Szerző: M. KISS CSABA
2020.11.02.
HVG: Eddig elég látványos és impozáns a pályafutása. Mire a legbüszkébb belőle?
Friderikusz Sándor: Az én oldalamról nézve ez kicsit más fénytörésben látszik: egy szaktársam egyszer azt írta az egyik könyvem előszavában, hogy nekem nem is utam volt, amit bejártam, hanem csupa göröngyöm. És akkor még csak a pályám első harmadának a végén tartottam, lehettem 28-30 éves. Úgyhogy inkább azt mondanám, magyar viszonyok között rengeteg akadály leküzdése árán tartok ott, ahol tartok, de őszintén szólva nem vagyok elájulva magamtól, miközben természetesen néhány műsorom talán némi elégedettséggel tölt el. De azt hiszem, a hiányérzet azért mégis csak nagyobb bennem.
HVG: Kb. 30 éve beszéltünk utoljára. Én akkor kezdő tévés voltam, és ön többek között arról beszélt nekem, hogy az embernek tudatosan meg kell terveznie a karrierjét. Most ott és úgy van, ahogyan tervezte, hogy 62 éves korában lesz? Az előző válaszból úgy sejtem, nem egészen.
F. S.: Nem teljesen, két dolog ugyanis elmaradt: a televíziós világkarrier, amit akkor 45 éves korom utánra prognosztizáltam, persze, inkább csak viccből, továbbá nem lettem pápa sem, mert jött Ferenc (Jorge Bergoglio), és őt első ránézésére is – mi tagadás – magamnál sokkal alkalmasabbnak találtam, és az elmúlt hét és fél évben be is bizonyította, hogy mindenkinél ezerszer rátermettebb az isteni küldetésre.
HVG: Ha lehetek személyesebb: Ferenc pápát mint a közélet egyik prominens szereplőjét követi, vagy úgy is, mint hívő?
F. S.: Nem mint hívő, hanem mint erős szimpatizáns, aki szeret mindent elolvasni Ferenc pápáról is. Nagyon tisztelem ezt a nagyszerű és példaértékű embert, sok egyéb mellett azért, mert a figyelme az egyetemes horizontra irányul. Ennyi. ... Na, például attól még lendületbe tudnék jönni és talán sok mindent meg is tennék annak érdekében, hogy vele interjút készítsek. Azt, hogy miben különbözne ez a Ferenc pápával készült többi beszélgetéstől, nem tudom, de a velem együtt idősödő becsvágyamnak jót tenne, azt hiszem...
