2016. március 30., szerda

REMÉNYTELENSÉG

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2016.03.29.


Van, amikor még én is feladom. Úgy látszik, Magyarország már nem is csillagászati távolságban fekszik a demokráciától, hanem antagonisztikus ellentétbe került vele: gyakorlatilag még azt is elfelejtettük, hogyan néz ki ez az államforma. Azt pedig, hogy milyen az, amikor működik, keveset láttuk, ha igen, akkor is főleg Nyugaton – de azért emlékezhetnénk rá. Legalább most, mikor hiányzik.

Az ugyanis a helyzet, hogy él Magyarországon egy kiváló, nyíltszívű, művelt, intelligens és szabad szellemű zenész, szövegíró, kötetek elismert szerzője, akinek most nem dobom a nyilvánosság prédájául a nevét, mert nagyon sokra becsülöm. Mint még annyian, ő is meg szokott szólalni a Facebookon, nem baj az, sőt, igen helyes. Általában igen okos, humánus dolgokat mond. Hanem a minapi posztjából, amit nem kétséges, hogy a terrortámadások ihlettek, nagyon tanulságos és nagyon reménytelen eszmefuttatás következett.

Hangsúlyoznám még egyszer, hogy barátunk semmi rosszat nem akart, elképzelt valamit, mint John Lennon. Valamit, ami érdekes és talán hasznos lenne. Ne értsük tehát félre: nem kért, nem követelt, nem terjesztett be tervet és intézkedési programot. Volt egy kósza ötlete, amit leírt – ahogy néha mindannyian így teszünk. De hát mit mondott?

„Kitaláltam, hogy lehetne legeredményesebben védekezni a terrorizmus ellen. Nem kéne semmit mutatni róla a tévében. Egy hangot se a rádióban. Ezeknek ugyanis az a céljuk, hogy így tartsák félelemben az otthon reggelizgető békés polgárokat. Lehet, hogy naiv vagyok, de ki kéne próbálni. Egy évre szerződést kötne egymással az összes hírcsatorna, és a sok elvakult öngyilkos rájönne, nincs értelme a dolognak. Hm?”

Ennyi volt az ötlet vagy inkább álomkép, nem több.

Hát, az ötlet álomnak szép, de ha a gyakorlati kivitelezésre gondolunk, bizony, nem lehet, hogy naiv, hanem biztos. Még szerencse, hogy ötlet, nem recept, elv, nem parancs...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.