2021. július 8., csütörtök

AZ ISKOLÁNAK JELEN PILLANATBAN AZ ÁLLAMNÁL ROSSZABB GAZDÁJA NINCS

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.07.08.


Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy a vakáció közepén nem kell a pedagógushiánnyal foglalkozni, az téved. Ebben a minden mindennel összefüggő világban hiányuk miatt úgy tűnik, maga az óvoda és az iskola, nota bene az oktatás is nagy veszélyben van. Jelenleg a közigazgatási állásportálon 1865 pedagógus-hirdetés van, leginkább általános vagy középiskolába keresnek pedagógust, de 900 tanító és 802 óvodapedagógus is könnyen találna magának helyet. A hivatalos válasz erre az, hogy a nyár az új álláskeresés ideje, ám a mélyben sokkal komolyabb gondok húzódnak. Ezekről beszélgettünk Neubauer Tamással, a Pedagógusok Szakszervezetének Győr-Moson-Sopron megyei elnökével. S, hogy miért ezt a megyét választottuk? Mert a megye még jó helyzetben van, hiszen a jó elhelyezkedési esélyek, és Ausztria közelsége miatt sokan költöznek oda, és köztük pedagógusok is vannak. Óvodapedagógusból, fejlesztőpedagógusból, dajkából, gyermekgondozóból azért itt is hiány van, a szakképzett, régebben a pályán levő tanítókat az intézmények egymástól „szipkázzák” el, a kistelepüléseken már a barterezés megy az iskolaigazgatók között. Zömében nyugdíjasok tanítanak vissza biológiára, kémiára, fizikára, matematikára, és vannak olyan tanárok, akik három-négy vagy akár öt iskolában is tanítanak párhuzamosan. Minden nap máshol tartanak órát. Már hallani arról is, hogy a kistelepülések iskoláit be fogják zárni, csak a választásokig ezt senki nem meri felvállalni. Neubauer Tamás azt mondja, az a település, ahonnan elkerül az iskola, meg fog halni.


Győr-Moson Sopron megyében van pedagógushiány?

– Konkrét statisztikai számokkal nem tudok szolgálni, mert megváltozott a hirdetési gyakorlat. Amíg régebben külön-külön hirdették meg a matematika, a fizika, a testnevelő stb. tanári állásokat, most már egy iskola csak egy hirdetést ad fel, abba teszik bele az összes meghirdetett állást. Ezzel is próbálják elfedni, hogy hány tanári álláshirdetés jelenik meg. Vagyis ahhoz, hogy konkrét számot tudjak mondani, végig kellene néznem az összes Győr-Moson-Sopron megyei hirdetést, de még ebből se tudnám pontosan, hogy hány pedagógust keresnek, mert lehet, hogy egy intézmény két óvodapedagógust keres. Ez pedig már eleve két álláshirdetés. Vagyis a számok nem nagyon mondanak semmit, a tankerületeknek viszont nagyon jó fedőálca. De még ezzel az új módszerrel is nagyon sok hirdetés van. Amit a pedagógusoktól kapott információk alapján a megyéről el tudok mondani, hogy óvodapedagógusból, fejlesztőpedagógusból, dajkából, gyermekgondozóból meglehetősen kevés van, tanítókból a piac még képes „fenntartani önmagát”, de szakképzett tanítókat már nagyon, nagyon nehéz találni. Az a gyakorlat, hogy az intézmények inkább egymástól szipkázzák el azokat a kollégákat, akik régebb óta vannak a pályán, vagyis nem gyakornokok. A tantestületekben ugyanis – szerintem joggal – már megjelent az az igény, hogy lehetőleg ne gyakornokot vegyenek fel, hiszen neki csak 18 kötelező órája van egy héten, a maradék 4-5-6 órát pedig más kolléga fogja kapni helyette. Így előfordul, hogy van, akinek 22 órája van csak, van, akinek 26, és van, akinek még pluszban adnak, mert „ő képes rá, és elbírja”. Tehát ugyanazért a pénzért nagyon széles az óraszám is, és hiába mondja azt a tankerület, hogy egységesen mindenkinek csak 23, 24, vagy 26 órája van, a különböző – osztályfőnöki, munkaközösségi vezetői, stb. órakedvezményeket is a 26-ból vonják le. Vagyis a kedvezményeket igazából nem kapja meg senki...

NÉVTELEN ADOMÁNYOZÁS: CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK, A KORMÁNY HÜLYÉN VAN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: HONT ANDRÁS
2021.07.07.


Egy hete jelent meg az a rendelet, amely előrevetíti azt, hogy a továbbiakban nem lesz lehetőség civilszervezeteknek anonim módon támogatást juttatni. A helyzet nem egyértelmű, ugyanakkor az Átlátszó teljes mellszélességgel támogatja Orbán Balázs államtitkár kormányon belüli küzdelmét.


Múlt hét szerdán látott napvilágot, és csütörtökön már hatályba is lépett az a rendelet, amely a civil szervezeteknek juttatott támogatásokról készült beszámolót szabályozza. A rendelet értelmében a civil szervezet köteles a közhasznúsági mellékletében feltüntetni a részére támogatást, adományt nyújtó személyeket, és a nem természetes személy esetében az úgynevezett végső adományozót, azaz azt, aki a szervezetben „a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, vagy egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol az adományozó felett”.

Valódi újdonságnak ez a fordulat számít, mivel a fantasztikus magyar jogszabályok értelmében a kettős könyvelést végző szervezeteknek eddig is föl kellett tüntetniük értékhatártól függetlenül az adományozókat. Már amennyiben ez lehetséges. Ugyanis azt eddig sem tudtuk ellenőrizni, hogy sárga csekken valaki valódi adatokat tüntet-e föl.

Jóindulatúan föltételeztük, hogy Szijjártó Péter nevű kedves adományozónk valóban a külügyminisztert takarja, aki ily módon akarja háláját kifejezni a nyaralási élmények gondos dokumentálásáért és a családi fotóalbum meghitt emlékekkel való gazdagításáért.

Továbbá a különféle elektronikus fizetési módok sem teremtenek lehetőséget arra, hogy a címzett (jelen esetben az Átlátszó) értesüljön a támogató kilétéről. Mindenesetre fölkészültünk arra, hogy közhasznúsági jelentésünkben legaktívabb adományozóként a továbbiakban PayPal Pált jelöljük meg. Adatokat az arra illetékteleneknek viszont továbbra sem fogunk kiadni...

SZABAD SZEMMEL: ORBÁNNAK ÉS AZ ILLIBERÁLISOKNAK ÚGY KELL A MUMUS, MINT EGY FALAT KENYÉR - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.07.08.


A szólásszabadság Budapest számára egyirányú utca. Minden új út avatásán vadul lengetik a keresztet és szórják a szentelt vizet. Ám Orbán ettől még egy szemernyit sem konzervatív, mert neki csupán rémekre van szüksége, hogy igazolja jól bevált szerkezetek lebontását. Így látnak minket a nagyvilágban
.

Bloomberg

A Bizottság arra figyelmeztette Magyarországot, hogy pénzmegvonás lehet az értékvita vége, vagyis erősödik a nyomás azokra az államokra, amelyek nem tartják tiszteletben a demokratikus elveket. Gentiloni, a gazdaságért felelős biztos azt mondta, hogy a testület több dolgot is vizsgál a magyar nemzeti újjáépítési program kapcsán, amelyet az EU finanszírozna. Így azt, hogy miként ellenőrzik a támogatás elköltését, nincs-e bármiféle diszkrimináció, nem kivételeznek-e valamelyik kedvezményezettel, és hogy mennyire érvényesül a jogállam.

Az európai zöldek EP-frakcióvezetője ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy végre tenni kell azok ellen, akik visszaélnek a Nyugat jóhiszeműségével, és ott kell bevinni nekik a csapást, ahol az a legnagyobb fájdalmat okozza, nekik, vagyis a pénztárcájukon keresztül. Lamberts rámutatott, hogy érezniük kell főként az anyagi következményeket mindazoknak a kormányoknak, amelyek megszegik a szabályokat. Bloomberg

Bár a Bizottság elnöke azt mondta az Európai Parlament tegnapi vitájában, hogy a Bizottság még nem alakította ki végleges álláspontját a magyar gazdaság megsegítését célzó nemzeti terv ügyében, névtelenséget kérő források megerősítették, hogy a válasz aligha lesz meg a hétfői határidőig, mert akkorák a korrupció körüli aggodalmak. Ezért a testület várhatóan további biztosítékokat sürget. A tudósítás idézi Gulyás Gergelyt, aki azt közölte, hogy az EU az utóbbi két-három hétben egyenesen képtelen kívánságokkal rukkolt ki, éspedig olyan területeken, amelyeket már lezártak. 

Guardian

Daniel Freund kijelentette, hogy az EP nem öncélúan jár el, amikor ma határozatban kívánja elítélni a homofób magyar jogszabályt. A német zöld képviselő, akinek felkérésére született meg tegnap a nemzetközi szakértői vélemény, miszerint akár azonnal be lehet indítani a jogállami mechanizmust Magyarország és Lengyelország ellen, rámutatott, hogy a szándék a demokrácia visszaállítása.

A testület nem kívánja megmondani, hogy mennyi pénzt kell befagyasztani, Freund szerint annak megállapítása a Bizottság dolga. De fontos, hogy a szankció ne sújtsa az átlag magyart, hanem hogy a kormány igya meg a levét. Ennek megfelelően Brüsszelnek kell meghatároznia, hogy milyen tételeket érintsen az intézkedés, ami persze nem lesz könnyű. Ám a végrehajtó testületnek meg kell magyaráznia, hogy miért mennek Magyarországnak a nyugati adófizetők milliárdjai, amikor ott semmilyen formában nem felügyelik az elköltést.

A jelentés emlékeztet arra, hogy a szubvenciók ügyében már korábban is nagy volt a lázongás, pl. Orbán vejének közvilágítás korszerűsítési szerződései, a felcsúti kisvasút, valamint az Öveges-program miatt. 

Kurier

Az Európai Parlament osztrák néppárti alelnöke úgy foglalt állást, hogy fokozni kell a nyomást a jogállamiság és az új szankciós rendszer mielőbbi felhasználása érdekében. Karas szerint az volna a jó, ha a Bizottság a nyár végéig élne az új eszközzel. Ám mint mondta, itt nem arról van szó, hogy Magyarország ellen indul támadás, a lényeg, hogy legyen ellenőrzés. Mert az egész EU szavahihetősége rendül meg, ha nem tudja szavatolni, hogy a közpénzek ne folyjanak el ilyen-olyan csatornákon. Azaz vissza kell szorítani a korrupciót. 

Die Presse

Rémkép, populizmus és paranoia – az illiberalizmus mámorában – ezt a képet festi Orbán Viktorról az első számú osztrák lap vezércikke. Megállapítja, hogy a miniszterelnök konzervatív színekben tündököl, ám kisajátította a hatalmat és a jobboldali ruházat minden egyes provokációval csak még lyukasabbá válik. Persze a sajtó csak örülhet, mert

1. van mivel megtölteni az újságokat a nyári uborkaszezon idején

2. a magyar adófizetők pénzéből hirdetési felületet vesznek egy sor európai lapban, ám a szöveg segít eloszlatni minden esetleges illúziót arról, miként is áll hozzá Magyarország a liberális demokráciához, illetve főként az unióhoz

3. el lehet játszani a gondolattal: vajon fordított esetben, mondjuk, Luxemburg közzétehetné-e élenjáró magyar sajtóorgánumokban, hogy nincs köze az egyneműek szerelmének a pedofíliához?

Persze a magyar médiában már évek óta kormányközeli monokultúra van, ezért a kérdés költői. A szólásszabadság Budapest számára egyirányú utca. Minden új út avatásán vadul lengetik a keresztet és szórják a szentelt vizet. Ám Orbán ettől még egy szemernyit sem konzervatív, mert neki csupán rémekre van szüksége, hogy igazolja jól bevált szerkezetek lebontását. Legyen szó pénzsóvár kozmopolitákról Amerika keleti partjáról, hatalomvágyó eurokratákról vagy éppen a gender egyenlősdiről. Az illiberálisoknak úgy kell a mumus, mint egy falat kenyér.

De hogy mit akar elérni a vadonatúj provokációval, azt nem látni. A saját paranoid-populista szellemvasútján utazik, és teljes mértékben elhiszi az államapparátus által terjesztett alternatív tényeket. Ugyanakkor nem kétséges, hogy az EU már kihasznált szinte minden eszközt ellen. A Néppárt kihajította. Ám mivel az orbánizmus az uniós pénzekre és az egységes piacra épül, ez alighanem gátat szab a kísértésnek, hogy faképnél hagyja az uniót.

FAZ

A brüsszeli tudósító úgy látja, hogy ha az EU valóban leállítja Magyarországnak szánt forrásokat, akkor von der Leyen ott találja telibe Orbán Viktort, ahol annak az a legjobban fáj. De a Bizottság elnöke pótlólagos biztosítékokat akar látni a jogállam ügyében. Így most a dolog komolyra fordul a magyar politikus számára. Nem csak a homofób törvény miatt, hanem mert rengeteg pénz forog kockán. Azzal pedig azért lehet hatni a kormányfőre.

Az alapot Brüsszel még nem szabadította fel, mert a végrehajtó testület háza tájáról származó értesülések szerint Budapest egyelőre nem adott meg minden biztosítékot a visszaélések megakadályozására. De a magyarok pontosan tudják, hogy mit kell tenniük, ha pénzt akarnak látni.

FAZ

Véget kell vetni Orbán kisded játékának – mutat rá a konzervatív lap, megjegyezve, hogy a tét legújabban nem csupán a melegség, hanem a korrupció is, márpedig az az összes tagot érinti. Az LMBT-közösségről szóló vita azonban háttérbe szorította, hogy Magyarországon évek óta súlyos jogállami hiányosságok mutatkoznak. A Bizottság jó ideje pellengérre állítja a magyar kormányt a sajtószabadság, a bíróságok önállósága és a korrupció miatt.

Utóbbi két pont kapcsán felmerül, hogy mennyire számíthatnak jogbiztonságra a külföldi beruházók, illetve, hogy mire mennek el a brüsszeli milliárdok. Jó, hogy most a Bizottság a járvány miatt tető alá hozott alap segítségével mutatja meg Orbánnak: amit csinál, az nem marad annyiban. Anyagi kihatásai lesznek, mert a nyugati adófizetőknek nem lehet beadni, hogy hatalmas összegek alighanem sötét csatornákon át tűnnek el. A korrupciót és a jogállam megsértését nem szabad eltűrni.

Brüsszel most jelzi, hogy kész bevetni a jogállami mechanizmust, és ezt a magyar vezetőnek komolyan kellene vennie. Mert az nem megy sokáig tovább, hogy küzd az EU ellen, de azért annak a pénzét felmarkolja.

Süddeutsche Zeitung

Von der Leyen végre megmutatja, hogy vannak eszközei és tettekkel fenyegeti az illiberális kormányokat. Azaz letette a garast. Az EP-ben elhangzott felszólalás valóságos védőbeszéd volt az EU alapértékei, a jogállam mellett. De hát már jó ideje a politikus szavahihetősége forog kockán a kérdés kapcsán. Végre munkára kell fogni a biztosokat, mert a cseheknél, bolgároknál vagy akár Máltán is van alap a jogállami mechanizmus beélesítésére.

Von der Leyent alighanem az vezérli, hogy felháborodott Orbán Viktor miatt. De ha tartani akarja magát az ígéretéhez, akkor el kell érnie, hogy legyen foganatja az Európai Bíróság ítéleteinek, és hogy büntetést szabjanak ki azokra az országokra, amelyek tesznek a luxemburgi ítéletekre. A lengyeleknél ez már régen nagyon időszerű.

Lehet persze, hogy válaszul az érintett államok fontos döntéseket hiúsítanak meg, de akkor Németországon sor, hogy közbelépjen. Elképzelhetőó, hogy az sem sokat segít. De az eddigi kivárás meg semmire sem jó.

Frankfurter Rundschau

Simán el kell zárni a pénzcsapot – tanácsolja a baloldali újság a Bizottságnak, kiemelve, hogy ez világos üzenet volna Orbánnak. De Brüsszel, von der Leyen végre nem rébuszokban beszélt. Csakhogy a szavak nem elegendőek, bármennyire is egyértelműek. Amilyen gyorsan csak lehet, meg kell rendszabályozni a magyar vezetőt. Ennek pedig az egyetlen útja-módja a pénz. Hiszen a kormányfő már rég búcsút intett az értékközösségnek. Viszont továbbra is felveszi a vastag támogatásokat.

Csakhogy a tegnapi felszólalásból az derült, hogy a jogállami mechanizms csak ősszel indulna be. Ez azonban nem jó. Hiszen az első, jó 900 milliós részlet már a nyári szünet előtt átkerülne a magyar vezetés számlájára. Ám nem szabad utalni, mert az világos üzenet volna. Kézzelfogható jelzés az európai adófizetők számára, hiszen végül is ők állják a járvány utáni újjáépítés számláját.

Die Presse

11 pontban foglalja össze Orbán Viktor legfőbb politikai bűneit a lap, amely ettől függetlenül lehozta az egész oldalas magyar kormányhirdetést arról, milyen gondjai vannak a miniszterelnöknek az EU-val. Hozzáfűzi, hogy Magyarország ellen több mint 60 kötelezettségi eljárás van folyamatban, nem beszélve a 7-es cikkely alapján zajló procedúráról. És akkor a bűnlajstrom:

- megrendítette az igazságszolgáltatást

- figyelmen kívül hagyja az Európai Bíróság ítéleteit

- engedi a korrupciót

- korlátozza a sajtószabadságot

- beleavatkozik a tudományba

- politikai ellenőrzés alá helyezte az MNB-t

- megbélyegzi a melegeket

- kirekeszti a romákat

- semmibe veszi a menedékjogot

- blokkolja az EU külpolitikáját

- akadályozza a civil szervezetek működését

Libération

A Bizottság felemelte ugyan a hangját, de nincsenek erős fegyverek a kezében a jogállam védelmére. A 7-es paragrafus reménytelen, mert annak érvényesítéséhez egyhangú döntés kell, azt meg a magyar-lengyel tengely megakadályozza. Ennek megfelelően úgy néz ki, hogy a két eljárás soha nem ér véget, ami egyben tanúskodik a hatékonyságáról. Jobbnak tűnik a jogállami mechanizmus, ahhoz azonban kellenének a bizottsági irányelvek, ám azok még nem jelentek meg.

Washington Post

A Pest megyei Kormányhivatal által megbírságolt gyerekkönyv terjesztője, az amerikai Szivárvány Családok Alapítvány (Foundation of Rainbow Families) nem érti, mi a gond a kiadvánnyal, amelyet már a ma hatályba lépő új törvény alapján meszeltek el. A kötet ugyanis két kisgyerek mindennapjairól szól, csak éppen a családjuk történetesen meleg. De a szülők szexualitása fel sem merül benne. Mégis átszámítva 830 dollárt kell fizetni büntetésként.

A szerző, Lawrence Schimel gyalázatosnak tartja, hogy úgy tüntetik fel, mintha a tartalom eltérne a normálistól, de persze ez a módszer megszokott, amikor bizonyos rendszerek igazolni kívánják az előítéletet vagy az intoleranciát. Ám – tette hozzá – minden gyerek számára fontos, hogy tudják, vannak ilyen családok, tehát még az olyan kicsik is, ahol az apa férfi, az anya pedig nő.

Die Welt

Az új magyar törvény kiszorítja a nyilvánosságból az LMBT-közösséget, annak tagjait láthatatlanná teszi. Így értékelte Zgut Edit, magyar-lengyel politológus, aki jelenleg Varsóban írja a doktoriját. Megjegyezte, hogy már eddig is hatalmas károk keletkeztek, az iskolákban elmarad a nemi felvilágosítás, mert a tanárok nem tudják, hogy mit szabad és mit nem. Ugyanakkor az ország évtizedeket esik vissza.

De persze a jogszabály csupán betetéz egy évek óta tartó folyamatot, ám a szakértő szerint Orbán mindössze a híveit próbálja mozgósítani és egyben megosztaná az ellenzéket. És a terv be is jön, hiszen a Jobbik mellé állt. Ám az ár a diszkrimináció és a társadalom egy részének kirekesztése.

NZZ

Le Pen, Orbán és Salvini az „európai szuperállam” ellen mozgósít. A 16 radikális és populista párt közös felhívását egyesek úgy tekintik, hogy az megadta a kezdőlövést az új szövetség megalapításához, ám az veszélyes lehet az EU számára. De a nacionalista Internacionálé egyelőre még messze van. Viszont a nyilatkozat hangja cseppet sem új, ami ezzel szemben meglepő, az az, hogy közösen írta alá az Identitás és Demokrácia-frakció 7 pártja, valamint a másik jobbos csoport, a Konzervatívok és Reformerek 8 tömörülése, továbbá a Fidesz. Orbán azt mondja, a kezdeményezés tőle indult ki, de valóban képes összehozni egy ilyen összefogást? Nemrégiben találkozott Morawieckivel, Salvinival és Melonival, de egy megfigyelő szerint azt is ki akarta puhatolni, hogy mennyire lehet ő a vezér az új közösségben. Merthogy aligha szeretné bárki másnak átengedni az elsőséget. NZZ A kommentár nem tartja halva születettnek a „nacionalisták Internacionáléjának gondolatát, mert nem igaz, hogy nem tudnának nemzetközi keretekben együttműködni, hiszen éppen összezárnak a kulturkampfban. A legutóbbi kezdeményezés mögé beállt közülük mindenki, aki számít. Nem szétverni igyekeznek az uniót, hanem visszafejleszteni.

Nem áll jól mostanság persze Európában a nacionalisták és a populisták szénája. Le Pen és az AfD lemaradt a helyi választásokon, de azért a tábor erejét hosszabb távon nem szabad alábecsülni. Az EU hajlamos válságokra, és ebből senki nem húz akkora hasznot, mint éppen a nacionalisták. Most speciel a család, a nemzet szerepe, a gender ellen szervezkednek, azaz zajlik a kulturális háborúskodás, de az általuk hirdetett értékek mindenütt megmozgatják az embereket.

Pontosan erre szolgál a már említett állásfoglalás is. Merthogy szerintük az EU el akarja törölni a nemzetállamokat. Egy kozmopolita elit ideológiai monopóliumra törekszik, kettős mércét alkalmaz a zsidó-keresztény örökség rovására. Ezt azután összekapcsolják a migrációval. A népesedési gondokat szerintük a hagyományos család segítségével kell megoldani. Az unió túlkapásai ellen pedig a nemzetállam és a hazai igazságszolgáltatás véd meg.

Miután a Néppárt kitette Orbán szűrét, a politikus új jobboldal szervezetést jelentette be. Az EPP nem veszi komolyan a fenyegetést, de a haladó erőknek oda kellene figyelniük a kihívásra, mert a fokozódó kulturharcban nem elegendő a győzelemhez az „európai értékekre” hivatkozni.

ORBÁN KUTYÁI

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.07.08.


Tegnap megjelentek a köztereken a legújabb nemzeti konzultációt kísérő kék plakátok. Ezek pedig annyira primitíven abszurdak, hogy a róluk tudósító sajtóorgánumok megírták, először tréfának, a Kétfarkúak heccének hitték a dolgot, és jó időnek kellett eltelnie, mire felfogták, rádöbbentek mintegy, hogy ez nem vicc, móka és kacagás, hanem a valóság. Annak viszont a legalja. Ha majd egyszer, ennél boldogabb időkben visszaemlékszünk – vagy a szerencsés utókor – az Orbán-korszakra, akkor a kék plakátok előkelő helyet foglalnak el a rettenetben, így ezek is.

Mert és ugyanis a kék plakátok evolúciójában eljutottunk a holocénba, ahol lassacskán eltűnnek a szavak, lecsupaszított érzelmek vannak csupán, amelyek bizonyos ingerekre működésbe lépnek, mint Pavlov kutyáinak nyáltermelése a csengőszóra. Ezeken a kék plakátokon a legfrissebb nemzeti konzultációból kiragadott kérdések, állítások, sugalmazások szerepelnek, és egy hozzájuk illesztett emoji, amely a maga egyszerű módján mutatja, mit kell reagálnia rájuk a nemzeti érzelmű delikvensnek, hogy reakciói a rezsimnek tetszők legyenek. Ilyet még Goebbels sem tudott.

Ez már az alatt van. Ha ezen a kitaposatlan ösvényen haladunk tovább, eljuthatunk oda, hogy Soros nevéhez kapcsolódva egy áramütést mérnek a páciensre, hogy mindenképp vicsorogjon, Orbán ábrázatát mutatva pedig csokit adnak neki, hogy szerelemtől eltelve tudjon csak rá gondolni. Pavlov a kutyáiban a csöngőszóval felfedezte a feltételes reflexet, amit Orbán ezekkel a plakátokkal a magyari lakosságban akar manipulálni magának tetszően. De ez állati szint, az ösztönök világa, így, ha Orbán-hívő lennék, akkor ezt azért már kikérném magamnak.

De nem akad majd közöttük egy sem, aki ezt megtenné, inkább eltelten göcögnek és tapsikolnak, hogy a lipsik megint milyen jól megkapták, és közben lassan már tényleg folyik a nyáluk. Nem veszik észre, hogy Orbán nem is idomított, hanem az ösztönök által manipulált kutyái, amit jobboldali erkölcsi-, és kultúrfölénynek neveznek, pedig csak ugatás, vonyítás a holdra. Mindig is tudtuk, hogy a rezsim célja a lakosság elbutítása, lehülyítése arra a szintre, amikor elegek neki a jelszavak, amelyektől és amelyeknek engedelmeskedik. Ezek a mostani plakátok ennek a tárgyi bizonyítékai...

2021. július 7., szerda

EURÓPA ŐRANGYALA - MIKET BESZÉL?! #16

YOUTUBE
Szerző: JUHÁSZ PÉTER
2021.07.06.



Meggyőződésem, hogy Orbán célja a minél nagyobb botrány a homofób törvénnyel! Fudan és vírus, ezek amikről nem szeretne ha beszélne a köznép és Európa. Tudja pontosan, hogy ezek a témák ártanak neki, ezért az a célja, hogy másról beszéljünk. Ez a videó nem felel meg ennek az elvárásnak. Arra hívom fel a figyelmet, hogy több százezer ember van az országban, akik nem védettek a vírussal szemben, pedig felelősen jártak el.

NAGY HASZNOT HAJTANA MAGYARORSZÁGNAK A ZÖLD ÁTÁLLÁS

G7.HU
Szerzők: Kőműves Zsófia, Kiss-Dobronyi Bence
2021.07.07.


(A szerzők a Cambridge Econometrics budapesti irodájának elemzői. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)


A tavaly törvénybe foglalt klímavédelmi célok alapján 2050-re Magyarország gazdaságát klímasemlegessé* kell alakítani. Ez a zöld átmenet radikális változtatásokat kíván. A kérdés, hogy tud-e ezekből a változtatásokból profitálni a gazdaság, vagy visszaesés árán valósulhatnak meg a kitűzött klímacélok. A Cambridge Econometrics* az elmúlt évben két kutatásban is vizsgálta a témát. Elemzéseink azt mutatják, hogy a zöld átállás hosszú távon erősen ösztönözheti a magyar gazdaság növekedését, rövid távon pedig a koronavírus-járvány utáni helyreállításban is szerepet játszhat.

A zöld átállás gazdasági hatása két tényezőből áll össze. Átállási hatásoknak nevezzük a karbonsemlegességet célzó intézkedések – például egy szén-dioxid-adó bevezetésének – közvetlen gazdasági hatásait. Ezek a hatások lehetnek pozitívak és negatívak is, egy ország gazdasági szerkezetétől és attól függően, mennyire támaszkodik gazdasága fosszilis erőforrásokra. Fizikai hatásoknak nevezzük a klímaváltozás következményeit a fizikai (természetes és épített) környezetünkre. Ezek a legtöbb ország számára negatívak, gondolhatunk például a villámárvizekre vagy éppen az extrém esőzésekre és szárazságokra. Elemzéseink alapján a klímaváltozás megfékezésére irányuló törekvések pozitív gazdasági hatásokat hozhatnak hazánknak mind a fizikai károk mérséklése, mind a gazdasági átállás eredményeképpen...

ISMÉT ÖZÖNLENEK A MAGYAROK AUSZTRIÁBA

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2021.07.07.


Noha a járványnak még nincs teljesen vége (fene azokba a mindenféle variánsokba), azért az élet lassan talán visszatér a régi kerékvágásba. Az Ausztriában dolgozó magyarokat elnézve mindenképpen, hiszen akár rekordot is dönthet a szomszédban bejelentett magyar munkavállalók száma.

Mielőtt a nyakunkba szakadt volna ez az egész járvány (azaz 2020 februárjában) 101 ezer magyar dolgozott bejelentve Ausztriában. Aztán beütött a Covid-19, ami alaposan betett az ingázóknak és a turizmusban, vendéglátóiparban dolgozóknak egyaránt.

Mostanra úgy tűnik, helyreállt a pandémia előtti helyzet, olyannyira, hogy a nyár végére akár rekordot is dönthet a szomszédban dolgozó magyarok száma.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy csak májusban 6874 fővel nőtt a bejelentett magyarok száma áprilishoz képest, éves szinten (azaz 2020 májusához nézve) pedig 14 449 fős az emelkedés...

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ALELNÖKE A JOGÁLLAMISÁGI MECHANIZMUSRÓL: „NEM ATOMBOMBA, MÉG CSAK NEM IS BOMBA”

MÉRCE
Szerző: LEHOCZKI NOÉMI
2021.07.07.


Frissítés, 13:43: Az Azonnali nemrég arra hívta fel figyelmet, hogy a Politico lap értesülései szerint a Bizottság felfüggesztette a magyar helyreállítási terv elfogadását. Varga Judit igazságügyi miniszter korábban álhírnek nevezte az erről szóló szivárogtatásokat.


A mai napon tárgyalja az Európai Parlament a jogállamiság ügyét Lengyelországban és Magyarországon, valamint a magyarországi LMBTQ-emberek alapvető jogainak megsértését a homofób módosítót illetően.

Csütörtökön, azaz holnap szavaz a parlament egy olyan határozatról, amely felszólítaná az Európai Bizottságot, hogy addig ne részesüljön Magyarország EU-s pénzalapokból, amíg alapvető emberi jogokat sértő törvényeket hoz. Mindeközben a kormány immáron rendeletbe foglalta, hogy az EU „átlépett egy vörös vonalat” és a homofób módosítót érő EU-s kritika „gyűlöletbeszéd” Magyarországgal szemben.

Zöld EP-képviselők javaslatára új jelentés is készült az EU-s pénzek magyarországi felhasználásáról, amely a pénzforrások, köztük a Helyreállítási Alap felfüggesztését javasolja. A jelentést, amelyet ma fognak nyilvánosságra hozni, három szakember jegyzi, Kim Lane Scheppele a Princeton Egyetemről, Daniel R. Kelemen, a Rutgers Egyetem professzora, valamint a groningeni John Morij...

BRÜSSZEL MÁRIS ELZÁRHATNÁ A KORRUPCIÓT TÁPLÁLÓ PÉNZCSAPOT

NÉPSZAVA
Szerző: HALMAI KATALIN
2021.07.07.


Három nemzetközi hírű jogász átvette az Európai Bizottság szerepét és leírta, hogy a jogállamiság magyarországi leépítése miként sodorja veszélybe az EU pénzügyi érdekeit.


Nem kell várni a következmények nélküli pénzlenyúlások brüsszeli számbavételére, mivel a magyarországi jogállam működésének kirívó hiányosságai miatt máris alkalmazni lehet a brüsszeli kifizetéseket a közösségi normák tiszteletben tartásához kötő rendeletet. Az Európai Bizottságnak ezért haladéktalanul eljárást kell indítania a Fidesz-kormány ellen. Ez a fő megállapítása annak a szakvéleménynek, amelyet három nemzetközi szaktekintély: Kim Scheppele, az amerikai Princeton Egyetem, Daniel R. Kelemen, az amerikai Rutgers Egyetem és John Morijn, a hollandiai Groningen Egyetem jogászprofesszora írt európai parlamenti képviselők felkérésére. 

A három jogtudós átvette a jogszabály végrehajtását halogató Európai Bizottság munkáját, és megírta annak a hivatalos levélnek a vázlatát, amelyet a brüsszeli testületnek kéne elküldenie Budapestre a jogállamisági eljárás elindításáról.

Mivel az EU pénzügyi érdekeit a jogállamiság megsértőivel szemben védő rendelet kizárólag a 2021. január 1-je után odaítélt uniós pénzeszközökre vonatkozik, egyes megfigyelők feltételezik, hogy csak akkor alkalmazható, ha az új közösségi forrásokkal kapcsolatos konkrét csalásokat tárnak fel. Ez nyilvánvalóan téves — állítják a szakértők. A jogszabály ugyanis nem azt követeli meg az uniós végrehajtó testülettől, hogy várjon, amíg a csalás vagy visszaélés konkrét esetei dokumentálhatók, hanem azt, hogy lépjen fel akkor is, ha a jogállamisági elvek bizonyítható megszegése miatt felmerül a szabálytalanságok komoly kockázata.

Véleményük szerint van jónéhány régóta fennálló és friss jogsértés, amelyek önmagukban és együttesen is komolyan veszélyeztetik az uniós pénzek szabályszerű elköltését.

Magyarország a rendelet hatálya alá tartozó nyolc jogállami sértésből hatot “teljesít”, amelyeket a tanulmány szerzői három csoportba sorolnak:

- Az illetékes magyar hatóságok nem kezelik átláthatóan az uniós forrásokat

- Hiányzik a csalások kivizsgálására és üldözésére szolgáló hatékony ügyészség

- Hiányzik a független bíróságok garanciája az uniós jog megbízható érvényesítésének biztosítására


Az uniós pénzek kezelésével kapcsolatban a szakértők hivatkoznak az EU Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) 2019-es jelentésére, amely szerint a tagállamok közül messze Magyarországon volt a legnagyobb a pénzügyi szabálytalanságok miatt megjelölt kifizetések aránya. (Ugyanezt állapítja meg az OLAF tavalyi beszámolója is a 2016-2020 közötti időszakra vonatkozóan). Idézik az EU27-ek gazdasági minisztereiből álló EU Tanács 2019-es és 2020-as ajánlásait, amelyek rámutattak a közbeszerzések terén tapasztalható súlyos problémákra és rendszerszintű szabálytalanságokra. Felvetik, hogy az Alaptörvény 2020 decemberében elfogadott kilencedik módosítása olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek tovább nehezítik a közpénzek, köztük az uniós források nyomon követését.

A fideszes többségű Országgyűlés által elfogadott törvények, például a “közérdekű vagyonkezelő alapítványok” létrehozásáról szólók csak súlyosbítják a helyzetet...

NAGY GABRIELLA: A 35 ÉVRE TERVEZETT AUTÓPÁLYA-KONCESSZIÓ VALÓJÁBAN LEPLEZETT KÖZBESZERZÉS

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.07.07.


Június közepén derült ki, hogy az összes autópályát, autóutat és gyorsutat koncesszióba adná a kormány 35 évre. A részleteket nem hozták nyilvánosságra, csak annyit tudni, azokra a pályaszakaszokra (M5, M6), amelyek jelenleg is koncessziós modellben működnek, opciós jogot biztosít a majdani nyertesnek. Ráadásul a koncessziók felelőse ősztől egy új, kormánytól független hatóság lesz, amelynek vezetőjét még a mostani miniszterelnök nevezheti ki kilenc évre. A Transparency International Magyarország (TI) az Európai Bizottság Belső Piaci Főigazgatóságához fordult, azt kéri az EU-tól, hogy vizsgálják meg a 35 évre tervezett autópálya-koncesszió uniós jognak való megfelelőségét. A civil szervezet úgy véli, hogy a beharangozott koncesszió több ponton is sértheti az unió vonatkozó irányelvét, valamint az uniós közbeszerzési irányelvet, és az se a magyar közbeszerzési törvény, se az uniós irányelvek alapján nem koncesszió. Nagy Gabriellával, az TI közpénzügyi programvezetőjével beszélgettünk
.

Azt mondja a kormány, hogy azért nem adnak az autósztráda koncesszió pályázatról tájékoztatást, mert azt előbb az érintett cégeknek kell tudniuk. Ön szerint rendjén van ez így?

Ez egy koncessziós eljárás, de lényegében úgy zajlik, mint egy közbeszerzési eljárás. A hirdetmény nyilvános, de a leírás ahhoz képest, hogy milyen jelentős a projekt, nagyon szűkszavú. Lehetett volna bővebben részletezni, mivel ez egy teljesen nyílt eljárás. Ennek a hirdetménynek az alapján, ha egy olyan cég akar ajánlatot tenni, aki nem ismeri a magyar piacot, vagy akár nem bennfentes magyar cég, akkor nem vagyok biztos benne, tudja, milyen dokumentumokat kellett beküldenie. A Transparency International Magyarország kikérte azokat a számításokat, amik megalapozták, hogy miért 35 évre szól a koncesszió. Azt mondták, azokat nem adják ki, mert döntéselőkészítő anyag, folyamatban levő ügy. Azt el tudom képzelni, hogy a számításokban lehetnek üzleti titkok, ugyanis olyano számításokat kell bemutatni, amik megindokolják, miért 35 év szükséges ahhoz, hogy a beruházás megtérüljön. Ettől még kiadhatták volna a számításokat, legfeljebb törlik, ami üzleti titok. Ez a most kiírt koncessziós eljárás egyébként két fordulós, az első körben részvételre jelentkeztek a cégek. Most tárgyalások kezdődnek, amelyek során még több minden ki fog kristályosodni, nyilván vannak olyan információk, amik még nem világosak, és amik a tárgyalások során még alakulnak. Majd azokat kérik fel, hogy tegyenek ajánlatot, akik részt vettek ezeken a tárgyalásokon...

WAHORN: HA FIDESZES LENNÉK, VALÓSZÍNŰLEG A SIXTUSI KÁPOLNA FRESKÓJÁT IS BETILTANÁM

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2021.07.07.


Változatlanul viharos hullámokat ver mind itthon, mind külföldön az Orbán-kormány pedofil-ellenes homofób törvénymódosítása, amivel tiltani akarják a 18 év alattiak homoszexuális tartalmakról való értesülését is. Wahorn András képzőművész szerint nem csak a törvény, de a rezsim egész léte abszurd.


Mint ismert, a kormánypárti többség elfogadta azt a fideszes javaslatot, amely megtiltaná a homoszexualitás vagy a nemváltás bemutatását a 18 év alattiaknak. A törvény értelmében a jelzett kor alattiaknak tilos nemcsak a pornográf vagy a szexualitást öncélúan ábrázoló tartalom elérhetővé tétele, hanem az olyan tartalom is tiltólistára kerül, amely a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg. A szerelem s az ehhez kapcsolódó nemiség ősidők óta a művészet egyik alaptémája. Mi a véleménye alkotó művészként, mennyire életszerű ennek bármilyen jellegű korlátozása?

– A számomra semennyire. Tőlem bármiről lehet beszélni, bármit meg lehet mutatni, bármit tenni már nem lehet, csak partneri beleegyezéssel. A művészetnél megoldás, hogy akit zavar egy téma, az nem nézi meg vagy nem megy el egy kiállításra. Mivel a művészet nem kényszeríti rá magát az emberekre, így bármi lehet a témája. Maga a szó is jelzi, hogy „mű-vészet”, tehát nem valódi, az emberi elme egyik kibúvója a valóság alól. Ez pontosan arra szolgál, hogy ne keljen megtenni, megtapasztalni például a brutális valóságot, hanem elképzelhessük, befogadhassuk egy alkotáson keresztül. Ezt akár el is olvashatjuk vagy eljátszhatják nekünk. Ezért véleményem szerint a művészetben mindent szabad. Azt persze megértem, ha bizonyos embereknek ellenérzései vannak bármivel szemben is. Megértem, ha valaki fél a kígyóktól. Vagy fél a cseresznyétől. Esetleg viszolyog a melegektől. Van ilyen is. Van, aki nem szereti a zsidókat, van, aki utálja a fideszeseket. Ezt mind-mind lehet...

HÉT PONT - „EURÓPA UTOLSÓ SZABADSÁGHARCOSAI VAGYUNK”

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: SZŰCS R. GÁBOR
2021.07.02.


So
ha olyan nyíltan és egyértelműen nem fejtette ki a magyar miniszterelnök, hogy fel akarja bomlasztani az Európai Uniót, mint „A Magyar Szabadság Napja” alkalmából rendezett konferencián. De ebben, úgy látszik, magára maradt. Magyarország (hiszen ő maga az) most is egyedül van. Ez megható, el lehet merülni az önsajnálatba, mi több, még ünnepelni is lehet, mellesleg jól fizet.

Mint a múlt század harmincas éveiben a katona- és cserkészdal:

„Tenger ellen ront hazánkra, / Szent hitünkre törni akar. / Fél világgal szembe-szembeszállva, / Harcol a hős magyar.”

Lett is nagy siker, a Donnál, főleg. Mert mindig harcolni kell. Nincs egy nyugodt percünk. Fél világgal. (Jut eszembe, hol marad a világ másik ötven százaléka? Miért csak a fél világ?)

És ez még nem is ez első pont. Ez még csak az invocatio egy komor eposzhoz, amely formabontóan pontokba szedetten íródott. Nézzük a pontokat...

ITT OLVASHATÓ

AZ ÉS 2021/26. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

RENGETEG LAKÁS VÁLHAT ELADHATATLANNÁ A HATALMAS ÉPÍTŐANYAGÁR-EMELKEDÉS MIATT

168 ÓRA
Szerző: LÁNYI ŐRS
2021.07.07.


A szakember szerint, ha kiderül, hogy kartell-összefonódás miatt emelkednek az árak, a vásárlók kártérítést kérhetnek.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a GKI és a Masterplast júniusi felmérése szerint nagymértékben emelkednek majd a használt lakások árai, az új lakásoknál pedig két számjegyű, 11 százalékos áremelkedés is várható az idei évben. A 168-nak nyilatkozó ingatlanpiaci szakértők szerint azonban nem lehet ilyen egyértelmű állításokat tenni, és az sem kizárt, hogy az árak inkább stagnálni, vagy épp csökkenni fognak.

Éves szinten nagyjából 150 ezer ingatlan-adásvétel történik Magyarországon. A 2021-es év elején történt is egy nagy emelkedés az előző, koronavírus-járvány által sújtott évhez képest – ami minden bizonnyal a lakástámogatásnak és az adókedvezményeknek is volt köszönhető –, május-júniusra azonban ez a lendület alábbhagyott - nyilatkozta lapunknak Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője. A szakértő kifejtette, 2016 és 2020 között a nagyvárosokban éves szinten 20-25 százalékos emelkedés ment végbe, ami azt jelenti, hogy
öt év alatt megduplázódtak az ingatlanárak...

KARÁCSONY GERGELY SZINTE MINDENKIT KÁRPÓTOLNA A GAZDASÁGI PROGRAMJÁBAN, DE SOK INTÉZKEDÉSSEL ELKÉSNE

HVG
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2021.07.07.


Ugyan a bal szó véletlenül sem szerepel Karácsony Gergely gazdasági programjában, de ettől még baloldali, és persze zöld. A miniszterelnökjelölt-jelölt nettó 200 ezerig emelné a minimálbért, a magasabb kereseteket pedig magasabb kulccsal adóztatná. Újraírná a Munka törvénykönyvét, és megadóztatná a nagy vagyonokat. A programba több megkésett járványválság-intézkedés került.

Közzétette gazdasági programját Karácsony Gergely, az ellenzéki miniszterelnök-előválasztás egyik – ha nem a – legesélyesebb indulója. A program nagyrészt enyhén szólva vázlatos, lényegében csak az irányokat fogalmazza meg. Ez persze politikailag nem meglepő, ha Karácsony megnyeri az előválasztást, akkor egy szivárványkoalíciót kell választásra vezetnie, amit ha megnyernek, koalíciós kormányzás következik. Koalíció pedig nincs kompromisszumok nélkül, amiket egy fillérre pontos összegeket és százalékpontokat kőbe véső program inkább csak akadályozna.

Amit nem nevezünk nevén

Ezzel együtt a program tartalmaz számtalan konkrétumot, bár azok is kellőképpen elnagyoltak, illetve egyáltalán nem szélsőségesek. Nincs a programban olyan vállalás, ami jelentős, meghatározó terhet róna egy esetleges központi költségvetésre. Nincs benne például az alapjövedelem bevezetése, amit pedig Karácsony szűkebb pártja, a Párbeszéd Magyarországért zászlajára tűzött.

A konkrét ígéretek egy egyértelműen baloldali programba illeszkednek. Sőt ami azt illeti, a programot a bevezetőben maga Karácsony is baloldaliként határozza meg – nem csekély ügyességgel, ugyanis a szövegben egyetlen egyszer sem szerepel a bal szó. Sőt a szociális se nagyon, releváns értelemben két ponton. Az egyik, hogy Karácsony növelni akarja az állami szociális beruházásokat, továbbá aktív részvételt ígér a szociális jogok európai pillérének kiépítésében és működtetésében. A program emellett természetesen zöld is, és baloldaliságával ellentétben ezt egyáltalán nem rejti véka alá. Például zöld adók és illetékek, a másik oldalról zöld célú támogatások bevezetését tűzi célul...

DEUTSCH SZEMÉTKOSÁRBA HULLÓ SZAVAI

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.07.07.


„A kisebbségeket elnyomják, a szabad médiát felvásároltatják a kormány oligarcháival, az igazságszolgáltatási rendszert pártpolitikai érdekek szolgálatába állítják, a független bírákat párthű bírákkal váltják fel. Mindezt az EU adófizetőinek pénzéből! Ennek véget kell vetni” – így foglalta össze véleményét az Európa Parlament keddi vitájában egy finn néppárti képviselő, jelesül Petri Savamma.


Ugyan próbálom magam leszoktatni arról, hogy odafigyeljek, vagy egy picit is komolyan vegyem Deutsch Tamás kijelentéseit, twitterjeit; egyáltalán a gondolatait, de azért mégis, időről-időre orrba vágnak a szavai. Amúgy – és ennyi privát megjegyzést engedjenek meg nekem – DT a civil életben kifejezetten kedves, kedvelhető ember, ha találkozunk, ismerősként üdvözöl. Ez nagy dolog, számos fideszes politikus már a civil kapcsolataiba is átemelte a bunkóságot, a fennsőbbség-teljes magatartást, az – hogy klasszikust idézzek – az „übermencs” viselkedést. Deutschra ez egyáltalán nem igaz, viszont, ha hivatalos minőségében szólal meg, akkor egy másik ember arca bontakozik ki. Egy önimádó ember, aki tudálékos, önmagát, saját tudását, szókimondását mások fölé helyezi, aki vélt tévedhetetlenségében kerekedik mások fölé. Bukolikus mondatvilága egy magát omnipotensnek hívő személy képét igyekszik felmutatni, ha például televíziós vitát vállal – ő vállal! – , twitterjei viszont – ahogy mondani szokták – faék egyszerűségűek.

Szóval, ennyi személyiség-elemzés után lássuk, miként is reagált Deutsch az EP vitában a bennünket ért bírálatokra: „nagyobb szabadságban élnek az emberek, mint sok nyugati országban, és a magyarokat nem lehet sem térdre kényszeríteni, sem kiéheztetni.” Mindezt Halmai Katalinnak, a Népszava brüsszeli tudósítójának írásában olvasom, különösebb kommentár nélkül. Halmai szárazon és hitelesen számol be a történésekről, de ez a szárazság adott esetben mindennél többet mond. Persze szívesen olvastam volna, hogy DT-t a parlamenti tagok kiröhögték, vagy kifütyülték, de feltehetően semmi ilyesmi nem történt. Nagy eséllyel csak meghallgatták, és az elhangzottakat oda tették, ahova való: a szemétkosárba. Már, ha a szavakat össze lehetne gyűjteni egy ilyen szemetesben. Természetesen azt is el tudnám képzelni, hogy egy ilyen felszólalás Karinthyt idézi; röhög az egész osztály, de a nemzetközi világ már túl van azon, hogy nevessen egy-egy magyar képviselő kijelentésén...

PÁRTÁLLAMI KORMÁNYHATÁROZATBAN ÍTÉLTE EL AZ ORBÁNI DIKTATÚRA AZ UNIÓS JOGOT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.07.06.


Ott tartunk, hogy az állampárt már kormányhatározat formájában ad ki pártközleményeket az ország nevében a diktátor sértődöttsége miatt, mert megsértenek lépten-nyomon uniós törvényeket, jogállami normákat. Tényleg várjuk, mikor kezdik bebörtönözni a politikai ellenfeleket (ha lesznek olyanok, mert jelenleg azok nincsenek), mikor tiltanak be civilszervezeteket és pártokat, ki lesz az első nyilvánvaló politikai gyilkosság áldozata. Magyarország nem Európa, hanem az ázsiai diktatúrák része, helye nem az EU-ban, hanem a Türk Tanácsban és a kínai gyarmatok között van.


Orbán elérte a világ bármelyik diktatúrájának szintjét, és már tökéletesen úgy viselkedik az Európai Unióban, mintha Oroszország, Észak-Korea vagy a baráti kommunista Kína lenne az Európai Unió tagja. „A Kormány 1438/2021. (VII. 6.) Korm. határozata a Magyarországot ért durva és antidemokratikus politikai támadásokról” című kormányhatározat születhetett volna Moszkvában, Pekingben vagy Phenjanban, de egyetlen európai uniós országban nem. Ennél már a kádári diplomácia is európaibb volt, pedig akkor egy megszálló keleti hatalom is volt az országban.

Ilyen módszerekkel és stílusban kizárólag bűnözők, terroristák és diktatúrák kommunikálnak, ha rajtakapják őket. Ez a sértődött hangnem kizárólag olyan öntelt diktátorok sajátja, akik elhitették saját országukkal, hogy valamilyen különleges küldetésű rendkívüli emberek, akiknek intelligenciaszintje annyira alacsony, hogy elhiszik saját propagandájukat. Ilyen arcátlanul csak diktátorok hazudnak, akik már képtelenek normális emberi párbeszédre, alkalmatlanok tényszerű és tárgyszerű kommunikációra, kizárólag jelszavakban képesek beszélni...

ORBÁN CINIKUS JÁTÉKA AZ EURÓPAI JOGÁLLAM VÁLSÁGÁRA VILÁGÍT RÁ

KLUBRÁDIÓ
Szerző: Klubrádió
2021.07.07.


Az EU-ban évekig mentegették Orbánékat, így most nem meglepő a válság, a tagállamok elvoltak azzal, hogy Brüsszel nem nagyon kotyog bele a dolgaikba, állapítja meg a magyar sajtóhelyzettel foglalkozó külföldi publicista. A magyarhoz hasonló felfogásban igazgatott Szlovénia adja az EU következő soros elnökségét, emiatt egyre többen aggódnak, és már a közös fényképekkel is baj van.

Az ARD német köztévé híradója részletesen beszámolt a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű nemzetközi szervezet jelentéséről, amelyben Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a médiaszabadság kirívó ellenségeinek egyikeként, Alekszandr Lukasenko belarusz elnökkel és Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorral együtt említették.

A riportban megszólaltatták Arató Andrást, a frekvenciájától megfosztott Klubrádió elnökét is, aki elmondta, hogy ez a rendszer, ez a kormány nem képes elviselni semmilyen eltérő nézetet, illetve a hatalmára vonatkozó bármilyen bírálatot.

Orbán ugyanakkor egész oldalas német újsághirdetésben állítja, hogy az Európai Unió szuperállamot épít, és követeli, hogy nyessék vissza az Európai Parlament jogkörét - emelte ki az ARD. Ezzel kapcsolatban Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője nyilatkozott a német köztévének, és visszautasította a magyar kormányfő álláspontját.

Bírálattal illeti az Európai Unió vezetőit Michael Sauga, a Der Spiegel német hírmagazin kolumnistája, aki szerint nagyon helyes ugyan, hogy most éles hangú kritikák hangzanak el Orbán Viktor címére az azonos neműek kapcsolatának bemutatására vonatkozó magyar törvény miatt, de az igazság az, hogy az EU-székház főemeletén éveken át mentegették a budapesti autokratákat. Sauga úgy véli, hogy Orbán cinikus játéka a nyugati értékekkel az európai jogállam alapvető válságára világít rá. Az Európai Bizottság ugyanis évek óta elhanyagolta azt a feladatát, hogy felügyelje az uniós határozatok végrehajtását...

A TÖMEGKÖZLEKEDÉS A VÁRTNÁL KEVÉSBÉ SÍNYLI MEG A LÁNCHÍD LEZÁRÁSÁT, A GYALOGOSOK ANNÁL INKÁBB

QUBIT
Szerzők: JANOSOV MILÁN JABLONSZKY GYÖRGY SZIGETI PATRIK
2021.07.07.


Hol növekszik meg leginkább a menetidő, és a pestieket érinti rosszabbul a lezárás, vagy a budaiakat? Egy hálózatkutató, egy geográfus és egy adattudós kiszámolta.

Az elmúlt időszak egyik legtöbbet tárgyalt közlekedési híre a Lánchíd lezárása – a híd kiemelkedő jelentőségét nap mint nap tapasztaljuk a budapesti tömegközlekedés, egy Duna-parti séta vagy éppen a bosszús taxisofőrök panaszai alapján. De vajon mekkora hatással bír a lezárás ténylegesen? Mit mutatnak a számok?

Természetesen ez a kérdés megannyi különböző irányból vizsgálható, melyek közül mi most elsősorban a zöld közlekedés jegyében a tömeg- és gyalogos közlekedésre fókuszálunk. Ehhez segítségünkre volt a BKK által nyilvánosságra hozott menetrendi adatbázis, valamint az OpenStreetMap közösségi térkép, melyek segítségével megmutatjuk, milyen szerepet tölt be a Lánchíd a közösségi közlekedésben, és milyen mérhető és mindennapi életünkben is érzékelhető következményei vannak a híd lezárásának...

SOKAT DRÁGULT OTTHON FŐZVE A SZEGÉNYEK EBÉDJE

G7.HU
Szerző: TORONTÁLI ZOLTÁN
2021.07.07.


Majdnem másfél éve hónapról-hónapra követjük 42 alapvető élelmiszer bolti árát annak érdekében, hogy olyan adatbázist építsünk, amelyen hosszabb távon is követhetővé válik az infláció vagy akár az árcsökkenés.

Mielőtt rátérnénk a legutóbbi, azaz június 30-i adatfelvételünk értékelésére, nézzünk meg egy konkrét, játékosabb példát arra, hogy mire jó ez az adatbázis. Kigyűjtöttük, hogy egy sima krumplifőzelék (recept itt) és a hozzá feltétnek való fasírt (recept itt) főbb összetevői mennyibe kerültek az Aldiban és a Lidlben tavaly, illetve idén ugyanazon a napon, június 30-án, és ezekből mennyiért lehetett kihozni egy négyadagos ebédet...

AZ EURÓPAI PARLAMENT TALÁLT PÁR TRÜKKÖT, AMIVEL FEL LEHET LÉPNI A HOMOFÓB PEDOFILTÖRVÉNY ELLEN

24.HU
Szerző: KERNER ZSOLT
2021.07.07.


Az EP elvégezte a jogi munkát, és talált indoklást, ami alapján alkalmazni lehetne a jogállami mechanizmust a magyar kormány ellen a homofób pedofiltörvény miatt.


Korábban, amikor az Európai Parlament egy tagország ügyeiről vitatkozott, megszokhattuk, hogy az EP sosem igazán felkészült. A Sargentini-jelentés elfogadása előtt és más jogállami – például a médiatörvényről folyó – viták során is azt láthattuk, hogy Orbán Viktor kihasználta a képviselők felkészületlenségét, és helyenként sikerrel változtatta meg a vita menetét, olykor a tárgyát is.

Valami ilyesmit tervezhetett most is a magyar kormány, miután botrány lett a homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvényből. Bár meglehet, Orbán azt szeretné, hogy inkább beszéljenek kormánya homofóbiájáról, mint a Fudan Egyetem budapesti kampuszáról, azaz Kína-barátságáról, a nyugati tagországok vezetői sem bánják ezt a vitát, mert a homoszexualitás általános elfogadottsága és a magyar miniszterelnök népszerűtlensége miatt odahaza népszerű politikai álláspontot foglalhatnak el, amikor szembehelyezkednek Orbánnal.

Amikor viszont az Európai Tanács legutóbbi ülésén a vita eldurvult, a magyar kormány taktikát váltott, és elkezdett arról beszélni, hogy a törvény nem homofób, hanem arról szól, hogy csak a szülő dönthessen a gyereke szexuális neveléséről. Az persze Nyugat-Európában már nehezen képviselhető álláspont, hogy egy fiatal 18 éves koráig még csak ne is halljon a homoszexualitásról, ha a szülei nem akarják, de a trükk nem ezért nem jött be...

AZ ÖNKONTROLLT VESZTETT KORMÁNYHATÁROZAT - A 444 NÉGY LEGFONTOSABB CIKKE MA REGGEL

444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2021.07.07.


- Schmidt Mária kivetette a szereplőket a rendszerváltásos videóból, és berakatta Orbán Viktort

- Tizenegyespárbaj után jutott Olaszország az Eb döntőjébe

Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek! Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik...

DAGOBERT BÁCSI

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.07.07.


Orbán Viktor megtekintette az ország aranytartalékát, amitől az átlényegült nemzeti aranytartalékká. De erről majd később. Nem tudjuk, miért kellett hirtelen megtekinteni a nemzeti aranytartalékot, fölmérni, megvan-e, hány kiló, ha vinni kellene, de inkább ilyen diadalmi jelentésnek lett eladva ez megint, hogy a térségben, vagy mit tudom én kihez viszonyítva megint győztünk. Most épp az arany felvásárlásában, mert az oltakozási versenyben rég lemaradtunk, így az le is került a faliújságról. Viszont megtudtuk, hogy a kormány kiadta a jelszót, legyen több arany, és mit ád Isten, lett.

Akárha Virág elvtárs förmedt rá az ávós csinovnyikokra, legyen homok és várja a sódert meg a kavicsot, illetőleg az őskipcsak Fekete Pákó varázsolt, hogy múkoggy, vagy add ide a didit. Így megy, ez ilyen. Mielőtt még elmerengenénk Orbán életének fölöslegességén, idézzük ide a felemelő sajtótájékoztató aktusát az arany őrzésének helyéről, amiről megtudtuk, „ez nem egy kóceráj”. Így jellemzi a helyet a disznósajt, magyarul préshurka készítésének avatott szakértője. Ebben benne van a nívó asszonyságtól szotyoláig bezárólag, a csúcs azonban a közgazdasági eszmefuttatás.

Mindez úgy felvezetve, hogy „veszélyes idők jönnek”. Nem nehezek vagy rögösebbek, nem problémák adódnak, hanem megint valami ismeretlen veszély lebeg az ország és a bávatag talpasjobbágy feje fölött. Ezektől pedig a kormány utasítására beszerzett arany véd meg, ami nem egy kócerájban van. Orbán aztán köszönetet mondott Matolcsynak, hogy az arany vásárlásával biztonságot nyújt a talpasoknak, feledve és nagyvonalúan átugorva azt, hogy azok pénzéből veszegeti tonnaszám az aranyat. Hála neki, mert akár el is ihatná. Látszik, rég elfeledték azt, hogy nekik pénzük nincs. Mindent mi fizetünk...

SZABAD SZEMMEL: KÖZELEDÜNK AHHOZ A PONTHOZ, AMIN TÚL MÁR NEM LEHETSÉGES ORBÁN LEVÁLTÁSA - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.07.07.


Akárcsak a többi populista, Orbán sem büszkélkedhet a járványkezelés módjával, orosz és kínai vakcina ide vagy oda, a mérleg katasztrofális. Hírünk a nagyvilágban. Lapszemle.


Frankfurter Rundschau/DPA

A német hírügynökség úgy tudja, hogy a Bizottság egyelőre nem hajlandó rábólintani a magyar tervre a gazdasági mentőcsomag felhasználása ügyében, mert nem látja biztosítottnak, hogy a pénzek egy része nem a csókosok zsebében köt ki. Így további elővigyázatossági intézkedéseket követel. A tét 7,2 milliárd euró.

Brüsszel már a homofób törvény miatt is tengelyt akasztott a jobboldali-nacionalista Orbánnal és jelezte, hogy szükség esetén az Európai Bíróság elé viszi a kérdést. Viszont egyelőre nem világos, hol a kiút az újjáépítési segély kapcsán. Ha a magyar fél nem enged, akkor pár napon belül komoly összecsapás jöhet. A határidő ugyanis a jövő vasárnap jár le, amíg az EU-nak meg kell magyaráznia, miért nem fogadja el a nemzeti tervet. Már ha nemet mond és a magyar fél addig nem enged.

Egyelőre nem tudni, találkozik-e a közeli napokban Orbán és von der Leyen a kérdés tisztázására, a brüsszeli magyar EU-képviselet nem adott rá választ. A Bizottság szóvivője pedig csak annyit közölt, hogy változatlanul elemzik a magyar javaslatot. Egyébiránt a német politikus megerősítette az Európai Parlamentben, hogy a válságot csak úgy hagyhatjuk magunk mögött, ha a befektetők és a vállalatok bízhatnak a kormányokban, mármint hogy azok komolyan fellépnek a korrupció és a csalás ellen. Továbbá hogy a sajtó és az igazságszolgáltatás szabadon működik. Hozzátette, hogy mindez az adófizetők számára is fontos, hiszen az ő zsebükből lett a 750 milliárdos keret. 

Spiegel

Nagyon helyes, hogy az európai középpártok felháborodnak, miután Magyarország igencsak lazán viszonyul a jogállamhoz, de azt sem ártana megnézniük, mekkora felelősség hárul ebben a Bizottságra – írja a hetilap az „Urbi et Orbán” című elemzésében. Mert a kormányoknak elő kell venniük azt az embert, aki saját bevallása szerint illiberális rendszert épít, sőt a számonkérés igencsak időszerű. De a kemény hangok után azért marad vissza némi rossz érzés, mert Brüsszel éveken át ráhagyta a dolgokat a budapesti autokratára, illetve mivel a miniszterelnök ugyan cinikus játékot folytat a nyugati értékekkel, ám emögött az európai jogállam alapvető válsága húzódik meg.

A Bizottság jó ideje nem tesz eleget saját feladatának, azaz nem szerez érvényt az EU határozatainak, a tagok viszont boldogok, hogy az unió nemigen szól bele az ügyeikbe. A következmény viszont ily módon az, hogy szabályokat nem tartanak be, törvényeket hagynak figyelmen kívül és szinte senki sem ügyel a pénzek elköltésének módjára. A statisztika is ezt támasztja alá. Daniel R. Kelemen, a Rutgers Egyetem professzora kimutatta, hogy a 17 évvel ezelőtti csaknem 3 ezer szerződésszegési eljárással szemben 2018-ban már csupán nem egészen 800 esetben indult be a szankciós mechanizmus.

Brüsszel hosszú időn át becsukta a szemét a magyar és a lengyel demokrácia visszaszorulása láttán. Pedig pl. az OLAF sehol másutt nem állapított meg annyi anyagi visszaélést a közösségi források felhasználása során, mint a magyaroknál. Orbán előszeretettel lép túl az uniós elveken, viszont annál szorgosabban csapolja meg az európai anyagi forrásokat. Von der Leyen az időre játszott. Nem zárta el az alapokat Magyarország számára, így most az EP mulasztásos vétség miatt perli a Bizottságot az EUB-nál. Egyelőre ez a földrészen a jogállami válság csúcsa.

The Atlantic

Nem lesz könnyű megverni Orbán Viktort, de ha sikerül is, még keményebb feladatnak ígérkezik, hogy a győztesek visszacsinálják a demokrácia nagyfokú hanyatlását – írja „Az autokrata öröksége” című budapesti tudósításában az egyik legrégebbi amerikai lap. Az immár 164 éve megjelenő The Atlantic azt hallotta Krekó Pétertől, a Political Capital igazgatójától, hogy az ország erősen közeledik ahhoz a ponthoz, amin túl már nem lehetséges a kormány leváltása az urnáknál.

Karácsony Gergely ugyanakkor arról beszélt az újságírónak, hogy a legjobb, de talán az egyetlen esély a váltásra: az ellenzéki összefogás. Sőt, egyben az utolsó lehetőség lehet. Mert ha a Fidesz nyer, akkor az hatalmas következményekkel jár majd. De ha az ellenzék kerekedik is fölül, az is csak félsikert jelent, mert meg kell fordítania a jogállam visszaszorulását. Hiszen a demokratikus intézmények megrendültek, a sajtószabadság korlátozott, az állami források jó részére Orbán és szövetségesei tették rá a kezüket. Szóval nem tűnik egyszerűnek a hatalom megszerzése, de az ország orbántalanítása lesz csak igazán nagy kihívás.

Karácsony úgy nyilatkozott, hogy nem a 2010 előtti állapotokat kívánják helyreállítani, mert kiderült, hogy a rendszerben nem elegendőek a demokratikus biztosítékok. Ugyanakkor Orbán hatalma egyáltalán nem ér véget, ha netán kénytelen leköszönni. Hiszen a bíróságok tele vannak az embereivel, ő maga pedig erősen fog dolgozni a koalíció bedöntésén. Viszont ha sikerül felszámolni a politikai hagyatékát, az példaként szolgálhat a többi ellenzéki mozgalom számára is a bimbódzó autokráciákban. Ellenben ha kudarccal jár a próbálkozás, akkor a jövő évi lesz az utolsó demokratikus választás Magyarországon.

A körülmények arra utalnak, hogy a szavazófülkékben az erőpróba nem lesz tisztességes, de lehet, hogy szabad sem. Orbán nem alkalmaz erőszakot, de rendszere nem felel meg a demokráciák követelményeinek. Hiszen megnehezíti, hogy az ellenzék érdemben vetélkedni tudjon vele. Ugyanakkor nagyon kellene, hogy az ellenerők kétharmadot szerezzenek, mert anélkül elég bajos a változtatás. Krekó úgy véli: minősített többség nélkül eleve reménytelen leváltani a közintézményeknél a politikai kinevezetteket.

A főpolgármester azonban nem gondolja, hogy ne lehetne megverni a kormánypártot. És ha a Fidesz elveszti a kétharmadot, akkor dominóként dől az egész rezsim. Michael Ignatieff, a CEU rektoraként azt mondja: Orbán legutóbbi lépései arra utalnak: egyáltalán nem biztos a győzelemben, inkább a bukás esetére próbálja meg bebiztosítani magát.

Politico

Magyarországon egykor sokat ígérő volt az LMBT-közösség helyzete, de azután befutott Orbán. A hidegháború utáni két évtizedben az egykori keleti tömbön belül a magyaroknál jött létre az egyik legnagyobb meleg mozgalom, ám tagjai mára már úgy érzik, hogy megbélyegzik őket. Egyre több akadályba ütköznek, egymás követik a szigorítások. A legutóbbi homofób törvény pedig csak betetézi az eddigieket. A jogszabály éles fényben villantja fel az utóbbi 10 év politikáját és hivatalos retorikáját. A nemi kisebbségek úgy érzik: stigmát akarnak ütni rájuk, a cél az, hogy visszakényszerítsék őket az árnyékba.

Jogvédő csoportok azt mondják, a szabályozás tudatosan egybemossa a melegséget a pedofíliával. De hát jönnek a választások és a bírálók szerint a hatalom próbál új ellenséget találni, hogy mozgósítsa táborát, ahogyan korábban erre a célra szolgált a bevándorlás, valamint Soros is.

Szetey András, az egykori Gyurcsány-kormány államtitkára, aki annak idején először vallotta meg nyilvánosan, hogy meleg, és aki most Svájcban él, úgy látja, hogy politikai fegyverről van szó, de hogy be merik vetni, az arról árulkodik, hogy a Fideszt egyedül uralma fenntartása érdekli, mégpedig bármi áron. Ezért – teszi hozzá – itt volna az ideje, hogy lépjen az EU. Egyébként a magyarok közül egyre többen támogatják az egyneműek jogait, illetve hogy az ilyen párok gyereket fogadhassanak örökbe. 

FT

Orbán Viktor azonnal keresztülhúzta Matolcsy György számítását, amikor az MNB első embere kemény költségvetési politikát sürgetett, ám az elszabaduló infláció még súlyos gondokat okozhat. Magyarország és Lengyelország veri Európát az áremelkedés tempója alapján, pedig a két gazdaság jó ideig ortodox politikát alkalmazott a gazdaságban, aminek köszönhetően megúszta, hogy komolyan kérdőre vonják a sajtószabadság, a kisebbségi jogok helyzete, továbbá a bíróságok megszállása miatt.

Ám most azt látni, hogy az infláció tartósan jelen lesz a térségben, vagyis strukturális okok váltják ki. Ez pedig előrevetíti, hogy ütközni fog a magyar, illetve a lengyel központi bank, valamint a két kormány, amely szórja a pénzt. Pedig főként a német beruházók idáig roppant mód elégedettek voltak az irányvonallal. Ám az egyre nagyobb inflációs hatás ellenére Orbán jelentős adókedvezményt harangozott be a gyermekes famíliák számára, mivel közeleg a választás.

Ezzel együtt a Capital Enonomics nevű kutató intézet arra számít, hogy a növekvő árak miatt egyáltalán nem lehet kizárni a kemény pénzügyi megszorító intézkedéseket. Az Európai Újjáépítési a Fejlesztési Bank fő közgazdásza az aggasztó jelenségek közé sorolta a jelentős munkaerőhiányt, amit a magyaroknál a hatalom migrációellenessége folytán nem tudnak külföldi szakemberek szerződtetésével enyhíteni.

De a hiányzó munkáskéz egyben felnyomja a béreket. Ugyanakkor a nyár végén megnyílik a brüsszeli pénzeszsák, elkezdik folyósítani a segélycsomag első részleteit. Ez pedig rögtön lecsapódik a magasabb keresletben. Ám mivel sok magyar és lengyel fejében ott van a szocializmus bukása idején átélt hiperinfláció, könnyen most is azt gondolhatják, hogy ezúttal is valami hasonló lesz. Azt pedig sokba fog kerülni a nemzeti bankoknak, hogy leszereljék ezeket a várakozásokat. A drágaság már most is jócskán ront sok ember életszínvonalán. Ha a jegybankok nem lépnek fel célirányosan, akkor még komoly bajokkal kerülhetnek szembe. 

Süddeutsche Zeitung

Könnyen előfordulhat, hogy Lengyelország hátat fordít az EU-nak, mint jogközösségnek, vagyis jogi értelemben végbemegy a Polexit. A döntő összecsapás a jövő csütörtökön esedékes, mert a lengyel Alkotmánybíróság a kormány kérésére akkor foglal állást az ügyben: mi élvez elsőbbséget, a hazai vagy a közösségi jog. Az ország már most is csak igen vonakodva, illetve több esetben egyáltalán nem hajtja végre az Európai Bíróság döntéseit, a Bizottság azonban leginkább csak nézi.

Így pl. azt, hogy az EUB hiába nyilvánította jogsértőnek a lengyel Legfelső Bíróság mellett létrehozott fegyelmi tanácsot, az továbbra is működik, gátolva az igazságszolgáltatás függetlenségét. Von der Leyen ma irányadó beszédet tart a jogállam jelentőségéről, ám Brüsszel idáig nem alkalmazott olyan szankciókat, pl. jelentős bírságot, ami igazán fájna Magyarországnak és Lengyelországnak. Azzal sem fordult a legfelső európai bírósághoz, hogy Lengyelország tesz annak több döntésére is, pedig ilyen esetben lehetséges volna igen kemény pénzbüntetést kiszabni. 

Le Monde

A 16 jobboldali radikális párt közös fellépése nyomán azt látni a földrészen, hogy a populista erők berendezkedtek, de az uralmat nem tudták megszerezni. Így vélekedik kommentárjában Sylvie Kauffman, az újság volt főszerkesztője, a kiváló elemző. Mint rámutat, a játszma folytatódik, hiszen éppen most lett soros elnök a szlovén kormányfő, Orbán nagy híve. Ő pedig ki is használja a lehetőséget. Ily módon von der Leyennek máris nyilvánosan figyelmeztetnie kellett Jansát, hogy Európának nem szabad eljátszania legfőbb ütőkártyáját, a bizalmat. Tegnap az EP-ben az derült ki, hogy a politikus a képviselők többségét sem tudta meggyőzni jogállam-ügyben.

Orbán a múltkorjában az EU-csúcson elvitte az idő jó részét a homofób törvénnyel. A vita kemény volt. Majd nem egészen egy hete jött a populista és szélsőjobbos erők nyilatkozata, miszerint az unió a radikálisok eszköze lett és tagadja a zsidó-keresztény örökséget. Ezzel együtt odahaza Jansa keze megvan kötve, hiszen kisebbségben kormányoz, így nem ugrálhat úgy mint magyar kollégája. Emellett szlovén illetékesek a kulisszák mögött együttműködnek Brüsszellel, hogy minimalizálják a károkat.

Orbán Viktor a legutóbbi brüsszel vacsoránál nem adta meg magát a többieknek, de kipellengérezték, otthon pedig kénytelen szembenézni pl. az ellenzéki budapesti polgármesterrel. Úgy tűnik, Fudán ügyében már meghátrált. Akárcsak a többi populista, ő sem büszkélkedhet a járványkezelés módjával, Orosz és kínai vakcina ide vagy oda, a mérleg katasztrofális. Emellett egyre kevésbé tudja leplezni a hatalmas korrupciót, hála azoknak az oknyomozó újságíróknak, akiket a sajtószabadság megnyirbálása ellenére sem tudott elhallgattatni.

Közben a radikális tábor képtelen csapatot alkotni, hiszen nagyban eltérnek a tagok érdekei. Ennélfogva ragaszkodnak az egyhangú döntéshozatalhoz, mivel máskülönben nem rúgnának labdába. Mindent egybevéve azonban nem lehet őket figyelmen kívül hagyni, sőt, nem is szabad, hiszen felemelkedésüknek oka van. De pl. a holland miniszterelnöknek igaza volt, amikor ajtót mutatott Orbánnak. A küzdelem megy tovább. 

Der Standard

Nem lehet abban bízni, hogy Bulgáriában olyan koalíció alakulna a most vasárnapi, újabb választás eredményeként, amely megálljt tudna parancsolni a korrupciónak, de a jelenség vastagon jelen van Európa középső, keleti és déli részén, ami igen sokat árt az uniónak, mint értékközösségnek. Ezt a Bertelsmann Alapítvány egyik elemzője fogalmazza meg vendégkommentárjában.

Igen rosszak az állapotok Bulgárián kívül Horvátországban, Magyarországon, Cipruson, Szlovákiában és Romániában pedig tovább romlott. Azaz a hatalom azt csinál, amit csak akar, nem kell semmiféle jogkövetkezménytől vagy hátránytól tartania. A Transparency International nemrég ugyanezt erősítette meg korrupciós barométerével. Az derült ki belőle, hogy a járvány idején csak még gyakoribbá váltak a kenőpénzek. Leginkább a románoknál és a bolgároknál.

Brüsszel évek óta ölbe tett kézzel nézi, hogy sok helyütt a korrupt elit zsebébe ömlenek a pénzek, noha ezek a politikusok – hatalmuk megőrzése érdekében – leépítik a jogállamot és korlátozzák a sokszínűséget. A felelősségrevonás elmaradása azután odavezet, hogy jó pár tagállamban olyan rendszer alakul ki, amely már nem felel meg a demokratikus normáknak.

Ha az EU a populizmus és a tekintélyuralom helyett stabil viszonyokat akar a tagországokban, akkor végre rá kell kényszerítenie a kormányokat a korrupció leküzdésére és a jogállami elvek betartására. A világban már így is csorbult a szervezet hitele, mármint hogy mennyire tisztakezű. 

Die Welt

Az UEFA ugyan nem engedélyezte, hogy a magyar-német meccs alkalmából, az LMBT-ellenes törvény elleni tiltakozásul szivárványszínnel világítsák meg a müncheni Bayern Arénát, a stadion most szombaton mégis ilyen díszfényt kap, mert akkor lesz Európában a meleg kisebbségek napja. A német bajnok ily módon kíván ezúttal is jelzést adni, hogy a tolerancia mellett van, ugyanakkor elutasít minden homofóbiát és diszkriminációt.

Az egyesült elnöke kifejtette, hogy egyértelművé akarják tenni: támogatják a nyitottságot, valamint a sokszínűséget. Mert a kirekesztésnek semmi helye a sportban, illetve a társadalomban.