2015. december 13., vasárnap

MIT MONDOTT A CSEH LAPNAK ORBÁN?

VALAMI VAN... BLOG
Szerző: Julian
2015.12.13.


Azóta, hogy az MTI parancsba adta, hogy mindenkinek köteles amnéziásnak lennie, azaz senkinek sem szabad emlékezni az általa kiadott hivatalos közleményre, csak azon töröm a fejem, vajon mit is mondhatott Orbán a jövő héten megjelenő interjúban.
Hosszas töprengés után rájöttem, semmi lényegeset. Ócsárolja Európát, és magasztalja a Fidesz által uralt és vezetett Magyarországot. Aztán persze mondhatott még más butaságot is. Mondhatta azt, hogy Európa egy titkos és be nem vallott szavazóimportot valósít meg a menekültek befogadásával. És mindezt azért teszi, mert a bevándorlók, miután megkapják az állampolgárságot, túlnyomó részben baloldali szavazókká válnak.
Ez pedig valóban megengedhetetlen, ez maga az erkölcsi fertő! Töprengésemben azután felrémlett valami. Az egyik magyarországi párt keményen kiállt a határon túli magyarok számára adandó állampolgárságért - hangsúlyozva, hogy egyáltalán nincs szó a szavazati jog megadásáról. Aztán, mikor a második választásnál látszott, hogy veszélyben a kétharmad, hirtelen elfeledkezett az ígéretről, és választójogot is megkapták repatriált magyarjaink.
Sőt, hogy nagyobb legyen a szavazókedv, vagy esetleg még trükközni is lehessen a szavazatokkal, megengedte nekik a levélszavazást. Ugyan, ne álljon már semmi szavazókedvük útjába. Bár a leadott szavazat számukra semmi következménnyel nem jár, ők nem "élvezik" szavazásuk következményét.
Igaz ugyan, hogy a Fidesz nem igyekezett minden magyar állampolgár szavazási hajlandóságát növelni. Mert nem engedte meg a levélszavazást a csak magyar állampolgársággal rendelkező magyaroknak, akik átmenetileg külföldön tartózkodtak. Pedig sajnos már ők vannak jelentős többségben a kettős állampolgárokkal szemben. Nekik sok esetben többszáz kilométert kellett utazniuk, hogy több órás várakozást követően leadhassák szavazataikat a követségeken.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.