2016. augusztus 9., kedd

A DEMOKRÁCIA AZ EGÉSZ VILÁGON VISSZAESŐBEN VAN - NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2016.08.09.


A Financial Times szerint a demokrácia az egész világon visszaesőben van – egyelőre. A tekintélyelvű vezetők – főleg Oroszországban és Kínában – a Közel-Keletre mutogatnak, amikor az elsietett demokratizálódás veszélyeit akarják bizonyítani.

A
kor szellemét napjainkban olyan autokraták testesítik meg, mint Putyin és Erdogan, valamint Trump. Mind a hárman megerősítik az az érzést, hogy rossz idők járnak mostanság a demokratákra. Európában is veszélyben van a 89-ben kivívott szabadság egy részre. Mind Magyarországon, mind Lengyelországban meggyengítették a sajtó és az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az viszont jó hír, hogy minden politikai és gazdasági különbség ellenére az embereknek sok országban elegük lesz a korrupcióból, a cenzúrából, az igazságtalanságból és a politikai erőszakból. A hét végén pl. Etiópiában voltak tüntetések ilyen okokból. Sokat elárul az olyan politikusok idegessége, mint Putyin és Erdogan. Páváskodásuk mögött mély bizonytalanság rejlik. Mert az autokrácia nyomulhat szerte a világon, de a végén mindig ellenállásba üközik...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.