Most jutott el hozzám a december 23-án kelt beszámoló arról a kiemelkedő kulturális eseményről, amelyen a fél kormány, Rétvári Bencétől Fekete Péterig és a Párt szolgálatába állított kultúrharcosok hada, így Demeter Szilárd is önfeledten ünnepelte a PIM-ben L. Simon Lászlót, aki épp 25 évvel ezelőtt örvendeztette meg az egyetemes és a magyar kultúrát első kötetével.
A hamisítatlan NER-ünnepségen a tahóság, az ízléstelenség, a nárcizmus és a gátlástalan bunkóság, mint megannyiszor, kísérelte meg korszakos jelentőségűvé felmagasztosítani önmagát.
Engem leginkább Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár fellépése ragadott magával. A kulturális porondmester az ünnepség központi számára, a 25-ösre igyekezett asszociálni, úgy, ahogy arra egyáltalán képes volt. Ennek során említette meg Mozart 25-ös, „kis” g-moll szimfóniáját (K. 183).
Na, mármost, 1972-ben jelent meg Pándi Marianne Hangversenykalauz, I. Zenekari művek c. kötete (Zeneműkiadó, 57.), amit érdemes összevetni a mai Magyarország kultúráért felelős államtitkárának ünnepi beszédével. Ahol Pándi Marianne azt írja, hogy „valóságos romantikus szenvedély hatja át a tizenhét esztendős mestert”, ott Fekete Péter így beszél: „a romantikus szenvedélytől áthatott pátosz a tizenhétesztendős mester vallomása.” Ahol Pándi Marianne úgy fogalmaz, hogy „Az első tétel (Allegro con brio) néhányütemes bevezetőjének nyugtalan szinkópái a Don Giovanni nyitányának lassú előzenéjében térnek majd vissza”, ott Fekete Péter ezt mondja: „Az Allegro con brio izgatott szinkópái majd visszatérnek az operák operájában…, a Don Giovanniban.” S ahol Pándi Marianne „sötét zenekari színek”–ről szól, és „a lassú tétel megbékélt álomzenéjéről”, amely „mintegy pihenőt engedélyez a menüett előtt”, ott Fekete államtitkár azt emeli ki, hogy „a lassú tétel sötét, de megbékélt álomzenéje pihenni hagy egy keveset – a menüett táncba hív.” Végül Fekete kultúrfelelős megemlíti Milos Forman Amadeus c. filmjét, amelyben ez volt a nyitózene. Erről Pándi Marianne értelemszerűen még nem tudhatott, de a Forman-filmre történő hasonló utalás még a legeldugottabb koncerttermek műsorfüzeteiben is obligát másfél sort képez. Ezzel persze eszemben sincs azt állítani, hogy Fekete Péter kulturális államtitkár Pándi Marianne könyvéből plagizálta volna a fentieket: nem hinném, hogy Fekete olvasta volna az említett szerzőt. Helyette egyszerűen kikopizta a „Mozart: 25. szimfónia” c. Wikipédia oldalon talált sorokat, amelyek – szintén minden utalás nélkül – veszik át Pándi Marianne gondolatait.
Az persze nem derült ki, hogy a 25-ös számon túl miért pont ez a szimfónia járult hozzá Fekete államtitkárnak az L. Simonról megképződött asszociációs mezejéhez, de ha szólt volna nekem, a 25-ös számra utalva és L. Simonra gondolva sokkal jobb ötleteim támadtak volna. Például az az 1777. október 25-én (!!!) kelt Mozart-levél, amely az alábbiakkal záródik: „Még egyszer csókolom a Papa kezét, és ölelem a nővéremet, és üdvözletemet küldöm minden jó barátnak és barátnőnek, és most megyek a budiba, és talán rakok egy rakás kakát, és maradok a bolond, aki voltam, Wolfgang et Amadeus Mozartén, Augsburg, 1700 héthétén, októberén 25-én.” (Wolfgang Amadé Mozart levelei, Gondolat Kiadó, Budapest, 2016. 60. Fordította Györffy Miklós. A németesek és a fordítási nehézségekért rajongók kedvéért: Wolfgang Amadeus Mozart: Briefe, marixverlag, Wiesbaden, 2011. 68.)
Vagy – továbbra is a 25-ös számnál és L. Simonnál maradva – tudtam volna javasolni az épp huszonötéves Mozart egy-két kompozícióját, amelynek a fiatal mester az alábbi címeket adta: Leck mir den Arsch fein recht schön sauber (Ugyan nyald már ki szép tisztára a seggem, K. 382d; Leck mich im Arsch (Nyald a seggem, K. 382c). (Mozart címadásáról ld. pl. Wolfgang Hildesheimer: Mozart, Gondolat, Bp. 1985. 49. Fordította Györffy Miklós)
De nincs és nem is lehet NER-es ünnepség biblikus utalás nélkül. Fekete államtitkár megmaradva a 25-ös számnál a 25. zsoltár „Uram, mutasd meg nekem útjaidat, taníts meg ösvényeidre!" fohászával gratulált az ünnepeltnek, kívánva további alkotóerőt, építő, támogató (!!!), megtartó emberi kapcsolatokat.
Amúgy milyen kár, hogy Fekete kultúros a 25. zsoltár 4. versén már nem jutott tovább a szöveg olvasásában, pedig, ha sikerült volna az egész zsoltárral megbírkóznia, akár leeshetett volna neki, hogy a 25. zsoltár a zsoltáros vétkeiről és bűneiről szól, s arról, hogy ezek a bűnök nagyok (vagy ezek száma igen sok – a רב héber szó mindkét fordítást megengedi).
Mert így kaphatott volna igazi értelmet Fekete Péter kulturális államtitkárnak L. Simon László költőfejedelemhez címzett magasztos laudációja.
