2016. augusztus 31., szerda

MIT KERESETT ORBÁN LÁNY AZ OLAJSEJKEK KÖZÖTT?

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: mutyimondo
2016.08.31.


Ezekről ne maradj le!
Nem Mengyi lenne az első, akit a pártvezetés enged a mentelmi jog mögé bújni (Átlátszó)

Orbán Ráhel gáz- és olajbizniszről tárgyalt Bahreinben (
444)
 
Ömlenek a láthatatlan milliárdok az olimpiaszervező céghez (Napi)
Ha van 3 perced:
Nem Mengyi lenne az első, akit a pártvezetés enged a mentelmi jog mögé bújni
2008-ban a Fidesz-frakció megakadályozta az Országgyűlésben Simon Miklós mentelmi jogának felfüggesztését – ezért őt elkülönítették egy csalási ügy többi vádlottjától és megszüntették ellene az eljárást. A többieket később mind letöltendő börtönbüntetésre ítélték, míg Simont kétszer is újraválasztották. Egyébként Simont saját felesége, egyben a település polgármestere tüntette ki Nyírbogát díszpolgári címével. (
ATV, Átlátszó)
 
Orbán Ráhel gáz- és olajbizniszről tárgyalt Bahreinben
Legalábbis az ottani energiaügyi hatóság honlapjára tavaly szeptember kikerült hír szerint. Amiből az is kiderült, hogy a találkozón a globális olaj- és gázpiac problémái, befektetési lehetőségek és a két ország gazdasági kapcsolatainak bővítése is szóba került – annak ellenére, hogy a miniszterelnök legidősebb lányának nincs hivatalos állami tisztsége. A Miniszterelnöki Sajtóiroda – állítása szerint – nem tud a látogatásról. (
444, 444)
 
Ömlenek a láthatatlan milliárdok az olimpiaszervező céghez
Hol van még a 2024-es olimpia? – kérdezhetné az egyszerű állampolgár, a kormány viszont nem tétlenkedik. Tavaly karácsonyi határozatában ugyanis 9,55 milliárd forint közpénzt ítélt meg a cégnek az idei évre. (
Napi)
 
Kormányközelbe kerülhet a Népszabadság kiadója is
Most az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az új tulajdonos a Fideszhez kötődő Duna Aszfalt vagy a Mészáros Lőrinchez közeli Opimus Press kiadó lehet majd. A Népszabadságot kiadó Mediaworks tulajdonát képezi még a Nemzeti Sport, a Világgazdaság és számos megyei újság, valamint az ország egyik legnagyobb kapacitású nyomdája is. A jelenlegi tulajdonos közleményben tagadja eladási szándékát. (
444, 444)
 
Újabb 3 milliárdos megbízást nyert Garancsi cége
A Market Zrt. építheti fel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) számára az új Médiaházat és az új Műhelyházat. Az egyetem előzetesen 2,1 milliárdra becsülte a beruházás értékét. (
Átlátszó)
 
Trükközött az adóval: brutális bírságot kapott az Apple
Összesen 4 ezer milliárd eurós gigabírságott kapott az Apple az Európai Bizottságtól. Az ok: az ír kormánytól kapott tiltott állami támogatás. Már Írország és az Apple is jelezte, hogy fellebbezni fog a döntés ellen. De ha a bírság jogerőre lép, az Apple-nek minden kedvezményt kamatostul kell visszafizetnie az íreknek. (
Index)
 
Ha van még két perced:
A Kúria szerint a kormány “Tudta?”-témájú kampánya azért nem hazug, mivel nem is állít tényeket. (Index)
 
Addig jó, míg Kádár él: emberek, fegyverek és heroin csempészetében segédkeztek a magyar titkosszolgálatok a ‘80-as években a kutatható levéltári iratok szerint. (444)
Az ügyészség szerint gyanúsítottként igazat mondott, a jobbikos tévének viszont hazudott Vizó bizalmasa. (Átlátszó)
 
Mégsem poloskát találtak két hónappal ezelőtt az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetben a hatóságok szerint. (NOL)
 
Tessék, ilyen is van Magyarországon: szigorúan megbüntetnek egy csalót – az idei Sziget fesztiválon lefülelt szigszalagos taxishiénát. (Index)
 
Korrupt adóellenőr ellen emeltek vádat Borsodban. A lebukott revizor több részletben csaknem negyedmillió forintnyi kenőpénzt kapott egy cégvezetőtől. (HVG)
 
Újabb 9 újságírót vettek őrizetbe Törökországban a sikertelen puccsot követő tisztogatásokban. (444)
 
Az elviselhetetlen korrupcióra és a szabályozatlanságra hivatkozva a görög kormány nekiesett a az ottani televíziós médiapiacnak. (NYTimes)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.