2016. október 18., kedd

ÚJABB KDNP-ÉS KUDARC - A VASÁRNAPI BOLTZÁR UTÁN MEGBUKOTT A CSALÁDI CSŐDVÉDELEM IS

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.10.18.


Habár a KDNP a parlamentben önálló frakcióval rendelkezik és magának tudhat jelentős politikai pozíciókat is, a párt az elmúlt években nem nagyon ért el átütő, nagy politikai sikereket, amelyekkel esetleg növelhették volna valamelyest a népszerűségi mutatóikat.

A vasárnapi boltzár mellett teljesen megbukott a családi csődvédelem szóló programjuk is: eredetileg 20-25 ezer jelentkezőre számítottak, de Harrach Péter végül
beismerte, hogy 13 hónap alatt alig több mint ötszáz szerződés született, ráadásul csak az ötlet kidolgozására legalább 626 millió forintot költöttek el. A sikertelenség nem meglepő annak fényében, hogy a szakértők szerint túlságosan szigorúra sikerült a jogszabály, és hiába módosítgatják, nem lesz népszerűbb, inkább a bankokkal érdemes egyezkedni.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője arról
beszélt nemrégiben, hogy szerinte a pártja egyedül is bejutna a parlamentbe. Ez a kijelentés már csak azért is hangozhat meglepően, hiszen a pártot, mint önálló tényezőt a Fidesszel való szövetségbe lépésük óta nem mérik önálló tényezőként, vagy ha ez mégis előfordul, rendre 1 százalék körüli a támogatottságuk – márpedig a parlamentbe kerüléshez még mindig 5 százalékot kell elérni.

A kereszténydemokrata honatya azt is megjegyezte, jelen állás szerint semmilyen ok vagy szándék nem mutat olyan irányba, hogy a szövetség felrúgásán kelljen gondolkodniuk. Ez érthető, hiszen a párt parlamentben önálló frakcióval rendelkezik, illetve magának tudhat jelentős politikai pozíciókat is, mindezek ellenére a KDNP az elmúlt években nem nagyon ért el átütő, nagy politikai sikereket, amelyek esetleg népszerűségnövekedéssel járhattak volna...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.