MIVÉ LETT A MUNKÁSOK ÜNNEPE?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Konok Péter
2016.05.01.

Május elseje. Szinte mindenkiben kelt valamiféle érzelmet ez a dátum. A sörös-virslis-dísztribünös felvonulások fakuló emlékét, a tabáni koncertek, vagy a falusi búcsúk hangulatát. Sokan úgy emlékeznek rá, mint a „munka ünnepére”, egy olyan karneválra, amely - bár szabott keretek között - a legemberközelibb volt a szocialista világ szimbolikus dátumai közül. De vajon mit is jelentett eredetileg ez a nap? Pontosabban: hogyan változott meg a jelentése? Konok Péter írása.

Május elseje eredetileg a II. Internacionálé 1889-es döntése értelmében a nyolcórás munkanapért folytatott világméretű küzdelem összehangolt, nemzetközi aktusa volt, amelyre az apropót az 1886-os amerikai események: a május elsejei nagy sztrájk, majd az azt követő megtorlások adták. A hangsúly már első ízben, 1890-ben is a nemzetköziségen és a munkások szolidaritásán volt, és a munkásmozgalomban jelentkező szektásság, az anarchizmus és a marxi szocializmus közötti viták meghaladásán. Ma ez a hangsúly már kevésbé érthető, hiszen jószerével nincs munkásmozgalom, a proletariátus, illetve a társadalmi osztályok puszta létét is tagadják az uralkodó, mainstream ideológiák.

Mindenesetre az, ami később a „munka ünnepe” lett, kezdetekben éppen a munka elleni demonstráció volt, az elidegenedett kapitalista bérmunka tagadása, vagyis a munkások ünnepe. Hiszen mi más lehetne a munkások legnagyobb ünnepe, mint az elidegenedett termelés, a „nem-élet” tagadása? Ez persze elegyedett –az akkor még igencsak létező, büszke osztálytudat kifejeződéseként – a munka dicsőítésével is. Paradox? Kétségkívül az, mint ahogy maga a proletariátus is az, ahogy folytonosan újratermeli saját kizsákmányolásának világát. A proletariátus – a termelők kizsákmányolt osztálya – éppen ebben a két dologban, a termelésben és a kizsákmányoltságban találta meg identitását. Ezek voltak a proletár osztály(ön)tudat központi elemei, és bár a munka kapitalista formájában éppen a kizsákmányolás alapja, de mégis ennek a harcos identitásnak a pozitív pólusát jelentette. A (bér)munka elleni küzdelemben éppen e munka vált az osztályközösség szimbólumává. És ebben a munkásmozgalom lényegében összes irányzata egyetértett.

Ez az idilli összhang azonban nem tarthatott sokáig. Az új Internacionálén belül ismét fellángoltak a régi viták, és a munkásmozgalmon belüli szakadást nem lehetett egy-egy szimbolikus gesztussal orvosolni. Az eltérő koncepciók eltérő ünnepekhez vezettek...

ITT OLVASHATÓ