Klan-t kérték volna fel Mississippi-ben. Most ez történt, miután Magyarország ún. “miniszterelnöke” (az országot elfoglaló, kisajátító és megszállva tartó bűnszervezet vezetője), Orbán Viktor maga is fasiszta és náci, antiszemita es rasszista fajgyűlölő. Már Horváth testvér kinevezése előtt “felzárkóztatásnak” nevezte a szegregációt, amikor gyögyöspatai gyerekeket a származásuk, a bőrük színe alapján külön osztályokba tettek, ahol megfosztották őket az azonos szintű oktatástól. Ez emberiesség elleni bűncselekmény is. Ez olyan, mintha faji alapon az ételtől zárnák el az embereket, mert a tudás a lélek kenyere. Egyben a társadalmi érvényesülés feltétele.

A fajgyűlölő Horváth máris elkezdte a köztudatba csempészni azt a hazugságot, hogy a szegregáció a “kisegítő iskolákkal” azonos, a kettőt a “felzárkóztatás” hamis szlogenével kapcsolja össze, mintha ennek az egésznek a célja a felzárkóztatás, és nem a végleges leszakítás lenne. A gyöngyöspatai szegregációban a faji alapon különválasztott gyerekeket nem zárkóztatták fel, hanem egyszerűen rosszabb képzést adtak nekik. Ők voltak a selejt, akiket örökre arra ítéltek, hogy buták, sötétek legyenek, az oktatás ne segítse a társadalmi mobilizációjukat és felemelkedésüket. Ezért maga a gyöngyöspatai példa mutatja, hogy a “felzárkóztatásról” szóló hazug mese nem több üres propagandánál, amivel összekacsintanak a rasszisták. Elintézik a cigányokat “okosba”.

Horváth a kisegítő iskolák emlegetésével egyrészt összemossa a hátrányos helyzetű gyerekek és a fogyatékos gyermekek oktatását, mert a kisegítő iskola nem a hátrányos helyzetűek iskolája volt, hanem az értelmileg visszamaradt vagy fogyatékos gyerekek iskolája. Pszichológus és orvos döntötte el a tanár javaslata alapján, hogy ki számít fogyatékosnak. Ebben a rendszerben is számos visszaélés történt, és a kisegítő iskolák színvonala, ellátottsága, minősége pontosan kifejezte ennek a társadalomnak a gyengékkel, az elesettekkel, a csökkent képességűekkel szembeni megvetését, lenézését, utálatát. De olyanra még ebben a borzalmas rendszerben sem volt példa, hogy valaki alig az állam nevében nyíltan faji alapon nyilvánítson valakiket elmefogyatékosnak, mint most az ún. “Fidesz” miniszterelnöki megbízottja. Ez a szegregáció gyökerére pontosan rámutat: bőrszínük, származásuk, faji alapon elmefogyatékosnak, alacsonyabb képességű, alacsonyabbrendű embereknek minősítik a romákat. Ez a rasszizmus, a fajgyűlölet...

VIDÉKI ROMÁK RÁZTÁK FEL A SZABAD BÍRÓSÁGOKÉRT TARTOTT TÖBB EZRES TÜNTETÉST

444.HU
Szerző: NEUBERGER ESZTER
2020.02.23.


- A szabad bíróságokért és a romák kirekesztése ellen tüntettek vasárnap délután több ezren a parlament előtt.

- A tüntetésre szokatlanul sok vidéki résztvevő érkezett, a Setét Jenő roma aktivista vezette Ide Tartozunk csoportnak sikerült megmozgatnia borsodi, szabolcsi és dél-alföldi roma közösségeket is.
- A gyöngyöspatai roma közösség tagjai is a résztvevők között voltak, igaz, kis számuk Horváth László fideszes országgyűlési képviselő szerint arra volt bizonyíték, Gyöngyöspata lakossága mennyire elutasítja a sorosisták politikai akcióját.

A budapesti kormányellenes tüntetések világában viszonylag ritkán látott jelenség, hogy fiatal vidéki roma srácok terelgessék rendezőmellénybe bújva a demonstráló tömeget. Ahogyan az észak-borsodi Putnok település neve sem olvasható gyakran méretes molinókon a főváros utcáin. Pedig ezt lehetett látni vasárnap délután, a „Szabad bíróságokat! Szabad Gyöngyöspatát!” címmel meghirdetett tüntetésen...

PALÓCZ ÉVA: A FIATAL GENERÁCIÓ HADRA FOGHATÓ RÉSZE ELVESZETT AZ ORSZÁG SZÁMÁRA

G7
Szerző: KASNYIK MÁRTON
2020.02.24.


A kisebb és kevésbé hatékony magyar cégek egy része tönkre fog menni a béremelkedés hatására, jobb dolgozóikat pedig a külföldi cégek szívhatják fel; a magyar cégek megmaradó része viszont a termelékenységét javító beruházásokba is belekényszerülhet – mondta Palócz Éva, Kopint-Tárki vezérigazgatója. A magyar cégek átlagos termelékenysége úgy is javulhat, ha egyszerűen kihullanak a gyengébbek, és dolgozóik jobban működő cégekhez kerülnek.

A szakértővel a magyar gazdaságot idén és a következő években fenyegető jelenségeket beszéltük át. A beszélgetést a fenti lejátszás gombra is meg lehet hallgatni, de jobb feliratkozni ránk valamelyik okostelefonos podcast appban. Most már Spotify-on is be lehet követni minket....

ROGÁNÉK ÜGYNÖKSÉGÉNEK ADNAK TANÁCSOT AZOK, AKIK MIATT EGYMILLIÁRD EURÓRA BÜNTETTÉK MAGYARORSZÁGOT

24.HU
Szerző: VITÉZ F. IBOLYA, KOVÁCS-ANGEL MARIANNA
2020.02.24.


Sokmilliárdos állami informatikai beszerzések kulcsszereplője lett az Orbán család jogi ügyeinek intézőjeként is ismert országgyűlési képviselő, Bajkai István egyik cége, az Aponius Consulting Kft. Január végén kötött keretszerződést közbeszerzési tanácsadásra a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.-vel amely Rogán Antal, illetve a Miniszterelnöki Kabinetiroda fennhatósága alá tartozik.

Az állami ügynökség mintegy 1100 szervezet – költségvetési szervek, intézmények, állami cégek – informatikai beszerzését menedzseli, hivatalosan azért, hogy a „átláthatóbbá és rendszerezhetőbbé tegye az állami informatikai kiadásokat”. A közbeszerzési tanácsadónak

több száz milliárdos beszerzéshez lesz köze, a dokumentációban legalábbis 3500 (köz)beszerzési eljárás lefolytatásáról, benne húsz keretmegállapodásról van szó – az utóbbiak becsült értéke egyenként meghaladhatja az 50 milliárd forintot...

BKK-VEZÉR: NÉHÁNY ÉVEN BELÜL LESZ E-JEGYRENDSZER

HVG ONLINE
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2020.20.24.


Általános áremelést nem tervez a BKK, inkább más módszerrel növelnék a bevételeiket – többek közt erről is beszélt a hvg.hu-nak adott interjújában Varga Ivett, a cég új vezérigazgatója. A Lánchíd felújításáról vannak elképzeléseik, ám végleges döntés nincs, ahogy az e-jegyre is várni kell még.

HVG: Mit gondol a BKV-dolgozók 15 százalékos béremelés-követeléséről és a belengetett sztrájkról?

Varga Ivett: A szakszervezetek általában erről a 15 százalékról indulnak. Ha a dolgozók érdekeit nézem, akkor persze a lehető legnagyobb emelést kellene adni nekik, de ehhez biztosan nincs elég forrásunk, és a fővárosi cégeknél a korábbi években nem is volt ekkora mértékű béremelés. Részünkről 6-7 százalékos béremelés lehet a kiinduló pont, hiszen jelentős önkormányzati forráshiányokkal nehéz nagyot ígérni. (Interjúnk elkészülte óta megszületett egy elvi megállapodás, átlag 10 százalékkal emelik a béreket - a szerk.)

HVG: Meddig fenntartható a BKK finanszírozása?

V. I.: Az alapszolgáltatás nagyon feszes keretek közt fenntartható, de biztos, hogy túl sok emblematikus önkormányzati beruházásra a közeljövőben nem lehet számítani.

HVG: Mi lesz például a Lánchíd felújításával?

V. I.: Mi azt javasoljuk, hogy a Lánchíd, az alatta futó villamosvasúti alagút és a Váralagút felújítása egyszerre induljon, és ezzel párhuzamosan elkezdődne a hídfőterek felújításának a tervezése. Jó organizációval úgy össze lehet hangolni a beruházásokat, hogy csak egyszer kelljen mindent lezárni és a kivitelezési munkák egy időben fejeződjenek be. Erre azonban egyre kevesebb esélyt látok a jelentős költségek miatt. A minimálverzió az, hogy csak a hidat újítják fel, de akkor is rövid időn belül szükség lenne a villamosalagút rekonstrukciójára...

OLCSÓ BETEG A JÓ BETEG – MÁRIS ÜRES A KASSZA TÖBB KÓRHÁZBAN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: DANÓ ANNA
2020.02.24.


Ha megrendelem a drága gyógyszert börtönbe vihetnek, ha nemet mondok, halálra ítélek egy embert – ezt jelenti a pénzügyi szigor a gyakorlatban egy kórházi vezető szerint.

Január végén féltucatnál több kórház nem tudott rendelni gyógyszert, varrófonalat, steril anyagokat, eszközöket a betegek ellátásához. A legnagyobb adós kórházak idei kerete ugyanis már az év első négy hetében elfogyott miután a kormány nem fizette ki az év végéig az adósságaikat. Számláikon egyetlen elkölthető fillér sem maradt. Eközben az egyik törvény tiltja a fedezet nélküli vásárlást, a másik viszont előírja, hogy beteg ellátatlanul nem maradhat. A januári fizetési krízissel érintett kórházak igazgatói a fenntartóhoz, az Állami Egészségügyi Ellátóközponthoz (ÁEEK) fordultak útmutatásért: mi legyen, reteszeljék be a kapukat, vagy föloldja valaki a lezárt számláikat?

A fenntartónak azonban egyik megoldásra sem volt felhatalmazása, ezért a kérdést előbb továbbította az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI), amely azt tovább küldte a Pénzügyminisztériumba. Mire az utóbb föloldatta a számlazárlatot, több mint tíz nap telt el, s ekkora már lett olyan intézmény, amelynek raktárkészletei egy-két naposra apadtak. Az ki sem derült, hogy a számviteli törvénymódosítás nélkül, miként adhatott fölmentés a pénzügyi tárca a túlköltésre, de ezt az érintettek nem is firtatták. A kritikus helyzet eleve csak azért állhatott elő, mert a kormány nem engedte kifizetni decemberben a kórházi adósságokat, így a tartozások is átkerültek az idei évre. A költségvetési intézményekre vonatkozó szabályok szerint pedig a kórházak sem költhetnek többet, mint amennyire az éves keretük alapján az adott hónapban futja. S miután a nagy adósok kiegyenlítették a közműszámláikat, már nem volt miből finanszírozniuk a napi betegellátást. A kincstár által vezetett számlájuk fedezethiányában lezárt, így hiába adták föl a rendeléseket – például injekciós tűre, varrófonalakra, infúziókra, kötözőszerekre, orvosságokra – azok el sem juthattak a szállítókig...

A NER KÖZEPÉN ÁLLVA – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: Magyar Hang
2020.02.20.


A TARTALOMBÓL:

– A NER közepén állva – Sok millió forint közpénz egy észak-amerikai Edda-turnéra, kádári módszerekkel megosztott magyar közösségek és fideszes hátterű, egyszemélyes ernyőszervezete

– Laurent Pech: Autokratikus alkotmányos forradalom zajlik Magyarországon – A londoni Middlesex Egyetem tanszékvezetője húsz éve kutatja a jogállamisággal kapcsolatos kérdéseket. Interjú
HIRDETÉS

– Jól meg lett nekik mutatva, az anyjukat! – Sorfallal lezárt, rendőrök százai által biztosított területen masíroztak a Mi Hazánk és a Betyársereg tagjai. Sályi riport

– Mint ahova egy atombomba becsapott – Újabb gyár zár be, ezúttal Ózd peremén. Riport

– „Nyolc órája várok, doktor úr, kérem!” – Egy este a János kórház traumatológiáján. Ottfelejtett nénik, hordágyról lezuhanó ittas monstumok, emberfeletti és kilátástalan küzdelem. Színmű egy részben

– Orbán ma már szereti a gyenge forintot – Korábban még tiltakozott ellene, ma gazdaságpolitikájának központi eleme, a pénzromlás legnagyobb vesztesei pedig a magyar emberek

– Egyelőre csak ígéret a „Tiborcz-adó” – A kerületi polgármesterek megosztottak a kérdésben, pedig ők is kellenének a bevezetéséhez

– A tudatipart is uraló techcégek – A jelek szerint az unió tehetetlen a nemzetközi vállalatok lobbija ellen, s ennek kárát az emberek látják

– Tanácstalan Európa, széttartó transzatlanti utak – Az átalakuló erőviszonyokkal, önmaga gyengülésével szembesítették a Nyugatot a müncheni fórum szervezői

– Radikális átalakítás előtt a BBC – A lassan százéves brit műsorszolgáltató felett megpróbálhatja növelni befolyását a Boris Johnson vezette konzervatív kormány

– Véget érhet az afganisztáni háború? – A béketárgyalások körül meglehetősen sok még a kérdőjel

– Habonyi propaganda Szlovéniában is – Sokan már egyenesen az ország „orbanizálódásáról” beszélnek. Úgy tűnik, Orbán Viktor barátjából miniszterelnök lehet

– Ismétlésre készül Andrzej Duda – A kormányzó Jog és Igazságosság által támogatott elnökre májusban minden bizonnyal két forduló vár

– Kovács úr, a japán kardkovács – Nem járt Japánban, nem volt mestere, nem járt szakirányú iskolába, Kovács András mégis abból él, hogy japán kardokat készít. Meglátogattuk

– Az a három hasznos perc – Mikor röhögött a közönség Csehovon? Hogyan rendez Alföldi és Vidnyánszky? Miért ajánlaná politikusoknak egy próbafolyamatban, filmfogatáson való részvételt? Interjú Udvaros Dorottyával, a Nemzeti Színház művészével

– Amikor a mézhez már nincs is szükség méhekre

– Korszakváltás előtt az orvosi diagnosztika – Egyre több helyen alkalmaznának mesterséges intelligenciákat, ám ki a felelős, ha a gép téved?

– Elvész-e az európai kereszténység? – Növekszik a keresztény és a posztkeresztény világ közötti szakadék

– Nagypréposti ablakok a hatvanas évekből – Egy történet Egerből, avagy hogyan gyengült meg végzetesen Magyarországon az utóbbi években a műemlékvédelem?

– A dajka, aki ellopta a Szent Koronát – Ötszáznyolcvan éve, 1440. február 20-áról 21-ére virradó éjjel valami olyasmi történt, amire korábban nemigen volt példa a Magyar Királyság történetében

– „Felmész a tetejére, és leugrasz” – Kell hozzá egy kis bátorság, de meg lehet szokni, ha az ember régóta csinálja, természetessé válik – mondja a történelmi sikereket elérő síugró, Vörös Virág

Publicisztika:

– Puzsér Róbert: A Negyedik Birodalom
– Dévényi István: A lényeg
– Reichert János: Néphülyítés, országértékelés gyanánt
– Szerető Szabolcs: Kampányszünet?
– Hamburger Béla: Egy szakma, nyakig a NER-ben
– Pápay György: Rendellenes politikai napirend
– Kollár Árpád: Csak egy allegória
– Lukács Csaba: Életet adó (Kép: Megyesi Csongor)
– Szécsi Noémi: Az írók pénze
– Híd Jenő rajzol: Csak pozitívan
– Pethő Tibor: Emik, valárd, aufheben – Ószleng
– Gazda Albert: Minőség kérdése
– Szerető Szabolcs: Egy csendben beismert kudarc margójára – Szotyola
– Gulyás Balázs: Operettpárt-katonák
– Marabu: Közgazdászat

Tárca:

– Cserna-Szabó András: Macskanyelv és macskakő
– Szenczi Tóth Károly: A biztosítás

Kritika:
– Az agyi képalkotás lehetőségei és korlátai – Russel A. Poldrack: Az új gondolatolvasók
– Miért beszélsz úgy, mint egy fehér lány? – Michelle Obama: Így lettem
– A lét felé tartó halál – Don DeLillo: Nulla K
– Semmibe véve – Caroline Criado Perez: Láthatatlan nők

2020. február 23., vasárnap

VILÁGNÉZETI KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜLI MINŐSÉG

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BOD PÉTER
2020.02.23.



A nemrégiben nyilvánosságra hozott Nemzeti alaptanterv irodalomoktatásra vonatkozói részleteiből kiderül, hogy Márai a jobboldal politikai-kulturális identitásában már korántsem azt a helyet foglalja el, amelyet az ezredforduló táján neki szántak.

A Horthy-rezsim felelőssége példa nélkül való a magyar történelemben; a tatárjárás és Mohács árnyéka csak annak a borzalmas valóságnak, amelyet ez a nemzedék felidézett, és amely kérlelhetetlenül bekövetkezett – írta naplójába 1945 elején Márai Sándor. Ha semmi mást nem idéznénk a XX. századi magyar próza egyik legnagyobbjától, ez a mondat önmagában elvenné a hazai jobboldal kedvét, hogy szellemi értelemben támasztékot keressen a „kassai polgárban”. 


Arra már az első Orbán-kormány idején kísérlet történt, hogy egy nevezőre hozzák a politikai szlogenként szajkózott „polgári Magyarország” fogalmát Márai életművével, amelynek egyik irodalmi tőkesúlyát az Egy polgár vallomásai című megkerülhetetlenül fontos könyve jelenti. A nemrégiben nyilvánosságra hozott Nemzeti alaptanterv (NAT) irodalomoktatásra vonatkozói részleteiből kiderül, hogy Márai a jobboldal politikai-kulturális identitásában már korántsem azt a helyet foglalja el, amelyet az ezredforduló táján neki szántak. Helyette esztétikailag vele össze nem mérhető életműveket akarnak beemelni a hazai kultúrpolitika irányítói a köztudatba. Olyanokat, akiknek jobboldalisága, vele a Horthy-rendszer iránti rokonszenve nem vitatható. 

Mindezt nem írhatjuk a véletlen számlájára. A magát polgárként meghatározó Márai életműve szívósan ellenáll annak, hogy beemeljék a Horthy-rendszert idealizálók táborába. A politikai boszorkánykonyha séfjei az ezredforduló táján még nem olvasták a szerzőt, akinek egyik idevágó, ám időközben túlidézett passzusa így szerepel a Napló 1943-1944 című kötetben: „Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, mint »keresztény magyar ember« előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert »keresztény, magyar úri ember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit (…)” Márai magától értetődő módon diszkvalifikálta magát a néhai kormányzó megtestesítette neobarokk világból...

SOK EZREN TÜNTETTEK, HOGY A KORMÁNY SE ÁLLJON A TÖRVÉNYEK FELETT

INDEX
Szerző: CSEKE BALÁZS 
2020.02.23.



Több ezer ember tüntetett a vasárnap délutánra meghirdetett Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata! nevű demonstráción, Budapesten. Az eseményt a tatárszentgyörgyi romagyilkosság 11. évfordulójára időzítettek. A tüntetést az Idetartozunk Egyesület szervezte, de az elmúlt napokban számos szervezet (pl. TASZ, Magyar Helsinki Bizottság) és politikai párt (Párbeszéd, LMP) is csatlakozott hozzá.

A szervezők azt írták előzetesen, hogy

"a kormány képviselőinek beavatkozása a gyöngyöspatai kártérítési ügybe, törvénybe ütköző, a jogállami keretek és a bíróságok függetlenségének megsértése! "

A gyülekező a Nyugati pályaudvar Váci út felőli oldalán lévő parkolóban volt, ahonnan fél kettőkor elindult a tömeg. “Senki nincs a törvény felett” feliratú transzparens olvasható az első sorban állók kezében, míg egy sorral hátrébb a Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata felirat volt olvasható...

FEKETE VONAT

ÉLET ÉS IRODALOM
Szző: KOVÁCS ZOLTÁN
2020.02.21.


A gyöngyöspatai romákról szóló pert tárgyalva a kormányfő lázasan magyarázta egyik péntek reggeli rádió­nyilatkozatában, hogy sokszor lát ő is reggelente álmos arcokat kopott kisbuszokban, amint a főváros felé haladnak: dolgozni mennek. Vagyis vannak olyan romák, akik nehéz körülmények között, lakóhelyüktől sokszor néhány száz kilométerrel távolabb keresnek munkát, ezzel biztosítva családjuknak a megélhetést.

Jó, hogy látja ezt a kormányfő. Beleérző lélekre vall, de láthatna mást is, nézhetne messzebbre. Még jobb lenne, ha kormányfői lehetőségeivel, magas hivatali helyzetéből fakadó alakító jogaival élve tenne azért, hogy ezek az emberek ne kényszerüljenek több száz kilométert utazni a megélhetésért. Arra gondolok, hogy a kormányzat orbitális méretű szellemi kapacitását akár arra is használhatná, hogy ne kelljen mondjuk Szabolcsból kopott kisbuszokon reggelente vagy hetente a fővárosba utazniuk, hanem maradhatnának lakóhelyükön, mert a kormány munkahelyeket telepítene Szabolcsba. A hétvégén egy ötvenperces beszéd tíz perce alatt mást sem hallottunk, mint hogy Magyarország legsikeresebb tíz évét hagytuk magunk mögött, de ha ezek közül a 3-as autópályán le-föl autózgató emberek közül néhányat nemcsak nézne a kormányfő, hanem meg is kérdezné őket, akkor arról tudnának beszámolni, hogy most is úgy van ez, mint régen volt. A hetvenes években nagyszüleik még az emlékezetes fekete vonatokon utaztak oda-vissza, ezek gyerekei a kilencvenes években, akiket pedig a kormányfő éles szemmel kibökött az ablaküveg mögött, azok ugyanezeknek az embereknek a gyerekei és unokái. Olvassa el Tar Sándor A 6714-es személy című könyvét, nézze meg Schiffer Pál Fekete vonat című filmjét, és meg fog lepődni: ugyanaz a fáradt és törődött arc néz majd szembe vele, mint most a kopott Barkasokból meg Roburokból. És ha még jobban mereszti a szemét, akkor megérezheti egy elszalasztott évtized súlyos felelősségét. Tíz év dicsőséges kormányzásából kifelejtett emberek néznek vissza rá, akik két dolgot tehetnek: vagy folyton utazgatnak olyan szégyenletesen kis fizetésért, amit csak azért nem írok ide, mert némelyik munkaerő-toborzó vérszemet kap, vagy maradnak a falujukban, és ha az aktuális választáson a megfelelő helyre szavaznak, akkor úgynevezett közmunkások lehetnek havi negyven-ötvenezer forintért. Ez a perspektíva, ennyit ajánlj a miniszterelnök ezeknek az embereknek. Vajon miért nem tartja ezt számon a nemzeti sorskérdések között? Mert számára a nemzeti sorskérdés a Soros György elleni folyamatos küzdelem meg a migránsok. Igaz, ne feledjük: tett már kísérletet a migránsok és a cigányok egybemosására, amikor 2015-ben Miskolcon járva úgy nyilatkozott, a város tudja, mi a bevándorlás. Betűhív idézném: „Volt itt, amikor ebbe a városba a városon kívülről tömegesen bevándoroltak. Látták, mi lett belőle. A miskolci emberek pontosan tapasztalták már, mi van akkor. Pedig ezek az emberek, akik idejöttek, azok Magyarország területéről jöttek be Miskolcra. Most képzeljék el, amikor az országhatáron kívülről érkeznek kultúrájukban, szokásaikban, életfölfogásukban tőlünk teljesen különböző emberek” – fogalmazott akkor a miniszterelnök. Nézzük meg ezt a mondatot még egyszer: „Pedig ezek az emberek, akik idejöttek, azok Magyarország területéről jöttek be Miskolcra.” Tartalmát tekintve, bár más szempontból, vajon nem ugyanazt jelenti ez, mint hogy a romák részére nem kell kifizetni a bíróság által jogerősen megítélt kártérítést, csak azért, mert romák? (Megjegyzem, a romák beköltözése a Gyurcsány-kormány fészekrakó programja idején zajlott, amit Orbán a 2006-os miniszterelnöki vitában még kiváló programnak tartott, csak kevesellte a beköltözés ütemét: ő maga gyorsította volna.)...


ORBÁN VIKTOR A MÚLTBA RÉVED, ÉS OTT MEGLÁTJA ÖNMAGÁT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2020.02.20.


Őszinteség, bátorság, büszkeség. Fontos erények, melyek nem igazán jellemzik a jelenlegi magyar kormányt. Pedig ezek mentén szeretné naggyá tenni Magyarországot a Fidesz szatellit szervezete, az Alapjogokért Központ. Most bejelentett féléves kutatómunkájuk azért különleges, mert már most tudni lehet a végeredményt: Az elmúlt 10 évben minden nagyon jó volt, minden nagyon jó volt, de ennél is van feljebb. Vagy lejjebb. Nézőpont kérdése. De nem azé a Nézőponté

Az Orbán-kormány egyik nagy találmánya, hogy olyan kutatóműhelyeknek álcázott kormányközeli, állami pénzből fenntartott szervezetekkel veszi körbe magát, melyek egyetlen csettintésre elkezdik ajnározni a kenyéradó gazdájukat. Ezekből az „elemző központokból” küldik a munkatársakat olyan tévéműsorokba, melyek egyetlen célja a kormány tevékenységének reklámozása, de innen érkeznek azok a statisztikák is, melyek alátámasztják a Fidesz politikai irányvonalának helyességét...

KLAUS MARIA BRANDAUER: SENKI NEM TUDHATJA BIZTOSAN, MIKÉNT VISELKEDETT VOLNA A NÁCI IDŐKBEN

24.HU
Szerző: JANKOVICS MÁRTON
2020.02.23.


Az Oscar-díjas Mephisto főszereplője harminc év után forgatott újra együtt Szabó Istvánnal. Klaus Maria Brandauer szerint a Zárójelentés is azt a kérdést feszegeti, hogy megtörténhet-e újra mindaz a rettenet, ami a 20. században sújtotta Közép-Európát. De vajon miért nem áll szóba olyan emberrel, aki azt állítja, pontosan tudja, miként viselkedett volna a náci Németországban? A komoly szerepek mellett szeretett-e Bond-főgonoszként ripacskodni Sean Connery oldalán? És mi a fő különbség színház és film között? Interjú.

Beszél valamennyire magyarul? Az internet nem tudott eligazítani ebben a kérdésben.

Olyanokat tudok, hogy a „Hosenträger” a „nadrágtartó”, a „Bad” pedig a „fürdőszoba”. De ennél többet sajnos nem. Elnézést is kérek az olvasóktól, mert annyi magyar filmben szerepeltem az elmúlt évtizedekben, hogy valamit igazán megtanulhattam volna, de mindig olyan keményen dolgoztam, hogy nem jutott időm rá.

Harminc éve forgatták utolsó közös filmjüket Szabó Istvánnal, a Hanussent. Milyen volt ennyi idő után újra közösen dolgozni?

Természetes érzés volt, olyan, mintha egész idő alatt együtt dolgoztunk volna. A kapcsolatunk sosem szakadt meg, időről időre találkoztunk, és jókat beszélgettünk ez alatt a harminc év alatt. Ilyen tekintetben mindig volt lehetőségünk, hogy megosszuk egymással az ötleteinket, a gondolatainkat vagy a véleményünket.

Az ilyen beszélgetések során esetleg felmerültek olyan filmtervek, amelyek végül valamiért nem jöttek össze?

Nem vetettünk el soha semmilyen ötletet, inkább úgy mondanám, hogy ebben az időszakban mindketten a saját utunkat jártuk. A Zárójelentés megszületése viszont jelzi, hogy a közös munka iránti vágyunk túlélte az elmúlt három évtizedet...

NINCS TUDOMÁSA KORRUPCIÓS ESETEKRŐL A FORGALMI VIZSGÁKAT ELLENŐRZŐ MINISZTÉRIUMNAK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: UZONYI ÁDÁDM
2020.02.19.


Több mint ezer órában ellenőrizték a forgalmi vizsgákat, a forgalmi vizsgabiztosok ellenőrzését végző minisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018-ban mégsem értesült egyetlen, a forgalmi vizsgát érintő korrupciós esetről sem. Pedig a fizettem.hu-n és az olvasói kommentekben az autós forgalmi vizsgák korrupcióval sűrűn átszőtt területként mutatkoznak meg.

A KiMitTudon közérdekű adatigénylést nyújtottunk be az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, melyben aziránt érdeklődtünk, hogy 2018-ban hány olyan esetről értesültek, amikor a forgalmi vizsga vizsgabiztosa a forgalmi vizsga sikeressége növeléséért pénzt fogadott el autós oktatótól, illetve a jogosítványt megszerezni kívánó tanulótól.

A Minisztérium válasza szerint 2018-ban egy ilyen eset sem jutott a tudomásukra, pedig több mint 1000 órában ellenőrizték a forgalmi vizsgákat.

Válaszukban ezt írják: “2018-ban a hatóság nem értesült olyan esetről, amikor felmerült a gyanúja, hogy a vizsgabiztos a forgalmi vizsga sikerességének növelésére pénzt fogadott volna el, ilyen megtörtént eset sem került feltárásra, vizsgálat kezdeményezésére sem került sor.”

Megtudtuk azt is, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium illetékesei 2017-ben 770 órában, 2018-ban pedig 1099 órában ellenőrizték a forgalmi vizsgákat. Ezeken az ellenőrzéseken korrupció gyanúja nem merült fel. 2018-ban 3 esetben került sor figyelmeztetés alkalmazására forgalmi vizsgán történt szabálytalanságok miatt.

A Minisztérium válaszából tehát következik, hogy sem ezeken az ellenőrzéseken, sem bejelentés vagy panasz alapján nem kezdeményeztek vizsgálatot forgalmi vizsgát, jogosítványszerzést érintő korrupciós ügyben...

BÖRTÖNBIZNISZ

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: RÁTESI MARGIT
2020.02.23.


Beszállnék én ebbe a börtönbizniszbe. Na, nem a mai értelemben vett módon – még nem voltam elítélt, sőt, előzetesen fogvatartott sem, és ügyvédi vizsgám sincs.

Másképp, a magam eszközeivel segíteném meg ezt a szegény államot, ami ma évente kénytelen kifizetni több mint a kétszeresét annak, amibe egy várbéli dolgozószoba kialakítása kerül, mindenféle kártalanítás címén.

Vállalnám öt rab elhelyezését, ellátását, őrzését. Van ugyanis egy 22 nm-es kihasználatlan szobám tévével! – rácsos ablakokkal -, amihez van egy teljesen különálló WC helyiség (öblítős, nem kübli), egy zuhanyzó, plusz egy 12 nm-es helyiség az őrszemélyzet számára. Egy állandó őr szerintem elég 5 rabhoz -, no meg én is ott vagyok a hólapáttal…

Mi ebben a biznisz? Az államnak mindenképpen az, hogy nem kell új börtönt építenie. Így a rabonkénti, évenkénti költség a 2 millió feletti összegről maradna a mai 1 millió 317 ezer 507 forint.

Nekem? Kapnék az öt rab után évente 6 millió 587 ezer 535 forintot. Ebből elmenne kb. 4 millió a hat ember kajájára: mindennap húsos menü + reggeli-vacsora. Sok kisjövedelmű szabad magyar ennél kevesebből oldja meg a kajáját. Hat ember, mert az őrnek is járna az ingyen kaja – nem tudom, fizetnek-e ma valami ebédpénzt a kosztért. Az őrszemélyzet bére és járulékai kissé húzósabb lenne, hiszen 24 órás, folyamatos szolgálatról van szó: de szerintem megoldható kb évi 1,5 millióból. Hivatásos bv-snek kell lenniük, hiszen nincs fegyvertartási engedélyem, és nem is szeretnék. Legfeljebb azt kérem majd, hogy az egyik rab a számviteli törvény megsértéséért legyen elítélve: majd ő vezetné a börtönbiznisz könyvelését. A rezsim nem lenne számottevően magasabb, hiszen ma is fűtenem kell azt a részt, a vízdíj, stb. többlet elvinne évente kb. 150 ezer forintot.

És még mindig maradna évente 1 millióm. Jó, tudom, gázszerelők le se hajolnak ilyen aprópénzért – de hát a haza üdve??? Hiszen nem is kérnék kompenzációt az állami megtakarításból! Különben is, nekem ez évi 50%-os jövedelememelkedést jelentene...

EZEK UTÁN NEM ROMOK MARADNAK, CSAK EGY FENEKETLEN PÖCEGÖDÖR

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TAMÁS RÓBERT
2020.02.23.


Szép tavaszi reggelt! Vasárnap van, madárcsicser, napsütés, egy szavunk nem lehet. A hétvége fejleménye: fideszék teljes erőből elkezdtek visítani és félteni az ellenzéket Gyurcsány Ferenc ármánykodásától. A Magyar(Idők) Nemzet annyira pánikban van, hogy egyszerre több cikk is foglalkozik a közvésszel. Gajdics Ottó korszakalkotó műve gonosz keresztapaként mutatja be a politikust, aki kivásárolja az MSZP-ből a polgármestereket és még ahhoz is van képe, hogy konzultációt hirdessen az ellenzéki összefogás szükségességéről. Gajdics mester ezen nagyon ki van akadva. Úgy tűnik, a konzultáció műfaját levédte Orbán Viktor, más ilyet nem csinálhat. Pedig Gyurcsánynak semmi mondanivalója nincs a zsigeri Orbán-fóbián kívül – írja Gajdics -, majd ugyanott ezt olvasom:

"De legalább választói ráébredhetnek, hogy pontosan ugyanennyire lehet komolyan venni az oktatásról és az egészségügyről elrikácsolt lózungjait is".

Fóbia, mi? Cuki fiú ez a Gajdics, lássuk be...

5 ÉVEN BELÜL A FEJE TETEJÉRE ÁLLHAT AZ EGÉSZSÉGÜGY

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2020.02.23.


Az egészségügy digitális forradalma közel 20 éve van napirenden, most azonban úgy tűnik, valóban változás várható. A Roland Berger szerint a 2025-ig tartó időszakban gyökeres változások lesznek az egészségügyi piacon.

A tanácsadó cég négyszáz nemzetközi egészségügyi szakértőt kért fel a közép és hosszú távú változások előrejelzésére, az így kapott prognózisokat pedig később iparági szakértők bevonásával, a Delphi-módszerrel validálták.
„Az egészségügy jövője: a szektor gyorsabb ütemben digitalizálódik a vártnál” (Future of Health: An industry goes digital – faster than expected) című tanulmányából.
Az egészségügy jövője: a szektor gyorsabb ütemben digitalizálódik a vártnál című tanulmány megállapítja, hogy bár az egészségügyi digitalizáció üteme eltér az egyes országokban és piaci szereplőknél, az átalakulás teljes gőzzel halad előre. A digitális egészségügybe áramló kockázati tőke értéke 2019 első felében globálisan elérte a 4,5 milliárd eurót, csupán az év első három hónapjában 371 befektetést regisztráltak világszerte (ebből 78-at Európában).

Számos, szektoron kívülről érkező szereplő próbál érvényesülni az átalakuló iparágban saját ellátási láncot és gyógyszertári hátteret kiépítve, holott ezek a területek korábban az iparág hagyományos szereplőihez tartoztak. A fejlett és fejlődő országok – adatalapú üzleti modellek kidolgozásában járatos – technológiai vállalatai is erősítik jelenlétüket az egészségügyi piacon: ezek a technológiai cégek óriási adatmennyiséghez férnek hozzá, amely alapján egészségügyi állapotfelméréseket készítenek ügyfeleik számára. Ha sikerül meggyőzniük az embereket, hogy hasznos támogatást képesek nyújtani számukra az egészségük megőrzéséhez, hihetetlen mértékben magukhoz köthetik őket – vélik az elemzők.

A Roland Berger tanulmánya szerint 2025-ig az Európai Unióban a digitális termékek és szolgáltatások piaci volumene eléri a 155 milliárd eurót. Fontos szerepet játszik majd a mesterséges intelligencia az egészségügyi problémák diagnosztizálása, monitorozása és megelőzése terén, hosszabb távon akár az egészségügyi szolgáltatások 20 százalékát is ki tudja váltani. A felmérésbe bevont 400 iparági szakértő 60 százaléka szerint a nagy technológiai vállalatok, köztük az Amazon, az Apple és a Google néhány éven belül az egészségügyi ágazat megszokott szereplői közé tartoznak majd...

BOSSZANTGATJUK AZ OROSZOKAT, DE A LEGNAGYOBB FALATOT TÁLCÁN KÍNÁLJUK NEKIK

444.HU
Szerző: MAGYARI PÉTER
2020.02.23.


Január 24-én megjelent egy rövid hír az Földgázszállító Zrt. honlapján, miszerint a korábbi ígéretüktől eltérően nem lehet egyelőre ajánlatot tenni a szerbiai határ felől érkező gázra, mert a jelentkezés szabályainak hivatali engedélyezése elhúzódott. „A módosított ütemezésről a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket" – zárul a kurta bejegyzés. A látszólag technikai értesítés mögött egy régóta húzódó, sokmilliárdos üzletről szóló vita áll, ami az egész régió gázkereskedelmét hosszú időre meghatározza, és aminek kimenetele az orosz–magyar alkudozásokon is múlik. 

A hírtől idegesek lettek a Gazprom, az orosz állami óriásvállalat vezetői, ugyanis már legalább egy éve igen agresszívan noszogatják a magyar illetékeseket, hogy írják ki a szaknyelven „hosszú távú kapacitáslekötésnek” nevezett árverést. Már tavaly májusban is indulatosan követelték, hogy heteken belül kezdődjön el az ajánlattételi időszak. Ehhez képest most is elnapolták az indítást a magyarok.

Szijjártó Péter külügyminisztert diplomáciai csatornákon is sürgetik, és információink szerint arra is volt példa tavaly, hogy a miniszter idegesen hazatelefonált Oroszországból, hogy muszáj lenne azonnal lépni. Az oroszok többek között azzal érvelnek, hogy a vezetéken szintén dolgozó szerbek és a bolgárok rugalmasabb, kreatívabb és szorgalmasabb partnerek...

BEJÁRTUK A HELYET, AHOL A VILÁG KELETKEZÉSÉRE KERESIK A VÁLASZT

24.HU / TUDOMÁNY
Szerző: NAGY NIKOLETTA
2020.02.23.


A CERN kétségkívül a részecskefizika, de talán az egész tudományos világ egyik legnagyobb központja, ide eljutni, és bejárni azon folyosókat, ahol Nobel-díjas felfedezések születtek, óriási élmény még akkor is, ha az ember nem sokat konyít az elemi részecskékhez. A Nagy Hadronütköztetőt és a detektorokat jelenleg szerelik és felújítják, így lehetőségünk adódott megnézni őket úgy, ahogy még az itt dolgozó fizikusoknak is csak nagyon ritkán van rá esélye...

SZABAD SZEMMEL: AZ ILLIBERÁLIS DEMOKRÁCIA NEM MÁS, MINT KÖDFÜGGÖNY - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.02.23.


Le Monde 

„Ha újraolvassuk az Európai Parlament 2013-as határozatát Magyarországról, akkor azt kell megállapítani, hogy azóta csak romlottak a magyar viszonyok”. Erre mutat rá a hosszú interjúban Laurent Pech, aki a magyar és a lengyel jogállam helyzetével foglalkozik a londoni Middlesex Egyetemen. Mint mondja, mindkét rendszer azzal kezdte, hogy megszállta a közmédiát. Ez ahhoz kellett, hogy meg lehessen győzni az embereket: elengedhetetlen az igazságügy reformja. A cél az volt, hogy ellenőrzés alá vonják a Legfelsőbb, illetve Alkotmánybíróságot. Formálisan nézve Orbán Viktor legálisan hajtotta végre az autokrata forradalmat, hiszen átírta hozzá az alaptörvényt. A lengyeleknél viszont nem volt meg a szükséges többség, azért jó párszor megszegték az alkotmányt. De ha mindez már megvan, akkor hozzá lehet látni a még megmaradt független intézmények lebontásához, illetve a választási törvény módosításához. Orbán ugyanakkor megelégedett azzal, hogy a kezében van az Alkotmánybíróság, a Kúria és a Legfőbb Ügyészség, mert ez is elég, ha bármi veszély fenyegetné pártját, illetve a barátait. Ily módon azonban az alacsonyabb szintű bíróságok idáig viszonylag függetlenek maradtak. A lengyeleknél viszont már nem így áll a dolog. Magyarországon egyébként az illiberális demokrácia nem más, mint ködfüggöny, ami a rendszer tekintélyelvű és kleptokratikus jellegének a leplezésére szolgál. Amit csinálnak, azt Kim Lane Scheppele, princeton-i alkotmányjogász a jog frankenstenizálásának nevezi. Vagyis, hogy más országokból összegyűjtik a lehető legrosszabb példákat, és azokból utána különleges jogi szörnyet gyúrnak össze. A Bizottság a magyarok miatt többször is az Európai Bírósághoz fordult, és nyert is, ám nem tudta lefékezni az autoriter folyamatot. Ebben hátráltatta, hogy a rezsim meglehetősen körmönfontan jár el. Ugyanakkor igaz, hogy a 7-es paragrafus alkalmazása nem sok sikerrel kecsegtet a végcél szempontjából, de arra azért jó, hogy rendszeresen magyarázkodásra kényszerítse Budapestet és Varsót. Viszont nagyon is eredményesek lehetnek az EB elé vitt ügyek. A szakember ugyanakkor nem bízik abban, hogy túlságosan sikeres lesz a készülő új jogállami mechanizmus. Úgy véli, hogy a megoldásnak az adott országok polgáraitól kell kiindulnia. Strasbourg segíthet valamicskét, de egy tanulmány nemrégiben kimutatta, hogy Magyarország az unió legrosszabb tagállama, amennyiben az eltelt évtizedben nem hajtotta végre az Emberi Jogi Bíróság határozatainak 74 százalékát. Azon kívül az is látszik, hogy újabban még Franciaország is szívesen bújik Brüsszel mögé, pedig lehetne sokkal határozottabb is a jogállam ügyében.

A lap nem tartja kizártnak, hogy a jövő szombati választások eredményeként Szlovákia lesz a következő állam, amely a szélsőjobb felé billen el Közép-Európában. A veszélyt a Kotleba-féle Néppárt – Mi Szlovákiánk jelenti, amely lerakta a náci időkre emlékeztető fekete egyenruhát és most a társadalom középső rétegeit igyekszik meghódítani. Jelenleg 11 százalékon áll a felmérésekben, és jó esélye van arra, hogy a 2. legjelentősebb erőként végez az urnáknál. A pozsonyi és brüsszeli elit elleni gyűlöletet lovagolja meg, de ugyanígy épít a romák, a migránsok és a meleget elleni érzelmekre is. Annyira radikális, hogy hozzá képest a magyar és a lengyel nemzeti konzervatívok egészen polgárinak látszanak. A többi párt ugyan jelenleg azt hajtogatja, hogy nem áll össze Kotlebáékkal, de azért erre nem szabad mérget venni. És ha a szélsőjobb jól szerepel, akkor Magyarország és Lengyelország után hamarosan a szlovákoknál is meginoghat a demokrácia, noha az ország korábban a sikeres nyugati integráció mintapéldájának számított. A homlokzat két éve, az újságíró gyilkossággal kezdett repedezni. Az ügy megmutatta a tényleges viszonyokat. A baloldali-populista SMER vezetői láthatólag széleskörű korrupt hálózatot hoztak létre. Ezt akarta leleplezni Kuciak, ezért kellett meghalnia neki és a barátnőjének is. Utána hatalmas volt a felháborodás, de mint a pozsonyi politikai elemző, Grigorij Meszezsnyikov rámutat, az ügyből végül a szélsőjobb profitálta a legtöbbet. A liberálisok nem tudták elfogadtatni magukat, az átláthatóság és igazságosság képviselőiként. A politikai közepet szétszabdalják az ideológiai különbségek. Ezzel szemben Kotleba friss erőként jelenik meg. Azt a szociálisan feldúsított nacionalizmust tálalja, amellyel más konzervatív pártok is sikereket aratnak Európában, csak ő radikálisabb. Antiszemita és idegenellenes, szidja az „aszociális romákat” és meg akarja akadályozni az állítólagos migráns inváziót. A brüsszeli és pozsonyi elit a párt szemében „liberális fasisztákat” jelent. Kotleba pedig el tudja hitetni, hogy ő az egyetlen politikus, aki nem korrupt. A megölt újságíró portáljának főszerkesztője attól tart, hogy a bűntett kapcsán az újabb és újabb leleplezések a szélsőjobb kezére játszanak. Maga a politikus azt az összeesküvés elméletet propagálja, hogy az ügy mögött liberális EU-barát erők állnak. Viszont ha a SMER kap kormányalakítási megbízatást, akkor eljöhet a radikálisok ideje. Arról nincs szó, hogy bekerülhetnének a hatalomba, de kívülről támogathatnák a kormányt és ez jókora befolyáshoz juttathatná őket – minden felelősség nélkül.

Orbán Viktor gyerekeket akar – minden áron, mert így akarja kivédeni a társadalom elöregedéséből fakadó hátrányokat, anélkül, hogy rá lenne utalva a bevándorlásra. Épp ezért nemrégiben államosított több mesterséges megtermékenyítő intézetet. A születések száma 1981 óta egyfolytában csökken, bár az egymást követő kormányok a legkülönfélébb intézkedésekkel igyekeztek megfordítani ezt a folyamatot. A jelenlegi nacionalista miniszterelnök azután még nagyobb kedvezményeket rendelt el a nagycsaládosok érdekében. Ezek közé most már az is beletartozik, hogy teljesen ingyenes az in vitro eljárás. Év eleji sajtóértekezletén a politikus meg is mondta: ha azt akarjuk, hogy több magyar gyerek legyen, mint bevándorló, akkor ennek az az egyedüli módja, hogy a lehető legnagyobb támogatást adjuk a családoknak. Az utóbbi évtizedben az egy asszonyra jutó születések száma 1,22-ről 1,55-re nőtt, de ez még mindig nem ellensúlyozza az adott évben elhunytak számát, arról nem beszélve, hogy hányan vándoroltak ki időközben nyugatra. A János Kórház igazgatója úgy gondolja, hogy meg lehet kétszerezni a mesterségesen fogant gyerekek számát, ami jelenleg évente 4 ezer körül jár. Igaz, közben a lakosság száma évről évre 40 ezerrel lesz kisebb. Orbán ugyan vehemensen védi a keresztény magyar identitást, ám ezen a téren a jelek szerint teljesen figyelmen kívül hagyja az egyház fenntartásait az embrió ügyében. Sándor Judit, aki a bioetika és a jog professzora a CEU ugyanakkor attól tart, hogy a klinikák állami kézbe vétele után, éppen a populista háttér miatt, erősödni fog a nőkre nehezedő nyomás. A másik oldal erre úgy válaszol, hogy a félelem alaptalan, mert nem büntetik azokat, akik nem kívánnak gyereket vállalni. Itt csak azokat szeretnék ösztönözni, akik anyagi okok miatt nem vágnak bele a mesterséges megtermékenyítésbe.

AMI MÉG A NER-BŐL HIÁNYZOTT: EGY NÁCI KULTÚRPÁPA

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerzö: Amerikai Népszava
2020.02.21.


Már emlékezetes megszólalása előtt is olyan volt Demeter Szilárd színrelépése, hogy abból biztonsággal megállapítható volt, hogy megérkezett a náci Aczél György, noha az összehasonlítás is óriási sértés Aczél Györgyre nézve, aki egy művelt, intelligens, széleslátókörű humanista volt, Demeter Szilárddal szemben, aki csupán egy korlátolt hivatalnok, nagy ambíciókkal, jól meghatározható náci ideológiával és az egész országra vonatkozó kultúrpolitikai koncepcióval. A NER új üdvöskéje, aki még az eddiginél is élhetetlenebbé teszi az országot.

Nem vitás, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója hamarosan az ország fő kultúrideológusa és kulturális pápa lesz, aki a kezében tart mindent. A gyors karrier záloga a NER-ben az antiszemitizmus, a nácizmus és a gátlástalanság, emellett a szakmai középszerűség, még jobb esetben silányság. Demeter minden feltétellel rendelkezik, hogy nagy ember legyen belőle. Demeter felbukkanása a legjobb időben történt, amikor a fideszes kultúrharc elérte az oktatás után a színházakat, az irodalmat, a könyvkiadást, és számos próbálkozás után sem találtak az egészet irányítani képes embert, aki ugyanarra a jól felépített, szisztematikus, és elveken alapuló rombolásra képes, mint Palkovics László a felsőoktatás és a tudomány területén.

Demeter megértette a feladatot, és képes önálló munkára, nemcsak felvállalta, de rövid időn belül be is töltötte a szerepet. Nem hagyott kétséget afelől, hogy a nácizmus érkezett el a kultúrába, amit tudatosan vagy ösztönösen jelzett azzal, amikor elkezdte meghatározni, ki számít magyar írónak. Az egész sunyi megfogalmazás mögött a Horthy-rendszer “ki a magyar, mi a magyar” vitájának antiszemita felfogása áll, magyar író pedig az, aki a faji alapon magyarnak tekintett közösségből származik és ennek a közösségnek ír. Ez onnan is igazolható, hogy nem fordítják le más nyelvre, mert embertelen, náci és fasiszta műveket, korlátolt nacionalista firkálmányokat nem fordítanak más nyelvekre. Viszont ez lesz a kurzusirodalom, ami magyar. Ezt fogják támogatni, minden mást üldözni. Ez a magyar irodalom és kultúra totális megsemmisítése. Az igazi magyar irodalom, kultúra, művészet megint illegalitásba kényszerül.

Igazi náci program, amelyet egy fiatal, ránézésre is elszánt ember képvisel, és irányít, akinek kemény vonásain az alig leplezett belső gyűlölet látszik, aki elődeihez hasonlóan megbosszul valamilyen személyes sérelmet, ezért lett belőle náci. Viszont kitartó és elvhű náci lesz, aki magasra tör, és nem hagy rést a rendszeren. Benne van a székely sértettség és magasabbrendűségi érzés mindig jól bevethető identitása, igazi magyar, mert nem magyarországi. Mindenki csinálja össze magát, ha Budapesten mert születni, és nem valamelyik székely faluban, ahol az igazi tiszta fajmagyarok születnek. Remek “iskolán” van túl, mint Tőkés László irodavezetője, és a Századvég propagandagyár “elemzője”. Kellőképpen felkészült és ideológiailag képzett, az Orbán iránti legnagyobb hűséggel, ami a hosszú politikai pályafutás záloga. Bárki meglássa, intézmény lesz belőle...