2019. július 26., péntek

2,7 MILLIÓ FORINT KÖZPÉNZBE KERÜLT A KDNP-S VEZETŐK ÉS FELESÉGEIK SZENTPÉTERVÁRI TURISTÁSKODÁSA

INDEX
Szerző: BIROM
2019.07.25.


Az Országgyűlés Hivatala fizette, méghozzá a a KDNP-frakció keretéből azt a 2,7 millió forintot, amelyben Semjén Zsolt és Harrach Péter kereszténydemokrata pártvezetők szentpétervári utazása került, hangzott el az RTL Híradójában.

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy egy háromnegyed órás protokoll-látogatás után az egész hétvégét Szentpéterváron töltötték a KDNP politikusai feleségeik társaságában. A teljes delegáció ötfős volt: Semjén Zsolt, Semjénné Menus Erzsébet Gabriella, Harrach Péter, Harrach Péterné Nagy Csilla és Ujvári Sándor utazott...

...Az eredeti hírből is kiderült ugyanis: Szentpéterváron fejenként tízezer rubellel, vagyis ötször negyvenötezer forinttal fogadta a KDNP vezetőit a VIP-váróban a főkonzul és az első beosztott, majd a főkonzulátusnak köszönhetően egy kisbusszal utaztak be egy ötcsillagos szállodába, a Corinthiába . Ennek honlapja szerint

EGY KÉTSZEMÉLYES SZOBA 23 950 RUBELNÉL KEZDŐDIK (107 EZER FORINT), ÉS 66 450 RUBEL (299 EZER FORINT) A LEGDRÁGÁBB ÉJSZAKÁNKÉNT.


Semjénék találkoztak Szergej Szolovjov első alelnökkel és Alekszandr Kusakkal, az Egységes Oroszország párt frakcióvezető-helyettesével, ez volt az eseményről készült egyetlen hivatalos fotó, ami Semjén Facebook-oldalára is kikerült. A 45 perces látogatással a hivatalos út véget is ért, azonban a delegáció vasárnapig Szentpéterváron maradt, és többek között városnézésen, kirándulásokon és sétahajózáson vettek részt.

Mindez Hollik István szerint nemcsak etikus, hanem:

"ez a bevett gyakorlat".

EGY TITKOS AKCIÓ TÖRTÉNETE, AMIRŐL MÉG PINTÉR SÁNDOR SEM TUDOTT

INDEX
Szerző: DEZSŐ ANDRÁS
2019.07.26.


Egy kereskedéssel foglalkozó exrendőrt kért meg néhány zsaru 1991-ben, hogy vegye fel a kapcsolatot az FBI európai igazgatójával anélkül, hogy erről a belügyi vezetés tudomást szerezzen. Ez volt az első alkalom, hogy a magyar rendőrség közvetlen kapcsolatba lépett az FBI-jal, éppen ezért történelmi is. A rendőrök azért akartak kapcsolatba lépni az amerikaiakkal, mert a Los Angeles-i magyar maffia egyik hazatérő tagja megzsarolt egy másik hazatérő magyart, aki a BRFK-ra menekülve felfedte, hogy az FBI ügynöke. Védelmet akart, ezért valamit tenni kellett. Egy eddig soha nem publikált sztori, eredeti dokumentumokkal az Indexen...

ÖTÖS - PÉTERFY GERGELLYEL

KLUBRÁDIÓ / ÖTÖS 
- PÉTERFY GERGELLYEL
Szerző: KLUBRÁDIÓ / PÉTERFY GERGELY
2019.07.25.


Irodalom, kultúra, közélet... és minden ami belefér. Próbálunk a zárt stúdióból kilépni a világba...

ITT HALLGATHATÓ MEG

ITT A LISTA, FINOMAN SZÓLVA KORMÁNYKÖZELI PROFESSZORRA BÍZNÁK AZ MTA-TÓL ELVETT KUTATÓINTÉZETEK IRÁNYÍTÁSÁT

168 ÓRA ONLINE
Szerző: ÁGOSTON ZOLTÁN
2019.07.25.


Augusztus 1-től az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) égisze alatt működnek tovább a Magyar Tudományos Akadémiától elvett kutatóintézetek, a hvg.hu pedig megszerezte az intézmény irányító testületébe jelölt kutatók névsorát. A 13 tagú irányító testületbe az MTA és az Innovációs és Technológiai Minisztérium 6-6 jelöltet delegál, elnökének pedig Palkovics László Maróth Miklós orientalista professzort, a PPKE BTK korábbi dékánját szánja, aki 2008 és 2014 között az MTA alelnöke is volt már.

Rajta kívül az ITM őket jelöli az irányító testületbe:

- Gáspár Péter, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék
- Grüner György kísérleti fizikus, University of California at Los Angeles Department of Physics and Astronomy
- Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár
- Kellermayer Miklós biológus
- Mezei Ferenc fizikus, MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont
- Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem volt rektora

Ők pedig az MTA jelöltjei:
- Ádám Veronika, Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Biokémiai Intézet
- Bokor József, az MTA alelnöke, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék
- Borhy László, az ELTE rektora, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézet Ókori Régészeti Tanszék
- Borsos Balázs, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet Etnológiai osztály
- Freund Tamás neurobiológus, az MTA alelnöke, MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet
- Pálfy Péter Pál matematikus, MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet...

VOKSOKÉRT TURNÉZIK ORBÁN A HATÁRON TÚL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Népszava
2019.07.26.


A „nemzetépítésből” mára nyílt színi szavazatvásárlás lett. A kormány tízmilliárdokkal kedveskedik a határon túli szervezeteknek.

Tavaly összesen csaknem 85 milliárd forintot költött a Külgazdasági- és Külügyminisztérium hat szervezeten keresztül a határon túli magyar lakta területek gazdaságfejlesztésére – derült ki a tárca összesítéséből. A legtöbb pénz, 45 milliárd forint a Vajdaságnak jutott, Felvidéken 22 milliárd forintra, Kárpátalján 13,3 milliárd forintra, Erdélyben 3,3 milliárd forintra, Drávaszögben 945 millió forintra, míg Muravidéken 677 millió forintra lehetett pályázni. A hivatalosan meghatározott cél minden esetben a helyi gazdaság fejlesztése volt, valamint a határon túl élő magyarok elvándorlásának megakadályozása. 

A pénzek elosztását az állam tulajdonában lévő, általában az adott országban bejegyzett szervezetek végzik. A pénzköltés egyébként idén sem állt le, a Vajdaságban élők például egy nemrég indult tenderen összesen 1,4 milliárd forintra pályázhatnak: egyebek mellett 300 millió forint jut házvásárlásra, 200 millió forint földvásárlásra, 300 millió forint eszközbeszerzésre, de turisztikai fejlesztésre is szánnak 300 millió forintot. Erdélyben 131 millió lejt (9,1 milliárd forintot) szántak traktorok és különböző mezőgazdasági eszközök beszerzésére, míg további 75 millió lejt (5,2 milliárd forintot) szálláshelyfejlesztésre...

BETELT A POHÁR BRÜSSZELBEN - KÉT ELJÁRÁS IS INDUL MAGYARORSZÁG ELLEN

NAPI.HU
Szerző: SZABÓ ZSUZSANNA
2019.07.25.


Az Európai Bírósághoz fordult csütörtökön az Európai Bizottság, a harmadik szakaszba léptetve ezzel a "Stop Soros" törvénycsomag miatt még tavaly júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást...

ITT OLVASHATÓ

BÁRKIBŐL LEHET ELLENSÉG – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: Magyar Hang
2019.07.25.


Július 26-tól kapható a Magyar Hang 2019. évi 30. száma! Olvasnivaló egész hétre! Keresse péntektől a következő csütörtökig az újságárusoknál!

Ízelítő a tartalomból:

– Bárkiből lehet ellenség – interjú Alföldi Róberttel a hatalomról, a gyávaságról, a valóság elvesztéséről és a kritika elfojtásáról

– Apátia, megfélemlítés, sötét autó – Nem sikerült a lehetetlen: magyar képviselő nélkül alakul meg az új ukrán parlament

– „Nem szeretem, ha túl sokan utálnak” – Rockenbauer Zoltán a betegápoló Csinszkáról, kultúrkampfról és a hátrahagyott politikáról

– Míg valaki el nem kezd lázítani… – Van is, nincs is ellenzéki összefogás a Janiczak Dávid vezette Ózdon. Riport

– Fele sem igaz a nagy bérrobbanásnak – Statisztikai trükkökkel vezeti félre a közvéleményt a kormány

– Hatalmi viszály kettő az egyben: egymásnak feszült a KDNP és a Fidesz Szécsényben

– Együtt nyög a debreceni ellenzék. Nem tudtak megegyezni a kihívók, de kicsi az esélye az előválasztásnak

– Méltatlan helyzet Zánkán – Tapolcai baptisták fogadják be a kiutált, iskolányi gyereket

– „Meghordták a kádat is!” Van víz a szabolcsi megyeszékhely szegregátumában, most az érkező „szinyós keletiek” miatt aggódnak a helyi romák. Riport

– Mi lesz a török hűtlenség ára?

– Ankara a venezuelai úton – Hosszú távon halálra van ítélve a gazdaságot hatalmi érdekből manipulálók próbálkozása

– Merkel, a tűzoltó. Az európai válság mélyülése és a Németország körül növekvő bizonytalanság közepette is kitart a kancellár

– Kik nyerhetnek Európa gyengülésén?

– Elvitték a földet az alföldiek elől. Intézményesített rablás: több mint „kétharmadot szereztek” a tőkeerős, baráti árverezők Bács-Kiskunban

– Harminc év – harminc történet: Tejben-vajban Torontóban 2001: Medgyessy Péter lobbiügye – Torkos Matild sorozata

– „Márpedig mi sokáig éltünk”. Túlélők mesélnek a svájci diplomata, Carl Lutz embermentő akciójáról, az Üvegházban töltött hónapokról és a vészkorszak Budapestjéről

– Felmutatni a „jobbik részünket” – Bérczes László Ördögkatlanról, kanadai rendezésről, Magyarország 365 napjáról és Cseh Tamásról

– A százéves kertész – Bálint György és Bánó András közös könyve, a Bálint gazda, a százéves kertész című életrajzi kötet augusztus végén kerül a könyvesboltokba, ebből közlünk részletet

– Több száz milliós támogatással indulhat szeptembertől az új kulturális-közéleti lap, az Országút

– Szívemberek – Az Ördögkatlan fesztivál egyik alapító-szervezőjével, Kiss Mónikával beszélgettünk

– Angyalcsinálás a színpadon – Kis színháztörténeti összefoglaló a teljesség igénye nélkül, első részében a Kádár-rendszer bukásáig.

– Magyar mérleg: egy arany, két ezüst Véget ért a budapesti olimpiai kvalifi kációs vívó-világbajnokság

– Fiataljaink a világ legjobbjai

Publicisztika

Gulyás Balázs: Cseh Katalin mindennel kérte a gíroszt
Dévényi István: Se senki, se semmi
Szerető Szabolcs: Jobb híján?
Tompos Ádám: Szabadlábon a lincselő
Tanka Endre: Globális életpusztítás legyen az ára a mesterséges intelligencia fejlesztésének? Hamleti vívódás az 5G hazai bevezetéséről
Szathmáry István Pál: Ördögük van
Ficsor Benedek: Állami forrásoktól nem függetlenül
Lakner Dávid: Heller Ágnes (1929-2019)
Hegyi Zoltán: Egy mindenes feljegyzései (57. rész)
Hegyi Zoltán: Kíméletes embertartás
Vass Norbert: Vízszintes végtelen
Wekerle Szabolcs Folyamatos veszély
Gazda Albert: BAM
Puzsér Róbert: Valótlanság konyhakészen
Marabu: Más földrész

Kritika

– Vízipók légnadrágja és a vörös teknős átváltozása – Varga Zoltán: A kecskeméti animációs film
– Van okunk az örömünnepre? – Csath Magdolna: Bevesszük a kanyart?
– A várszoknya és a Savanyúleves bástya – Tittel Kinga: Mesélő Budapest, A Várnegyed titkai

ORBÁN VIKTORRA IS UTALNAK A MICROSOFT KORRUPCIÓT BEISMERŐ VALLOMÁSÁBAN

HVG ONLINE
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2019.07.26.


Két konkrét eseten mutatja be a Microsoft Magyarország által az USA-ban aláírt vallomás, hogyan bundáztak meg állami beszerzéseket, játszottak össze állami tisztviselőkkel. A magyar ügyészség egyszer már gyanú hiányában visszautasított egy feljelentést. Most azt ígérik, megkérdezik az amerikai kollégákat, van-e releváns, kiadható információjuk.

Van rá némi esély, hogy a Microsoft korrupciós botrányának Magyarországon is lesz következménye: „A Legfőbb Ügyészség megkeresi az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumát, hogy a Microsoft ügyben van-e a birtokukban bűncselekményre vonatkozó bármely olyan adat, amit rendelkezésre tudnak bocsátani, és amely alapján a magyar hatóságok el tudnak járni” – közölte az ügyészség a hvg.hu-val. A minisztérium által közzétett dokumentum alapján mindenesetre a gyanú meglehetősen egyértelműnek tűnik.

A témában érkezett már feljelentés a magyar ügyészségre. Erről Polt Péter legfőbb ügyész még 2018 októberében azt közölte Mesterházy Attila MSZP-s parlamenti képviselő kérdésére, hogy „bűncselekmény gyanújának hiányában” áprilisban elutasították. A hvg.hu-val azt közölték, hogy jelenleg sincs folyamatban semmilyen eljárás: „A Microsoft Magyarország Kft. által értékesített szoftverlicenceket érintően büntetőeljárás nem indult. Az ügyészség sem az Amerika Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumától, sem más amerikai hatóságtól nem kapott feljelentést vagy olyan jelzést, amely az említett ügyletekkel kapcsolatos korrupciós bűncselekményre utalna.”

Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, a Microsoft Magyarország az amerikai hatóságoknak beismerte, hogy 2013-tól 2015-ig „egy vezető tisztviselője és több alkalmazottja részt vett” egy manipulált beszerzésekre és vesztegetésekre épülő ügyben. A cég peren kívüli egyezséget kötött az amerikai igazságügyi minisztériummal, aminek keretében 8,8 millió dollár (2,6 milliárd forint) bírság megfizetését vállalta. Az igazságügyi minisztériumnak egészen biztosan vannak releváns információi, sőt egy részüket már nyilvánosságra is hozták: ugyanis a Microsoft Magyarországgal kötött peren kívüli megállapodás teljes szövege elérhető a honlapjukon. Ebben nemcsak általánosságban, hanem két konkrét példán mutatják be, hogyan működött a Microsoft Magyarország és a viszonteladók alkalmazottai, illetve állami tisztviselők összejátszásával a korrupciós rendszer. Az amerikai hatóságok az ügyet részletesen felgöngyölítették, ahogy a magyar hatóságoknak (is) illett volna, tárgyi bizonyítékokkal, például inkrimináló emailekkel egyetemben...

SZABAD SZEMMEL: ORBÁN SAJÁT SZÁJA ÍZE SZERINT AKARJA ÁTÍRNI A TÖRTÉNELMET – A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.07.26.


FT 

A hosszú elemzés – „Magyarország Orbán Viktora és a történelem átírása” címmel azt fejtegeti, hogy ha nem is az ország legújabb kori történetét, de annak értelmezését és tanítását megváltoztathatja, hogy az 56-os Intézetet beolvasztották a Veritasba. Utóbbiról bírálók azt mondják, hogy az az orbáni történetfelfogást favorizálja. Továbbá hogy a hatalom az összevonással is ellenőrzés alá akarja vonni a kutatókat, megfojtja az akadémiai szabadságot, visszaszorítja a lehetőséget, hogy nyilvánosan lehessen a hivatalos állásponttól eltérő nézeteket hangoztatni. Valamint beleilleszkedik abba a szándékba, amely úgy igyekszik feltüntetni a 20. századi Magyarországot, hogy az a nácik és a szovjetek áldozata volt, ám most egy igazi hazafi vezérletével kiáll önmagáért. Rainer János, az 56-os Intézet volt igazgatója szerint, Nagy Imre szobrának eltávolítása a Kossuth térről az jelképezi, hogy Orbán próbálja alakítani és saját szája íze szerint átírni a történelmet. A kormány tagadja, hogy ilyesmit forgatna a fejében. A Veritas szóvivője pedig úgy nyilatkozott, hogy részükről semmi sem akadályozza a kutatómunkát, viszont arra szükség van, hogy felülvizsgálják mindazt, amit a szocializmus idején állítottak a történelemről. Ami az 56-os Intézettel történt, az kapcsolódik az Orbán által tavaly, Bálványoson meghirdetett új korszakhoz. Tehát hogy a politikai rendszert egy új kulturális időszakba kell beágyazni. És be is tartotta a szavát. Azóta elűzték a CEU-t, leállították a gender tudományok oktatását, egyetlen alapítványba fogtak össze csaknem 500 kormánybarát sajtóorgánumot. Szorosabbra vonták az MTA felügyeletét, elvéve az intézmény kutató hálózatát. A Politikatörténeti Intézet igazgatója, Egry Gábor úgy értékeli: az apologeták igyekeznek úgy beállítani, hogy a rendszerváltásnak egyetlen hőse volt, Orbán, aki saját kezével győzte le a kommunizmust és vágta át a Vasfüggönyt. Ez a változat igen egyszerű, csak éppen figyelmen kívül hagyja a nemzetközi összefüggéseket, teszi hozzá. A Kossuth téren Nagy Imre szobra helyén a Tanácsköztársaság áldozatainak emléke előtt tisztelgő alkotást kívánják újra felállítani. A holokauszt több szakértője szerint a rezsim bagatellizálni igyekszik az ország szerepét jó 400 ezer zsidó halálában, amit már a Szabadság téri megszállási emlékmű is jelképezett. A magyarok tisztára mosásának vádja a Sorsok Háza miatt is felmerült. Trianon közelgő 100. évfordulója kapcsán Békés Márton, a Terror Háza történésze azt fejtegeti, hogy Orbán helyesen látja az ország történelmét, amikor az 1. világháború utáni területvesztésre, valamint a német és orosz megszállásra összpontosít. Merthogy az államok nemzeti függetlensége és szuverenitása a legjobb eszköz a globalizáció sötét oldalának ellensúlyozására. Romsics Ignác ezzel szemben azon a véleményen van, hogy a kormányfő a kollektív áldozatiság érzetét sulykolja, ami egyfelől igazolná a nyugati intézményekkel szembeni kihívást, másfelől pedig nemzeti közösséget kovácsolna, éspedig azon az alapon, hogy a történelem során, így vagy úgy, de minden réteg szenvedett. Viszont az új intézmények létrehozása már érintheti a tudomány szabadságát. Rainer János ehhez azt fűzi hozzá, hogy jóllehet a miniszterelnök karrierje Nagy Imra újratemetésével indult, Orbán jelképesen immár magával akarja felváltani a kivégzett politikust. 

FAZ 

A konzervatív lap kommentárja szerint Orbán Viktor bent akar maradni az unióban, ám annak szabályaihoz már nem szeretné tartani magát, ez ügyben sajátosak az elképzelései. Olyan törvényeket nyomott át, amelyek sértik a migránsok jogait és az EU szerint nem összeegyeztethetőek a közösség normáival. A Bizottság ezért fogja perbe most a magyar kormányt az Európai Bíróság előtt. Ám azt kell feltételezni, hogy a miniszterelnök nem különösebben izgatja magát az eljárás miatt. Idáig mindig bízhatott abban, hogy nem sikerül igazán hatékony szankciókat elfogadtatni vele szemben. A leghatásosabb amúgy is az volna, ha a magyar választók ellene fordulnának, csakhogy ez idáig elmaradt. Láthatólag a megosztó magyar politikus is profitál abból a jelenségből, ami jól jön sok populistának. A botrányok leperegnek róla.

Die Presse 

Ha Orbán Viktor abban bízott, hogy hivatali ideje végén a Bizottság majd megenyhül, akkor melléfogott: Brüsszel újabb ügyben, a „Stop Soros” miatt fogta perbe a magyar államot, egyben a menedékkérők élelmezésének megtagadása miatt is eljárást kezdeményezett. Az első kérdés miatt jó egy éve lendült mozgásba az EU gépezete, és mint most uniós részről közölték: a magyar fél nem adott kielégítő válaszokat a felvetett kérdésekre, nem tisztázta az aggályokat. (A vonatkozó jogszabály elnevezése kapcsolódik a Soros elleni kampányhoz. A holokauszt túlélő pénzember és emberbarát a Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül támogat olyan NGO-kat, amelyet menekülteknek nyújtanak segítséget.) De meggyűlt a baja a Bizottsággal Orbán szövetségesének, a milliárdos cseh miniszterelnöknek is. Zajlik ugyanis ellene a vizsgálat, hogy cégei három uniós alaptól is jogellenesen kaptak támogatást...

VARGA JUDIT HARCBAN ÁLL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.07.26.


Dobrev Klára azt mondta tegnap az ATV-ben, hogy a nagyságos Néppárt tagjai azzal lobbiznak Trócsányi László biztosi kinevezése mellett, hogy ő nem is Fidesz-tag. Mért ne hinnénk Dobrevnek, ilyet nem talál ki az ember, pláne, ha ha már Járóka megválasztása után is azzal védekeztek némely rászavazók, hogy nem tudták, a nacsasszony Orbán kompániájához tartozik.

Mindebből két dolog fakad: a más országbéli brüsszeli képviselők sem nagyon tudják, hol is élnek, másrészt pedig a mi kis fasisztáink sorsa beteljesedett, Európában már úgy tekintenek rájuk, ahogyan itthon is kellene. Azaz, mint pestises, undorító képződményre, gennyes fekélyre, akit, akiket nagy ívben kerülni kell. Remélhetőleg Ursula naccsága is megvilágosodik, mielőtt túlságosan kinyílna a csipájuk, de ebben inkább ne reménykedjünk.

Ehhez képest itthon hatalmas a pofájuk, belső használatra az összes egy harcos kiskakas vagy verhetetlen terminátor. Harsognak a trombiták, peregnek a dobok, élükön a legfrissebb hússal, Varga igazságügyes elvtársnővel, aki úgy látott neki a kaszabolódásnak, hogy lassan Szijjártó is leckéket vehetne tőle. Sőt, lehet, a csaj még jobban is focizik, mint a tarajos. Más érdeme egyiknek sincs, de nem is szükséges Neriában, mert ez a hely bokréta a kalapon, ilyen más nincs is sehol.

Varga elvtársnőt, mint emlékezhetünk, arra szerződtette Orbán gazda, hogy “segítsen megnyerni az uniós csatákat”, és ő neki is látott a segítésnek, de nagyon. Most azt trombitálta szanaszét, hogy a magyar kormány visszautasítja a jogállami kritériumokhoz kötődő uniós támogatást. Budapest ellen fog állni, mondta a kis Boudica, és szeme vérben forgott, de az ilyen fölösleges időtöltés, ez a fél mondat már egy szerelmetes vallomás, hogy baj van velünk. Ha nem lenne, nem kellene ordítani.

Varga elvtársnő szerint minden nagyon szép, minden nagyon jó, és ő mindennel meg is van elégedve. Az a szar a propellerben, hogy viszont az Európai Bizottság szerint meg nem. Ez a szerv ugyanis a Stop Soros törvénycsomag miatt keresetet indított Magyarország ellen az Európai Unió Bíróságán éppen most. A Bizottság úgy látja, hogy a menedékjogot és a tartózkodási engedély megszerzését támogató tevékenységeket büntető magyar törvényi rendelkezések uniós jogba ütköznek...

2019. július 25., csütörtök

ALFÖLDI RÓBERT: BÁRKIBŐL LEHET ELLENSÉG

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: MAKRAI SONJA
2019.07.25.


A rendszerváltás óta eltelt harminc év alatt senki nem tanította meg nekünk, hogyan kell egy demokráciában élni és felelős állampolgárként működni – fogalmazott a Magyar Hangnak Alföldi Róbert. A színész-rendező szerint a hatalomnak önálló, gondolkodó lények helyett szorongó, elveszett emberekre van szüksége, akiket irányítani lehet. Az Ecuadorból nemrég hazatért Alföldi Róberttel a dél-amerikai ország nyitottságáról, az értelmiség felelősségéről, a taotámogatás eltörléséről és a hazaszeretet kisajátításáról beszélgettünk.

Részletek a Magyar Hang július 26-i (2019/30.) számában, pénteken megjelenő interjúból!

(…)

– A függetlenek kivéreztetésével teljesen eltűnhet a kritika? 

– A kultúra és igazán az élet minden területéről el akarják tüntetni a társadalmi reflexiót. De nem csak a kritikát, már a kérdésfelvetéseket is megpróbálják elfojtani, mert az szembenézésre kényszerít. Az a legnagyobb baj, hogy a rendszerváltás óta eltelt harminc év alatt nem tanították meg nekünk, hogyan kell egy demokráciában és a demokráciával élni, kinek milyen feladatai, lehetőségei vannak. Nem tudjuk, hogyan védjük meg magunkat, milyen valódi és felelős kötelezettségeink és jogaink vannak. Mostanra pedig már eljutottunk odáig, hogy már nincs, ami megvédjen. A szorongó, elveszett emberek igénylik, hogy megmondják nekik, merre menjenek. A hatalomnak ezért sincs szüksége önálló, gondolkodó lényekre. Az oktatásban, a kultúrában egyértelműen minden erre utal...

HELLER ÁGNES HALÁLÁRA – AJÁNLÓ A 168 ÓRA 2019. JÚLIUS 25-I SZÁMÁBÓL


168 ÓRA
Szerző: 168 Óra
2019.07.24.


„Aztán az elemek közé, legyél szabad – mondja Prospero Arielnek. Így halt meg Heller Ágnes, az elemek között, szabadon. Beúszott a Balatonba, ahogy minden nyáron tette, hosszú órákig, és nem tért vissza.” Radnóti Sándor emlékezik a filozófusra.

Elnöki ígéretzuhatag

Hosszú sorállás lesz azért a szerepért, hogy kinek a szavazatain múlt végül Ursula von der Leyen bizottsági elnöksége. Az elnök ugyanis mindössze kilenc szavazattal kapott többet a minimálisan szükségesnél a múlt keddi szavazáson. A Fidesz rögtön bemondta, hogy nélküle Ursula von der Leyen nem szerzett volna többséget, de valójában inkább az a kérdés, hogy a magyar kormány miért kényszerült támogatni egy olyan jelöltet, akinek a programja gyökeresen szemben áll az övével. Kétségtelen ugyanakkor, hogy Von der Leyen mögött törékeny többség képe rajzolódik ki, amelynek birtokában csakis sokféle érdek együttes kalkulálása közepette végezheti a munkáját. Ugyanakkor azok, akik ma a leghangosabban dicsekednek azzal, hogy nélkülük Von der Leyen megválasztása nem ment volna, éppen azok – írja elemzésében Lakner Zoltán –, akik nincsenek benne az új elnök mögött álló néppárti, liberális és szociáldemokrata koalícióban. Hamis tehát az a kormánypropaganda által gerjesztett képzet, mintha Orbán Viktor úgymond zseniálisan bejátszotta volna magát a bizottsági elnököt támogatók körébe. Sokkal inkább az a helyzet, hogy előzőleg olyan helyzetbe navigálta magát, amelyben már nem tudott elugrani Von der Leyen támogatása elől. Az új elnök megosztó javaslattal nyitott: a tagállamok prüszkölése ellenére azt szeretné elérni, hogy a bizottság tagjai fele-fele arányban legyenek nők és férfiak, ami az Ónody-Molnár Dórának nyilatkozó Balázs Péter volt külügyminiszter szerint egy kis jóindulattal megvalósítható is lenne. Kérdés az is, mit hozhat a térség szempontjából az új elnök. Nos, a Barát Józsefnek interjút adó tekintélyes szlovák politikus, a Néppárt agytrösztjének számító Martens kutatóközpont elnöke, Mikuláš Dzurinda szerint a V4-csoportnak semmiképp nem lenne szabad ellenállói mozgalommá válnia.

Erzsébet-díj

Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere a hőség leple alatt olyan gyorsan csusszant át balról jobbra, hogy a politika iránt érdeklődő közönség sem könnyen fogta fel. A Fidesznek így a függetlenség álcáját viselő, atombiztos polgármesterjelöltje lett Pesterzsébeten. Ahogy a futballban mondják, posztra igazoltak. Az ex-MSZP-s polgármester vállalja a Fideszt, és támogatni fogja Tarlós Istvánt. Szabados „átállt”, a Pál utcaiak helyett most a vörös ingeseket támogatja. A fordulat azért regényes, mert negyedszázados szolgálat után a káderek (Szabados nemhogy MSZP-tag, de 2002-től 2009-ig országgyűlési képviselő is volt) nehézkesen mozdulnak, ha pártváltásról van szó. De Szabadosnak, úgy látszik, vannak lelki tartalékai, a Fidesznek pedig lekötetlen vegyértékei. Az erzsébeti baloldal gyorsan lépett, az ismeretlen Balog Róbertet, a Főtáv főosztályvezetőjét választotta. Mivel Tarlós közgyűlési többsége ősszel veszélybe kerülhet, új Szabadosok kerestetnek. Buják Attila riportja.

Csak egy odavetett mondat?

Hamarosan kiderül, vádat emelnek-e Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság ügyében. Az egykori médiavállalkozó, az úszószövetség volt elnöke mindent tagad. Sorsa azonban immáron bizonyosan nem a saját kezében van. Tóth Ákos cikke.

Facebook a romasoron

Egy évtizeddel ezelőtt még mutatóba is alig akadt internet a hátrányos helyzetű kisfalvak leginkább lepusztult részein, különösen a romatelepeken. Mára alaposan megváltozott a helyzet, a legeldugodtabb zugokba is beköltözött a wifi vagy a mobilinternet. Ha a felnőttek közül nem is mindenkinek, de a gyerekeknek általában már van okostelefonjuk. Nem a legújabb, legdrágább modellek közül való, inkább az olcsóbb fajtából, a mások által már megunt három-négy éves készülékekből. De arra, amire a szegregátumokban használják – facebookoznak, messengereznek, YouTube-videókat néznek, lövöldözős játékokat játszanak – pont megfelel. Szakértők szerint az okoseszközök megjelenése a legszegényebbek körében örvendetes fejlemény ugyan, de számos veszéllyel is jár. A digitális szakadék csökkentésére önmagában nem elég a sajátos virtuális szubkultúra kialakulása, és az önkontroll nélküli okostelefon-használat pedig még nehezítheti is a romák integrációját. Cseri Péter riportja...

A KUTATÓINTÉZETEK ESETE A MUSZLIMOKKAL (WTFPOSZT)

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2019.07.25.


A HVG szerint Maróth Miklós lesz az Akadémiától elrabolt intézethálózat irányítótestületének vezetője.

Maróth Miklós tudományos munkásságáról jogi képviselőnk kifejezett kérésére nem nyilatkozhatok. Gondolom Tatár és Bodnár professzor urak recenziójának linkeléséért nem járunk még úgy, mint a Magyar Narancs.

Maróth professzor úr szerint, mi európaiak túlságosan toleránsok vagyunk. Ezt írta:

"Az ő szabályaik szerint muzulmán csak muzulmán országban élhet, és ha mégsem ott tartózkodik, akkor is csak meghatározott céllal és ideig teheti ezt meg. Ilyen például a tanulási szándék vagy éppen a gyógyítás, gyógyulás. Ha mégis marad, és úgy dönt, hogy nem megy haza, akkor két feltétellel maradhat: ha a saríát be tudja tartani a nem muszlim társadalomban, a másik pedig az, hogy térít."

A kiváló akadémikus végighaknizta a választás előtti időszakot, olyan nagyszerű tudósemberek társaságában, mint George Spöttle és Nógrádi György, kiknek neve egyelőre még hiányzik az Intézethálózat ellenőrzői közül. Ott van azonban Kellermayer professzor úr, aki szerint minden egyes muszlim potenciális terrorista...

ÉS NE VÍGY ENGEM A KÍSÉRTÉSBE

KOLOZSVÁRI SZALONNA / VENDÉG
Szerző: Mogorva
2019.07.25.


...Mostanra Európa leírt minket, és ezt magunknak, mindannyiunknak köszönhetjük: annak a botswanai mennyiségű embernek, akik éltetik a maffiát, meg annak az ugyanannyi balfasznak, akik fintorogva szagolgatják közben egymást, na meg annak a kábé ugyanannyi ökörnek, akik szerint nem kell foglalkozni az egésszel. De még egyszer mondom: Európa leírt minket, a maffiánk ejnyebejnyés belügy, piac van és gazdaság, azt meg biztosítjuk nekik. A Világ ugyanígy írt le minket, szép nagy szövetségek tagjai vagyunk, onnan nézve legalább nem a tagságon kívül vagyunk, és ennyi. Mi meg néha cifrázva írunk le ezt-azt, nabazmeg, majd az igényesebbek megírják irodalomtörténeti minőségben azt a keserűséget és haragot, ami a dógozóból rondán szakadt ki.

“Jöjjön, Dezső úr, főzök tojásos tésztát, nem érdemli ugyan meg, de adok magának is. Remeg a keze? Legalább a spaklit fogná meg ilyenkor, simán felszedhette volna a cementlapra szétszórt, leszáradt maltert… Jóvan, menjünk már, csak jöjjön. Együnk, közben elmesélem, hogyan szopatják a tűzoltókat. Ne nézzen így rám, ne nézzen, így írták a’újságba’…”

Egy dolgot azért hozzátennék a nagy egészhez. Sok szó esik az országos tüntetés nevű varázslatról, a “meddigtűrjük”-ről stb., amiknek én különösebb realitását nem látom, de attól elképzelni még el tudom. Nos, ha az idők múlásával lesz itt ilyen tömegeket mozgató népharag, akkor tessenek nekem elhinni, hogy nagy eséllyel még verset sem szavalnánk közben, és bizony otthon maradna mind a vágott, mind a szóvirág. Inter arma silent Musae. Ez egy nagyon fontos mondás azt illetően, hogy komolyan tisztában van-e mindenki azzal, miben reménykedik néha. Nekem azért vannak kétségeim.

MEGSZEREZTÜK A LISTÁT: ŐK IRÁNYÍTHATJÁK AZ MTA-RÓL LEVÁLASZTOTT KUTATÓINTÉZETEKET

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2019.07.25.


Maróth Miklós, az MTA korábbi alelnöke irányíthatja a testületet.

Augusztus elsejével választják le a kutatóintézeteket az MTA-tól, és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba szervezik azokat. Az irányító testületbe az MTA és az ITM is delegál tagokat.

Úgy tudjuk, Palkovics László miniszter a testület vezetésére Maróth Miklós klasszika filológust, a Pázmány korábbi dékánját jelölné, azt egyelőre nem tudni, hogy Lovász László MTA-elnök elfogadta-e a javaslatot, várjuk az MTA válaszát. Maróth Miklós 2008 és 2014 között az MTA alelnöke is volt, Corvin-lánccal és Széchenyi-díjjal is kitüntették...

FIGYELMEZTETÉST KAPOTT A SZERDÁN ELŐÁLLÍTOTT HAJLÉKTALAN FÉRFI, TÁRGYALÁSÁN ELKÜLÖNÍTETTÉK, MEGBILINCSELTÉK

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM, PÓSFAI ORSI
2019.07.25.


Csütörtök délben megkezdődött annak a hajléktalan férfinak, Csepely Bélának a gyorsított tárgyalása a Gyorskocsi utcában, akit tegnap, azaz szerdán állítottak elő a Nagyvárad térről „életvitelszerű közterületen tartózkodás szabálysértése miatt” a rendőrök, a védelmet az Utcajogász részéről Kalota Ágnes látja el.

A tárgyalás során Csepelyt elkülönítve, külön szobában állították elő, a tárgyalóteremben egy tévé segítségével lehet videokommunikálni vele, ami az őt védő Utcajogász szerint egyrészt sérti a védelemhez való jogát, ráadásul megbilincselve, ami törvénytelen...

A KORMÁNY AZ EMBERTELENSÉGET VÁLASZTJA

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.07.25.


Az Európai Bizottság az Európai Bírósághoz fordul a Stop Soros törvénycsomag miatt, ezen felül még az is törvényt sért, ahogy a szerb-magyar határon bánnak a menekültekkel; éheztetik őket, egyfajta ridegtartás jellemzi a határon várakozók sorsát. A magyar kormány, amelynek nevében Hollik István reagált a hírre, azonnal visszautasította a Bizottság állítását, döntését, és a következőket közölte a nyilvánossággal: "a magyar emberek népszavazáson, országgyűlési és európai parlamenti választáson is egyértelművé tették, hogy nem kérnek a bevándorlásból, és meg akarják védeni az európai keresztény kultúrát. A mindenkori magyar kormánytól pedig azt várják el, szerezzen érvényt ennek a választói akaratnak.”

Természetesen egy pillanatra sem lepődtünk meg a kormányzati állásponton, pontosan ezt vártuk Orbán Viktortól, illetve az éppen aktuális magyar hangjától. Manapság állandó hivatkozási alap akár a népszavazás, akár a nemzeti konzultáció, akár a szavazás. A magyar emberek attól, hogy a Fideszre szavaztak – illetve a kormánypárt minden szempontból lejtős pályát épített ki, amelyben az ellenzék csak a hegynek felfelé játszhat – egyáltalán nem szavaztak a bevándorlás megállításra, a keresztény kultúra védelmére.

Ha valamire szavaztak, akkor az csakis a Fidesz, annak félelemkeltő politikájára óvatosságból, illetve saját maguk és családjuk védelmére. Nem tagadható, hogy az állampártnak sikerült az emberekkel elhitetniük, hogy a migránsok veszélyt jelentenek rájuk, azt azonban a társadalom többsége nem tudja, hogy jelent-e valóban hátrányt számukra, hogy akadnak civil szervezetek, amelyek segíteni akarnak az elesett, hazájukból menekülő, hontalanná vált embereken...

A GAZDASÁG LASSULÁSÁRA KÉSZÜL EURÓPA, ÉS EZT MAGYARORSZÁG IS MEGÉREZHETI

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2019.07.25.


Még nem tett konkrét gazdaságélénkítő lépéseket az Európai Központi Bank, de jelezte, hogy ilyenekre készül. Mario Draghi elnök megbízatása októberben véget ér, így szeptemberben kamatcsökkentést és a kötvényvásárlási program (vagyis a pénzpumpa) újraindítását jelenthetik be.

Nem okozott meglepetést az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsa, az elemzői várakozásoknak megfelelően változatlan szinten tartotta az irányadó kamatokat július 25-ei döntésével.

Készül a gazdaságélénkítés

Az elemzők többsége azonban a bejelentés előtt biztosra vette, hogy az EKB gazdaságélénkítő intézkedésekre készül. Igaz, arra számítottak (mint kiderült: helyesen), hogy júliusban még nem fog konkrét lépéseket tenni az euróövezeti központi bank, azokra valószínűleg majd csak szeptemberben kerít sort, viszont indoklásában elkezdi felkészíteni a piacokat. Az EKB egy ideje azt kommunikálja, hogy a kamatokat a „jelenlegi szinten” tervezi tartani, a várakozás az volt, hogy erről a „jelenlegi vagy annál alacsonyabb szinten” kifejezésre térnek át, előrevetítve a szeptemberi kamatcsökkentést. Ez pontosan így is történt.

Az EKB betéti kamatlába jelenleg -0,4 százalék, ezt szeptemberben -0,5 százalékra csökkenthetik. A negatív kamatláb azt jelenti, hogy a bankok nemhogy kamatot nem kapnak, ha az EKB-ba teszik a pénzüket, de nekik kell fizetniük. Ennek elvileg arra kellene ösztönöznie a bankokat, hogy ne az EKB-ban parkoltassák a pénzüket, hanem hitelezzenek, befektessenek, vagyis pörgessék a gazdaságot. Ugyanakkor számtalan bank panaszkodik arra, hogy a gyenge kamatkörnyezet miatt alig tudnak nyereséget termelni, ami hitelezési tevékenységük visszafogásához vezet.

Az újabb kamatcsökkentés mellett valószínű, hogy az EKB fel fogja támasztani kötvényvásárlási programját, vagyis újra elkezd pénzt pumpálni a gazdaságba. Az előző programot a gazdasági válság idején indították és csak 2018 decemberében zárták le, ennek keretében 2,6 billió eurónyi állampapírt és vállalati kötvényt vásároltak. Az új program 2019 végén indulhat, értéke egy év alatt 40 milliárd euró lehet...

AZ AUTISTÁK MEGKAPHATJÁK AZ OTTHONGONDOZÁSI DÍJAT, A DOWNOSOK TOVÁBBRA SEM

ABCÚG BLOG
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2019.07.25.


Módosították a gyerekek otthongondozási díjának (gyod) feltételeit, így már az autista gyereket nevelő családok is megkaphatják a bruttó 100 ezer forintos támogatást. Továbbra sem jár viszont számos Down-szindrómás, krónikus betegséggel, súlyos epilepsziával, cukorbetegséggel és ritka betegségekkel élő gyerek után. Újabb finomhangolásra lenne szükség, hogy azok, akik állandó felügyeletet igényelő gyereket nevelnek, biztosan megkaphassák a gyodot, és ne tagadhassák meg tőlük a támogatást, mondván, örüljenek, hogy nem “vak” vagy “béna” a gyerekük.

Több civil szervezet összefogásának és közös kampányának köszönhetően a kormány idén januárban vezette be a gyermekek otthongondozási díját (gyod). Így azok a szülők, akik 24 órában otthon ápolják tartósan beteg gyereküket, egységesen havi bruttó 100 ezer forintot kapnak kézhez. Ez jelentős változás a korábbi alap (bruttó 32 ezer forint), emelt (bruttó 49 ezer forint) és kiemelt (bruttó 58 ezer forint) ápolási díjhoz képest.

A gyodot idén januártól mindenki automatikusan megkapta, akinek 2018-ban járt az ápolási díj, de már ekkor tudni lehetett, hogy júliustól felülvizsgálják a jogosultságokat. Az erre kitalált szempontrendszer kétségbeejtette az érintett szülők egy részét, hiszen úgy tűnt, elég, ha egy gyerek tud önállóan enni, WC-re menni vagy felöltözni, a családja máris bukta a támogatást. Pedig hiába a viszonylagos önállóság, attól még ugyanúgy nem lehet egyedül hagyni egy tartósan beteg gyereket, muszáj segíteni neki eljutni az iskolába, és nehéz mellette munkát vállalni. Azért is csúszhatott hiba a gépezetbe, mert a kritériumrendszer megalkotásakor nem kérték ki sem a szakmai szervezetek, sem a szülők véleményét.

Mindez különösen az autista gyerekeket nevelő családokat sújtotta volna, júliusban azonban megjelent egy kormányrendelet-módosítás, amivel úgy tűnik, megmenekülnek. Ezek szerint az autista gyerekeket annak megfelelően is pontozzák majd, hogy a viselkedésüket és az indulataikat mennyire képesek a szociális környezethez alakítani.

“Leültünk átbeszélni az új kritériumrendszert autista gyermeket nevelő szülőkkel, és úgy tűnik, hogy nekik az új szempont bevezetése valóban megoldást jelent” – mondta Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek! Brezvai Éva, a CSak Együtt Van Esély Csoport (CSEVE) alapítója ismer is olyan autista gyereket nevelő szülőt, akinek júliusban az új szempontrendszer alapján odaítélték a gyodot...

MUELLER: EZ NEM BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2019.07.25.


Robert Mueller különleges ügyész, aki Donald Trump amerikai elnök és az oroszok esetleges összejátszásával kapcsolatos vizsgálatot vezette, kongresszusi meghallgatásán a többi között azt mondta: sokkal komolyabban kellene venni az orosz beavatkozást. Trump szerint az egész kitaláció, ők győztek, Mueller pedig leszerepelt. Csernyánszky Judit riportja.

Washingtonban szerdán tartották Robert Mueller volt különleges ügyész nagy figyelemmel kísért kongresszusi meghallgatásait. Ezeket Donald Trump a twitterén úgy értékelte: „nagyon jó napunk volt, ellenben borzasztó volt Mueller teljesítménye”. Trump kitalációnak és boszorkányüldözésnek nevezte az egész jelentést.

Ezt nemcsak a demokraták tagadták, hanem maga Robert Mueller is, aki hangsúlyozta, ez nem kitaláció, nem boszorkányüldözés, sőt, sokkal komolyabban kellett volna venni az orosz beavatkozást. Ezt a jövőben el kellene kerülni, mert szerinte az oroszok a jövő évi választási kampányba is megpróbálnak beavatkozni.

Miért nem emelt vádat Mueller? Azért, mert az igazságügyi minisztérium erre vonatkozó szabályozása nem teszi lehetővé. Ám, ha nem lesz már elnök Trump, őt sem védi a törvény. A végig nagyon óvatosan fogalmazó volt különleges ügyész egy kérdésre azt viszont elmondta: jelentése nem tisztázza Donald Trumpot. Mueller egyébként rengeteg kérdésre nem válaszolt folyamatban lévő ügyek vagy a minisztérium előírásai miatt.

A jelentés az oroszokkal összejátszás gyanújáról arra a következtetésre jutott, hogy nem indokolt ezen a címen senki ellen vádat emelni. Maga Robert Mueller most azt mondta: az összejátszás nem jogi kifejezés, de nem konspirált Trump kampánycsapata az oroszokkal.

LAKÁSPIAC - EZT OLVASD EL, MIELŐTT A LAKÁSÁRAKRÓL VITATKOZNÁL A KOCSMÁBAN!

PORTFOLIO
Szerző: DITRÓY GERGELY, PÁSZTOR ROXÁNA
2019.07.25. 


A meredeken emelkedő hazai lakásáraknak és az ezzel szoros összefüggésben lévő befektetői keresletnek, valamint a sosem látott állami támogatásoknak és hitelfelvételi lehetőségeknek köszönhetően egy ideje már újra a mindennapi közbeszéd része, egyenesen a kocsmák egyik legfontosabb témája, hogy mi történik a lakáspiacon, és hogy mikor durran már ki újra az a bizonyos "lufi". Éppen ezért - azok számára, akik szeretnének versenyképes érvekkel harcba szállni bármely lakáspiaci szájkaratéban - ebben az áttekintő elemzésben szeretnénk bemutatni a legfontosabb összefüggéseket és a lakáspiacon tapasztalható jelenségek okait a mélyponttól mostanáig, és tovább...

MIRE PRÓBÁLNAK RÁBESZÉLNI A BANKOK? - 40-60 EZER FORINTOS PÉNZAJÁNDÉKOK IS AKADNAK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.07.25.


Lakáshitel mellé hitelkártya, kedvezményes fesztiválbelépő, több helyen pedig akár a kölcsön mellé 40-60 ezer forintos jóváírás – az Azénpénzem.hu kigyűjtötte, milyen csábításokat vetnek be most a bankok. Azért az is látszik, hogy igyekeznek megszűrni, kiket szeretnének így magukhoz kötni.

Az Erste tudatta: maximálisra növelte feldolgozó kapacitását, így náluk akár egy hét alatt is hozzájuthatnak az ügyfelek a babaváró kölcsönhöz, amit a bank 60 ezer forint extra jóváírással is kiegészíthet. Azoknak a házaspároknak, akik minimum 3,5 millió forint összegű és 120 hónap futamidejű kölcsönt vesznek fel a banktól, a folyósítást követően 20 ezer forintot írnak jóvá a bankszámlájukon, amit 40 ezer forintra emelnek, ha az ügyfelek az igényléskor élet-, vagy nyugdíjbiztosítást is kötnek. További 10 ezer forint jóváírásra jogosultak azok az új ügyfelek, akik egyúttal EgySzámla díjcsomagra is szerződnek, valamint 10 ezer forint kedvezmény jár azoknak, akik a babaváró hitel igénylésével párhuzamosan belépnek az Erste Önkéntes Nyugdíjpénztárba.

A Raiffeisen Mindig fix elnevezésű saját lakáshiteléhez ad 40 ezer forintot „ajándékba”. Ehhez augusztus végéig kell regisztrálni a banknál, a kölcsön igénylésére pedig szeptember közepéig van idő. Kicsit azért trükkös a dolog. Telefonon ugyanis (ez kötelező ahhoz, hogy valaki valóban megkapja számlájára az ígért pénzt) ellenőrzik az „akció részvételi feltételeit, továbbá a hiteligényléshez szükséges minimális feltételeket”. A nem (annyira) kívánt ügyfél így könnyen kiszűrhető.

A babavárónál még direktebbnek tűnik a bank nagylelkűsége és az igénylő jövedelmi helyzete közötti kapcsolat. A kölcsönt felvevők a Raiffeisentől számlájukra havi jóváírást kaphatnak. Ennek összege a kezességvállalási díj ötöde, de a 400 ezer forintnál többet keresők 50 százalékot kapnak. Induláskor ez körülbelül 830, illetve 2080 forint. A jóváírásra a tárgyhónapot követő hónap 28. napjáig kerül sor a folyósított babaváró futamidejének első 5 évében. Tehát az egész időszak alatt és a maximális hitelösszeg esetén majdnem 50 ezer, illetve a tehetősebbeknek 125 ezer forintot juttathat így a bank...

AUSZTRIA VAGY MAGYARORSZÁG?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Tomi
2019.07.25.


Tomi bő másfél éve költözött családjával Ausztriába, ám hogy az élet azért bonyolultabb annál, mint ahogyan sokszor elképzeljük, azt jól mutatják a benne sorjázó kérdések. A mai írás tehát amolyan tanácskérés is, amely egy nagy kérdés köré csúcsosodik ki: Ausztria vagy Magyarország?

„Rendszeres olvasótok vagyok, így végül úgy döntöttem, én is megírom a történetünket a külföldre költözéssel kapcsolatban. A fő témát a „Hazamenni vagy maradni” klasszikus kérdés köré terelném.

2017 októberében költöztünk Békés megyéből Ausztria legnyugatibb és leggazdagabb tartományába, Vorarlbergbe.

Még otthon laktunk, amikor Ausztriából kaptam egy ajánlatot és ezt elfogadva 3 hónap után elkezdődött egy eddig soha nem tapasztalt változás életünkben.

Otthon is a Békés megyei átlagnak megfelelően éltünk, feleségem pénzügyes, én pedig minőségbiztosításban dolgozom. A kiköltözés után mindketten ugyanabban a pozícióban tudtuk folytatni a karrierünket (szerintem ez ritka), csak persze más fizetésért.

Nehéz kezdetek

A kezdet természetesen nehéz volt, még annak ellenére is, hogy a cégem fizetett egy hotelt az első hónapra, amíg nyugodtan találok egy rendes albérletet. Mindent elölről felépíteni: új munkahely a feleségemnek, lakás, biztosítás, banki dolgok, orvosok, autó… stb.

A nyelvnek semmi köze nem volt a némethez, egy saját dialektust beszélnek, gyakorlatilag minden második faluban más szavakat használnak (Ausztria más részén sem értik őket). Így megtanultunk a mi „Hochdeutsch”-unk mellé még egy másik nyelvet, amit persze sehol máshol nem tudunk használni...

Rengeteget kirándultunk, gyönyörű helyeken jártunk, amelyek valamelyest feledtették az 1200 km távolságot...

GONDOZOTT MAGYAROK

ÉLET ÉS IRODALOM 
- MŰBÍRÁLAT / TELEVÍZIÓ 
Szerző: GRECSÓ KRISZTIÁN
2019.07.19.


(Isten veled, Magyarország!, RTL Klub, 2. évad) 

...Legkevesebb egymillió magyar ember ment külföldre, ami azt jelenti, hogy nálunk, magyaroknál kevés a valamirevaló édesanya, édesapa, akiben lenne felelősség, szerette volna a gyermekét, és persze a szeretet mellett felelősségre nevelte volna. Sejtem én, hogy ez csak olyan ösztöke, uborkaszezon van, és ahogy a népi bölcsesség magyarázza, „figyelemelterelésül”, vagy ki tudja, miért szokás hergelni a felelős, adózó, művelt magyar polgárságot, olyat mondani neki, ami bántja, sérti, ami fáj. A tudományos élet és az értelmiség napi szinten számíthat valami ostobaságra – de a szülőket eddig szó nem érte. A NER elitjének anyukáit sem, akkor sem, ha már, ahogy arrafelé illik, a gimnáziumot Londonban vagy Párizsban végzi a gyermek, és az érettségi után – a Sorbonne tengerparti gólyatábora előtt – a nyári szünidőre sem jön haza. És a sajókeresztúri vagy békés­szentandrási mamákat sem, akiknek egy bajor gépsor mellett vagy egy svájci öregek otthonában gürcöl a lányuk, és vigasznak ott van az idővonal meg a szkájp.

Az RTL Klub Isten veled, Magyarország című dokumentumsorozata már a második évadát futja, és mivel a téma ennyire érzékeny, és sokaknak – elsősorban az itthon maradó, gyakran magányos édesanyáknak, nagyiknak – borzasztóan fájdalmas is, különös figyelemmel kell nyúlni hozzá. Kidekázni például a sikeres és kevésbé lendületes váltásokat, megmutatni, milyen sokféle oka lehet, hogy valaki elhagyja a hazáját. És bár a nagy többség kényszerből teszi – egy itthoni zsákutca, ellehetetlenült élethelyzet után –, de esetenként elsodorhat némelyeket a szerelem is, mint az első évad Lisáját. Aztán meg kell próbálni közelre menni, intim mélységre, és persze konkrét apró helyzeteket is találni, megmutatni, ha egy itthoni magyartanár a régi orosztudásával boldogul a bevándorlók között a londoni munkahelyén (persze, fizikai munkás), mert az angol még most gyarapodik. Közben mégis általános mítoszokat építeni, mint például, hogy milyen az „utolsó hazai éjszaka”. A stáb a lényeges paraméterekben jól adagol, a sorozat nem akar meggyőzni semmiről, és ez a legnagyobb erőssége, nem mondja, hogy menj el, sem azt, hogy maradj itthon. Néha vannak szépítések és apró csúsztatások (az egyik Németországban élő család kellemes hétvégéjén például, a narráció szerint, „a város legjobb török étterméből” jön, ami nyilván kebabos, és bár azok jobbak, mint az itthoni „giroszosok”, de mégiscsak kifőzdék). Nekem kicsit sok a valóságshow-s és szappanoperás elem – és most némileg ellentmondok magamnak –, a narráció is, ám, ha belefutok egy epizódba, mégsem tudok szabadulni tőle. Szorongva és szomorúan nézem, fontos és jó műsor ez, közszolgálati, hiszen bármilyen abszurd világban élünk, muszáj tudni, hol tartunk, kik vagyunk, mi van velünk, hogyan és hol élünk mi, mai, tisztességes magyarok.


GYERMEKÉHEZÉS – NEM VESZÍTHETÜNK EL TÖBB GENERÁCIÓT!

ÁTLÁTSZÓ / SZOCIO BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.07.25.



Újra és újra fellángol a vita: van-e gyermekéhezés ma Magyarországon? A problémától távol élők, akik olyan benyomásokból ítélkeznek, mint hogy hányan állnak sorba a McDonald’s-ban, azt mondják nincs gyermekéhezés, és mindenki, aki mást állít, hazudik.

A kormányzat az ingyenes iskolai és nyári gyerekétkeztetés biztosításával látja megoldottnak a problémát, ami nyilván nélkülözhetetlen, de nem elégséges a helyzet megoldásához. Az a kormányzati program, amely a falvakban csibe- és malacosztással, no meg vetőmaggal kívánta orvosolni a helyzetet, elcsendesedett, eredményt azonban nem hozott.

Egyfelől halljuk azt a nagy magabiztossággal tett állítást, mely szerint egy vajas kenyérre mindenhol jut, másfelől viszont úgy értesülünk, hogy cukros vizet itatnak az éhező csecsemőkkel. A két vélemény között alapvető ellentmondás feszül, amit ki-ki a maga elköteleződése szerinti meggyőződéssel magyaráz.

A terepen dolgozva az ember olyan élethelyzeteket lát, ahol találkozik az éhezés különböző formáival, így a mennyiségi éhezéssel is. A mi esetünkben talán inkább a kríziséhezés a legmegfelelőbb kifejezés.

A mi tapasztalatunk szerint azok az esetek, amelyek tartósan érintenek családokat, leginkább az uzsorához kapcsolhatók.

Ezeknél a családoknál is van élelem, de csak mutatóba. Egy üveg olaj, egy száraztészta, egy zacskó liszt, vagy ha van hűtő, a fagyasztóban egy csirkefarhát. De ezekhez nem nyúlhatnak, mert csak azért vannak a polcon, hogy ha a gyámügy kiszáll, lássák, hogy van étel.

Durva helyzetek ezek, mi is sokáig dolgoztunk ilyen családokkal. Nem szívesen idézem fel magamban azt az érzést, amikor látogatáskor a gyerekek csak a táskámat, meg a kezemet nézték, remélve, hogy hoztam valami ehetőt. Mélyen az emlékezetembe vésődött az a gyerek is, aki egy kislábosban vízbe áztatta a kekszet, amit vittem, és kanalazva ette, hogy olyan legyen, mint a leves. És jól emlékszem azokra a gyerekekre is, akik először velem ettek narancsot, banánt, és én mutattam meg, hogyan kell megpucolni.

Nálunk, az Igazgyöngy Alapítványnál ezek már régi történetek. A visszaszoruló uzsora kezelhetővé tette az ilyen szintű élelemhiányt. De ahol az uzsora még ma is elterjedt, mindent átszövő gyakorlat, és nem működik segítő szervezet, ott rendszeresen előfordulnak ilyen helyzetek.

A másik, nehezebben érzékelhető élethelyzet a minőségi éhezés. Ez szénhidrátalapú étkezést jelent, főleg kenyérből és tésztából áll, egy kevés hússal, tejtermékkel, zöldséggel, vagy gyümölccsel. A csecsemők az anyatejes táplálás után egyből ezt kapják, ehhez szoknak hozzá, a jellemzően pörkölt ízű étkezéshez. Ezeknél a családoknál fizikailag nem beszélhetünk éhezésről, mivel nem üres a gyomor, de amit esznek, az nem elégséges a gyerekek fejlődéséhez. Nagyon nehéz ebbe a helyzetbe beemelni az egészséges táplálkozás szempontjait. Minden, ami szokatlan ízű, picit is más, elutasítást vált ki a részükről, és meg sem kóstolják, inkább nem esznek, akkor sem, ha éhesek.

Ha egy hónap vonatkozásában nézzük, akkor az első tíz nap, két hét viszonylag gondtalan. Ekkor egyszer egy nap főznek az asszonyok, leginkább este, egyféle ételt. Ez lehet egy tartalmasabb leves, tarhonya, lebbencs, vagy gulyás, vagy egy főétel, paprikás krumpli, milánói makaróni, vagy pörkölt csirkefarhátból, vagy fasírt. A két fogás együtt, leves és főétel, nem igazán fordul elő.

Aztán jön a nehezebb időszak, a folyamatosan szűkülő pénzzel és lehetőségekkel. Ritkul a főzés, egyre gyakrabban kenyér veszi át a főétkezés helyét is, eleinte még olcsó margarinnal megkenve, rá egy karika szalámi-féle, aztán elmarad ez is. A legvégén már ez sincs.

Akkor az asszonyok mennek a szomszédba, kérnek pár karéj kenyeret attól, akinek van. Többnyire kapnak, mert ahol gyerek van, oda adnak. Persze ez feszültségforrás is lesz, folyamatosak az ebből adódó konfliktusok.

Mi is találkozunk ilyen helyzetekkel napi szinten.

Milyen megoldás kínálkozik? Nos, nyilván nem vezet célra, ha kríziskezelés címén állandóan segítünk. Mert a kríziskezelés csak a tüneteket kezeli, az okokat nem szünteti meg. Az okok viszont csak hosszabb távon kezelhető elemek, és a gyerekek most éheznek. Ők nem tudnak várni, hogy a felnőtteknél attitűdváltás következzen be, és változzon az önfenntartás, a pénzügyi tudatosság, és a munkához való viszony.

Aki messze él a problémától, könnyedén mondja ki, hogy nem kell nekik adni, műveljék a kertjüket, tanuljanak, dolgozzanak, és akkor majd nem lesznek ilyen gondjaik. No meg osszák be a pénzt! Ne költekezzenek ész nélkül, ha pénzhez jutnak. Minek vesznek akkor kólát, csokit a gyereknek

Messziről könnyen be lehet osztani a közmunkabért is. Elméletben. De közelről nem ilyen egyszerű. Közelről megérti az ember, hogy a szegénység nem személyes döntés kérdése, hanem egy rendkívül összetett tudás- és képességhiány, amit még tetéz a lehetőségek hiánya is. Érthetővé válik, hogy az akarás képessége is elveszett.

Közelről, belenézve a gyerekek szemébe, csak a tehetetlen dühöt érezzük, haragszunk mindenre és mindenkire, aki hagyta, hogy ilyen helyzetek kialakuljanak. Ilyenkor még erősebben érezzük azt is, hogy a gyerek pedig nem tehet semmiről, és ha nem segítünk, a megoldás még hátrébb csúszik időben.


Mert aki ebben szocializálódik, hosszú távon ez épül be, annak nagyon nehéz lesz másként élni. Nem veszíthetünk el több generációt.

Ezért muszáj segíteni, igen élelemmel is. Most is, amikor a nyári gyermekétkezés hétközben adott, akkor is ki kell egészítenünk, mert a gyereknek alanyi joga, hogy ebben ne szenvedjen hiányt. Közben pedig dolgoznunk kell a szülőkkel, minden területen, hogy az alapszükségleteket egyenletes színvonalon tudják biztosítani a családjuknak. Hogy megértsék ennek a felelősségét, és képesek legyenek tenni is érte. Nehéz, hosszú távra tervezett munka. Messzire kell előre nézni, hiszen a mai generációval dolgozunk következő generációért.


MENNYIÉRT KAP MA ALBÉRLETET EGY EGYETEMISTA?

HVG ONLINE
Szerző: BALLA GYÖRGYI
2019.07.24.


Milyen lehetőségeik vannak a frissen felvett egyetemistáknak a lakáspiacon? Talál-e még albérletet, aki a pontszámok kihirdetése után veszi nyakába a várost? Milyen kompromisszumokat kell kötni egy "utolsó lyukért"? Miért vannak könnyebb helyzetben a felsőbb évesek az elsősöknél? Ingatlanpiaci körkép nem sokkal a 2019-es ponthatárok kihirdetése előtt.


A gólyák vannak a legnehezebb helyzetben


– mondta a hvg.hu-nak Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője, érzékeltetve, nincs könnyű dolguk azoknak, akiket most vesznek fel egyetemre vagy főiskolára, és még nem tudják, szeptembertől hol fognak lakni. Aki tavaly kezdte az egyetemet, annak már van tapasztalata, gyakorlata, „könnyebben boldogul”, és ha hosszabb időre szerződött le a lakásbérletre, anyagilag is jobban járhat, mint az újak – magyarázta.

Azt, hogy hány kiadó lakás vagy szoba jut ma az egyetemi hallgatókra, pontosan megmondani nem lehet. A Központi Statisztikai Hivatal 2016-os mikrocenzusa szerint Magyarországon a lakott lakások száma 2016-ban 3 millió 854 ezer volt, és a lakások mindössze 8,3 százalékát, 260 ezer magántulajdonban lévő ingatlant használtak bérlőként. Csak összehasonlításképpen: 2018-ban 108 ezren jelentkeztek, és 75 ezer diákot vettek fel a felsőoktatásba, bár közülük sokan bizonyára a lakóhelyükön tanulnak, és a szüleikkel élnek...