Arra a kérdésre, hogy mivel lehetett megvenni a korabeli értelmiséget, valamint a tapasztalt "kis szabadságok” a Kádári stratégia részei voltak-e, Hatos Pál okfejtése onnan indult ki, hogy a háború után egész Európa társadalma elszegényedett. Nagy Britanniában 1955-ig jegyrendszer volt bizonyos alapvető élelmiszerekre, de Bécs utcáit is ugyanaz a szürkeség és kietlenség jellemezte.
Igazán csak a hatvanas-hetvenes években válik el egymástól Nyugat és Kelet. Csak a ’70-es évek végére lett nyilvánvaló mindenki számára, hogy a jóléti versenyt a kapitalista országok, a Nyugat nyerte.
A történész szerint Kádár nagyon is érzékelte ’56 örökségét és erre a saját szemszögéből adekvát választ adott. A lakosság lehető legszélesebb támogatottságát nyerte el azzal, hogy arra koncentrált, jobban éljenek. Itt vannak például az embertelennek tartott panelházak, amelyek azóta is velünk vannak és jelzik, hogy a kádári realista politika minden morális és egyéb szemponttól függetlenül, tartósan beköltözött a magyar történelembe. A rendszert inkább kisszerűsége, idealizmustól való megfosztottsága miatt érte kritika. "Az értelmiség úgy érezte, hogy megvették őket, belekényszerültek bizonyos alkukba. Volt egyfajta lázadás ellene, de ez nem változtat a tényeken, hogy Kádár politikusként sikeres volt” - mondja.
Spiró György emlékeztet, a lengyelek úgy élték meg, hogy Magyarország már majdnem Nyugat, hiszen nálunk akkora szabadság volt, ami náluk elképzelhetetlen lett volna. A kirakat nagyon sokat számít a politikában és Kádár ebben nagyon jó volt.
Az újságíró és önkéntes szerint a rendszerváltás óta probléma a hajléktalanság, és ez rendszerszintű beavatkozást igényelne. Tudják azt is, hogy szélmalom harc, amit vívnak, de ha magát a szegénységet nem is tudják felszámolni, szeretnének segíteni legalább addig, amíg létrejön egy olyan szociális ellátórendszer, amiben vasárnap is kaphatnak a rászorulók ebédet a mi adófizető pénzünkből.
Segíteni könnyű szerinte, hisz például abban is, hogy vagánnyá, menővé lehet tenni az önkéntességet, "csak ne menjünk el a rászorulók mellett, elfordított arccal, mert az a vég lenne, így nem lehetnénk tovább emberek," teszi hozzá.
A Heti betevővel túléltek már nehéz helyzeteket, volt olyan, amikor nem kaptak területhasználati engedélyt, ezért demonstrációként hirdették meg az eseményt, hogy ételt tudjanak osztani. Erre válaszként majdnem 1 millió forintos bírság várt rájuk, amiből végül "csak" 30 ezer forint lett. Aztán ezek az idők elmúltak, újra önkénteskedhetnek (saját adományaikból, mert politikai párttól, egyházi felekezettől nem fogadnak el pénzt, nem akarnak elköteleződni feléjük). Ám a mostani gazdasági helyzet, az élelmiszerárak megugrása miatt kissé rezeg a léc, mennyi adagot tudnak majd ezután a rászorulóknak önerőből és adományokból készíteni hétről hétre.
Az
unokahúgom, Szerafin kedves lány, de mindent készpénznek vesz. Az hiszi, hogy
rendet rakni pontosan ugyanaz, mint visszatenni megszokott helyükre a holmikat,
hogy ásítani ugyanaz, mint kezünkkel ernyőt formálva ásítani, kinyomni egy adag
gélt a fogkrémből az annyi, mint végtelen sokszor kinyomni azt a zselét. Az
utcán menni annyi, mint sík területen mindig biztonságosan közlekedni. Pedig
semmi sem változatlan. Csak az változatlan, hogy amikor meglátom őket a kék
papundeklitáskával közeledni, alig tudok magammal mit kezdeni, mert már az
elején félek a befejezéstől.
